2019. december 6. péntek
Ma Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Állnak a vérvárak

A szerb lótenyésztés lehetőségeiről és az első megszállóról

Keszég Károly
Keszég Károly
Állnak a vérvárak

Hétfő, halottak napja. A Szövetségi Képviselőház ülésezik, ismét a le­vegőben lóg a bizalmi kérdés föl­vetése Milan Panićtyal és kormányával szemben.

Általában árulónak, az egyik heves szónok az első megszálló katonának nevezi Milan Panićot. A szerb szocialisták teli torokból szidalmazzák a kormányfőt. A Crna Gora-iak közül leg­többen nincsenek jelen, akik viszont ott vannak, védik Panićot. A szövetségi és a köztársasági politikát összehangoló államtanács is ülésezik. Dobrica Ćosić elnök arról beszél, mi történhet Panić menesztése után. Alkotmányos joga, hogy megbízott kormányfőként tovább­ra is maga mellett tartsa. Vagy ő maga is lemondjon. Minden valószínűség sze­rint Crna Gora is lemondana Jugoszlá­viáról. A Demokrata Párt a szerb veze­tés államcsínyéről beszél. Újabb végvá­rak épülnek Szerbiában.

Még mindig hétfő. Reggel kedves műsorom, a sportösszefoglaló, ismét meglepetéssel szolgál: a legnagyobb szerb nemzeti hős ugyanis egy ló lett. Nem lett ló, hanem szerb ló. Budapes­ten ugyanis maga mögé utasította ma­gyar társait, és kiérdemelte a Balkán, valamint Közép-Európa leggyorsabb lo­va címet Isten – meg a zsoké és saját futóképessége – segítségével azt is megérhette, hogy tiszteletére a magyar fővárosban, a Mátyás pincében, elját­szották a Tamo daleko című szerb ha­zafias melódiát. Íme a legjobb példa arra, hogy a szerb lovakat – szankciók ide, szankciók oda – hogyan fogadja és ünnepli a külföld. (A politikusokat, igaz, már kevésbé parádésan.) Egyébként is­mertünk már olyan római diktátort, aki saját lovát tette meg konzullá. Megis­métlődött volna a történelem?

A véletlen és az újságíró sorsa úgy hozta, hogy mindenszentek és halottak napja közeledtével maga is koszorút árusított, elsősorban Zentán. Közben el­beszélgetett. Olyanokkal is, akik még a tavalyi frontharcokra emlékeztek egye­bek között arra, hogy dicső néphadse­regünk kiváló tisztjei miként hagyták cserben Eszék alatt tartalékosaikat, akik rossz golyókat kaptak vagy üres töl­ténytárat. (Harcolj, csak harcolj, halálraítélt.) Még az igazi küzdelem megkezdé­se előtt kilőtték közülük az egyetlen tényleges tisztet, és tudták, hogy ők is csak Isten – és a horvátok – kegyelmé­nek köszönhetik életben maradásukat. Mégis hazaárulóvá nyilvánították őket, legalábbis a hadműveletet irányító őrnagy szerint. Igaz, megenyhült a véleménye, amikor lassan összezárult a kör körülöt­te. Újdonsült ismerősöm a koszorúra néz, és azt mondja, őt soha többé nem fogják mozgósítani.

Pedig a mobilizáció pont a Tiszavidé­ken vált ismét tömegessé. Nyilván nem véletlenül a békelázadás első évforduló­jának „tiszteletére”. A jugoszláv „Szív küldi”-k föladói még orrolnak is azokra, akik lelkiismeretükre hivatkozva megta­gadják a szolgálatot. Ismét előkerültek a gumibotok, és megjelent munka­helyről való elbocsátás réme. Ünnep nem lesz az egyéves évfordulóból. Nincs is miért ünnepelni. A legutóbbi mozgósítási fölhívásnak ugyanis annyi­an tettek eleget, hogy azzal a létszám­mal már egy újabb háború is elkezd­hető. Védeni azt a hazát, amelyre már csak ráfogni lehet, hogy az övék is?

Lelkiismereti kérdés tehát, hogy vala­ki elfogadja-e vagy megtagadja-e a be­hívót. Nekem pedig az marad, hogy saját falum kis temetőjében nézzem a friss katonasírokat; kettő is van belőlük. A krizantémokkal együtt kinyíltak a te­metők, s láthatókká váltak a csak a házak belső magányában ejtett könnyek.

Sokan ismét azt mondogatják, vég­vári harcot vívunk. Várak nélkül, csak a lelkiismeretünkre hagyatkozva. Mert tet­szik, nem tetszik, a vajdasági magyar­ság legéletképesebb lakossága elmene­kült erőt, vagyont és tudást szállítva át a határon. Ez a gazdaságialap-nélküli­ség egyre inkább érleli azt a döntést, hogy a kérdést a politikai színtéren is az eddigieknél hatásosabb formában kell fölvállalni. Látjuk, a külföldre nemigen számíthatunk. A Nyugat, amely első győzelmi mámorában mindent meg­ígért a kelet-európai államoknak most tehetetlenül szemléli, hogy válik hamu­vá saját eszmerendszere. Most már azt is megérte, hogy az általa semmire sem becsült zsiványok, haramiák befolyásol­ják, sőt irányítják a döntéseit. Minden akarata, határozata, ENSZ-e és Genfje ellenére új Jajce van születőben: az SZKSZ, vagyis a Szerb Krajinák Szövet­sége. Magyarán: Nagy-Szerbia. Miloševićnak Karadžićnak, Adžićnak csak ez az egy célja volt, s hogy a célja megvalósulhatott, az azt jelenti, hogy az európai gondolat nem egyéb légvárnál.

Azoknak, akik úgy vélik, hogy a vég­vári vitézség idejét éljük, csak azt vála­szolhatom, nekünk nincsenek farönkje­ink, hogy elzárjuk magunktól a fejlődést, s hogy a kész tények politikáját kész tényként fogadtassuk el. A kisebbségi autonómia koncepciójára odafigyel a világ, de nem az értékrenddel a szó szoros értelmében hadilábon álló kö­zép-kelet-európai térségben. Erdélyben a magyar önrendelkezés első hangos követelésére megszólaltak a román nemzeti harsonák, és Bős gátjain is a szlovák nemzeti erő duzzad. Ha így folytatódik, akkor Közép-Európa lassan-lassan ütközőzónává válik, amely a szélsőséges nemzeti vezérecskéknek kedvezett mindig. A Nyugat számításból sem fogja azt mondani: most már tény­leg fegyverrel kell közbeszólni.

Mint ahogy a horvátországi és a boszniai háború kapcsán is régen elfe­lejtette mindenki, hogy ki kezdte a gyil­kolást. Olyannyira, hogy most saját végvárainak föladásakor a fejlett világ már csak az iránt érdeklődik: hova bi­ciklizik el Panić, ha a militáns szerbek végleg megvonják tőle a bizalmat? Hát, marad is, meg nem is, mint ahogy van ország, meg nincs is.

1992. november 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább

A migráns

A migráns halála nem érdemel gyászt. Tizennyolcezer halott a Földközi-tenger fenekén, legalább kétszer ennyi a Szaharában, >

Tovább

Védtük Szerbiát Horvátországban…

Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott >

Tovább

Bence Erika nyílt levele a Magyar Mozgalom társelnökeihez

Hogy bárki értse: a VMSZ és elnökének politikáját továbbra is elutasítom! A Magyar Nemzeti Tanács által >

Tovább

Gyűlölet és kompromisszum

A társadalom szétrombolása üzemszerűen folytatódik. Elsősorban nem az ellenzék hibája, hogy olyan, amilyen. Ami a magyarországi >

Tovább