2020. június 5. péntek
Ma Fatime, Fatima, Bonifác névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Billy the Kid

Avagy Billy, a Kölyök, kinek az a mottója, hogy az röhög, aki utoljára röhög

Bódis Gábor
Bódis Gábor

A legnézettebb amerikai tévéhálóza­tok is kapva kapnának az alkalmon, hogy olyan sorozatot mutassanak be, amelyben a világ ügyeletes diktátorai szórakoztatnák a választási kampányba belefáradt óceán túliakat.

Mert miről is van szó tulajdonképpen? Közvetlenül azután, hogy a napnál is világossabbá vált, az Isten és az amerikai nép sem tud segíteni az ötlettelenségbe és a határozat­lanságba burkolt George Bushon, aki még az öbölháború megkopott fényében sütkérezett, máris jelentkeztek a Diktátor elvtársak. No, nem személyesen, hanem a pártatlanságukról közismert bárdjaik ál­tal. Irakban így a közvélemény arról szerezhetett tudomást, hogy Bush csu­pán amiatt vesztette el a választásokat, mert nem tudta leigázni Szaddam dicső nemzetét. Hasonló történelmi szerepet kapott a már kissé feledésbe merült Kadhafi. Ami viszont számunkra a leg­aranyosabb, az a szerb sajtó, amely már korábban is tudni vélte, hogy például Genscher német külügyminisztert annak idején azért menesztették, mert állítólag téves lépéseket húzott a dél­szláv válságot illetően. Ez a szerb retori­kában annyit jelent, hogy Genscher még hálátlanabbnak bizonyult a félreve­zetett Európánál, amely sehogyan sem akarja felismerni a szerb rezsim igazsá­gos harcát. A területfejlesztés terén és a tisztítóiparban. Nos, most Clintonnak adták fel a leckét, hiszen minek válasz­tották volna meg egyébként az ameri­kaiak. Tudnivaló, mi a feladata: igazsá­got tenni. Milošević-féle igazságot. Mert különben mehet.

Az sem hat zavarólag, hogy Clinton a választási kampány során többször is erélyesebb fellépést szorgalmazott az agyon üldözött nép dicső vezetősége ellen.

Billy, a Kölyök még bizonyíthat, de Jelcinnek erre már semmi esélye sincs. Főleg, amióta egy Oroszországban is teljesen ismeretlen írócska kísértetként járja a volt délszláv országot és hirdeti a megbonthatatlan szerb-orosz barátsá­got. Aminek a legfőbb ellensége Jelcin és Panić. Akik eladták a lelküket a Nyugatnak. Amely viszont a Vatikán ve­zetésével a pravoszlávság megsemmisí­tését tűzte ki célul. Ne tévesszen meg senkit sem, hogy a pravoszlávság vagy igazhitűség legnagyobb védelmezői Oroszhonban és Miloševićhonban is ép­pen a bolsevik vezérecskék. Hiába, a vér nem válik vízzé.

Mint a hangulat, amely igencsak fel­forrósodott a múlt héten a szövetségi képviselőházban. Ismét Panić megbuk­tatását készítette elő a Milošević-Šešelj kormányos nélküli kettős, de ezúttal is sikertelenül. Az egyetlen egy szavazaton múlott erőpróba kimenetele miatt csak azok izgultak, akik nem ismerték az egy nappal korábban ülésező (illegális) Leg­felsőbb Állami Tanács napirendjét, és a vita kimenetelét. Tehát csak mi 8-9 millióan izgultunk. A titkos tanácskozá­son ugyanis alaposan veszekedtek egy­mással az elvtársak és néhány arra tévedt úr. Slobodan, Dobrica, Milan, Radoman, Momir, Života és a többiek a fennmaradt és már említett 8-9 millió sorsa felett tanakodott. A döntés még nem ismeretes, de az amerikai gyógy­szergyáros egyelőre maradhat.

Maradhat az író-elnök is, akinek belgrádi sajtóértekezletét már csak azért is nagy érdeklődés előzte meg, mert Ćosić ritkán nyilatkozik a nagy nyilvá­nosság előtt, és ha ezt meg is teszi, nagyon kényelmetlenül érzi magát. Le­galábbis ezt mondta a másra éhes újsá­gírók előtt. Másodsorban viszont a több milliónyi beavatatlan számára a parla­menti erőpróba kimenetele azt sejtette, hogyha Miloševićtyel állítólag szemben­álló Ćosić-Panić duó, ha nem is hábo­rút, de ismét egy jelentős csatát nyert.

És a nyegléskedő államfő most aztán kivágja magát sorstársai és a történe­lem előtt, amely még mindig úgy tartja őt számon, mint a szerb Vezér eszmei atyját. Ehelyett azonban nem történt semmi azon kívül, hogy egy kicsit so­pánkodtunk a nemzetközi közvélemény értetlensége miatt, amely még most sem hajlandó elismerni, hogy az igazi agresszor Horvátország. Hoppon ma­radt a szerb ellenzék is, mert hiába számított arra, hogy az író-elnök az élére áll. Ő inkább a kullogást választot­ta, habár, mint ahogy korábban egyszer sejtettem volt, sohase lehessen tudni. Most azt mondja, hogy nem jelölteti magát, holnap meg olvassuk a nevét valamilyen listán.

Mégis, ezek a megnyilatkozások el­törpültek azok mellett, amelyek a szerb államfő menesztésére és a mozgósítás­ra vonatkoztak. Az írói asztala mellől feltápászkodó elnök ugyanis kerek-pe­rec kijelentette, egy szemtelen újságírói kérdésre válaszolva, hogy nemzetközi tárgyalópartnerei közül senki sem tá­masztotta a szankciók feloldásának fel­tételeként Milošević menesztését. A mennyezet nem szakadt le, csupán a belga külügyminiszter gagyogta el két nappal később Panić előtt és a szemé­be, hogy a belgrádi rezsim vezetőjének eltávolítása nélkül szó sem lehet a meg­szigorító intézkedések feloldásáról. Sőt, további szankciók várhatók. De legyünk nagyvonalúak és higgyünk abban, hogy Ćosić minderről nem tud semmit. El­végre egy elnöknek a feje sem kápta­lan.

A másik aranyköpés a már említett sajtókonferencián szintén egy újságírói kérdésre adott válasz volt. A szövetségi államfő, a szintén állítólag szövetségi hadsereg főparancsnoka azt állította, hogy nincs semmilyen mozgósítás, hi­szen erre semmi szükség sincs! A mennyezet ismét maradt. De jött a főparancsnok katonaságának vezérkara és közleményben tudatta az ámuló köz­véleménnyel, hogy tényleg nincs moz­gósítás, csupán behívják az embereket. No nemcsak a magyarokat, ahogy azt egyesek rosszindulatúan állítják Vajda­ságban, hanem az egész „országban”. Talán nem ártana ezt közölni az ál­lamfővel is, habár hajlott korának köszönhetően őt egy ilyen mozgósítás nem fenyegeti.

1992. november 11.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A haza ment el, mert mi nem mentünk sehova – a Vajdaságtól Szombathelyig

A hatalom által üldözött háborúellenes csoport tagjaként, vajdasági magyar újságíróként, kalandos úton került Magyarországra Komáromi Ákos >

Tovább

Húsz éve (5. rész)

A Bódis-cukrászda történetének zárórészét átengedném Tolnai Ottó barátomnak, akit nemcsak az ihletett meg, hogy a cukrászda >

Tovább

Húsz éve (4. rész)

Közgazdasági bravúrjaimról bárki tudomást szerezhetett, ha elolvasta a Bódis-cukrászdáról szóló eddigi élményfoszlányaimat. Az üzleti partnerek megválasztásában >

Tovább

Amiről nem beszélünk...

A kommunikáció először arról szólt, hogy tragédia előtt állunk, egy hónappal később pedig, hogy minden a >

Tovább

Keresik az ajándékot

Eluralkodtak a minden nagyobb szenvedély nélküli, intelligens, művelt és óvatos szeretők. Megcsodálom őket, ám sajnálom, hogy >

Tovább

Húsz éve (3. rész)

Az ünnepélyes megnyitás után azonnal beütött a ménkű: Bogár Laci és neje (a partnerek) úgy gondolták, >

Tovább

Szerbia nem demokratikus ország

Amennyiben nem lesz biztosíték a szabad és tisztességes választási kampányra, a választások legitimitása elkerülhetetlenül kérdésesé válik. >

Tovább

Szabadulás Trianontól

Nincs más a magyar nacionalizmuson kívül. Csak versengő nacionalizmusok vannak. Két kirekesztő diskurzus verseng egymással: az >

Tovább

Az idegen nő

Az idegen nő egyszerre vonz és taszít. Felcsillant a szemem, amikor Tišma-regényben feltűnt Dornstädter kávéház. Ugyanott >

Tovább

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t >

Tovább

Trianon és a VMSZ

Nem tűnik ki az sem, a Fidesz hogyan tekint arra, hogy stratégiai partnere, a Vajdasági Magyart >

Tovább

Húsz éve (2. rész)

Folytatom a Bódis cukrászda 2.0 történetét. Az első részben arról volt szó, hogy miként került vissza >

Tovább