Ma Elza, Natália, Blanka, Bonita névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
A Népszabadság-ügy
Tamás Gáspár Miklós
Az a plebejus, baloldali demokrata, aki nem tiltakozik a Népszabadság megszüntetése, a sajtószabadság korlátozása, a tanszabadság szétzúzása, a művészeti szabadság szűkítése és hasonlók ellen, önsorsrontó balek. Tamás Gáspár Miklós (Kettős Mérce):
Az interneten az olvasók egy része arról vitatkozik, hogy milyen lap volt a Népszabadság. Még azt is olvastam egy kommentben, hogy a „népszabadság” szó bolsevista, mesterkélt agyszülemény, holott persze 1848-ból származik, Petőfi is, Táncsics Mihály is használta.
Mindez közömbös. Azt írják többen, hogy a Népszabadság az utóbbi évtizedekben nem volt baloldali lap. Ez igaz. (Mint ahogyan a „baloldali” ellenzék se baloldali. Ez is igaz. Ma a sajtónyelvben azt nevezik „baloldalinak”, aki szemben áll Orbánnal. Ezek gyerekes értelmetlenségek.) Mindennek nincs köze a fölmerült problémához. Nemcsak baloldali médiákért vagy kulturális folyóiratokért kár, hanem minden helyért, ahol némi elevenség tapasztalható.
A probléma veleje az, hogy a kormányzó jobboldal lassacskán fölszámol – vagy pusztulni hagy – minden független intézményt. És evvel tönkreteszi azt a kevés pozitívumot, ami a rendszerváltás miatti – vagy a rendszerváltással időben egybeeső – válság még meghagyott.
Itt nem a demokrácia kérdéséről van szó. A demokrácia azt jelenti – amit itt negyedszázada elhallgatnak vagy elfelejtenek – , hogy megkérdezzük: az „alsóbb néposztályok” társadalmon belüli relatív súlya növekszik-e, hogy kivergődnek-e gazdaságilag és politikailag függő helyzetükből, hogy nő-e a jólétük, emelkedik-e az életszínvonaluk és átlagéletkoruk, javul-e az egészségük, kivívják-e, hogy ne vessék meg őket, élvezik-e a vertikális mobilitás áldásait, műveltebbek-e, mint korábban, szándékaikat és ízlésüket kénytelenek-e elismerni a náluk gazdagabbak, hatalmasabbak, tájékozottabbak, beleszólhatnak-e az államügyek irányításába, van-e saját politikájuk és világnézetük. És ha mindezekre (és még sok hasonló kérdésre) igennel válaszolhatunk, akkor kezd értelme lenni a demokráciáról való beszédnek.
A sajtószabadság nem a demokrácia kérdése, hanem a demokrácia előföltételeinek a kérdése. A lapokban és egyéb médiákban nem a nép vitatkozik, még az interaktív és/vagy közösségi médiákban meg a többé-kevésbé autonóm blogoszférában se. Nem a nép, hanem újságírók, publicisták, aktivisták, elkötelezett emberek, ráérő különcök cserélnek eszmét, sajátos életformájukkal és az életformájukból következő különösségeikkel és előítéleteikkel. A médiák fontos része egyszerűen üzleti vállalkozás, és rombolja a közerkölcsöt.
A médiaszabadság körülményei között működő sajtó – ha liberális előítéletekkel közeledünk hozzá – mímeli a közéletet. A közéletnek minden honpolgár (tehát a laikus többség) körében kellene történnie. Ez nem a közélet, különösen nem a demokratikus közélet, de jó esetben a demokratikus közélet színjátékszerű vagy pedagógiai előkészítése, fölöttébb tökéletlen formában. De legalább megtestesíti azt az elvontságot, hogy létezik a vélemények és értelmezések sokféleségének végtelenje.
És közöttük – bármennyire részlegesek, és bármennyire messze állnak a nép érzékenységétől és érdekeitől – nem dönthet a tekintély és az erőszak.
Ez a minimum (márpedig a minimum: minimum, azaz nem sok) nélkülözhetetlen a népuralom és népszabadság előkészítéséhez.
A demokratikus szellemű közélet és a demokratikus közerkölcs (mindkettő a jelenlegi körülmények között világszerte utópia – de ez nem baj) azt követeli meg, hogy az állam a közérdeket képviselje, ne a magánérdeket, különösen nem a kevesek magánérdekét. A nép (tehát mindenki, kivéve a gazdagokat és a hatalmasokat, tehát a túlnyomó többség) érdeke közelebb áll a közérdekhez, mint a csekély számú kiváltságos csoport saját külön érdeke. A professzionalizált, ezért csak félig-meddig autentikus nyilvánosság a maga versengésében legalább nem csak egyetlen kiváltságos csoport érdekét védi, hanem többekét, és kivételesen a „hátrányos helyzetű” csoportok egyikéét-másikáét is. Néha.
