2019. november 12. kedd
Ma Jónás, Renátó, Jozafát névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Kavilló, Orom, Torda

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán

Megtudtuk, hogy hasonlóan, mint egész Vajdaságban, sajnos, vészesen megfogyatkozott Torda lakossága is („Sokan elmöntek Némötországba...”). Elmesélte, hogy nagy sikere volt a Tordai újság fennállásnak kerek évfordulója alkalmából rendezett ünnepségnek, nagyon sok olyan egykori tordai is eljött, aki az elmúlt évtizedek során költözött el és az egyetlen kapocs a szülőfaluval az újság maradt. Csorba Zoltán:

A viharral egyidőben érkeztünk Kavillóba. A szél, amely felkavarta a falu porát és letördöste az akácfák kisebb gallyait Gunaras irányából nyargalt be nagy sebességgel. Mi Utrine felől érkeztünk békés tempóban. Ott találkoztunk, ahol keresztezi egymást Vajdaság egyik legnevezetesebb településének a két utcája. Annál a saroki háznál, amely évtizedeken keresztül kocsmaként fogadta vendégeit és amely mellett üstben főzte Soltis Lajos a birkapaprikást a Tanyaszínház bemutatójára érkező közönségnek. Az évente egyszer, mint zarándokhelyre Vajdaság minden irányából Kavillóra csődülők közül, azok, akik időben oda tudtak jutni az üst közelébe, meg is kóstolhatták. Olyan kivételesen finom volt, mint színészi alakítása. A kocsma mellett, a szabad ég alatt bemutatott előadás és Lajos paprikása egy olyan kuriózumot jelentett, amit minden nyáron nagyon sokan vártunk és amit egyszerűen nem volt szabad kihagyni.

Kavillót a Tanyaszínház tette ismerté. Számomra azonban ennél sokkal többet jelent. Mint ahogy két éve történt látogatásomkor megírtam, ezek a települések, Kavilló, Kevi, Utrine, Pobeda, Tornyos kisgyermekkori képzeletemben a világ legvarázslatosabb helyszíneit jelentették. Julis néni, a dadám, aki Keviben született és Kavillóra ment férjhez (vagy fordítva) számtalan csodálatos történetet mesélt, amelyek ezekhez a helyszínekhez kötődtek. Képzeletemben ezek a települések a mesevilág Operenciás tengeren túli világát jelentették. Ezt sokszor elmeséltem gyermekeinknek is és örömmel fogadtam, amikor Lóci a minap közölte: Vajdaságban, Oromon lesz fellépése, ha ráérek, menjünk el hamarább és látogassunk el Kavillóra meg Tordára. Mert édesapám szülőfalujában, családunk származási helyén sem járt még. A két falu egy kicsit távolabb esik egymástól, de ez nem jelenthetett akadályt.

Kavilló két utcájának a kereszteződésénél álló nevezetes épület már nem vendéglátó hely. Pedig minden bizonnyal ebben a kocsmában muzsikált egykoron a dadám néhai férje is a két világháború között. Nem ellenőriztem le, hogy létezett-e a faluban másik kocsma is egykoron, a lényeg: ma egy sincs. Az épületben bolt üzemel. Ha nem lett volna más tartalma is látogatásunknak, a helyszín megtekintése után, akár meg is fordulhattunk volna, az időközben Tornyos felé elvonuló szél nyomában. Amiről kiderült, hogy eltévedt, magányos haramiaként vágtázott végig a falu fő utcáján, ráijesztett az emberekre, de nem követte a vihar. Eredetileg azt terveztük, hogy beülünk a nevezetes kocsmába és elbeszélgetünk a betérő helybeliekkel, hiszen egy várost, települést az ember igazán csak az ott lakókon keresztül ismerheti meg. Erre a célra pedig legalkalmasabb a kocsma. De mivel kocsma nincs... Az élőben való ismerkedés két éve, amikor ott jártam, akkor sem sikerült. Ám később, az interneten keresztül ismertem meg egy kavillói fiatal házaspárt, Lajkó Klementinát és Ákost, ők meséltek a falujukról. Kiderült, hogy Klementina születésnapja egybeesik látogatásunk időpontjával és Lócival jó ötletnek találtuk, hogy meglepetésszerűen felköszöntjük. Ez meg is történt és sokáig elbeszélgettünk volna, de világossá vált, hogy az az út, amit én a Google-térképen kinéztem, hogy átvágunk Tornyoson keresztül Oromra nem megoldás, ugyanis autóval nehezen járható, kukoricás táblák között vezető földes út. Körbe kellett utazni, Zenta felé majd Oromhegyesen keresztül, ezért hamarább búcsút vettünk a vendéglátóinktól.

Idő szűkében nem tudtunk megállni Keviben sem, pedig ott, úgy láttuk,  fogadta a betérőket a Jóbaráthoz címzett kocsma a falu központjában és beszélgethettünk volna a helyiekkel.

A Malomnál

Az oromi malom környékén ottjártunkor – kedden este, augusztus 14-én érkeztünk – az Ötödik Malomfesztivál előkészületei folytak és az alkotótáborokban tevékenykedtek az érdeklődők. Őszinte elragadtatással figyeltem a szervezettséget, senki sem parancsolgatott de mindenki pontosan tette a dolgát: egy csoport egy épülő objektum tetőszerkezetét cserepezte, mások a fesztivál díszítőelemein dolgoztak, egy fiatalember a befejező munkát végezte egy furcsa – szobornak is beillő – kemencén... A magyarországi zenei fesztiválokon alvállalkozók vállalják fel, nem kis pénzért ezeket a munkákat. Itt Oromon önkéntesek dolgoznak nagy lelkesedéssel és odaadással. Ezért a munka eredményének is jobban örülnek és magukénak érzik.

Az alkotótáborok tevékenységét másnap reggel figyelhettem meg: több csoportban a fák hűvösében, szalmásbálákon ülve hallgatták a különböző művészeti területről – színművészet, film, fotó, koreográfia, zene, irodalom - érkező szakemberek előadásait a jelenlévők. A színészek állítólag egy kis előadást készítettek Nagyabonyi Emese és Kucsov Borisz vezetésével, a filmesek Kovács Ákos és Tóth Levente segítségével kisfilmet forgattak, Laskovity Ervin a tudósítói munkáról beszélt az érdeklődő csoportnak...

Lóci kedd esti fellépése is az alkotótábor része volt, többet mesélt, szövegelt, magyarázott mint amennyit játszott, amit a közönség nagy érdeklődéssel és hálásan fogadott. Este fél tíz körül megérkezett Kölnből Rebb Andrea is. Magyarázat: becsei két legjobb barátom, akikkel együtt kezdtünk el több mint negyven éve zenélni Rebb Rudi és Szerda Laci, a barátságot azóta is ápoljuk, noha Rudiék 1985-ben Németországba, mi pedig 1991-ben Magyarországra költöztünk. Ápolják a barátságot gyermekeink is. Andrea Rudi leánya, a Malomfesztivál egyik fő szervezője és kezdeményezője, Szerda Zsófi pedig Laci leánya. Andrea újságíró, de a zenei vonalat is a családban ő viszi tovább (Szerdáéknál Árpi), egy német együttesben énekel, tavalyelőtt fel is léptek a Malomfesztiválon, amelyre Andrea minden évben ellátogat.

Oromon a fesztivál helyszínétől nem messze kaptunk szállást. Reggel amikor felkeltem a házinéninél, aki a diófa alatt lévő asztal mellett üldögélt és élvezte a gyönyörű falusi nyári reggelt, kocsma vagy egyéb vendéglátóhely iránt érdeklődtem, ahol meg tudnék kávézni. Kiderült, hogy Oromon sincs már kocsma, de a házinéni menye szívesen főzött egy finom kávét. Amíg a kávé mellett beszélgettünk egyszer csak a fiatalasszony felugrott, mert hallott valamit az ólak felől. „Megindult az ellés!” – közölte, majd elment segítkezni. Miután megittam a kávémat, már három kismalac igyekezett az ólban talpra állni és éppen érkezett a negyedik. Amikor elbúcsúztunk Oromtól, már tizennégy volt a jövevények létszáma, de volt aki, mint amikor az ejtőernyősök ugrálnak ki a repülőből, még várakozott a hátsó sorban, a koca hasában, hogy a nyíláshoz kerüljön és megláthassa az augusztusi napfényt. Útközben azon tanakodtunk, hogy hány emlője van a kocának, odafér-e majd valamennyi malac?

„Sokan elmöntek Némötországba...”

Édesapám szülőfalujában, ahol gyermekkoromban minden nyáron néhány hetet töltöttem nagymamámnál, rögtön az egykori családi ház helyszínére érkeztünk. A Tót(h?) utcába, hivatalosan Ady Endre utcába, de a faluban egyik utcának sem használják a hivatalos nevét, hanem a régi meghonosodott nevet (Nagy utca, Szélső utca, Tót utca...). Tudtam, hogy a ház már nincs meg, helyette egy újabb épült, lakóit nem ismerem. A szomszéd ház elé parkoltam. Nem akartunk senkit sem zavarni, de a kutya ugatására rövidesen kijött a néhai Béla szomszéd özvegye. Felismert („te vagy az, Zoli?”). Elbeszélgettünk, hogy mennyit változott Torda, kik élnek még, kik távoztak a temetőbe az ismerősök közül. Lóci élvezte az eredeti tordai tájszólást, ugyanis Tordán nem csak „őznek”, a sajátos, zárt „ó” hangot is csak itt lehet hallani. Megtudtuk, hogy hasonlóan, mint egész Vajdaságban, sajnos, vészesen megfogyatkozott Torda lakossága is („Sokan elmöntek Némötországba...”). Elmesélte, hogy nagy sikere volt a Tordai újság fennállásnak kerek évfordulója alkalmából rendezett ünnepségnek, nagyon sok olyan egykori tordai is eljött, aki az elmúlt évtizedek során költözött el és az egyetlen kapocs a szülőfaluval az újság maradt. (Amíg Vajdaságban éltem, mint tiszteletbeli tordainak – noha én már Becsén születtem – nekem is küldték az újságot).  Az ünnepségre betegsége miatt nem tudott megérkezni a Magyar Szó minden idők egyik legjobb szerkesztője, deszk-főnöke, kiváló tollú újságírója Gyarmati Józsi, aki több mint két évtizeden keresztül szerkesztette Újvidékről szülőfaluja lapját, a Tordai újságot. A jelenlevőkhöz egy megható búcsúlevelet intézett, melyben közölte, hogy a továbbiakban nem tudja folytatni az újság szerkesztését. 

