2019. július 23. kedd
Ma Lenke, Brigitta, Apollinár névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Ne felfegyverzett gyerekekkel!

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán

Emlékezzünk rájuk, de inkább ne mint a forradalom hőseire, hanem áldozatokra. A felnőttek felelőtlenségének áldozataira! Csorba Zoltán (Csorbazoli blog):

A villamos falára felragasztott plakáton egy pelyhes állú, dacos tekintetű kamasz látható méretes, felnőtt által levetett agyonviselt, kopott nagykabátban. A vállán puska. A felirat: Dózsa László, 1942 - . Jobbról nagyobb betűkkel: Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

A villamos ablakán keresztül egy óriás plakáton akad meg a szemem. A fotó ismerős. Fiatal szőke lány, szintén elszánt tekintettel valamelyik pesti utcán 1956-ban a forradalom idején. Az ő vállán is fegyver: orosz körtáros karabély. A felirat: Szeles Erika, 1941 – 1956. Nagyobb betűkkel: „Éjen a magyar ...”

Az 56-os forradalom közelgő évfordulójának alkalmából kerültek ki ezek a plakátok. Feltételezem, hogy október 23-áig a „Ne kockáztasson...” kezdetű óriás plakátok helyére is hasonlóakat ragasztanak.

Laci 14 évesen vett részt a forradalomban. Túlélte (az alábbiakban kiderül: a véletlennek és kivételes szerencséjének köszönhetően).

Erika 15 éves volt. Nyaklövést kapott és a Péterfy utcai kórházban elhunyt.

Az 1956-os forradalom 2700 áldozata közül, az 56-os Intézet kutatása szerint 44 százalékuk 25 évnél fiatalabb volt! Közöttük sokan (pontos szám nem ismert) középiskolások. Többnyire ipari tanulók. Erika is szakácsnak tanult és a Béke szálloda konyháján dolgozott.

Mit tudtak ezek a gyerekek 14-15 évesen a forradalomról? Miért csatlakoztak? Szüleik tudták?

Mit tudtak ezek a gyerekek a forradalomról, amikor a  forradalomban részt vevő felnőttek is különböző okokból ragadtak fegyvert.

Egy közös érdek volt: a szabadság.

Szabadság. Milyen tartalommal? Milyen társadalmi rendszerben?

Történelmi tény, hogy Nagy Imre kormánya – erre minden évben a forradalom leverésének évfordulóján világosan emlékeztet a Nagy Imre Társaság – olyan társadalmi rendszert szeretett volna, mint amit Jugoszláviában kezdtek megvalósítani: a szovjetek nélkül, önálló, független országot munkástanácsokkal stb. A kommunista rendszer megreformálását.

Sokan nyugati féle demokráciát tűzték ki célul. Többpártrendszerrel. Lényegében a korábbi (jobboldali, nemzeti) polgári Magyarországhoz való visszatérést.

Tito és a jugoszláv vezetés hozzáállása a magyar forradalomhoz akkor változott meg, amikor ezt a tartalmat is közölték Budapestről Belgráddal. „Ha a forradalmárok a kapitalizmus és a többpártrendszer restaurációjáért harcolnak, azt már nem támogatjuk.”

Voltak a forradalmárok között olyanok, akiket már az új kommunista hatalom hurcolt meg a világháborúban kinyilvánított szerepvállalásukért és, akik elérkezettnek látták az időt a revansra a kommunisták és a szovjetek ellen. És szélsőséges érzelműek is.

Néhány évvel ezelőtt találkoztam egy „56-os magyarral”, aki a rendszerváltás után tért vissza Amerikából. Elmesélte rendhagyó történetét, menekülésének okát: zsidó származása miatt űzték el munkahelyéről, egy nyomdából az ott éppen többségben lévő antiszemiták.

Erika és Laci mit szeretett volna?

Felfogták ők egyáltalán a súlyát és a veszélyét tettüknek, kalandjuknak?

Sajtóban olvastam Dózsa László visszaemlékezését. Az elején kalandvágyból csatlakozott a forradalmárokhoz. Molotov-koktélokat dobáltak a tankokra. Cikáztak a harckocsik között a golyózáporban. „Élveztük, hogy nem találtak el bennünket” - mondta. Szavai szerint később már a haza megmentése vezérelte, mert látták, hogy „lábbal tiporják a szabadságunkat” – nyilatkozta hatvan év után. A forradalom leverése után kivégzőosztag elé állították. A golyó nem volt halálos. Tömegsírba került a kivégzettekkel együtt. Egy sírásó vette észre a temetőben, hogy még él és a kórházba vitte.

Szeles Erika történetéről a Szombat c. zsidó politikai és kulturális folyóirat internetes kiadásában olvastam. A mostani plakáton is látható fotó 1956 őszén bejárta a nyugati sajtót. A fényképet Vagn Hamen nevű dán fotoriporter készítette (mellesleg Erika tudott dánul, mert gyermekkorában a Red Banert szervezeten keresztül járt Dániában, lehet, hogy a fotós nem véletlenül találkozott vele Budapesten). A (fekete-fehér) képen szőke, valójában vörös hajú és szeplős fegyveres pesti lány tekintete a bátorság és a remény szimbólumaként járta meg a lelkiismeret furdalással gyötrődő (?!) nyugati lapokat.

1956 november 7-én érte a halálos nyaklövés.

Sírján a következő felirat olvasható: „Felejthetetlen drága kicsi lányom, Erikám!”

A lap kinyomozta családi kapcsolatait is. Megtalálta, hogy Erika édesanyját Blumenfeld Noéminak hívták. Három éves kora óta egyedül nevelte kislányát (Budapesten, a VIII. kerületben a Bezerédi utca 11. szám alatt), mert férje 1944-ben a budapesti gettóban hunyt el. Éhen halt.

A lap írása szerint Blumenfeld Noémi később beleőrült férje és kislánya elvesztésébe.

Létezik-e olyan forradalom, olyan eszme, olyan célkitűzés ami igazolná a gyermekek részvételét fegyveres harcokban, hadi cselekményekben?

Dokumentum-filmeken láttunk képsorokat a náci egyenruhába öltöztetett és kiképzés nélkül a frontra küldött német gyerekekről, újabb kori híradásokat, ahol az Iszlám állam kiskorúakat képez ki harcra és terrorista cselekményekre...

Volt ahol legendákat építettek fel gyermek-hősökről. Az egykori Jugoszláviában képregény sorozat futott két talpraesett gyermek-partizánról, Mirkoról és Slavkoról (egy jelenet a képregényből: Mirko odakiált Slavkonak „Vigyázz, golyó!” Slavko az utolsó pillanatban elrántja fejét: „Köszönöm Mirko, hogy megmentetted életemet”) Mintha csak egy kalandról, egy játékról lenne szó („Cirkálni a harckocsik között...”), ahol a gyermekek bemutatják találékonyságukat, vadnyugati revolverhősöket meghazudtoló módon halomra lövik a korlátolt felfogású német katonákat és példát mutatnak az új korosztályoknak is elszántságból, hazafiasságból...

A nemes cél, a hőstett, a hazafiasság, a készség, hogy „életüket adták a szabadságért” sem mentesíti azokat a felnőtteket, akik megengedték, hogy a gyermekek is velük harcoljanak, akik puskát, Molotov koktélt adtak kezükbe, esetleg még harci utasításokat is!

Emlékezzünk rájuk, de inkább ne mint a forradalom hőseire, hanem áldozatokra. A felnőttek felelőtlenségének áldozataira!

2016. október 9.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az árulás testi kényszere

Vajon gyávaság-e vészhelyzetben futni, menekülni, félni? Vajon Magda, ha őrzi, vállalja a zsidó identitást, több esélye >

Tovább

Balkáni egzotikum vagy Európa nyitott sebe

Miljenko Jergović boszniai horvát író egyik interjújában pontosan megfogalmazta miről is van szó. Úgy érzi, írja, >

Tovább

Egy magyar közösség leépítése

Ceterum cense (vagyis: egyébként úgy vélem): A Helyi Közösség Tanácsácsnak – a művelődési és egyéb szórakozási >

Tovább

Nem a smirgli

Oda jutottunk, hogy a kisember annyira kiábrándult már a biztonságáért felelős szervből, valamint az őt – >

Tovább

A szabadkai Houdini

Szemmel látható, hogy Bogdan Laban a szabadkai hatalmi elit (és a szélesebb értelemben vett hatalomgyakorlók) számára >

Tovább

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább