Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Horvátországi magyarok a honvédő háborúban (IV.)
A testvérháborúk igazi vesztesei a szerbek
Amikor 1991. június 27-én Eszéken, a Klein és Vukovári utca kereszteződésében a helybeli Branko Beškić piros színű Fityóját leparkolta az úttest közepén, a közeledő tank előtt, és azt a lánctalpas nem kerülte ki, hanem egyenesen neki ütközött, jó hosszan maga előtt tolta, majd pedig egy veszteglő autóbusz oldalához nyomta, az egyértelmű jele volt annak, hogy hamarosan kitör a háború. Legalábbis az eszékiek ezt az üzenetet így értelmezték. Azóta már emléket állítottak a városban a legendás piros Fityónak. Szabó Angéla:
A zavargások napról napra szaporodtak, az erőteljes katonai támadás azonban csak augusztus folyamán kezdődött. Naponta ezrével hullottak a gránátok – van olyan adat is, hogy egy nap akár hétezer is –, és összesen hatezer ágyúgolyót lőttek ki a városra. A halálos áldozatok számát nyolcszázra becsülik. Eszék-Baranya megyéből harminchárom és fél ezer, magából a városból pedig tizenkét és fél ezer ember menekült el. A legnagyobb elaknásított terület is az eszéki körzetben maradt meg.
Igyekszem nem gondolni rá
A ma már nyugdíjas Magdika Gyulával Rétfaluban találkoztam. A 90-es évek délszláv testvérháborújából igyekezett kimaradni, nem kapcsolódott be a harcba a helyiek oldalán, de derekasan kivette részét a bombázás, a gránáteső okozta tűzkárok enyhítéséből.
Milyen emlékei vannak a háborús évekből?
Nem szívesen beszélek róla, még visszagondolni is rossz arra az időszakra. Kijárási tilalom nem volt, még a leghevesebb bombázások idején sem, mindenki közlekedhetett a saját felelősségére.
Milyen volt a városban a lakosság ellátása?
Az áram- és a vízellátás nem akadozott, nem szűnt meg, élelmiszerhiány sem jelentkezett.
Hogy kezdődtek a zavargások itt, Eszék környékén, 1991 nyarán?
A horvátok egy csoportja ment az úton, és Trpinjska Cestánál megállították őket a szerbek. A szóváltást lövöldözés követte, így kezdődött. Akkoriban minden nap hallgattuk a rádiót, figyeltük a híradásokat, otthon is, a munkahelyen is ez volt téma, szinte másról sem beszéltünk. Én akkor az eszéki gyufagyárban dolgoztam. Hétszáz foglalkoztatottja volt, a háború alatt is működött, nem állt le a termelés. Több találat érte a gyárat, hatalmas tüzek, óriási tűzkárok keletkeztek. Jó néhányszor előfordult, hogy oltottam a tüzet, de az olyan robajjal égett, hogy a fejem felett elsuhanó repülőgépeket észre se vettem. A kollégáim kiabáltak, hogy „gyere le azonnal”, de én semmit sem hallottam. Eszéket több irányból, leginkább a környező falvakból ostromolták. Az ipari övezetet gyakran támadták, az olajfinomítót számtalan találat érte, lőtték a szappangyárat is Nemetinnél, a Niveta kefegyárat is ugyanúgy, támadást intéztek a kórház ellen, a Horvát Népszínház ellen. Nemcsak a város gazdasága sínylette meg a rombolást, hanem az egész környék, azóta sem tud magához térni a baranyai ipar. Az is elgondolkodtató, hogy 28 évvel a háború után, még mindig vannak elaknásított területek, a legtöbb felszedetlen, érintetlen akna éppen itt, Eszék körzetében található.
A családban, a rokonságban volt-e halálos áldozata a háborúnak?
Szerencsére nem halt meg senki, a barátaim, az ismerőseim közül sem.
Régen történt ez a sok szörnyűség. Eszébe jutnak-e még néha azok a napok?
Igyekszem nem gondolni rájuk. Rossz érzést kelt bennem most is, ahogy beszélgetünk róla. Most már nyugdíjas vagyok: 42 évet, 2 hónapot és 24 napot dolgoztam. Huszonnégy évet töltöttem a gyufagyárban. Háromszáz euró a nyugdíjam. Sokszor felteszem magamnak a kérdést: érdemes volt-e ennyit dolgozni…
Több ágyújuk volt, mint nekünk katonánk
Egy férfi, aki nem adta a nevét a történethez. Elmondása szerint az édesanyja magyar, de ő nem tanult meg magyarul, csak keveset ért meg a nyelvünkből. Azzal kezdte a történetet, hogy: – 1987-ben éppen az egyik távoli magyar rokonom azt jósolta, hogy miloševićék meg fogják dönteni Vajdaságban a hatalmat, és utána háborút robbantanak ki. De akkor ezen csak mosolyogtunk, elképzelhetetlennek tűnt.
Mit mondjak magának? Ezek nem mesélni való történetek. A háború piszkos dolog, nagyon mocskos, nem nőnek való.
Gondolom, Ön is részt vett a harcokban…
Három hónapig, legtovább Tenjánál, de másutt is. Rétfaluban itt voltak a lőállások, a kertek alján, itt húzódott a frontvonal. Olyan közel kerültek egymáshoz a szerb katonák és a mi csapataink, hogy néha hallottuk is, miről beszélnek, és azt is tudtuk, mit ebédelnek, éreztük a sült bárány illatát.
Milyen felszereléssel rendelkeztek?
Kevés, eléggé szedett-vedett fegyverzetünk volt, a vadászpuskáinkat is használtuk, plasztikbombát, esetleg szereztünk valamit az ellenségtől. Elhiszi-e, ha azt mondom, hogy a szerbeknek több ágyújuk volt, mint nekünk katonánk? De jól szervezettek és fegyelmezettek voltunk, ismertük a terepet.
Amikor elfogyott az élelmünk, csak a száraz kenyeret ettük. Régi vashordó tüzénél melegedtünk, kukoricával fűtöttük.
Került-e életveszélyes helyzetbe?
A harcok során nem, hanem egyszer, amikor kocsival hazafelé tartottam a munkából – a Kožara bőrgyárban dolgoztam –, az egyik ház teraszáról rám lőttek. De az is megtörtént, hogy beomlott a földalatti bunker, amelyben voltam, és rám szakadt a föld.
Az itteni magyarok közül is sokan beálltak a seregbe.
A hadra fogható magyarok fele velünk együtt harcolt, és még szerbek is csatlakoztak hozzánk. Egyformák voltunk mindannyian, senkivel sem kivételeztek.
Milyenek voltak a szerb katonák?
Általában a fiatal, tapasztalatlan katonákat ültették a tankokba. Az önkéntesekből verbuválódott csapatok pedig részeg hordák voltak.
Mi értelme volt az akkori öldöklésnek?
Most egy önálló országban élhetünk. Úgy gondolom, hogy a háború valódi vesztesei a szerbek, ők fizettek legnagyobb árat. Horvátországban igazán jól éltek a szerbek, semmi panaszuk nem lehetett, ám mégis bedőltek a belgrádi propagandának.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >