2019. augusztus 25. vasárnap
Ma Lajos, Patrícia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Elie Wiesel története

Végel László
Végel László

„Az interneten rábukkanok Miskolci Magdolna Szabó Angélának írt levélnaplójára, Balassa Péter nyomán úgyis mondhatnám, hogy halálnaplójára… Nem tudom, hogyan reagál erre a vallomásra a vajdasági értelmiség, azt sem tudhatom, reagál-e egyáltalán, de feltételezem, hogy ez a halál kísérteni fogja a vajdmagyar újságírást, közírást és az értelmiséget.” Végel László:

Vajdaság, kormányváltás után

Tegnap délután egy társasággal az egyik Duna parti étteremben ebédeltünk. Szóba került a vajdasági kormányváltás. Engem nem az egyik, vagy a másik párt veresége vagy győzelme aggaszt, hanem az elpazarolt másfél évtized. Úgy érzem, egyre távolabb kerülök az eseményektől és csak abban reménykedem, hogy rosszabb dolgok ne történjenek velem. A szerb kiadóm (Akademska knjiga) támogatás végett a Neoplanta, avagy az Ígéret Földjével és a Balkáni szépség, avagy Slemil Fattyújával az elmúlt 2-3 évben pályázott a tartományi kulturális titkárság megfelelő bizottságánál, amely azonban egyiket sem tartotta támogatásra érdemesnek! Tudomásul vettem. Aztán városi szinten, diadalmasan befutottak a haladók. Miféle balkáni szépség?  Nyet! Véleményem szerint, az egyik párt tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Szóba sem kerülhet! Ezt is tudomásul veszem. Szerencsémre a német kiadó másként reagál. A mi Pártokrata Királyságunkban az írónak (is) pártbelépővel kell rendelkeznie. A szocializmusban hangos propaganda kísérte a diszkvalifikációt, a kapitalizmusban névtelenséget biztosító diszkrét aulikus fátyol rejtegeti.  Késő éjszaka az Élet és Irodalom új számát lapozgatom. A fő téma a Brexit. A sorok között felmerül a kérdés, mi lesz Magyarországgal? Lázár János a Miniszterelnökséget vezető minisztere, a Fidesz alelnöke kijelentette: jó szívvel nem tudna újra szavazni az uniós tagság ügyében. Az Európai unió nem alkalmas arra, hogy megvédje Európa értékeit és érdekeit. Kovács Zoltán kormányszóvivő hasonló hangnemben nyilatkozott. Töprengek, mit szól mindehhez Orbán Viktor? Az interneten Parti Nagy Lajos író fotóját pillantom meg. Alatta a képaláírás: „A hazámat cégéres gazemberek, irgalmatlan és könyörtelen brigantik vezetik éppen  ki Európából, egy hibbant és életveszélyes nemzetvezetővel az élükön.” Ehhez képest a vajdasági magyar viták, kedélyes családi perpatvarnak tűnnek. Elmarasztaló véleménnyel, nem ő az egyedüli. Závada Pál író már évekkel ezelőtt a következőképp nyilatkozott az anyaországi helyzetről: „Erősödtek a szélsőséges mozgalmak, s egyre aggasztóbb méreteket öltve jutottak el a rasszista alapokon végrehajtott gyilkosságokig. De ahelyett, hogy ez a trauma kijózanító sokként hatott volna, az idegengyűlöletet, a bezárkózó, vádaskodó gyanakvás, a bűnbakok megbélyegzése egyre inkább terjed. És más vonatkozásban is mindinkább hasonlítunk a tőlünk keletre eső autokráciához.” Mivel a sajtó nem adott hírt róla, én mégis kíváncsi lennék, hogy Závada elmondta-e mindezt az idei kishegyesi Dombos Fesztiválon? Miről vallottak a meghívott vajdasági magyar írók, a vajdasági magyar helyzetről? Létezik-e Magyar Kisebbségi Autokrácia? Nem, úgy látszik, nem létezik! A Domboson nyugalom, a sajtó szerint kedélyes beszélgetések folytak, jókedv uralkodott. Csak az időjárásjelentések riasztók, nehéz éjszakát jósolnak, egyébként felhőtlen az égbolt. Úgy éjjel kettőkor villámlott és dörgött, aztán mély álomba merültem, viszont kora reggel - immár második napja - görcsös fejfájással ébredtem. Nincs kedvem folytatni a Posztkommunista mirákulomot, úgy érzem, van rá időm, mert Kelet-Közép-Európában túlságosan hosszúra nyúlik a felemás posztkommunista korszak. A rendszerváltás formálisan befejeződött, a tekintélyelvű múlt szörnyű terhétől azonban képtelenek vagyunk szabadulni. Ebben a kánikulában írás helyett inkább olvasok. Márai megindító esszéjét lapozgatom Jules Renard naplójáról. „Minden napló menekülés”, jegyezi le. Kétségtelenül önmagát is értve ez alatt. Szerintem, Renard „minduntalan az életről akar beszélni, s az élet reménytelenül betűvé változik a keze alatt”. Szemem előtt tűnik el az élet, de maradnak a mondatok. P

