2021. január 19. kedd
Ma Sára, Márta, Márió névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (45.)

Köszönet

Sáfrány Ferenc
Sáfrány Ferenc
A rikkancs ismét jelenti (45.)
PardonMyFate fotója

Amikor elindultam Újvidékre, 1991. szeptember 21-én, még nem sejtettem, hogy ez az út a kényszerpályám lesz, amelyik visszavezet az anyaország ölelő keblére. Útközben, Adán, kibéreltem Kanadába disszidált barátunk lakását, még tizenhetedikén, mert akkor is a tartományi fővárosba tartottam, amolyan rikkancs feladatokkal, és hallottam, hogy a lakás Szegeden, amelyben az őrület előtt oly sokszor megfordultam és szerettem, felszabadul. Gondoltam, ezt nem szabad kihagyni, biztos, ami biztos alapon, megér ez nekünk annyit, hogy amíg csitul a helyzet, olyan mentsvárként szolgál. Soha sem lehet tudni, mit hoz a holnap? Így, félelemben és rettegésben próbáltuk át és megélni azokat a szörnyű napokat, amelyek 91-ben végleg ránk szakadtak. Nem beszéltünk arról, hogy mi lesz, hogy ha…? Ez tabu volt. Megpróbáltunk nem tudomást venni a környezetünkben mindennapos történésekről. Nappal agyonhajtottuk magunkat a munkában, hogy éjjel álmatlanul forgolódjunk a ránk váró bizonytalanság fojtogató béklyói között. Nincs ettől szörnyűbb érzés számomra, mert én nem ismertem meg azokat. Időben elszöktem előlük, hogy még véletlenül se találkozhassak ilyen érzésekkel, melyek egy életen át, kísértik a lelket és az elmét, amely a végén feladja a kilátástalan küzdelmet, és egyszerűen elborul. Maga is megőrül. Vagy csendesen, vagy kicsapongva, hangosan hagy maga után nyomokat a különböző fekete krónikákban, ahol az ok és okozati összefüggések már nem játszanak szerepet, elfelejtik azokat, vagy legrosszabb esetben még le is tagadják.

Nagyon nehezen és lassan tudtam csak megbékélni keserű sorsommal. Kezdetben el sem akartam fogadni, és így tehetetlenül nem előre, hanem mindig hátra néztem. Nem segített az sem, hogy hamarosan több volt ideát a sorstárs, mint valamikor otthon. Lebénultam. Lelkileg. Nem csak én nem ismertem magamra reggelente, hanem a legközelebbi hozzátartozóim sem.

Miben reménykedtem? Semmiben és senkiben. Ekkor már nem volt se istenem, se hazám. Csak egy darab kenyerem, amelyet közönnyel majszoltam, mint akit bezártak egy nagy és idegen börtönbe, ahol a falak és a rácsok a fejben vannak mélyen lebetonozva, a kezek tehetetlenül leszíjazva. Próbáltak vigasztalni, többen is, kik közel álltak hozzám, de ez sem segített. Magam sem értettem önmagam, így másoknak is csak az maradt, ami messziről lesírt rólam. Így utólag is szörnyű látvány lehettem, amit még takargattam is a külvilág előtt. Mint ha ez megoldaná a problémákat?

Sokáig azt sem tudtam eldönteni, maradunk vagy megyünk vissza? De hova? Mire?

Amikor már kezdett sejleni, hogy itt az új hazában kell tartósan berendezkedni, mert az aktív őrület eltart még néhány évig, évtizedig, (még mindig nem vagyok meggyőződve, hogy véget ért volna) papírokat kellett rendezni. Státuszt. Le- vagy áttelepülést? Gyökeret engedni? Negyven évesen? „Szörnyű kor. Túl fiatal, hogy vágyaim lehetnének, túl öreg, hogy megvalósítsam őket” – csengtek minduntalan fülembe Meša Selimović megrázó sorai a Dervis és a halál első oldalairól.

Amikor eljutottunk a folyamatban odáig, hogy valakinek az anyaországban bennünket be kell fogadnia, mind a négyünket, még ha formailag is, de csak meg kell ezt tennie, néztünk nagyot. Ki fogad be bennünket? Miért fogadna be?

Legjobb barátaink már évek óta Kanadában éltek. A másik sokat emlegetett barátságot nem is akartam ilyesmivel terhelni, hisz ők is az életük elején voltak. Öcsém, igaz Szolnokon élt már, még a háború előtt a szíve hozta át, végképp kihagyva, amit sokszor fel is ró nekem. De hogyan akasztottam volna nyakába a problémáim tömkelegét, amikor önmagamnak is elviselhetetlen állapotot teremtettek azok?

Valamelyik nap, tizennyolc év után a sarki boltban, ahova annak idején is először mentem át bevásárolni, és megállapítottam, hogy néhány hónapig valahogy csak elleszünk egy szakosodását végző orvos, aki még pénzt nem keres, egy munkanélküli, meg a két, három és féléves gyereke, találkoztam Lacival, az akkori szomszédunkkal. Régen nem láttam.

Mondom neki:

– Köszönöm.

Látom, nem érti, mit köszöngetek neki. Majd egy kis magyarázatot fűzök hozzá.

– Lacikám, köszönöm, hogy annak idején befogadtatok.

– Az csak természetes – volt a kurta válasza.

Én meg nagyon jól tudom, tapasztalom, hogy nem ez volt a természetes, hanem a rendkívüli, hogy egy család vadidegeneket, mint szomszédokat, akik egyik napról a másikra belecsöppentek látókörükbe, befogadták. Minden felvállaltak értük, önzetlenül és érdek nélkül. Ezt köszöntem meg neki, még egyszer, tizennyolc év után.

A rikkancs ismét jelenti (46.)

2010. április 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Név: Árpád, írta: 2010. április 18. 21:37:35

Ferenc, csak azt nem értem, mi a fenét vártál 18 évet hogy megköszönjed. Különben nagyon jó cikk.
Üdvözletem küldöm Joe
Név: doki, írta: 2010. április 18. 1:58:46

Érdekes és tanulságos. Nagyon szép köszönet!
Ezt is, és a megannyi színes jelentésedet is élvezettel olvasom.

Tisztelettel,

                   Gábor

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A jogállami vitákat a lengyelek és a magyarok az urnáknál tisztázhatnák

Ezt a Bizottság alelnöke közölte abból az alkalomból, hogy elkészült az EU jelentése az osztrák demokrácia >

Tovább

A Merkel-utód nem fog bekeményíteni Orbánnal szemben

Laschet a jelek szerint nem kíván azon változtatni, hogy a két uniópárt, és főként Merkel védőernyőt >

Tovább

A vágy vakcinája

Mintha az ellenzék is érezné az immár számokban is megmutatkozó esélyt, mintha a fegyelem és az >

Tovább

Magyarországnak soha nem volt ilyen cinikus, romlott, gonosz kormánya

Nem gondolhatunk másra, hogy az orosz majd a kínai oltóanyag népszerűsítése mögött kizárólag üzleti és politikai >

Tovább

Merkel-utód: Csak semmi kísérletezés

A Financial Times úgy véli, hogy Armin Laschet annak a jelszónak a jegyében lett a CDU >

Tovább

Siralmas Trump politikai teljesítménye

Hatalmas erkölcsi felelősséget visel, akárcsak a republikánusok a kurzus geopolitikai következményeiért. Hiszen ha az Egyesült Államokban >

Tovább

Kinek a haszna?

És Orbán legnagyobb tévedése abban van, hogy ezt a kínai valamit azoknak a hatvanon felüli krónikus >

Tovább

FT: Bidenek egy „Amerika az első” külpolitikára van szüksége

Ha Biden hatalmon akar maradni, akkor le kell választania az anyagilag nehéz helyzetbe jutott rétegeket a >

Tovább

„Kedves CDU! Ugyan árult már el végre, mit kívánsz tenni Orbán Viktorral!”

A döntéstől függ az EU-ban a demokrácia és a jogállam jövője. Orbán nem csak Magyarországon okozott >

Tovább

DW: Vihart kavar egy szobor Budapesten

Csak áprilisban fogják kiállítani a „Fekete életek számítanak” mozgalom támogatására született, mindössze kb. egyméteres szobrot, ám >

Tovább

Krugman: A washingtoni puccs már évtizedek óta érett

Amikor felbukkant a Tea Párt, majd Trump, a pártvezetés kénytelen volt ráeszmélni, hogy már azok kezébe >

Tovább

NZZ: A magyar ellenzék egyetértett a korszakváltásban

Korszakváltásban bízik a magyar ellenzék, mert hosszú ideje nem voltak ennyire jók az esélyei, hogy véget >

Tovább