Elmentünk a falu központjába és szomorúan vettem tudomásul, hogy a Bottyán féle cukrászda, ami évtizedeken keresztül a helyi fiatalok fő találkozó helye volt, megszűnt. A falu legnagyobb kocsmája, a Mezei féle kocsma ugyan még létezik, de csak esténként nyit ki. Hasonlóan zárt ajtókba ütköztünk az egykori Olimpia kocsma, egy újonnan létesített, Florida nevű ifjúsági klub és a Karambol nevű biliárd klubnál is. A faluba érkező, vagy átutazó vándornak egyszerűen nincs hova betérni. Persze, tudom, ismerve a tordai vendégszeretetet, hogy ha bekopogtattunk volna bármelyik egykori ismerőshöz, a több évtizedes kihagyás ellenére is biztosan szívesen megvendégeltek volna bennünket. De mint mondtam, nem kívántunk senkit sem zavarni ezen a tikkadt augusztusi hétköznapi délutánon, amikor az utcák kongtak az ürességtől, hiszen mindenki a ház hűvösébe húzódott.

Távozás előtt elmentünk a temetőbe, majd készítettünk egy szelfit a zöldre festett tordai templom előtt és megcsodáltuk – persze csak kívülről – a Művelődési házat. Mondtam is Lócinak, ha esetleg egyszer meghívják a tordaiak a Lóci játszik együttest egy fellépésre, majd meglátod belülről is.

Nem foglaltam címbe Törökbecsét, de így, a beszámolóm végén mindenképpen meg kell említenem a Tisza partján lévő éttermet, ahol rendkívül finom halebédet – tiszai sült fogas és harcsa – fogyasztottunk. Nem a reklám helye, de mindenkinek tudom ajánlani, aki arra jár.

U.i.

How to Married a Millionaire címmel készült 1953-ban egy fergeteges vígjáték három amerikai dívával, Marylin Monroeval, Betty Grable-el és Lauren Bacallal a főszerepben. Kedden este Oromon a malom környékén elveszítettem cigaretta tárcámat, amelyen a film plakátjának fotója látható (a film címe és a három csaj). Kérném azt, aki megtalálta, hogy adja oda a Zsófinak. Fontos lenne. A tárcát nagybácsim kapta egykoron Lauren Bacalltól. Na, ez egy nagy nemigaz! Nem a nagybácsim kapta, hanem én, nem színésznőtől, de kedves ajándékként...

 

2018. augusztus 17.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább

Hulló vasak

Akkoriban folyton hullott valami az égből, egészen furcsa dolgokat szórtak ránk. >

Tovább

Átverve és megalázva

Az illető arról nem írt, hogy a ketrecbe zárt városon kívül az Erdogan látogatás más aspektusait >

Tovább

Orban és Victor

Johannis (és Orban) sikerét a következetesség, a lassú, de folyamatos építkezés hozta el, az, hogy kitartottak >

Tovább

„Elmaradt a bocsánatkérés, elmaradt a vagyon-visszaszármaztatás”!

Az MTI azonban arról, hogy Hajnal Jenő konkrétan mit mondott, egy szót nem közöl. Pedig, a >

Tovább

Miért fontos, hogy mi történik a kurdokkal?

Sajnos hozzá kell tennem, hogy „kormányom”, a magyar kormány még csak nem is képmutató: nyíltan és >

Tovább

Hontalan hazafi!

Itt születtem, itt nőttem fel, itt volt az első szerelem, mégis ez egy idegen hely nekem. >

Tovább

Egy írót nem az igazságai jellemeznek, hanem a dilemmái

Manapság főleg a vörös terrort ostorozzák, a fehérnek megbocsájtanak. Ebben az esszében azonban nem ez a >

Tovább

A kép mutatói

Az, hogy berúgott és betépett senkiháziak élvezik a pénzért vásárolt szexet: visszataszító. S az, hogy ezt >

Tovább

Demeter Szilárdnak már megint mindenről a pofozkodás jut eszébe

Mert az Irodalmi Magazin léte arra bizonyíték, hogy az, ami nem feltétlenül értékes, érdekes, szükségszerű, az >

Tovább