2019. október 21. hétfő
Ma Orsolya, Zsolt névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A poreči Edit cukrászda története

Egy vajdmagyar sikersztori

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Ha megérte volna a Bódis cukrászda újranyitását (2000), akkor semmi kétségem nem lett volna afelől, hogy nemcsak újravarázsolta volna a békebeli cukit, hanem messzi földön Híressé tette volna. Így, távozásával és később Dózsai Cuki halálával, Szabadka cukrászat nélkül (is) maradt. De lehet, hogy már nincs igény rá. A sikersztorik az égben folytatódnak. Bódis Gábor:

 

A 2. világháború alatti és utáni vérzivataros időszak után az ötvenes évek legelején Híres Ferenc szabadkai cukrász huszonévesen, de már családos emberként elindult a világba. Az akkori jugoszláv világba, annak is a nyugati fertályába. Első állomása a festői szépségű Bled volt, ahol a Toplice nevű nagyszálló cukrászdájában gyártotta az azóta a szlovén városka jelképévé vált krémest. Manapság is, amikor az ember beteszi a lábát a patinás, igazi monarchiás Grand Hotelbe azonnal megcsapja az illata a közép-európai cukrászkultúra eme hamisítatlan remekének. Főbenjáró bűnt követnek azok a pancserok, akik krémes név alatt valami egészen felfoghatatlanul összezagyvált, pudingra hajazó moslékot tesznek a kedves vendég asztalára. Főleg a keleti cukrászvallás követői hajlamosak ilyen gaztettre, ahelyett, hogy maradnának a szintén kitűnő baklaváknál. Lelkük rajta.

Ferencünk feleségével, Lilivel és nagyobbik lányával Ditával, majd később Mártival a szlovén tó partján szerezte meg a szakmai önbizalmát, tett szert hírnévre. Ezeknek tudható be, hogy pár év Bled (magyarul ejtve Bléd – a tudálékos betűmankó természetesen nem a vajdmagyaroknak szól, ők ezt az anyatejjel szívták magukba) után az akkor még ismeretlen Poreč nevű üdülőhely felé indult. Abban az időben itt is a turizmus még csak a távlatokban és az olasz építészet néhány remeke által nyújtott, égből pottyant lehetőségben rejlett. Volt egy félsziget, a csücskében a Rivijera szállóval, majd a ríva mentén volt még két kisebb szálló, a Parentino és a Jadran. Cukrászmesterünk a Parentinóban helyezkedett el. Illatoztak itt is a krémesek. Manapság a Rivijera már nem szálló, hanem kaszinó, a másik kettő meg egy harmadik (szintén Rivijera) depandansza. A Parentinóban nemhogy cukrászda, de még konyha sincs.

Vissza a múltba. Egyre több munka lett, hiszen nemcsak a nyugatnémetek kezdték felfedezni a közeli, olcsó és csodaszép Adriát, hanem a titói Jugoszlávia egyik legnagyobb szociális vívmánya, a szakszervezeti munkásnyaraltatás is kezdett felpörögni. Számtalan vajdasági vállalatnak volt üdülője Porečon és környékén. A szabadkai Zubotehnička laboratorija a strand feletti fenyvesben tákoltatott össze egy fabódét (ma már könnyűszerkezetes építkezésnek becézik), amelyben volt két szoba, néhány emeletes ágy, meg, ha jól emlékszem, valami konyhaszerűség. Légkondi még az ábrándokban sem létezett. De csodás volt és felejthetetlen.

Akárcsak Feri bácsi műhelyének szervezett zűrzavara, a kiszámíthatatlan sürgés-forgás. Az olasz, horvát, szlovén és magyar szavak kavalkádja. Isztria lelke, amely a mai napig is ösztönszerűen és undorral veti el a horvát nacionalizmus gyarmatosító kísérleteit. Ami Vajdaság már nem, Isztria még igen.

Az unokatestvéreim (Dita és Márti) is ugyanezen a keverék nyelven beszéltek Ninoval, a szomszédfiúval meg a többiekkel. Nino azért maradt meg az emlékezetemben, mert kitűnően tudta a vízben irányítani a hatalmas gumiabroncsbelsőt. Sőt, onnan nagy fejeseket ugrott a vízbe.

A Híres család helyzete stabilizálódott, sőt. Már volt egy ötszobás lakásuk a városka kellő közepén, az akkori Ljubljanska utcában. Ide már német (nyugatnémet) turistákat is fogadtak. Ők hagytak ott, hálából, egy fényképezőgépet, amelyet később én kaptam ajándékba, és még mindig őrzöm. Meg is mutattam évtizedekkel később a napokban elhunyt Pali barátomnak, de nem tanúsított nagyobb érdeklődést a javítása iránt. Talán mert nem volt köze a művészethez meg a csajokhoz.

Elérkezett az idő, meg megérettek a pénzügyi alapok, és Híresék megnyitották az Edit cukrászdát Poreč bevásárló sorában, a rivával párhuzamos utcában. Az Edit név kézenfekvő volt, hiszen az idősebbik lányt így hívták. Most már itt is illatozott a krémes.

Az otthontól a cukrászdáig az út talán úgy 100 méter volt, de lehet, hogy gyerekként csak nekem tűnt ilyen távolinak. A napokban lemértem: 50 méternél kevesebb.

Szűk, hatalmas fényes kövekkel borított utcák kacskaringója vezetett a Ljubljanska 1-be. Egy kétemeletes olasz békebeli épületről van szó, amely manapság lepukkanva, bezárva áll. De akkoriban!

A belépőt azonnal egy mesebeli előszoba várta: terméskőből kirakott gang, a közepén szintén terméskőből kirakott kúttal. Mert mindenhol jó inni, de a legjobb otthon. Vizet.

Két emeleten voltak a szobák (az egyik emelet volt a Híreséké). Az előszobából egy hosszúkás kertbe lehetett kijutni, gyümölcsfákkal, veteménnyel. Végében egy kisajtó, és mögötte: a tenger. A házhoz tartozott egy 10-15 méteres partszakasz. A mellette lakó és már említett Ninoéknak még mólójuk is volt.

És a turizmus csak akkor kezdődött fejlődni. Sajnos, ennek egyik következménye az volt, hogy eltűnt a felaprózott partszakasz (a félsziget túlsó fele). Okos városatyák betonsétánnyá változtatták.

De akkor ez másként festett: az Edit cukrászda dübörgött. Nem csoda, hiszen a közép-európai ízlésvilágnak itt is voltak követői. Nem beszélve a nyugati turistákról.

Híres Feri és családja elindult a biztos meggazdagodás felé. A feleség, Lili azonban nem tudta megszokni a környezetet. A családi legenda szerint: nem tudott élni a szabadkai városháza tornyának látványa nélkül. Döntés született: a család visszatért Észak-Bácska gyöngyszemébe. Az Edit cukrászdát eladták egy albán vállalkozónak. Aki, ki tudja milyen megfontolásból, megtartotta a nevet és a mai napig itt sütik, na nem a krémest, hanem a baklavát. Nyaranként a fiúk akrobata mozdulatokkal adagolják a fagylaltgolyókat. A turisták nem kis örömére.

Egy kis kitérő: a kétezres évek elején betértem az Edit cukrászdába és a tulaj után érdeklődtem. Zavartan fogadott, pedig csak azt akartam közölni vele, hogy valamikor az én nagybácsimtól vette meg az üzletet. Elkezdett hebegni és gyorsan közölte: ő annak idején mindent kifizetett, nincs tartozása. Kár volt rákérdezni.

Híres Feri a váltás után még „kettős” életet élt: a nyári szezon 6 hónapjában Porečon dolgozott, télen Szabadkán pihent. Az az csak pihent volna. Mert nem ilyen fából faragták. Fáradhatatlanul gyártotta a süteményeket, és évekig a szabadkai piacon levő kioszkban árulták azokat. A Braća Majerában vettek lakást, majd később a Makkhetes felé. A pince teljes egészében cukrászműhely volt. Szakadatlan termeléssel. Az idősödő cukrászművész nem győzte munka közben nyelve alá nyomni a nitroglicerin tablettákat. Végül a szervezet elveszítette a küzdelmet a szakma iránti feltétlen tisztelet és a határtalan szorgalom gyilkos kombinációjával szemben.

De ez már csak a sikersztori várható vége volt. Híres Feriről el lehetett mondani, hogy még a jég hátán is megélt.

Ha megérte volna a Bódis cukrászda újranyitását (2000), akkor semmi kétségem nem lett volna afelől, hogy nemcsak újravarázsolta volna a békebeli cukit, hanem messzi földön Híressé tette volna.

Így, távozásával és később Dózsai Cuki halálával, Szabadka cukrászat nélkül (is) maradt. De lehet, hogy már nincs igény rá.

A sikersztorik az égben folytatódnak.

2019. július 28.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Csorbultak az anyanyelvi tájékoztatási jogok!

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

Zárt és nyitott identitás

Ezekről a próbatételekről akartam esszét írni, miközben ösztönösen éreztem, hogy rángatnak ide-oda, egyik oldalon a kozmopolita >

Tovább

„A múlt mérge bűzlik körülöttünk”

Sosem a pesti páholyok „anyásai” előtti eskütétellel bizonyítottam a magyarságomat. Nem „magunk között” kell bizonyítani, hanem >

Tovább

Paskó atya madárbélből jósolt, avagy szavazz a Fideszre

Ami hiányzik Paskó szentbeszédéből, az már csak a hazaárulózás. De így is épp eléggé kizárólagos: aki >

Tovább

A szerb kormány növeli az elköltözést?!

Az létszámstop folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az >

Tovább

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább