2020. május 30. szombat
Ma Janka, Zsanett, Johanna, Nándor névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Történelemóra újvidéki szerbeknek

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
Történelemóra újvidéki szerbeknek
A Neoplanta hősei

„Kérdés, mi kapunk-e majd tőlük ugyanilyen történelemleckét?” Szerbhorváth György kritikája (Népszabadság):

A Neoplanta legelején kissé megijedek: az ügyelő figyelmezteti a zömmel idősebb szerb hölgyekből álló közönséget, szükség esetén mely kijáraton hagyhatja el a nézőteret. Hisz tudjuk, Urbán András rendező munkái helyenként sokkolóak. Majd már a nem a való világban halljuk azt, hogy 1990-ben hónapokon át a buszokkal odahordott szerbek tüntettek Újvidéken, megbuktatván a hatalmat. Mert az két évvel korábban történt. 1990 a konvertibilissé tett dinár, a még a közszolgálatban is magas fizetések miatt röpke ideig a remény éve volt. A pontosság lényeges, mert helyben vagyunk, és az effajta hibák rögtön meghökkentik a nézőt – rendben, hogy a színház torzít, de így?

Végel László Neoplanta, avagy az Ígéret Földje című városregényének felhasználásával készült a 95 százalékában magyar nyelvű előadás, s az eltelt egy hónap alatt a szerb kritika ovációval, és a szerb közönség is jól fogadta. Emiatt előítéletekkel ültem be, s kiderült, azok hasznosak: ahogy előre láttam, az utolsó negyedórát leszámítva a darab nem nekem szól, hanem a helyi szerbek szemébe próbálja vágni, hogy milyen hamis az Újvidékről, mint békés-boldog multikulturális városról szóló mítosz. Mert Urbán szerint itt mindig is ölték és ölik egymást a különféle etnikumok, hadseregek, velejéig brutális és hazug világ ez: élhetetlen. Még ha nem is az őshonosok, hanem az ideérkező magyar, szerb, német, orosz katonák voltak a kegyetlenebbek.

Délután még a pulzáló sétálóutcában élveztük a napfényt, a mediterrán hangulatban a kávét, s még nem tudjuk, este azt kapjuk meg, hogy ez a város kibírhatatlan – pláne egy magyarnak. Bár az alaptézissel egyeznék, szemfényvesztés a toleráns Vajdaságról, Újvidékről szóló ideológia, a konfliktusok az őshonos nemzetek, nemzetiségek közt is dúl(t). De Végel regényének legfeljebb egyik olvasata lehetne az urbáni, ami a szélsőséges, hogy mint színház provokálhasson. Ám az írót taszítja és vonzza is városa, elhagyja, majd visszatér, szeretve gyűlöli; aggódva félti a régit a jöttmentektől. Ráadásul esszéiben sokkal szofisztikáltabban fogalmazza ezt meg, mint regényében az utolsó újvidéki szerb fiákeres élettörténetén át, aki a darabban is megjelenik. Végel a premier után megjegyezte, hogy a darab talán jobb, mint a regény – azzal együtt, hogy nehéz lenne összehasonlítani. Azt hiszem, ez nem igaz. Nálam Végel esszéi, esszéregényei viszik el a babért.

Igen, az újvidéki szerbeknek a történelemhamisítás évtizedei után illő lenne szembesülni a városukban ott élt nációk szenvedéseivel. De a történelem felületes kapirgálása az (a regényben sem jól sikerült jelenet), ahogyan az orosz katonák részegen dajdajoznak, majd megerőszakolnák a helyi kommunista lányokat, de kiderül a tévedés, jöhetnek a magyar és német lányok. Ráadásul a részeg orosz katona szerepébe láthatóan minden színésznek beletörik a bicskája, mióta csak el lehet játszani magyar színpadon; itt is fárasztóak. A történelemóra folytatódik, jön a sztálinista titóizmus, s jóval jobban sikerült jelenet, amikor arról vitatkoznak az elvtársak, mi szolgálható fel egy kávéházban. Nem maradhatnak el a korszak ikonikus dalai (a Kalász, kalász, illetve szerbül a Tito elvtárs, megfogadjuk néked), de mindez arra hasonlít, amikor a történelemórán a tanár úr az új anyagot diktálja a füzetbe, a bukott diáknak viszont mindez ismerős. Mégis, mindig akad egy-két csavar, poén, különösen, amikor a vajdasági magyarokra nehezedő kommunista és szerb (el)nyomásról, a meghasonlott családokról, kerékbe tört sorsokról van szó. Amikor előtérbe kerülnek az urbáni színház meghatározó elemei (mozgás, durvaság, szadomazo, megafonnal kiabálás, a kiélezett állítások), érezhetően megújul az előadás.

A Neoplanta akkor éled fel, amikor a tanár úr az óra vége felé kifárad, és lehet kérdezni, vitatkozni. Amikor a punkosan ordítozóktól tudjuk meg, miféle hazugságok közt élnek az újvidékiek, a jelszavakat pedig szendvicsembereken olvashatjuk. Amikor a színészek az utolsó percekben már magukat alakítva beszélgetnek el arról, hogy lehet-e még egyáltalán magyarként élni Újvidéken. Ami elhangzik, egy vajdasági magyar számára közhelyes – de egy (újvidéki) szerb számára új, s ekkor bizonyosak is vagyunk abban, hogy ez a történelemóra – valójában ugyanolyan pengeélesen, mint Danilo Kis hírhedt Anatómiai leckéje – nem nekünk szól, hanem az újvidéki, a vajdasági szerbeknek.

Kérdés, mi kapunk-e majd tőlük ugyanilyen történelemleckét?

2014. március 21.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Sikertelen politikus eredménytelen karrierje

Csaknem másfél évtizedes egyeduralma alatt Pásztornak nem sikerült a magyar közösség egyetlen lényeges problémáját sem megoldani. >

Tovább

Miért ne írjunk Trianonról

Több megtisztelő fölkérést kaptam, hogy különféle összeállításokba – köztük kettő különösen tekintélyt parancsoló – adjak írást >

Tovább

Covidióták

Nehéz eldönteni, hogy a járvány, vagy a hozzá kapcsolódó emberi hülyeség terjed-e gyorsabban (a magyar dáridós-vidámvasárnapos-sorosozós >

Tovább

Nincsen magyar alternatíva!

A választók pedig már belefáradtak a megmaradásért folytatott küzdelembe. A legtöbbjüket a politika már nem érdekli, >

Tovább

Kékek és vörösök

Korrigálni akar. Az egyetlen, akire ráhagyhatja a kormányzást, a nyugdíjas korú, minden politikai szándéktól mentes, igazgatási >

Tovább

Milošević, az úttörő

Milošević már a nyolcvanas évek végén, tehát harminc évvel ezelőtt kitalálta azt, amivel a mai zsebautokraták >

Tovább

A Magyar Mozgalom Szabadkán és Zentán indul

Az elnökség szerint azért, hogy legyen a magyar kisebbségnek választási lehetősége. Ezenkívül kérik a szavazókat, hogy >

Tovább

Küzdelem a jogérvényesítésért és a (meg)maradásért

A nemzeti kisebbségi jogok területe dinamikus/változékony, illetve folyamatos átalakulásnak, javulásnak és rosszabbodásnak van kitéve. Ez a >

Tovább

Kaméleonok kora

Ma sok művész és író Kišsel próbálja kozmetikázni a múltját. Persze, mértékkel, óvatosan és igencsak ravaszul, >

Tovább

A náci irodalomról

A „La literatua nazi”-ról viszont Páger Antal jutott eszembe, noha a jó Téni bá épp nem >

Tovább

Hát egy magyar mennyit ér?

Legyek én is patetikus: nem egy román vagy magyar nemzetállam a mi jövőnk, nem is a >

Tovább

A románellenesség ellen

Sajnos hazánk nem egészséges. Milliók nem értik, miért néz ránk irtózattal a fél világ. Van ebben >

Tovább