Elie Wiesel története

A közeli kávéházban néhány egyetemista kommentálja a napi eseményeket. Újvidéken a tévé székháza előtt tüntettek a sajtószabadság mellett. Egymást biztatták, mert úgy érezték, hogy beleszólhattak a közéletbe. Érdemes volt, vették ki egymás szájából a szót, akkor is, ha a politikusok nem hallják meg szavukat. Húszegynéhány évesek lehettek és néhány órára boldogok voltak. Hemingway regényeiben olvastam efféle, rövid távú boldogságról. Lehet, hogy ezt az emléket viszik magukkal, amikor diplomával a kezükben veszik a vándorbotot és távoznak az országból. Mert a beszélgetés közben azt is szóvá tették, hogy nincs mire várni, kivándorolnak, itt semmibe veszik őket. Minden egyes távozó óriási veszteség az országnak, noha úgy tűnik, a politikusokat ez a körülmény nem igen aggasztja. A fiatalok örömének és esetleges csalódásának tanújaként, a minap elhunyt Elie Wiesel története jutott az eszembe. Egy fiatalember, mesélte Wiesel, elhatározta, hogy segít a jogfosztott embereken, harcolni fog a jogaikért. Jogot tanult, majd tanulmányai befejezése után, letelepedett egy városban, amelyikben az emberi jogokat semmibe vették. Akcióba lendült, az embereket felvilágosította a jogaikról, akik lelkesen hallgatták az előadásait. Múlt az idő, a helyzetük azonban semmit sem változott. Az emberek lelkesedése csökkent, végül kerülni kezdték a fiatalembert. Az egyik barátja rákérdezett: miért hirdeted továbbra is az emberi jogokat, amikor senki sem hallgat rád? A fiatalember a következőképp válaszolt: kezdetben azért szónokolt, mert remélte, hogy a polgárok olyanok lesznek, mint ő. Most pedig azért tart ki, nehogy ő is olyan legyen, mint a polgárok. Lehet, hogy ilyesféle gondolatokkal vívódnak a kivándorlást fontolgató fiataljaink (is). Egy azonban biztos, egyre gyakrabban hallatják szavukat! Újvidék után, utóbb Szabadkán is. Az internetről tájékozódom, Szabadkán tüntetés zajlik a MNT székháza előtt a sajtószabadság érdekében. Összefogtak a fiatal civilek, a színészek és az újságírók. Ellenben nem győzök csodálkozni, hogy hol maradtak a fiatal írók. Vagy rájuk nem gondol senki? Nagy hiba, ha nem veszik komolyan és nem hívják őket.

Az emlékezet kifosztása

Naplójegyzeteimet írogatva üldöz egy szabály: „Maradj magányos és emlékezz!” Fel kell vállalnom ezt az attitűdöt. A magányra éppen akkor van égetően szükség, amikor a közjóról elmélkedem, hiszen a tömegben eltompul az igazság iránti érzékem. A belső exilium tisztánlátásra tanít. Annál is inkább, mert egyre gyötrelmesebb, kockázatosabb emlékezni, hiszen napjainkban valóságos hadjárat indul az emlékezet ellen. Oda jutottunk, hogy gyanús lesz emlékezni arra (is), mi minden játszódott le velünk tegnap. Ezt a jelenséget figyeltem meg az ezekben a hónapokban zajló vajdasági magyar sajtóvitákban. Apropó: sajtóvita. Felfigyelt-e valaki is arra, hogy ez a vita már 16 éve tart? Közben bizarr szerepcserék történtek! Aki tegnap tiltott, az ma osztja áldozatainak a sorsát, az akarja leépíteni egy autoriter mechanizmust, aki tegnap felépítette. Persze, jobb későn, mint soha. Kitűnő jellemzést kínál Nietzsche, „ha a kígyó nem tudja levedleni bőrét, elpusztul. Így jár a szellem is, kit meg¬gá¬tolnak véleménye változtatásában; az ilyen szellem elsor¬vad”. Ebben a forrongásban sokféle, félig-meddig ellentmondásos elem található, feltárul az örökösödési per, a hatalmi harc, de a tiltakozók között akadnak őszinte fiatal civilek és komoly szellemi eredményeket felmutató értelmiségiek, akik eddig nem léptek be egyetlen pártba sem, tehát meggyőződésből, ne mondjam, idealizmusból, avagy igazságérzetből csatlakoztak a demonstrálókhoz. Sajnos, tapasztalataim arra intenek, hogy leginkább az utóbbiak húzzák a rövidebbet. Jól tudom, mit jelent a „feketelista”, ismerem az egzisztenciális bizonytalanságot, hiszen velem is előfordult már. Nem tudom, merre fordul a kocsi rudja, de hiszem, hogy semmi sem maradhat a régiben. Elindult egy folyamat, amelyet nem lehet leállítani, de jó lenne pacifikálni, értelmes mederbe terelni. Olyan törés keletkezett a magyar közösségen belül, amit nehéz lesz áthidalni. A nehézségek sokkal nagyobbak, mint ahogy a jelenlegi viták jelzik, úgy vélem, hogy ezek a kisebbségi rendszerváltás bugyrában rejteznek. A vajdasági magyarság kapitalista rendszerben él, de belső politikai szerveződése a szocializmusra jellemző egypártrendszerű modellre emlékeztet. Főképpen abban, hogy nincs politikai váltógazdaság, s ezért nem marad más hátra, mint a párton belüli leszámolás! A kisebbségi politikai rendszerváltás 26 éves késésben van. Most értünk a politikai rendszerváltás küszöbére, ami azonnal az egypártrendszerre jellemző leszámolásokat gerjesztette. Ez máris felizzott, bár tényleg csak a küszöbön vagyunk. Bizonyára néhány választási ciklus múltán derül ki, hogy a kisebbségi rendszerváltás lehetséges, vagy nem.

Halálnapló

Ülésezett, majd határozott a Magyar Nemzeti Tanács. A Magyar Szó és a Hét Nap újságíróitól megvonta a jogot, hogy titkos szavazáson véleményt formáljanak a főszerkesztő-jelöltekről. Miközben az interneten olvasom az erről szóló döntést, szintén az interneten rábukkanok Miskolci Magdolna Szabó Angélának írt levélnaplójára, Balassa Péter nyomán úgyis mondhatnám, hogy halálnaplójára. Régen olvastam ennél megrendítőbb mondatokat. Több ilyen esetről tudok, sokan osztották ezt a sorsot, ám a hatás ezúttal azért volt különösen intenzív, mert eszembe juttatta horgosi találkozásunkat. Anikóval délelőtt Horgosra érkeztünk, akit épp akkoriban penderítettek ki a munkahelyéről. Miskolci Magdolna kerékpárral érkezett a megbeszélt helyre, hogy megmutassa a kiüresedett családi házakat, melyeket az elvándoroltak itthon maradt hozzátartozói nevetségesen alacsony áron bocsátottak áruba. Engem az elvándorlás érdekelt, mire ő bemutatta ennek a gyakorlati oldalát. Láttam az üres, romosodó házakat, a nagyszülőket, akiknek egyetlen kívánsága volt, hogy még egyszer láthassák az unokákat. Az egyik háztól a másikig kalauzolva bennünket, tárgyilagosan közölte, hogy mennyit kérnek a családi házakért, miközben a hangja el-elcsuklott, mert fájt neki a kilátástalanság. Valami vigasza mégiscsak volt. Szüntelenül leállították a horgosi polgárok, hogy elmondják, mi nyomja a szívüket, mennyire fáj nekik az igazságtalanság. Szerették, s bíztak benne az emberek. Ez kölcsönzött neki erkölcsi erőt, azonban ezzel hívta ki maga ellen a hatalom haragját. Kiebrudalták a munkahelyéről! „Amikor diagnosztizálták nálam a kórt, az első kérdésük az volt az onkológusoknak, hogy ért-e valami súlyos trauma, mert rajtam semmi külső jele nincs a betegségnek”, írta a megalázott, meghurcolt újságírónő 2015. október 11-én. Aztán következett a mementó. „Én túl vagyok mindenféle dühön, keserűségen. A traumáról meg annyit, hogy csak három évtizedes életformámat, a hivatásomat – ezzel együtt az egészségemet, s mint utóbb kiderült, az életemet vették el azok, akik most Kontrától az állását.” Nem tudom, hogyan reagál erre a vallomásra a vajdasági értelmiség, azt sem tudhatom, reagál-e egyáltalán, de feltételezem, hogy ez a halál kísérteni fogja a vajdmagyar újságírást, közírást és az értelmiséget. Követi majd, mint Sartre A legyek című drámájában, a legyek az argoszi polgárokat.

Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg.

2016. július 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az igazság Csernobilban van

A film óriási!  Mert nemcsak a múltról szól. Vagyis a múltról, ami visszatért. Megint lehet hazudni >

Tovább

A szélsőjobb balkáni tervei

A lehallgatott beszélgetéseket sorozatban közlő olasz lap forrása egyébként egy szlovén szélsőjobbos újságíró, Laris Gaiser. Ő >

Tovább

Zsidókat jobbra át

Csak szeretnénk nyugodtan elmondani, hogy a neokohn.hu az, ami és nem egyéb, a jelenlegi magyarországi kormányrendszer >

Tovább

Lesz-e (ismét) magyar nyelvű SZER?

Amiről ugyancsak nem szoktak beszélni: hogyan működik a Trump elnök kormányzása alatt újraindított román és bolgár >

Tovább

A VMJE nyári egyeteméről

Végső ideje lenne közösségi szinten elgondolkozni a jogászképzésről, mivel a jogászok – véemeszees irányítással – „szépen >

Tovább

Građanski sloj je siroče ovog društva

Trava strada i onda kada se slonovi međusobno bore, ali i onda kada se vole. I >

Tovább

Az MNT mikor illetékes, és mikor nem?

Nem az a probléma, hogy Birkózóakadémia létesül, hanem, hogy az MNT nem az illetékességi körével összhangban, >

Tovább

Álmomban sem gondoltam volna...

De mit mondjon az elszegényedett kisember, akinek a gyerekei azokban az években külföldre menekültek, ő pedig >

Tovább

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, >

Tovább