Ma Lóránt, Loránd, Pál névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
A szerb-magyar zöldhatáron mindenki fizetős – így ért véget az El Camino de Balkan
„Ha ugyanazok jönnének vissza, akkor biztos nem baráti a szandék. Kicsit kezdek paranoiás lenni." ErdélyiK (Átlátszó):
“Magyarkanizsáról a Tiszavirág Sétaösvény vezet ki a városból. A folyó mellett, az erdőben kanyarog. Nem túl hosszú, de addig sem a horgosi országút mellett kell gyalogolni. A végétől már majdnem látszik az útkereszteződés, ahol jobbra kell fordulni Martonos felé. Vagy három kilométer egy igen jó minőségű aszfaltozott országút mellett.
A jó minőség meg a kanyarok hiánya az erre haladókat egy dologra biztosan csábítja: padlógázzal való közlekedésre. Aki elment mellettem, mind nyomta, ahogy a csövön kifért.
Már közel jártam a faluhoz, amikor három idős hölgy tekert el mellettem biciklivel.
– Jó napot kívánok – köszöntem rájuk.
Meglepődhettek, mert egy sem köszönt vissza.
– Hát ezek már magyarul is beszélnek – ennyit hallottam, ahogy a lassan távolodó csapat megbeszélte felbukkanásomat.
Már majdnem a Martonos táblánál jártam, amikor egy aranyszínűre fényezett Opel Kadett állt le mellettem. Két roma család ült benne. A férfiak elől, két asszony kisgyerekekkel hátul. A jobboldalról az egyik férfi kiszállt, és széles mozdulatokkal mutatta, üljek be, elvisznek.
– Hova gondolod, hogy beüljek. Hát tele van az az autó – mondtam.
– Jaj testvérem, hát te magyar vagy?
– Az.
– Én csak gondoltam, csinálok egy kis pénzt, de téged ingyen is elviszlek. Tivadar vagyok, – mutatkozott be.
Megköszöntem az ajánlatot. Pedig Tivadar komoly kockázatot vállalt volna, ha egy menekültet beültet az autójába. Szerbiában csak hivatalosan lehet menekülteket fuvarozni. Taxival vagy busszal. Persze keringenek a legendák délen Presevo környékén és itt is a mesés pénzeket összefuvarozókról, akiknek komoly a kockázattűrő képességük, és nem ijednek meg egy kis állami fenyegetéstől.
Itt a Vajdaságban e legendárium mindenhol felbukkanó motívuma, buszsofőr, taxis, szállodaportás, kávéház-tulajdonos, meg úgy általában mindenki által megemlített része az úgy kezdődik, hogy „na de a horgosi cigányok“, akik házakat, autókat, „motrokat“ vásárolnak, és komoly vagyont raktak össze azóta, hogy kitört a népvándorlás, és keresleti lett a piac az illegális határátlépésre.
A Martonosi Csárliban a Szövetkezeti Ház utcai frontján a fák alatt három műanyag asztal, meg néhány szék várja a betérőket. Az egyik foglalt volt. Gyuri és Oszkár, olyan tipikus kocsmai filozófusok és politikai elemzők ültek ott. Mindenről határozott véleményük volt. A „horgosi cigányokat“ ők is emlegették házakkal, autókkal „motrokkal“ együtt.
– Az a baj tudod, hogy jönnek ezek éjszaka, és ugatnak a kutyák. Már mindenki kivan idegileg. – magyarázza Gyuri. Oszkár csak bólogat és keresi a szavakat, de mire belekezdene Gyuri már témát vált. A harmadik kört rendelik, de már alapozva érkezhettek ide. Harminc öt fok van. Beküldik a harmadikat is.
Egy busz áll meg a templom mellett. Az utasok indulnak a falun keresztül. Martonos-külsőn a Tisza gátja – nem nagyon lehet eltéveszteni – vezet Magyarország felé. A hatóság nem akar belezavarni ebbe itt sem. A menekültek csendben mennek egymás után. A helyiek megszokhatták már a látványt, senki nem reagálja le az ötven sétáló menekültet.
Nekem a telefonomat kell töltenem. Egy órát még maradok. Három után indulok a gát felé. Néhány helyi tinédzser a régi kompátkelőhöz megy fürdeni. Ők igazítanak útba.
A magas gát végeláthatatlan egyenese teljesen kihalt. Másfél kilométer után jön egy elnyújtott hosszú kanyar. A nagy csendben itt már lehet hallani, hogy valahol emberek lehetnek. A gát baloldalán az árnyékban ül egy nagyobb csapat.
– Te mit akarsz? – kérdi az egyikük.
– Magyarországra menni.
– Ki vagy?
– Magyar újságíró.
Persze ez nem túl jó pedigré errefelé. A szakállas ember gyanakodva méreget. Int a csapatnak, indulás, nekem meg odaköszön:
– Good by.
Nem kedvetlenít el a dolog. Utolsóként elindulok én is a csapattal. Vagy nyolcvanan lehetnek. Egy műanyag szatyrot cipelő fiú mellett megyek. A kissrác láthatóan nincs jól. Alig bírja az iramot, ahogy átmegyünk a gát folyó felőli oldalára, egyre jobban leszakad.
– Gyere, segítek! – ideadja a szatyrot.
Hamit tizennégy éves. Beszél angolul, és Moszulból menekült el. Az apjával van úton. Vagy ötszáz méter múlva a csapattal bekanyarodunk az erdőbe. Ekkor keveredik mellém Hamit apja, aki megköszöni, hogy segítettem, és átveszi a szatyrot.
Az ártéri erdőben az első akadály egy, a Tisza felé vezető csatorna. Szerencsére víz nincs benne, de egy meredek partoldalon kell először leereszkedni, aztán felmászni. Főleg a kisgyerekeknek és az asszonyoknak problémás ez. A gyerekeket lefelé kézről-kézre adják.
Mikor mindenki átért az erdőben, intenek, hogy üljön le mindenki. Várunk valamire. Kiderül, hogy a csapat fele iraki kurd, a másik fele meg szíriai. A kurdok, akikkel beszéltem, yezidinek mondják magukat Shingalból. Ez vagy igaz vagy nem. Még akár igaz is lehet.
Egy fiatal jóképű sráccal ülünk egymás mellett. Ő is bizalmatlan. Nem érti, mi a francot keresek itt, amikor én bármikor átmehetnék a határon elegánsan enélkül a tortúra nélkül. Aztán elkezdünk beszélgetni Kurdisztánról, kiderül, hogy hányszor jártam ott, meg ismerem a városaikat. Enyhül egy kicsit a bizalmatlanság.
– Nono vagyok – mutatkozik be a fiatal kurd, és felhúzza pólóját a jobb vállán, ahova odavarrták a nevét. Aztán a szakállas, aki „goodbyt“ mondott a találkozásunkkor, meglátja kezemben a telefont, amin éppen Nononak mutogatom a térképen, hogy hol lehetünk. Idegesen odaszól Nononak, és elveszi a telefonom.
Int a többieknek is, hogy indulás. Néhány perc gyaloglás után odaadja a telefont Nononak, de előbb kikapcsolja.
Az ártér következő csatornája, azt hiszem, ez a határ Szerbia és Magyarország között, már egy nehezebb akadály. Meredekebb, mélyebb, és víz is van benne. A csatorna alján faágakat borítottak keresztbe, így ha lassan is, de száraz lábbal át tudunk kelni rajta.
Amikor mindenki átkel, egy fiatal arab gyerek vezeti a csapatot, és őrült rohanás kezdődik. Senkinek fogalma sincs róla, miért lett ilyen sietős. Kerülgetjük a belógó ágakat, bujkálunk a keresztbe dőlt fatörzsek alatt, és gyors menetelésben „rohanunk“ az ösvényen. A Tisza csak néhány méterre.
Fogalmam sincs, mennyit mentünk így. Amikor megállunk, este hat múlt néhány perccel. Helyet talál magának mindenki. Fogalmam nincs, mire várunk. A gát vagy ötven méterre lehet. Szinte átláthatatlan. Csendben kell lennünk. A gyerekeket a legnehezebb csendre bírni. Egy magyar rendőrségi mikrobusz megy el a gáton dél felé. Az ivóvize már mindenkinek elfogyott. A férfiak lebotorkálnak a folyóhoz, és újratöltik a palackokat. Mutogatom nekik, ne igyanak a folyóvízből. Hiába. A palackok körbejárnak. Mindenki iszik.
Ülök egy fának dőlve, és próbálom összegezni, mekkora szarba keveredtem. Nagyjából összeállt a kép. Van a legidősebb szakállas arab – harmincöt körül lehet- , ő vezető, és van négy fiatalabb figyelő srác. Huszonévesek. Ők azok, akik a csoport előtt jártak, vagy ha kellett, vezették azt. Telefonon tartották a kapcsolatot. Mindegyiknél kés volt. Gondolom az autoritás manifesztálódott ebben. A főnöknél volt egy olyan behajtható kézifűrész is.
Amikor hét körül lemegy a nap, ezek öten imádkoznak. Kéz-, arc-, láb-mosás, szájöblögetés, ima.
Mindenki más csendben figyel.
Közben megjön még két másik csoport is. Kevesebben vannak, mint mi. Aztán valahonnan megérkezik egy kigyúrt kopasz fazon. Az a nyolcból ismert forma. Térd alatt véget érő gatya, fekete Adidas mez. A három csoport vezetőjével félrevonulnak. Minden vezetőnek a kezében egy papírdarab. Körbeülnek, távolabb az emberektől. Néhány perc után ideges telefonálgatás kezdődik, aztán újra tárgyalás. A kopasz is arabul beszél.
Ezen a ponton elkezdek menekülőútvonalat keresni. Fogok egy üres palackot, és jelzem Nononak, hogy lemegyek a folyóhoz vízért. Gondolom, ha gáz van, átúszom a Tiszát. Oda csak nem jönnek utánam.
A folyóhoz vezető kitaposott lejárónál az utánunk érkező csapat tizenkét embere ül a földön. Egy fiatal srác szólít meg tökéletes angolsággal. Érdeklődik ő is, mi a fenét csinálok itt, és miért. Elmondom neki is.
– Faizal vagyok – mutatkozik be. Faizal szakács volt Damaszkuszban, huszonhat éves, és szeretne Koppenhágában tanulni, ahol a világ második legjobb vendéglátós iskolája van.
– Milyen zenét szoktál hallgatni? – teszi fel ezt az ebben a helyzetben teljesen szürreálisan hangzó kérdést. Annyira meglep vele, hogy hirtelen bedobom Deva Premalt.
– Azt nem ismerem, de én a metált szeretem. Május 15-én van a születésnapom. 14-én Isztambulban voltam Blind Guardian koncerten. Életem élménye volt.
Előhalássza a jegyét tárcájából. Aztán mellé tesz egy 1 dollárost.
– Na figyelj, ezt az egy dollárost én aláírattam azokkal, akikkel ezen az úton találkoztam, és nem akarok elfelejteni. Megtennéd, hogy aláírod.
Megteszem. Aztán óvatosan és halkan megkérdezi, hogy fizettem-e azért, hogy itt lehessek. Nem azt kérdezi, hogy mennyit, hanem hogy egyáltalán. Ekkor már világos. Itt mindenki fizetős. Nem lehet itt ingyen lófrálni.
Aztán szépen csendben kezd besötétedni. A szakállas int, indulunk. Gyorsan összekapja magát mindenki, és elindulunk észak felé a folyó mellett. Aztán a vezetők mutatják, hogy hol kell kimenni az erdőből. Még mindig a töltés jobb oldalán, de már kinn az erdőből, elkezdik hajtani az embereket. Futás, futás, mutatják. Vagy kétszáz métert futunk.
Férfiak húzzák az asszonyokat maguk mögött, gyerekek ölben. Aztán a gát tetején lévő figyelők jeleznek, mindenki fel a gátra. Futva. Már indulnék le a másik oldalon, amikor az egyik figyelő odajön.
