2019. december 11. Szerda
Ma Árpád, Árpádina, Damazusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Végel László
Végel László

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány találkozásunkkor szóba se került ez a téma. nem hoztam szóba, mert nem akartam megbántani. Nem kérdeztem tőle, hogy mivé lett a mi Közép-Európánk... Végel László:

Eltávozott az élők sorából Konrád György. Barátomnak neveztem életében, most már csak szerény tisztelője vagyok. A magyar rendszerváltó nemzedék lelkiismerete volt, aki megélte a rendszerváltás alkonyát. Nem tudnám pontosan felidézni, mikor és hol találkoztunk először. Olyannak ismertem meg, amilyennek az egyik méltatója nevezte: szelíd radikálisnak. Jobb időkben lehetett volna az értelmes kompromisszumok megalkotója, a Nagy Békítő, sajnos, nem olyan időkben született, amelyekben ez a rejtezkedő habitusa kiteljesedett volna. A látogató című regényével berobbant a magyar irodalomba, A városalapító újszerű, esszéisztikus narratívája nemcsak a hagyományos magyar prózanyelv képviselőit, hanem az immár klasszikus modernizmus híveit is váratlanul érte. Azt hiszem, újra fel kellene fedeznünk ezt a manapság különösen időszerű ez a regényt, amely az alkonyban sokkal fájdalmasabb üzenetet képvisel, mint egykor a hajnalok hajnalán. Hová lettek az egykori tervek? Az Elutazás és hazatérést meg a Fenn a hegyen napfogyatkozáskort – azt hiszem – még sokszor kezünkbe kell vennünk. Esszéíróként nagy szellemi pazarló volt, saját csapdánkat is jobban értjük, ha párbeszédet folytatunk vele. Mészöly Miklóssal és Eörsi Istvánnal többször is megfordult az újvidéki Ifjúsági Tribünön és az Új Symposion szerkesztőségében. A tiltottak listájára került. A Cinkos című regényét Gojko Tešić és Predrag Marković csempészte ki Magyarországról. Én az egyik fülkében ültem, ők a másikban. Engem alaposan átkutattak, kéziratot kerestek. Gojko és Predrag bőröndjében kávét és italt kerestek. A regényt Vicko Árpád fordította le szerbre, sokkal előbb jelent meg szerbül, mint magyarul. 1993-ban Konráddal együtt javasoltuk a PEN-konferencián a kettős állampolgárság bevezetését. Akkoriban minden magyar párt ellenezte ezt. Áder János a magyar parlamentben 1993. szeptember 28-án a Fidesz nevében kifejtette, hogy nem lenne méltányos a határon túliaknak állampolgárságot adni, hiszen nem fizetnek adót, s semmiképpen sem lenne helyes, hogy ők döntsenek a hazai viszonyokról, folytatta. Ezekben az években járt Konrád gyakran járt a Vajdaságban és a Danas című ellenéki napilapnak keményen bírálta a miloševići kisebbégi politikát, s a PEN elnökeként elítélte magyarok elleni atrocitásokat. Az egyik rólam szóló újvidéki tanácskozásra irt szövegében azt írta, hogy a jugoszláviai események megítélésében sokat tanult tőlem. Van ebben némi túlzás, hiszen nem mindenben osztottuk egymás véleményét. A NATO támadás megítélésében Újvidéken heves vitára is sor került közöttünk, ami azonban nem hatott ki a barátságunkra. Többször is megfordult közöttünk azokban az években, amikor nem jártak olyan gyakran a magyar politikusok és írók a háborús hangulatú térségben. 2000 után, Milošević bukása után többször is találkoztam az Újvidéki Egyetem rektorával, Fuada Stankovićtyal, akivel a kilencvenes években számos közös ellenzéki megmozduláson vettem részt. Szóba került, hogy Konrádot az Újvidéki Egyetem díszdoktora nevezzék ki. Az avató ünnepségen rektor asszony kívánságára az első sorban ültem, s fél szememmel figyeltem a mellette, ülő Konrádot. Feszélyezett az első sor, sohasem szerettem oda ülni, de úgy láttam, Konrad is furán érezte magát diszdoktorként. Aztán én kiérdemeltem Újvidék városának elismerését, a Február 1. díjat, s javasoltam Bora Novakovićnak, a regnáló polgármesternek, hogy hívjuk meg Konrádot, tartson előadást a város disztermében. Miről, kérdezte Novaković. Mondjuk, Közép-Európáról, válaszoltam. Így is történt. Konrád elfogadta és megtartotta, én pedig az Osztrák-magyar Monarchia idején épült városháza disztermében némi kárpótlást éreztem, hiszen a saját városomban évtizedeken át szitokszónak számított a Közép-Európa. Nem csak Milošević idején, hanem előtte is, a szocializmusban. Történt ugyanis, hogy a Vigíliában közöltem egy esszét, amelyben közép-európainak neveztem magam, azonban majdnem a munkahelyemmel fizettem érte, csak az mentett meg, hogy a puszta véletlennek köszönve az az írás előzőleg megjelent szerbül a belgrádi Književne novineben.

Ültem a város disztermében, ezúttal a hátsó sorokban, hiszen az én igazi helyemre menekültem. Akkor még bizakodva gondoltam Közép-Európára. Évek múltán a bizalmam megcsappant. Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány találkozásunkkor szóba se került ez a téma. nem hoztam szóba, mert nem akartam megbántani.

Nem kérdeztem tőle, hogy mivé lett a mi Közép-Európánk...

Szerelmünk volt és mostohánk lett.

2019. szeptember 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább