2020. november 30. hétfő
Ma András, Andor, Andrea névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A somlói galuska újabbkori története

Végel László
Végel László

Felszolgálás közben másra sem tud gondolni csak arra, hogy mi lesz, ha egy napon Allah akbar kiáltással betoppan a cukrászdába három burkás nő és somlói galuskát rendel. Végel László:

Időről időre betérek Gáspár Sándor cukrászdájába egy szelet Esterházy-tortára. A cukrászmester a múltkor számon kérte, hogy miért nem somlói galuskát fogyasztok. Most az a kapós! Hát, épp azért mert kelendő portéka, válaszoltam, amit nem vett jó néven a mester. A minap üres volt az üzlet. Gáspár Sándor a törzshelyem mellé telepedett és gondterhelten panaszolta, hogy nehéz idők járnak. Alvászavarai, rémálmai vannak, fáradt. Az utóbbi időben a háborúról álmodik. Hetekkel ezelőtt cigarettát vásárolt a közeli trafikban, amikor az egyik újság címoldalán megpillantotta: „Beindult a hidegháború Szerbia és Horvátország között”. Újból elkezdte rendszeresen vásárolni a napilapokat épp úgy, mint a háborús kilencvenes években. A rákövetkező héten újabb hír keltette fel a figyelmét. Öles betűk hirdettek: „Bosznia és Szerbia között feszült a viszony! A boszniai Szerb Köztársaság csak háború árán válhat ki Boszniából.”

Innentől éjjelente gyötrődött, vagy álmatlan éjszakái voltak, vagy rémképeket látott úgy, mint húsz évvel ezelőtt. Az a fontos, hogy túléltem, vigasztalta magát 99-ben a NATO légitámadás után. A hadban álló felek békét kötöttek, ő pedig végre megnyugodhatott. Az üzlet is kezdett fellendülni. A kuncsaftok is egyre csak szaporodtak, miután gyorsan híre kelt, milyen príma minőségű süteményei vannak. Büszke volt rá, hogy magyar cukrász készíti a környék legfinomabb somlói galuskáját. Gáspár Sándor ugyanis igazi nemzeti érzelmű embernek tartotta magát, ezért kissé furcsállotta, amikor egyre több szerb nemzetiségű kezdett hozzá járni, akik nyakra-főre rendelték a somlói galuskát. Előbb csak baklavát fogyasztottak utóbb somlóira váltottak. A baklava rendre a nyakán maradt, noha napokig eltartható volt a szirupba áztatott csemege. Az isten is így akarta, somolygott elégedetten, a somlói galuska háttérbe szorította a baklavát. Nem kellett sokat tépelődni, megfejtette, miről van szó: azért lett hirtelenjében kapós a magyar specialitás, mert a szerbek tömegesen látogatták a nyelvtanfolyamokat, ugyanis a magyar nyelvtudás alapfeltétele volt a magyar állampolgárság megszerzésének. A magyaróra után beültek a cukrászdába, hozták a kérdések gyűjteményét, amelyeket a leggyakrabban tesz fel a vizsgáztató bizottság. Az egyik ilyen kérdezz-felelünk például így szólt: miért büszkék magyarságukra? Azért mert a magyaroknak gazdag kultúrájuk és dicső történelmük van, fújták a kandidátusok egymással versengve a válaszokat, miközben jóízűen habzsolták a somlói galuskát. Gáspár Sándor a fejét csóválta. Nem értette miért kapnak ezek magyar állampolgárságot? Egyszerűen felfoghatatlan volt számára, viszont azzal vigasztalódott, hogy növekedett a forgalma. Épp jókor jött a gyorstalpaló tanfolyam meg a magyarrá válás népszerűsége, mert erősen megfogyatkozott a kuncsaftkör, egyre kevesebb magyar tért be a cukrászdába, a rendelések is elmaradoztak. Számára nem volt rejtély, hogy miért. Idősebb vendégei azon keseregtek, hogy gyerekeik, unokáik a magyar állampolgárság megszerzése után, kiköltöznek valamelyik nyugat európai országba, ahol amint munkát kapnak, fészket raknak. Eszük ágában sincs visszatérni. Maradtak az magukra hagyott öregek. A cukrászmester statisztikája szerint, csupán néhány jobb nyugdíjat élvező magyar vendége rendel időről időre süteményt, főleg ünnepekre.

Nem mondta ki, de meggyőződésem, hogy a háborús hírek mellett ez a felismerés is szorongást válthatott ki benne. Álmai rendre arról szóltak, hogy váratlanul kitört a háború és onnantól a cukrászdában csak baklavát rendeltek. Katonaköteles lévén, se a magyar, se a szerb útlevéllel nem léphette át a szerb-magyar határt, ezért egy szabadkai magyar embercsempésszel megalkudott, hogy átvezeti a zöld határon. Szerencséjének tartotta, hogy magyar embercsempészre bukkant, ezért megkönnyebbülve vágott neki a kalandos útnak, benne mégiscsak nagyobb volt a bizalma, mint egy szerbben. Először a bozótoson kellett átvergődni majd egy erdőbe jutottak, amelynek a szélén az embercsempész megálljt parancsolt. A vaksötétben előre mutatott. Ezt a háromszáz métert egyedül kell megtenned, aztán már magyar földre érsz mondta neki alkalmi útvezetője és zsebre vágta a 300 eurót. Faképnél hagyta! Lám, ilyenek vagyunk mi magyarok, panaszolta, nincs bennünk egy cseppnyi szolidaritás sem. Álmában hason csúszva mászott az anyaország irányába, elszánt volt, de remegett, mint a nyárfalevél, amikor is elérte a nevezetes drótkerítést! Váratlanul reflektorfény vakította el majd falatozó migránsokat pillantott meg. Baklavát majszoltak. A rémülettől lebénult. Egyikük egy drótvágó ollót nyújtott felé és gesztikulálva biztatta, vágja át a kerítést. Aztán a tömegből megszólalt egy férfi, aki egy minden hájjal megkent ürge lehetett, mert elmagyarázta neki, amennyiben ő szabdalja fel a drótot, nem esik bántódása, magyar létére nem büntetik meg. Ezen túl egy jó üzletet is javasolt. Sebtében vegye feleségül ezeket a hölgyeket, minek köszönve őket is beengedik Magyarországra, mondta a három burkás nőre mutatva. Ezer eurót kap cserébe. A lánykérés ceremóniáját későbbre halasztják. Nincs ebben semmi különös, nyugtatta, az utóbbi időben az alkalmi házasság gyakorlattá vált, egyre több magyar férfi köt ideiglenes házasságot arab nőkkel.

A burkás asszonyságok látványa olyannyira megrémisztetté mintha ménkű csapott volna belé, futásnak eredt, meg sem állt, míg meg nem pillantotta a szabadkai templom tornyát. Soha életében nem látott migránst, de mindent tudott róluk, hiszen rendszeresen nézte a magyar tévét és tisztában volt vele, hogy mi mindenre képesek. A burkás nők miatt a feleségének sem merte részletezni a rémálmot. Ezek a migránsok az okozói minden rossznak, bizonygatta. Képzelje el uram, azt írják az újságok, hogy jönnek és felfalnak bennünket. Szó szerint!

Néhányszor azonban felébredt benne a kíváncsiság, hogy eleven migránst lásson. Ismerősei szerint időnként megfordulnak a belvárosban. Ólálkodott a főutcán, mindhiába. Egyszer észlelt a migránsokra hasonlító négy-öt fős csoportot, akik céltalanul kóvályogtak, nagy ívben megkerülte őket, majd óvatosan a hátuk mögé lopakodott, mire kiderült, hogy bennszülött romák. Már bele is nyugodott, hogy csak a képernyőn lát migránst, amikor az egyik vendég elújságolta, hogy a háza közelében levő elhagyatott kaszárnyába a közeljövőben migránsokat telepítenek. Azon nyomban eszébe jutottak a tévében hallottak, amitől megfagyott a vér az ereiben.

Már csak ez hiányzott! Bizonyára a háza közelébe költöző migránsoktól való félelem hatására újabb dilemma elé került. Közeledett a magyarországi kvótanépszavazás. Mindeddig biztos volt benne, hogy a feleségével együtt nemmel szavaznak, ám elbizonytalanodott. Ha nem látta volna álmában azt a kerítést, biztosan nemmel szavaz, menjenek isten hírével; de mi lesz akkor, ha a kerítésnek köszönve itt rekednek, beköltöznek a háza közelében levő kaszárnyába? Hiába szavaz nemmel, őt nem fogja senki sem védelmezni. Buzgón olvasta a kisebbségi politikusok és értelmiségiek utasítását, hosszasan értelmezte, hogy az egyetemes magyarság megmentése érdekében nemmel kell szavazni, őt azonban csak az foglalkoztatta, hogy vele mi lesz. Ha igennel szavaz, akkor mindörökké kínozni fogja a lelkiismerete, amiért rosszul vizsgázott magyarságtudatból, ha nemmel, akkor pedig a tőszomszédjában migránstanya lesz. Felesége szerint a legésszerűbb, ha nem mondanak se igent, se nemet, hanem rendelnek egy masszív vasajtót, amit magukra zárnak, morfondírozott a cukrászmester.

Nem folytathatta töprengését, mert egy harsány társaság lépett be a cukrászdába. Ők azok, súgta bizalmasan, magyaróráról jönnek. Hallani fogja, miért legyünk büszkék magyarságunkra, mondta, majd felugrott a székről és alázatosan hajlongva kérdezte, mit parancsolnak. Somlói galuskát, válaszolták, természetesen magyarul. Reszkető kézzel szolgálta ki őket, amíg engem az a gondolat foglalkoztatott, hogy az újságok, a tévékommentátorok, a politikusok olyannyira belesulykolták az örökös rettegést, hogy felszolgálás közben másra sem tud gondolni csak arra, hogy mi lesz, ha egy napon Allah akbar kiáltással betoppan a cukrászdába három burkás nő és somlói galuskát rendel.

A nyomtatott változat a 168 Órában jelent meg.

2016. november 7.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Nyírő Józsefet olvasva

Kiváló részleteket olvastam, egy megrendült és megtört ember életéről, aki nincs tisztában a saját bűneivel. De >

Tovább

„Tizennyolc hónapig voltam katonaruhában”

Csonoplya vegyes lakosú falu. A háború kitörése előtt nem nagyon foglalkoztunk azzal, hogy ki milyen nemzetiségűnek >

Tovább

„Ich habe alles geprüft und erwogen”

Nem tudom eldönteni, nem is szeretném, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök mai rádiós interjúját a sötét >

Tovább

„Úgy halok meg, hogy nem is láthatom a fiamat…”

Eddig mindig hazaengedték, amikor kértem, pár napra, ha valamilyen ünnep közeledett, vagy ha nagyon szerettem volna >

Tovább

Hiányzik a meghökkentető eredeti eretnekség. A szeszélyes kaland. A melléfogás varázslata

A szocializmusban az apolitikus értelmiségi volt az eszménykép, a posztszocializmusban pedig a valóságból menekülő szűzi pártszimpatizáns. >

Tovább

Kirakat szerződés

A VMSZ és a SNS szerződése csak megerősíti (önkormányzati, tartományi és köztársasági szinten) a két párt, >

Tovább

Erkölcsi kontextus

Természetesen a bíróság dolga kimondani az ítéletet. Feltételezem azonban, hogy ennek a jogi normának van erkölcs >

Tovább

Moslékkoalíció

Napjainkban a forradalmi hitbe vetett remény ugyanúgy elsorvadt, miként a hagyományos hitbe vetett bizalom. Miért? Lehet, >

Tovább

Nemzeti kisebbségpolitikai pálfordulás?

Amikor, tehát, AV a „kisebbségek jelenlétének fokozásáról” beszél „a köztársasági és a tartományi kormányban”, emögött Szerbia >

Tovább

Ami elválaszt és ami összeköt

Az interneten Szőcs Gézát búcsúztatják. Jól esett olvasni Ara-Kovács Attila az intellektuális párbeszédre példát mutató mondatát. >

Tovább

Civil jogvédelem

Nem a Caritas vezetőinek kellett volna átvenni a főkonzul asszonytól az ajándékot? Nem, mert akkor Pásztor >

Tovább

Szőcs Géza halála

Politikusként próbálta gyógyítani aztokat a sebeket, amelyeket előzőleg értelmiségiként és költőként elszenvedett. Ízig-vérig modern költő nem >

Tovább