2019. december 13. péntek
Ma Luca, Otília, Lúcia, Éda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Mozaik húsvét - Nonó története

Én mindkettőjüket szeretem. Apa tüskéjét, hogy egy másik nőt választott helyettem, nem tudom kihúzni. Anya mindenről lemondását, folytonos aggódását nem tudom elfelejteni. A történetben nincs happy end, nincs győztes. A legnagyobb vesztes azonban én vagyok. Egri Emma:

Nem szeretem az ünnepeket. Nem szeretem a feszültségeket. Ilyenkor meg halmozottan előtörnek az indulatok anyából, apából, Piri mamából, Messzi mamából. De ideges apukám új felesége, anyukám élettársa is. Egyedül a tata őrzi meg a hidegvérét. Mintha székely vér csörgedezne az ereiben, csendben figyeli az eseményeket.

A szüleim 10 éve váltak el. Tíz éve számomra érdekes fogalom az, hogy haza. Hogy családi otthon. Mert volt a közös otthon, ahová titkon még mindig visszavágyom. Itt éltünk mi hárman. Úgy éreztem, boldogan. Szerettek, gügyörésztek, játszottak velem, fényképeztek, neveltek, vittek mindenhová magukkal. A mamáknál mindent lehetett. Zavarászhattam a tyúkokat, építhettem a sárpalotákat, ehettem a tévé előtt az ágyban, sütötték a palacsintát, vacsorára kis katonákat kaptam. Én voltam mindenkinek a mindene, a kis csillaga, a szeme fénye, az élete értelme.

Az iskola kezdetével új korszak kezdődött mindannyiunk életében. A közös otthonból két otthon lett. Az addig higgadt apukám ordítozott anyával, az erős, vagány anyukám meg zokogott folyamatosan. A mamák is megőrültek. Piri mama állandóan valamilyen rohadt dögöt emlegetett, Messzi mama meg csak azt hajtogatta, ha anyád rendes háziasszony lett volna, megbecsülte volna apádat, akkor most nem itt tartanánk.

Pedig itt tartottunk. Anyával egy kis lakásban éltünk kettesben, apa meg elköltözött a rohadt döghöz. Azt sem tudtam, hogy szólítsam, sokáig nem is mondtam semmit. Ma már csak Tündének hívom. Kaptam egy nővért, majd gyorsan lett egy öcsikém, meg még egy öcsikém.

Anya sokáig nem mutatott be nekem senkit. Egy éve van Lalija. A szülői értekezleten jöttek össze, a lányával egy osztályba járunk.

Ünnepek előtt kezdődik a bolondokháza. Ki, melyik nap, kivel, hová menjen. Ebédre, vacsorára. Éjszakára. Hol együk a halászlét, hol a sonkát, hol a sült kacsát. Senkinek sem jó. Mindenki elégedetlen, nem bírják ki vita nélkül. A karácsony meghitt hangulata, a húsvéti ünnepek nem az igaziak. Nincs szeretetteljes légkör, hiába van fenn a műmosoly, hiába bájolognak, rossz színjáték az egész. Alig várja mindenki, hogy vége legyen. Nincs szükségem Vali anyjától ajándékra, egyáltalán nem érdekelnek az ajándékok. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy anyu vagy apu Jézuskája, nyuszija az igazi. Mindenki győztesként akart kijönni az ünnepekből, hogy ő tett ki magáért a legjobban.

Nyugalmat szeretnék. Engem senki nem kérdezett, hogy akarok-e mozaik családot, szeretnék-e féltestvéreket, semmi közöm hozzá nővéreket. Már nem a kis csillaguk, a szemük fénye, az életük értelme vagyok, hanem szegény gyerek. Neveletlen kamasz, aki az apjára ütött. Lehetetlen lány, aki olyan, mint az anyja. Aki miatt csak gond van. Akihez alkalmazkodni kell. Aki soha nem felel meg senkinek.

Történetemben semmi különös nincs, nem én vagyok egyedül elvált szülők gyereke. Sajnos, ez lett ma már a normális. A mozaik család, az összevisszaság. 

Anya és apa, akik régen nagyon szerették egymást, most gyűlölködnek. Nem bírnak két normális szót beszélni egymással, velem üzengetnek. Nekem mindenkit meg kell hallgatnom, és meg is kellene értenem őket. Én nem akarok dönteni. Én mindkettőjüket szeretem. Apa tüskéjét, hogy egy másik nőt választott helyettem, nem tudom kihúzni. Anya mindenről lemondását, folytonos aggódását nem tudom elfelejteni.

 A történetben nincs happy end, nincs győztes. A legnagyobb vesztes azonban én vagyok.

 

2018. március 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább