Ma Mária, Emőke névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Történelemóra újvidéki szerbeknek
„Kérdés, mi kapunk-e majd tőlük ugyanilyen történelemleckét?” Szerbhorváth György kritikája (Népszabadság):
A Neoplanta legelején kissé megijedek: az ügyelő figyelmezteti a zömmel idősebb szerb hölgyekből álló közönséget, szükség esetén mely kijáraton hagyhatja el a nézőteret. Hisz tudjuk, Urbán András rendező munkái helyenként sokkolóak. Majd már a nem a való világban halljuk azt, hogy 1990-ben hónapokon át a buszokkal odahordott szerbek tüntettek Újvidéken, megbuktatván a hatalmat. Mert az két évvel korábban történt. 1990 a konvertibilissé tett dinár, a még a közszolgálatban is magas fizetések miatt röpke ideig a remény éve volt. A pontosság lényeges, mert helyben vagyunk, és az effajta hibák rögtön meghökkentik a nézőt – rendben, hogy a színház torzít, de így?
Végel László Neoplanta, avagy az Ígéret Földje című városregényének felhasználásával készült a 95 százalékában magyar nyelvű előadás, s az eltelt egy hónap alatt a szerb kritika ovációval, és a szerb közönség is jól fogadta. Emiatt előítéletekkel ültem be, s kiderült, azok hasznosak: ahogy előre láttam, az utolsó negyedórát leszámítva a darab nem nekem szól, hanem a helyi szerbek szemébe próbálja vágni, hogy milyen hamis az Újvidékről, mint békés-boldog multikulturális városról szóló mítosz. Mert Urbán szerint itt mindig is ölték és ölik egymást a különféle etnikumok, hadseregek, velejéig brutális és hazug világ ez: élhetetlen. Még ha nem is az őshonosok, hanem az ideérkező magyar, szerb, német, orosz katonák voltak a kegyetlenebbek.
Délután még a pulzáló sétálóutcában élveztük a napfényt, a mediterrán hangulatban a kávét, s még nem tudjuk, este azt kapjuk meg, hogy ez a város kibírhatatlan – pláne egy magyarnak. Bár az alaptézissel egyeznék, szemfényvesztés a toleráns Vajdaságról, Újvidékről szóló ideológia, a konfliktusok az őshonos nemzetek, nemzetiségek közt is dúl(t). De Végel regényének legfeljebb egyik olvasata lehetne az urbáni, ami a szélsőséges, hogy mint színház provokálhasson. Ám az írót taszítja és vonzza is városa, elhagyja, majd visszatér, szeretve gyűlöli; aggódva félti a régit a jöttmentektől. Ráadásul esszéiben sokkal szofisztikáltabban fogalmazza ezt meg, mint regényében az utolsó újvidéki szerb fiákeres élettörténetén át, aki a darabban is megjelenik. Végel a premier után megjegyezte, hogy a darab talán jobb, mint a regény – azzal együtt, hogy nehéz lenne összehasonlítani. Azt hiszem, ez nem igaz. Nálam Végel esszéi, esszéregényei viszik el a babért.
Igen, az újvidéki szerbeknek a történelemhamisítás évtizedei után illő lenne szembesülni a városukban ott élt nációk szenvedéseivel. De a történelem felületes kapirgálása az (a regényben sem jól sikerült jelenet), ahogyan az orosz katonák részegen dajdajoznak, majd megerőszakolnák a helyi kommunista lányokat, de kiderül a tévedés, jöhetnek a magyar és német lányok. Ráadásul a részeg orosz katona szerepébe láthatóan minden színésznek beletörik a bicskája, mióta csak el lehet játszani magyar színpadon; itt is fárasztóak. A történelemóra folytatódik, jön a sztálinista titóizmus, s jóval jobban sikerült jelenet, amikor arról vitatkoznak az elvtársak, mi szolgálható fel egy kávéházban. Nem maradhatnak el a korszak ikonikus dalai (a Kalász, kalász, illetve szerbül a Tito elvtárs, megfogadjuk néked), de mindez arra hasonlít, amikor a történelemórán a tanár úr az új anyagot diktálja a füzetbe, a bukott diáknak viszont mindez ismerős. Mégis, mindig akad egy-két csavar, poén, különösen, amikor a vajdasági magyarokra nehezedő kommunista és szerb (el)nyomásról, a meghasonlott családokról, kerékbe tört sorsokról van szó. Amikor előtérbe kerülnek az urbáni színház meghatározó elemei (mozgás, durvaság, szadomazo, megafonnal kiabálás, a kiélezett állítások), érezhetően megújul az előadás.
A Neoplanta akkor éled fel, amikor a tanár úr az óra vége felé kifárad, és lehet kérdezni, vitatkozni. Amikor a punkosan ordítozóktól tudjuk meg, miféle hazugságok közt élnek az újvidékiek, a jelszavakat pedig szendvicsembereken olvashatjuk. Amikor a színészek az utolsó percekben már magukat alakítva beszélgetnek el arról, hogy lehet-e még egyáltalán magyarként élni Újvidéken. Ami elhangzik, egy vajdasági magyar számára közhelyes – de egy (újvidéki) szerb számára új, s ekkor bizonyosak is vagyunk abban, hogy ez a történelemóra – valójában ugyanolyan pengeélesen, mint Danilo Kis hírhedt Anatómiai leckéje – nem nekünk szól, hanem az újvidéki, a vajdasági szerbeknek.
Kérdés, mi kapunk-e majd tőlük ugyanilyen történelemleckét?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
VMSZ 3.0: Megbékélés vagy lassú eltűnés?
A vajdasági magyarság lélekszáma és szellemi kondíciója olyan kritikus szintre süllyedt, hogy egy olyan domináns politikai >
Merre, vajdasági magyarok?
A közösségi elvárás az volt, hogy a két párt – a VMDK és a MPSZ – >
A „rendezetten zavaros” eszmék
A „rendezetten zavaros” eszmék könnyen elcsábítják a kiszámíthatatlan veszélyektől rettegő embereket, akik azzal a gondolattal is >
A Vajdaságba véletlenül betoppanó szemlélő idilli hangulatról számolhat be
Akad két-három kritikus hang, két-három politikusra terjed ki a figyelmük, hogy ezen kívül ki és mit >
Szerbiában továbbra sem lesz hiteles magyar érdekképviselet!
A magyar közösségnek a szerb parlamentben eddig sem volt és december 17. után sem lesz hiteles >
Népszavazás Vučićról
Az esetleges választási lopás arra kényszerítheti a polgárokat, hogy ismét az utcára vonuljanak, mint 2000. október >
A peremértelmiségi komplexusáról van szó
Vannak persze nagy kivételek, ilyen volt a szigorú és kritikus szellemű Tamás Gáspár Miklós, aki Budapestre >
Közszolgálati napilap ez?
Az MNT irányítása alatt „a világ legjobb magyar nyelvű napilapjából” silány (párt)közlöny lett! Már huzamosabb ideje >
Öncenzúra
Csak azt nem értem, hogy akik saját országuknak szuverén nemzeti jövőt vizionálnak, mit fognak szólni, ha >
Nincs jövőkép – a lakosok csendben távoznak!
Tordán – Dobai cikke alapján – semmilyen komolyabb befektetés, munkahelyteremtés nem volt és még csak a >
Lehet-e a nemzeti kérdésre nem nacionalista választ adni?
Rendben van, gondolom, mért ne lennének ellenvélemények, de azért a rendszerváltó eliteknek egyszer szembe kell nézniük >
A tolerancia határai
Arra gondolok, hogy az elmúlt években tapasztalt terrorista hullámok és a Hamász izraeli terrorakciója után jó >