Ha ez is megszűnik, akkor a demokratikus célok megbeszélése, kidolgozása, tervezése, védelme – vagy urambocsá az értük folytatott küzdelem – se lehetséges. Annyira se, mint eddig. Ezért kell baloldaliaknak védeniük a sajtószabadságot, amely vagy mindenki (azaz minden médiafajta és közéleti irányzat) szabadsága, vagy senkié (azaz a zsarnok szabadsága).
Az nem kétséges, hogy a Népszabadság megszüntetői rosszhiszeműek. Akkor is, ha az újság – a magyar nyelvterület legjobb napilapja – nem volt enyhén szólva tökéletes, és domináns politikai nézőpontjával én nem értettem egyet (noha igen gálánsan publikálta írásaimat, amelyek gyakran sértették szerkesztőinek világnézetét és ízlését). Kár érte – és persze bizonyos mértékig a kuruc.infóért vagy a Magyar Hírlapért is kár lenne. Sajnálom, hogy a szombat esti tüntetésen a Magyar Idők példányait égették. Demokraták ne égessenek újságokat és könyveket. Nem azért, mintha a politikai ellenfél nem lenne ellenfél, hanem azért, mert a demokrácia előföltételeihez a demokrácia ellenségeinek a szólásszabadsága is hozzátartozik. Ez közhely, de helyes és igaz közhely.
Nem a más irányzatú lapok betiltásának híveit kell az ő saját szabadságukban korlátozni, hanem kivívni, hogy a népszabadság, népuralom, népfönség előföltételei teljesüljenek, ennek pedig peremföltétele (az előföltétel előföltétele) legalább a szabad sajtóvita, azaz a nyilvánosság intézményeinek a pluralitása. Természetesen az intézményes nyilvánosság: polgári nyilvánosság. A polgári társadalomban – amilyen a magyarországi társadalom az Orbán-rezsim alatt: és itt polgárságon ne Thomas Mann, Proust és Márai kifinomult polgárait tessék érteni, hanem a tőketulajdonos burzsoáziára tessék gondolni – ez elkerülhetetlen, különösen, ha nincsenek (márpedig nincsenek) a polgársággal szembenálló nagy osztálymozgalmak.
Tehát a Népszabadság megszüntetése – vagy ha a jobboldal a fölháborodás hatására visszatáncol, akkor csak a tönkretétele – disznóság, amint a tüntetés elején mondottam volt, akkor is az, ha a liberális polgári sajtóval szemben nincsenek illúzióink. Akkor sincsenek, ha írunk beléje, ami nyilván hatással van (ha akarjuk, ha nem) a politikai stílusunkra. Az a plebejus, baloldali demokrata, aki nem tiltakozik a Népszabadság megszüntetése, a sajtószabadság korlátozása, a tanszabadság szétzúzása, a művészeti szabadság szűkítése és hasonlók ellen, önsorsrontó balek.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Népszavazás Vučićról
Az esetleges választási lopás arra kényszerítheti a polgárokat, hogy ismét az utcára vonuljanak, mint 2000. október >
A peremértelmiségi komplexusáról van szó
Vannak persze nagy kivételek, ilyen volt a szigorú és kritikus szellemű Tamás Gáspár Miklós, aki Budapestre >
Közszolgálati napilap ez?
Az MNT irányítása alatt „a világ legjobb magyar nyelvű napilapjából” silány (párt)közlöny lett! Már huzamosabb ideje >
Öncenzúra
Csak azt nem értem, hogy akik saját országuknak szuverén nemzeti jövőt vizionálnak, mit fognak szólni, ha >
Nincs jövőkép – a lakosok csendben távoznak!
Tordán – Dobai cikke alapján – semmilyen komolyabb befektetés, munkahelyteremtés nem volt és még csak a >
Lehet-e a nemzeti kérdésre nem nacionalista választ adni?
Rendben van, gondolom, mért ne lennének ellenvélemények, de azért a rendszerváltó eliteknek egyszer szembe kell nézniük >
A tolerancia határai
Arra gondolok, hogy az elmúlt években tapasztalt terrorista hullámok és a Hamász izraeli terrorakciója után jó >
A Magyar Nemzeti Tanácstól független szerkesztéspolitikát!
A magyar nyelvű tájékoztatásban is alkalmazni kell az említett törvény idézett két kulcsfontosságú rendelkezését! Ha tetszik >
Sosem panaszkodott másokra, legfeljebb diszkréten kételkedett
Útközben ért a hír: elhunyt Reményi József, magyar kritikus és esszéista. Nem voltam abban a szerencsés >
Méltatlan emlékezési körülmények
Az 1942-es újvidéki vérengzés többségében szerb és zsidó áldozatait megnevezték. Emléküket Újvidéken a Duna-parton (a Razzia >
A párizsi tudósító
A tudósítás annak kapcsán született, hogy 1904 júliusában Ady úgy értesült, hogy öt párizsi színház is >
Milošević ma elégedett lehet a sírjában, hiszen számtalan „tanítványa” akad
Tudom, persze, hogy a populizmusnak komoly története van, de ezúttal arról a populizmusról beszélek, amelyet a >