2020. június 7. vasárnap
Ma Róbert, Robertina, Arianna, Fülöp névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Gerold László önéletrajza

Gerold László
Gerold László

„Véletlen folytán, nekem jutott a színház: egyszer Tolnai megkért, nézzek meg egy újvidéki szerb előadást, s írjak róla. Örömmel vállaltam, azóta írok irodalmi kritika mellett színházi tárgyú bírálatokat.”

Gerold László

irodalom- és színháztörténész, szerkesztő

(Újvidék, Jugoszlávia – ma: Szerbia, 1940. szeptember 24)

Bizonyos, hogy családunkat Elzász-Lotaringiából a „copfos kanca” kolonizációs telepítése sodorta a Bánságba, talán éppen Tiszaszentmiklósra, ahol nagyapám született, az már kevésbé bizonyos, hogy a Geroldok német vagy francia eredetűek-e: Geroldok-e, ahogy a vezeték- és utónévként egyaránt használó németek ejtik, vagy Zseroldok vagyunk ahogy a gimnáziumi matektanárom szólított. Lényegében mindegy, hogy felmenőim közül apai nagyapám német vagy francia volt, mert nagyanyám, Simala, lengyel származású, anyai nagyanyám, Bíró, magyar, nagyapám, Szvetics pedig elmagyarosodott szerb volt. Ebből a nációvegyületből, hasonlóan másokhoz, akik ezen a huzatos síkságon élte, házasodtak, gyerekeket nemzettek lettünk őshonos újvidéki/noviszádi magyar család.

(…) Ebből a közegből rugaszkodtam el, amikor kiütött rajtam az önállósodást jelentő családalapítási vágy, és – amíg a házunk megvolt – ide tértem vissza. Innen jártam egyetemre, de hét évig, a Magyar Szó kulturális újságírójaként, majd több mint harminchat éven át, a nyugdíjazásomig a magyar tanszék oktatójaként már más-más városrész lakója. Voltak kevésbé jó és remek házasságaim és társkapcsolataim, de mindezt felülírja, hogy van egy remek, egyetemi lektorként dolgozó angoltanár fiam. S hogy a húgomékkal csodás megértésben élek.

Otthonaim mellett két munkahelyi otthonom volt: a szerkesztőség és a tanszék. Ott színházról, irodalomról írtam, itt a XIX. századi magyar irodalmat, legszívesebben drámatörténetet, illetve dramaturgiát tanítottam. Az irodalomhoz kiskorom óta vonzódtam: elolvastam a közeli könyvtárfiók több száz könyvét, anyámnak pedig, amikor a téli szünidőben szekrényrendezést rendelt el, inkább egyvégtében elolvastam a Toldit, a János vitézt, mesekönyveket, amit igazán egyikünk sem bánt. Nem csoda hát, hogy amikor leérettségiztem, az orvosi helyett az éppen akkor nyílt tanszékre iratkoztam, ahol az első évfolyam tagjai (Tolnai Ottó, Bányai János, Domonkos István, Utasi Csaba, Bosnyák István, Végel László, Fehér Kálmán, Gion Nándor stb.) az ún. Symposion-nemzedékbe tömörülve létrehoztuk előbb a mellékletként megjelenő Symposiont, majd az Új Symposion című folyóiratot. Ennek keretében, véletlen folytán, nekem jutott a színház: egyszer Tolnai megkért, nézzek meg egy újvidéki szerb előadást, s írjak róla. Örömmel vállaltam, azóta írok irodalmi kritika mellett színházi tárgyú bírálatokat. Ha a személyazonossági lapra feltüntethető lenne foglalkozásként egyszerűen csak azt írnám: kritikus. Ehelyett az áll: egyetemi tanár. Igaz, lehetnék publicista is. Ebbéli ügyködésem hozadékaként van egy értelmiségszociográfiai-kötetem (Rólunk is vallanak), az egyetlen ebben a zsánerben nálunk. Az újságírást sohasem hagytam abba, csak olykor szüneteltettem. De ha tehetem mindig visszatérek rá. Jelenleg épp egy internetes portálon van Portéka című heti kulturális figyelőm. Olykor szerkesztőként is beleártottam magam az irodalmi életbe, majd húsz évig szerkesztettem a Híd kritikarovatát, később négy évig főszerkesztője voltam a folyóiratnak, szerkesztettem a tanszék két tudományos kiadványát, a Hungarológiai Közleményeket és a Tanulmányokat. Majd húsz könyvem van, ezek közül néhány (Meglelt örökség, Legendák és konfliktusok, Itt állok a rónaközepén, Ígylétünk) XIX. és XX. századi irodalmi és színházi tanulmányokat, esszéket, kritikákat tartalmaz. Ha választani kellene közülük, nehezen tudnék dönteni. (…)

Ennyi volt, járt értük néhány elismerés: Híd Irodalmi Díj 1990-ben és 2001-ben, Szenteleky Kornél Irodalmi Díj 1980-ban, Palládium Díj 2004-ben. Sok? Kevés? Akár elég is lehetne. Ami viszont hiányzik, az a nagyobb figyelem a szakma részéről, de ezt akár a vajdasági írótársadalom egészének sérelmeként is említhetném. Ezúttal, ne legyünk ünneprontók, erről ne essen szó. Inkább arról, ami hetven táján még hátra lehet/van: olvasni, olvasni , írni időnként egy-egy kritikát, cikket, összehozni egy kötetet, és amíg erőm, van teniszezni.

(Napút Évkönyv, 2010.)

2016. november 7.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

l. Péter király Szabadkán?

A VMSZ megalkuvó, a magyar közösséget megalázó politikájának folytonossága egyre szembetűnőbb. Ennek a gátlástalan politikának a >

Tovább

Öndicséret – lábasszimfónia kíséretében

Nem vagyok hivatott megítélni a járványellenes rendelkezéseket, viszont annyit konyítok a joghoz, hogy megítéljem: a rendkívüli >

Tovább

A haza ment el, mert mi nem mentünk sehova – a Vajdaságtól Szombathelyig

A hatalom által üldözött háborúellenes csoport tagjaként, vajdasági magyar újságíróként, kalandos úton került Magyarországra Komáromi Ákos >

Tovább

Húsz éve (5. rész)

A Bódis-cukrászda történetének zárórészét átengedném Tolnai Ottó barátomnak, akit nemcsak az ihletett meg, hogy a cukrászda >

Tovább

Húsz éve (4. rész)

Közgazdasági bravúrjaimról bárki tudomást szerezhetett, ha elolvasta a Bódis-cukrászdáról szóló eddigi élményfoszlányaimat. Az üzleti partnerek megválasztásában >

Tovább

Amiről nem beszélünk...

A kommunikáció először arról szólt, hogy tragédia előtt állunk, egy hónappal később pedig, hogy minden a >

Tovább

Keresik az ajándékot

Eluralkodtak a minden nagyobb szenvedély nélküli, intelligens, művelt és óvatos szeretők. Megcsodálom őket, ám sajnálom, hogy >

Tovább

Húsz éve (3. rész)

Az ünnepélyes megnyitás után azonnal beütött a ménkű: Bogár Laci és neje (a partnerek) úgy gondolták, >

Tovább

Szerbia nem demokratikus ország

Amennyiben nem lesz biztosíték a szabad és tisztességes választási kampányra, a választások legitimitása elkerülhetetlenül kérdésesé válik. >

Tovább

Szabadulás Trianontól

Nincs más a magyar nacionalizmuson kívül. Csak versengő nacionalizmusok vannak. Két kirekesztő diskurzus verseng egymással: az >

Tovább

Az idegen nő

Az idegen nő egyszerre vonz és taszít. Felcsillant a szemem, amikor Tišma-regényben feltűnt Dornstädter kávéház. Ugyanott >

Tovább

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t >

Tovább