– Hungary, go! – és mutat Szeged felé a töltésen. Ott maradok állva, miközben a másik két csapat is elfut mellettem, a kukoricás és a napraforgó tábla között egy, a gáttal párhuzamosan futó földúton indulnak ők is Gyálarét felé.
Néhány perc múlva teljesen besötétedik. Bekapcsolom a telefont, hogy nagyjából tudjam, hova kell mennem. Gyálarét egy kilométer. Már égnek az utcai lámpák. Aztán jön egy autó, reflektora már messziről látszik. Vagy húsz méterre előttem megáll, megfordul, és elindul a vissza. Egy fehér Lada Niva. A franc se érti ezt.
Néhány perc múlva újra feltűnik a reflektor a távolban. Ekkor lemegyek a gát mellé. Közel a kukoricáshoz. Ha ugyanazok jönnének vissza, akkor biztos nem baráti a szandék. Kicsit kezdek paranoiás lenni. A gát legaljából látom, hogy egy rendőrautó hajt el mellettem. Verik a port. Sietnek.
A gyálaréti buszfordulóban ér véget a kaland. Ülök a megállóban, és várom, hogy egy szegedi barátom megérkezzen egy életmentő palack vízzel. A Lada Níva ott áll a megállóval szemben.
Eddig tartott az „Út“, ami összerakta a nagy kép darabkáit, amelyekből olyan részek hiányoztak, amelyeket csak így lehetett megtudni. Shanti.
Szeged, 2015 augusztus 12.”
Következő cikk: Esterházy Péter: Orbán nem államférfi
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Mi van ha Trump úgy fog uralkodni mint Putyin?
Mi van akkor, ha Trump is pont úgy irányítja országát, mint Putyin az oroszokat, mert amit >
Az EU következő populistája már Horvátországból köszönt
Horvátországból már az EU következő populistája küldi üdvözletét, miután fölényesen, 75%-kal győzött az elnökválasztáson Zoran Milanović. >
Az imperializmus visszavág
A kommentár az egykori mozi kasszasiker címét némiképp módosítva arra hívja fel a figyelmet, hogy nem >
Odahaza Biden sok mindent jól csinált, de a nemzetközi színtéren hagyta, hogy bolonddá tegyék
Ezt a Guardian külpolitikai szemleírója, Simon Tisdall látja így. Szerinte a távozó amerikai elnök hivatali idejét >
Kettős gázcsapás érte Szerbiát
A MOL kerülhet helyzetbe, miután az amerikai kormányzat azt követeli, hogy Belgrád szerezze vissza a Gazpromtól >
Az igazság visszavétele
Felfoghatatlan évek vannak mögöttünk. Felfoghatatlan, hogy mi mindent lehetett itt büntetlenül megtenni vagy éppen nem megtenni. >
Tegyük Ismét Naggyá Oroszországot (meg Kínát)
Fareed Zakaria a Washington Postban úgy látja, hogy Trump a 19. századi imperializmust éleszti újjá és >
A föld végül is lapos
Sok jót nem ír a Fideszről a Süddeutsche Zeitung abban az összeállításában, amelyet a jobboldali populizmusról >
Amerikai feketelistán a magyar Richelieu
Mostantól kezdve egy uniós állam gyakorló minisztere is indexen van az Egyesült Államokban, ami nem gátolja >
Musk, Európa ellensége
Soros György életrajzírója virtigli antiszemitizmusnak minősíti, amit Elon Musk művel a magyar származású üzletember ügyében, miközben >
A magyar kormány egyik legfontosabb tagját tette indexre az amerikai pénzügyi tárca
Egy NATO-szövetséges esetében még nemigen fordult elő ilyen szankció. Jelzi azonban, milyen mélyre süllyedt a kétoldalú >
Trump és Grönland
Hszi kínai elnök láthatólag az erő pozíciójából kíván tárgyalni amerikai kollégájával. Ennek ellenlépéseként valamit a következő >