2019. október 18. péntek
Ma Lukács, Jusztusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy Öreg. Csakhogy a mai 150 fiatal közül harminc-negyven év múlva már senki sem fog visszaemlékezni a mai (nép)hősi időkre, a két bölcs tanítóra, akiktől a szakma elejét-velejét magukba szítták. Mert nem lesz hol, meg nem lesz kinek. Meg minek. És úgyis már szívás az egész. Szerbhorváth György:

A vajdmagy sajtóról annyit értekeztem én magam is, hogy már unom – magamat is. Mégis, újra és újra ámulatba ejt, hogy a mélypont alatt is van még valami (a fekete lyuk, gondolom).

Ahogy arról is többször írtam, hogy vajdmagy értelmiségi körökben egyfajta díjmánia uralkodik. A szocializmusban ez először az irodalmi körökben alakult ki, és pár díjnak (Szenteleky, Híd) presztízse is volt. Aztán jöttek a 90-es évek, s aki épp díjra ácsingózott, kilépett az adott bírólábizottságból, hogy megnyerhesse az adott díjat, majd otthon pörköltbe főzhesse a babérkoszorú egy-egy levelét, hisz pénze babérlevélre úgysem volt.

Úgy rémlik, a 2000-es évekig kifejezetten újságírói díjakat még nem osztogattak, de aztán beindult a dömping. Persze, az átkosban is osztogattak plecsniket meg üzemi elismeréseket, diplomákat, amiknek bizonyára azért is lehetett örülni, mert járt értük prémium.

(Szoc)pszich értelemben minden elismerés jól jön az újságíróknak is, egykori újvidéki rádiós főnököm például azt mondta, akkor leszek valaki, ha a piacon felismernek mint újságírót (mondjuk, rádiósként azért ez egy képzavar…) De azon már csak hüledezni lehet, amikor a Vajdmagy Újságírók Egyesülete március 15-e tájt féltucat kategóriában osztogat díjakat – feltételezem, pénzjutalom nélkül. Az egész olyan, mint amikor tanév végén egy osztályban minden kisiskolás kap valami elismerést, mert úgy igazságos és méltányos; még a legbutább nebuló is, mert mondjuk valamilyen téren hátrányos helyzetű, és ahhoz képest mérünk (helyes).

A Vajdaságban ma egyébként is mindenki hátrányos helyzetű. Pontosabban már nem, mióta az áldott Orbán-kormány két kézzel szórja a lóvét. Meg a díjakat is az újságíróknak, persze, a Nagy Öregeknek, akik bezzeg még ettől meg attól tanulták a szakmát (általában véresszájú kommunistáktól, hisz ők lehettek szerkesztői-igazgatói posztokon, ahonnan felügyelték a fiatalokat – utóbbiak is öregek lettek, akik ugyan kommunistáznak, de saját mentoraik kapcsán ezt elhallgatják és megbocsátják).

És akkor nézzük két Nagy Öregünket, Bodzsoni Istvánt, a Pannon RTV igazgatóját és Ternovácz Istvánt, az MNT egyik „miniszterét”, aki nyilván sajtóügyekben illetékes, hisz az Újvidéki Rádió szerkesztője meg a Kossuth Rádió tudósítója ezer éve. (Nem rossz mostanság Istvánnak lenni a vajdmagy közéletben – veszem észre…)

Bodzsoni az egyszerűbb eset. Fordulatokban bőséges életútja után került Szabadkára, épített, összevont, lobbizott, így lett a Pannon RTV a Kárpát-medence legkorszerűbb stb. leg- médiaháza. Most tüntették ki Orbánék, de ebben semmi különös nincs. A Magyar Szó-nak adott interjúja igazi gyöngyszem, már a címe is: A médiaguru.

Guru vagy nem guru, valami azért csak elgurult ebben az (ön)tömjénező interjúban.

Az már érdektelen, hogy mekkora tiszteletköröket tesz sajtóvezérként egy pártelnök körül (Pásztor István), mert errefelé a média már rég nem a hatalom ellenőre, hanem kiszolgálója – olyannyira, hogy a pannonos híradókban olykor már nem is Pásztor vagy Orbán a vezető hír, hanem Aleksandar Vučić, amint épp felavat, ócsárol, hisztizik. Utána meg jönnek a termelési riportok. De már ez sem érdekes, már mint hogy ezt elemezzük.

De a Bodzsoni-interjúban van egy hatalmas kanyar. Az alányaló kérdésre – „És most ott tartunk, hogy a Pannon a régió legkorszerűbb kisebbségi televíziója.” – jön a válasz: „Magyarországot is beleértve és Közép-Európa ezen részét tekintve valóban mi vagyunk a legerősebbek.” Ám legyen, bár hogy mi is az erősség, nem derül ki. De aztán azt tudjuk meg, hogy 150 fiatal dolgozik már a médiaházban, s jön egy ismét alányaló kérdés (nem is kérdés ez, hanem állítás) – „Most van a csúcsán a Pannon Televízió, szakmai körökben úgy tartjuk: ez a te műved” – , amire a válasz egy része: „Amiben nagyot kell lépni, az a minőség. Szeretném, ha az újságírók többet gondolkodnának, önálló gondolataik lennének, ha az események mögé látnának, többet olvasnának, műveltebbek lennének, ha érdeklődnének, ha tanulnának.”

De mi van? Egyfelől elismerés, csúcson levés, másfélszáz fiatallal. Akik azonban, lefordítva Bodzsonit, nem gondolkodnak, nem látnak az események mögé, voltképp olvasatlanok és műveletlenek. Mármost ezért tényleg jár a kitüntetés az igazgatónak: az ezek a mai fiatalokból Kárpát-medence legerősebb kisebbségi médiaházát felépíteni nem semmi. Szarból katedrálist, magyarán.

Rakat pénzből médiaházat csinálni, lám, nem könnyű, a pénz nem boldogít, ha csupa hülye dolgozik körülötted. De Ternovácz István a példa arra, hogy a határ a csillagos ég. Ő ma a vajdmagy sajtó filozófusa, és az MTVA (Kossuth Rádió) helyi mikrofonállványaként tájékoztatja az anyaországi hallgatókat is, hogy sose volt jobb a vajdmagyoknak, mint mostanság. Ő is kapott ám kitüntetést – de ma már kettőt biztos a sezlony alá dugna, mert az egyiket Gyurcsányéktól kapta (2008-ban a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet), meg 2010-ben a dettó szoci házelnöktől az Év parlamenti újságírója különdíját (bár hogy melyik parlamenté, azt nem értem). De a Fidesz-alatt esett be neki a Táncsics-díj, 2016-ban Magyar Örökség-díjban részesült stb.

Aztán 2018-ban az MNT listáján jutott be a vajdmagy parlamentbe, és már a sajtóban megüzente, milyen is legyen az újságírás – persze korábban is keresztény meg magyar szellemiségű sajtót vizionált, ami két gumicsont, de ez még hagyján. Mert Ternovácz még jelöltként mondta el, hogy pártonkívüliként azért vállalta el a jelöltséget, mert szerinte „az Orbán-kormányzatnak köszönhetően olyan termékeny nemzetépítés, nemzetegyesítés zajlik, amilyenre a mi életünkben, sőt a szüleink életében sem volt példa.”

Szóval, szerinte az újságíró szolgáljon ki egy kormányzatot, meg főleg egy embert, hálából – Orbánt, Pásztort, mikor kit –, ám ilyen „filozófiát” még a szoft diktatúrákban, mint a titói vagy a kádári sem igen fejtettek ki, bár a sztálini, hitleri stb. rezsimekben igen. Aztán e hűségesküvel az MNT sajtóügyi bársonyszékébe repült, és noha MNT-tagként olyan sajtószervek felügyeleti jogát is gyakorolhatja többedmagával, mint a Magyar Szó vagy éppen a Pannon, de ez láthatólag senkit sem zavar. Különben is csavart még egyet a dolgon, és egy ülésen azt is kifejtette, hogy „nem hisz a sajtószabadságban”. 2010-ben ugyanis még azt nyilatkozta, hogy „az első számú probléma az öncenzúra”, és hogy „a politikával foglalkozó újságírónak tudatosítania kell magában, hogy emberileg semmivel sem alacsonyabb rendű egy politikusnál”, de azóta megváltoztak az idők és a hatalmon lévők: emitt szocik helyett Fidesz, demokraták helyett haladók amott. Ugyanakkor ha azt állítja, hogy nem hisz a sajtószabadságban, azzal egyenesen szembemegy a szerb és a magyar alkotmány/alaptörvény vonatkozó szakaszával is, miszerint a sajtó szabad – de elúszott itt már minden hajó.

Ternovácz egy személyben ugyanis öncenzor, másfelől cenzor, hisz más médiák felett van néminemű döntési joga. Bár szerintem ő is inkább csak egy báb, valóságos döntési kompetenciák nélkül. A fejében pedig az sem okoz konfliktust, hogy egyszerre politikus és újságíró, és egyszerre kell a Pannon RTV-t segítenie, miközben munkahelye, a VRT magyar rádióadásaként voltaképp az előbbi vetélytársa – már ha e pocsolyában még lehet konkurenciáról beszélni.

Az általa szerkesztett híradók – legalábbis amit hallottam – úgyis a szerb meg a magyar kormányfő, plusz Pásztor napi tevékenységét ecsetelik, akár a Pannonnál, tehát édesmindegy, mit (nem) hallgatunk, nézünk.

Citálhatnánk tovább, miféle ellentmondások fedezhetők fel a 2010-ig, illetve a ma nyilatkozgató Ternovácz István mondatai között – de minek? Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy Öreg. Csakhogy a mai 150 fiatal közül harminc-negyven év múlva már senki sem fog visszaemlékezni a mai (nép)hősi időkre, a két bölcs tanítóra, akiktől a szakma elejét-velejét magukba szítták.

Mert nem lesz hol, meg nem lesz kinek. Meg minek. És úgyis már szívás az egész.

(Autonómia)

 

2019. szeptember 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„A múlt mérge bűzlik körülöttünk”

Sosem a pesti páholyok „anyásai” előtti eskütétellel bizonyítottam a magyarságomat. Nem „magunk között” kell bizonyítani, hanem >

Tovább

Paskó atya madárbélből jósolt, avagy szavazz a Fideszre

Ami hiányzik Paskó szentbeszédéből, az már csak a hazaárulózás. De így is épp eléggé kizárólagos: aki >

Tovább

A szerb kormány növeli az elköltözést?!

Az létszámstop folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az >

Tovább

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább