Ma Ármin, Pálma, Izidor névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
„Nem fértek bele a cigányok”
„Szeretnénk magunkat följebb látni, és ezt úgy is el lehet érni, ha sokat beszélünk a nálunk alacsonyabb rangúakról.” Teczár Szilárd (Magyar Narancs):
Bár ez nem szükségszerű, a magyar nacionalizmus erős tartozéka a másság megteremtése és kirekesztése - állítja a Nemzet a mindennapokban kötet társszerzője. Feischmidt Margit szerint nincs éles határ a Fidesz és a Jobbik nemzetstratégiája között.
Magyar Narancs: Az újnacionalizmus jelenségét a globalizációra adott válaszként írják le. Mennyiben függ össze ez az európai integrációval?
Feischmidt Margit: Nagyon erősen. Az újnacionalizmus meghatározásakor az egyik jelentős tényezőnek a globalizációellenességet tartom, a szembefordulást a különböző transznacionális politikákkal, így az európai integrációs folyamattal is, továbbá olyan univerzális eszmékkel, mint a szabadság, az emberi jogok, a társadalmi egyenlőség és szolidaritás. A 80-as években kezdődött el a szélsőjobboldali mozgalmak etablírozódása, bekerülése a nyugat-európai országok nemzeti parlamentjébe; e folyamat kelet- és délkelet-európai felfutását tapasztaljuk - Magyarországgal és Görögországgal az élen - az utóbbi években. Az idei EP-választás ugyanakkor nagy változást már nem hozott a szélsőjobboldalon, leszámítva Nagy-Britanniát.
MN: Mi volt az oka a fordulatnak? Ezekben az univerzális eszmékben sokáig erősen hittek a nyugati társadalmak.
FM: A kutatók Európában évtizedekig azt gondolták, hogy a nacionalizmus 19. századi formáira csak a kulturális örökségünk részeként kell visszatekintenünk. A nacionalizmus tagadásához hozzájárult a II. világháborút követő évtizedek gazdasági fellendülése, a munkaerőpiac bővülése Keleten és Nyugaton, a lelkiismeret szintjén pedig a nácizmus okozta megrendülés, a kizárólagos politikai identitások tagadásából táplálkozó kozmopolitizmus keleti - államszocialista - és nyugati, liberális, szociáldemokrata vagy katolikus formáinak a sikeressége. Ennek a globalizáció, majd az újabb transznacionális politikai formák, mint az EU, újabb lendületet adtak. De a folyamat már az ezredforduló előtt megtorpant, és elkezdődött a nemzeti hagyományok, kulturális partikularizmusok, identitások és közösségek újrafelfedezése. A nacionalizmus nemcsak visszatért, hanem korszerű konzervatív és szélsőjobboldali, sőt, baloldali formákat is öltött. Nem csupán a politikában jelent meg újra: a nemzeti kultúrát és narratívákat a legkülönbözőbb kulturális vállalkozók alakítják vonzóvá a 21. századi ember számára, miközben természetesen saját termékeiknek is piacot teremtenek. A legfőbb példa erre a turizmus vagy a nemzeti populáris zene. Mindkettő virágkorát éli Magyarországon, ezért beszélünk a könyvben az újnacionalizmus populáris kultúrájáról. Más országokban is vannak hasonló jelenségek, például a szerb turbófolk vagy a horvát nemzeti rock. A nemzetet nemcsak eszmeként, hanem brandként is megjelenítő ipar Magyarországon ma rendkívül szerteágazó, megjelenik a kultúr- és szórakoztatóiparban, a művészetben, a turizmusban, az öltözködésben, a médiában.
MN: Gyakran mondják, hogy a Jobbik valódi kérdésekre válaszol, pedig azt hamis kérdésnek is tarthatjuk, hogy elkülönülten beszélünk cigányokról és magyarokról.
FM: Ez hamis beszéd, de jelentős a támogatottsága, mert a "cigánykérdést" sikerült a társadalmi sérelmekről és problémákról való beszéd felszabadításának eszközévé tenni. A Jobbik első felfutásának kulcsa a cigányok kriminalizálása és a paramilitáris erők megszervezése volt. Azt gondolom, hogy az embereknek a Jobbik előtt is sok sérelmük volt. Mondták azt is, hogy a cigányok lopnak, de azt is, hogy mások széthordták a téeszeket, orvosként kizsákmányolták az embereket és így tovább. A Jobbik minden más sérelmet háttérbe szorított, és a "cigánybűnözést" helyezte előtérbe. A büszkeség iránti vágyra is elég jól tudott válaszolni a Jobbik az általa létrehozott nemzeti mitológiával, aminek szintén elég kevés a realitása. Például a határon túli magyarokról kialakított képüknek semmi köze a valósághoz.
MN: A könyvben többször maguk a határon túli magyarok is panaszkodnak arra, hogy a turistaiparban vagy a jótékonykodásban részt vevők Erdély-képe mennyire hamis.
FM: A magyarországi újnacionalizmus kétféle másság képével operál: míg a romákat lefokozza, a határon túli magyarokat idealizálja. Olyan képet teremt róluk, amely a magyarországi nemzetdiskurzusokban létrehozott autenticitásigényre válaszol. Ebben segítségére van az a kétségtelenül létező erősebb közösségi igény, amely a kisebbségi közösségekben jelen van, a magyarokban éppúgy, mint más kisebbségi közösségekben a világban. De amíg a kisebbségi magyar közösségek nemzeti identitását a többséggel való együttélés mindennapi és politikai kompromisszumai korlátozzák, a róluk szóló többségi fantáziaképeknek semmi sem szab határt. A jótékonykodókkal azonban vigyáznék. Zakariás Ildikó tanulmánya pont arról szól, hogy a jótékonykodó magyarországiak hogyan egyeztetik a határon túli gyerekekre irányuló identitásőrző tevékenységüket a konkrét tapasztalatokkal, mondjuk a csángó gyerekek valóságos igényeivel. Én nem szeretném leértékelni az újnacionalizmus megnyilvánulásait, tévedés azt gondolni, hogy nem valódi igény az, aminek következtében néhány napja is több százezren mentek el Csíksomlyóra. A mi dolgunk az én értelmezésem szerint az, hogy a nacionalizmus diszkurzív stratégiáit, kulturális gyakorlatait és társadalmi beágyazottságát elemezzük, értelmezzük. Ebből a megközelítésből nem értelmezhető az a kérdés, hogy a nacionalizmus rossz vagy jó. A magyar társadalom közösségi élmény iránti vágyát komolyan kell venni, amihez sajnos hozzátartozik az is, hogy a közösségi és a szélsőjobboldali indíttatás összemosódik. A csíksomlyói tömegben is biztos van olyan, aki nem szívesen mutatkozik egy platformon a skinheadekkel. Mégis egymás mellett vannak, és ezt az öszszemosódást a politika megerősíti. Nincsenek egyértelmű jelei annak, hogy a konzervatív kormányzati nemzetpolitika meghatározná, meddig terjednek az ő ambíciói, és honnan kezdődik a szélsőjobboldali nemzetépítés, amivel nem akar azonosulni. (...)
MN: A könyv alapján úgy tűnik, hogy az újnacionalizmus büszkeség iránti vágyához szorosan kapcsolódik az ellenségképzés is. Ez mennyire szükségszerű?
FM: Nem az, bár vannak a nacionalizmusnak olyan teoretikusai is, akik szerint a közösségképzés diskurzusa szükségképpen kitermeli a másságot is. De a másságról lehet beszélni úgy is, hogy valamilyen feltételek mellett az inklúziója is megvalósulhat. A kizárás mértéke tehát nem állandó, az újnacionalizmus különböző aktorai most is különböző súllyal játszanak ezzel, és különböző másságoknál különböző mértékben esik ez latba. Ma például a nemzeti homogenitás képzetét elég kevesen akarják a zsidóság kizárásán keresztül megvalósítani, holott az antiszemitizmus és a magyar nemzeteszme összekapcsolódásának jelentős előzményei voltak, nem csak a német megszállástól kezdve. Most a hangsúly a cigányságra esik, akik a két világháború közötti nacionalisták gondolkodásában sokkal kevésbé jelentek meg. Az újnacionalista igény egy hierarchikus nemzetképre épít, aminek a magyar szupremáció képzetében megint csak fontos előzményei vannak. Szeretnénk magunkat följebb látni, és ezt úgy is el lehet érni, ha sokat beszélünk a nálunk alacsonyabb rangúakról. Ezt a beszédet a veszélyérzetet keltő médiaesemények jelentős mértékben hitelesítik, közben pedig kevés elemzést olvashatunk a roma emberek kárára elkövetett gyűlölet-bűncselekményekről, a diszkrimináció mindennapi formáiról. Az már nehezen férne bele abba a diszkurzív rendbe, amely az erkölcsöt nacionalizálja, annak hiányát pedig rasszizálja.
MN: Ez nyilván visszahat a cigányság identitására is. Mennyire érzik magukat magyarnak azok a cigány emberek, akikkel a kutatásai során találkozott?
FM: Amikor az interjúkat készítettem, már ismertem Horváth Aladárnak azt a mondatát, hogy "elvették tőlünk a magyarságunkat". Nemigen találkoztam olyannal, aki ezzel vitatkozott volna, viták inkább a körül voltak, hogy volt-e egyáltalán mit elvenni. Jól emlékszem arra a fókuszcsoportos helyzetre, amikor valakinek erről a mondatról az jutott eszébe, hogy a villamoson letépték róla a kokárdát. Egy falusi tanárnő pedig egy fókuszcsoportos interjúban arról panaszkodott, hogy azóta nincsenek nemzeti ünnepek a faluban, amióta az iskolában a roma gyerekek többségbe kerültek. A március 15-ét itt is, mint sok más helyen az országban mindig az iskolások részvételével szervezték meg a tanárok, de a cigány gyerekek nem tudnak szerinte rendesen viselkedni, ezért nem lehet velük kiállni a falu elé. Így kerül a falusi nemzeti ünnepek hiánya is a cigányok rovására, és kerül ki a nemzeti ünnep a maga összes közösségképző és patriotizmusra hangoló funkciójával együtt azokból a falvakból, ahol megnő a roma népesség aránya. Ezt a hiányt töltik be azok a szervezetek, amelyek Trianon-megemlékezéseket szerveznek és "Nagy-Magyarország" emlékműveket emelnek, amelyek egy új, az akadémiai történettudománytól távol eső populáris emlékezetpolitikát hoznak létre.
MN: Említette a Jobbik és a Fidesz viszonyát. Én úgy látom, hogy az újnacionalizmus radikális szárnyára jellemző egyfajta elnyomatástudat, így akár problémaként is jelentkezhet, ha az ötleteiket a kormány megvalósítja.
FM: A kormány és a szélsőjobb vonatkozásában két stratégiát tudunk elképzelni: vagy megszelídítve beemelik a radikális elemeket, vagy egyértelműen elhatárolódnak, és azok felé tekintenek, akik a patriotizmus nem etnikus, nem kizárólagos és a szomszéd népek önérzetével is számoló formáira nyitottak. Ebből a kettőből sokkal inkább az elsőt lehet tapasztalni. Így a korábbi szubkultúra közelebb kerül a kulturális mainstreamhez, a nemzeti rockzenekarok prominenseinek juttatott állami kitüntetések ezt jól jelzik. Nemzetiesedik a populáris kultúra, a magát nemzeti radikálisnak valló oldalon pedig ez differenciálódást eredményez. A nemzeti rock szcénában például az Ismerős Arcok etablírozódik, a Romantikus Erőszak két regiszteren játszik - van a Hungarica és van továbbra is a Romantikus Erőszak. Nyilván a Jobbiknak is érdeke, hogy megtartsa maga mellett ezeket a zenekarokat, és ahhoz, hogy ők az utcai mozgósítás zenéje tudjanak maradni, nem csúszhatnak bele a középosztályi, állami finanszírozású miliőbe. Vannak, akik még ezen is kívül akarnak maradni: a Magyar Szigeten például éles viták vannak arról, hogy miért kellett a Jobbiknak bemennie a parlamentbe. (...)
Következő cikk: Orbán az első világháború előtti Magyarországot akarja
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Merz lehet minden idők legfontosabb német kancellárja
Ivan Krasztev úgy gondolja, hogy nincs Európában olyan politikus, aki igazodási pont lehetne a vadonatúj német >
Netanhaju abban gondolkodik, hogy vagy elfoglalja Gázát, vagy lakhatatlanná teszi
Bármelyik is következik be, ő csak nyer vele. Mindkét terven az látszik, hogy a szélsőséges politika >
Ha kudarcot vall a Merz-Macron-duó, az azt jelenti, hogy Európa zátonyra fut
Ezt jelentett Párizsból az új kancellár villámlátogatás után a Handelsblattnak Gregor Waschinski. Esélynek gondolja a földrész szempontjából >
Musk fájdalmas búcsúja
A Financial Times szemleírója, Edward Luce úgy ítéli meg, hogy fájdalmas búcsú előtt áll Elon Musk, >
Orbánék harmadik nekifutása Magyar Péter mentelmi jogának megvonására
Magyar Péter azt gondolja: Orbán azért cseszegeti európai képviselőként a mentelmi joga megvonásával, mert így akarja >
Még sugároz a Szabad Európa Rádió
Annak ellenére, hogy a liberális adó évtizedek óta szálka az autokraták szemében és Trump most jócskán >
Fordult a kocka, nagy bajban van Oroszország
Ezt állítja Ambrose Evans-Pritchard, a The Daily Telegraph jobboldali újság világgazdasági szerkesztője. A Washingtonnal tető alá >
Ha megoldást akar Gázában, az USA-nak be kell áldoznia Netanjahut
Ezt nyilatkozta a Neue Zürcher Zeitungnak Gilles Kepel Közel-Kelet-szakértő, a párizsi Politikatudományi Intézet vezető kutatója. Emlékeztet >
Nagyot ment a baloldal Ausztráliában
Hát akkor ennyit a Tegyük Újra Naggyá Mozgalomról – állapítja meg a Wall Street Journal konzervatív >
Kik akadályozzák, hogy újra demokrácia legyen?
Most viszont Magyar Péternek köszönhetően esélyt kaptunk egy második rendszerváltásra, sok minden újrakezdésére, újragondolására – szinte >
Bárki is nyer Romániában, belekerül a 22-es csapdájába
Marc Champion arra számít, hogy holnap a szélsőjobbos Simion fut be elsőként a megismételt romániai elnökválasztáson, >
Ébresztő volt a csaknem 24 órás spanyol és portugál áramszünet
Így véli a Financial Times szerkesztősége, amely szerint a kormányoknak a zöld átmenet mellett gondoskodniuk kell >