2019. november 22. péntek
Ma Cecília, Filemon névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Hiányoznak az idealisták

Végel László
Végel László

A Soros Alapítvány számtalan magyar intézményt támogatott: a Magyar Szót, a Jó Pajtást, az Üzenetet, a Hidat, az Új Symposiont, a Létünket, a Család Kört, a Naplót, és a Forum Könyvkiadó számos kiadványát, sőt hozott létre magyar intézményeket is! Végel László:

Életem „legszebb évei”…

A Szabad Európa Rádió honlapján olvasom Lordan Zafranović filmrendező naplóját. Zágráb, 1991. Épp a vágószobában tartózkodott, montírozta a Testamentum című filmjét, amikor megjelent Karamba Krstulović a zágrábi televízió szerkesztője és kíméletet nem ismerő hangon elrendelte, hogy 24 órán belül hagyja el a vágószobát és távozzon a televízió épületéből. Hozzátette: államellenes elemnek nyilvánították, veszélyben az élete, jobban tenné, ha haladéktalanul elhagyná az országot. A „prágai diák” a puszta életét mentve szökött Prágába. Száműzött lett. Eszembe jutott a saját esetem. 1992 decemberében történt, amikor az Újvidéki Televízióban a dolgozók gyűlésén felolvasták a nevem és ugyancsak távozásra szólítottak fel. Lejöttem a Fruška Gora lejtőin elhelyezkedő Mišeluknak nevezett városrészről, ahol az akkori TV épülete volt és a sétálóutcában elfogyasztottam egy kávét, miközben azon töprengtem, most mitévő legyek. Mérlegeltem a döntést, az előállt helyzetet és az esélyeimet. Munkanélküli lettem, elölről kellett kezdenem az életet. Mielőbb össze kellett szednem magam. Szükségem volt a jegyzeteimre. Emiatt másnap felmentem a tv-be az íróasztalom fiókjában hagyott kézirataimért meg a könyveimért. Több menesztett munkatárs már a parkolóban gyülekezett, követelték, engedjék be őket az épületébe, hogy összeszedjék személyes holmijukat - Mile Isakov volt a leghangosabb - azonban a felfegyverzett portás hajthatatlan maradt, elénk állt és nem engedélyezte a belépést. 1992-től dolgozószobám és az íróasztalom lett a mentsváram, soha többé nem dolgoztam az állam által ellenőrzött munkahelyen. A barátok el-elmaradoztak. Meglátod, életed legszebb évei lesznek, amikor távolságtartón viselkednek, amikor nem telefonál rád senki, amikor igyekeznek kerülni a társaságodat, vigasztalt Konrád György. Volt alkalma megtapasztalni, amikor betiltott szerző volt. Hanyagolták, nem kereste senki. Időközben elmúlt több mint húsz év, azok lettek a „hősök”, akik abban az időben Milošević államának jászlánál tépelődtek. Magyar és szerb oldalról egyaránt megvetettek, szitkokat intéztek felém. Mindenféle emberfajta felbukkant: sunyi, rátarti, kétszínű… Meddig még? Mikor lesz vége? A minap ideológiai fegyverzettel egy Zoran Čirjaković nevű becsvágyó kolumnista rontott nekem a belgrádi Politikában. Miért? Azért, mert jó véleményem van Radomir Konstantinovićról! Szerencsémre, a mögöttem levő izgalmas negyed évszázadban megedződtem. Szóra sem érdemesek. Kik is ők? Baljós időnk provizórikus bajnokai.

A „ballibezők” neoliberalizmusa

Természetesen gondolni sem merek arra, hogy Bernie Sanders az amerikai előválasztások folyamán megelőzi Hillary Clinton asszonyt, noha nem rossz, hogy Clinton asszonynak ilyen vetélytársa akadt. Sanders olyan szocialista, akit ebben a mi posztkommunista mizériánkban elképzelni sem tudunk. Ifjú amerikai baloldali nemzedékek sorakoznak fel mögötte, amíg mifelénk az új osztály tagjai „ballibeznek”. Eleinte bosszantott a vajdasági magyar közéleti „ballibezés”, hisz épp azok használták szitokszóként a liberalizmust, akik megszavazták a legdurvább neoliberális törvényeket, vagy pedig ahhoz a nomenklatúrához tartoztak. Mennyi képmutatás? Micsoda hazardőrök?

Imigyen szólt Nietzsche…

„Jóformán minden pártban adódik valami nevetséges, de nem veszélytelen bánat: ebben szenvednek mindazok, akik éveken át hűséges és derék harcosai voltak a párt nézeteinek, és egy szép napon egyszerre csak észreveszik, hogy egy náluk hatalmasabb valaki vette kezébe a trombitát. Hogyan is tűrhetnék, hogy elnémítsák őket! Így hát hangoskodni kezdenek, és olykor új hangnemben”. Új hangnem? Igen, ez is lehetséges!

Lehet-e mutyi nélkül magyarnak maradni?

Tapintatból jegyzem meg, hogy Kasza Józsefet időnként cserbenhagyta az emlékezete, noha lehetne másként is minősíteni a Losoncz Márknak és Tóth Szilárdnak adott interjút, amely a budapesti Régió folyóirat új számában jelentet meg (2016/25). A volt pártvezér egyebek mellett kitér a viszonyunkra, amely nem volt felhőtlen. Ebben nem látok semmi kivetni valót. Sőt, nem is értem miért lenne egy pártvezér és egy hatalmon kívüli író kapcsolata felhőtlen. Általában az udvari írók ápolnak jó viszonyt a pártvezérekkel! Ez azonban mégsem jelenti azt, hogy a vezéreknek joguk van a denunciálásra. Kasza szerint, azért utasítottam el néhány javaslatát, mert azok magyar intézmények voltak. Stop! Ez az állítás, nem fedi a valóságot! A Soros Alapítvány illetve annak betiltása után a Nyílt Társadalom néven működő alapítvány, számtalan magyar intézményt támogatott, így például a dokumentáció szerint többek között a Magyar Szót, a Jó Pajtást, az Üzenetet, a Hidat, az Új Symposiont, a Létünket, a Család Kört, a Naplót, és a Forum Könyvkiadó számos kiadványát, sőt hozott létre magyar intézményeket is! Támogatta a Magyar Tanszéken folyó posztgraduális képzést, a Magyar Tanszéken megnyílt újságírói szakot, erre a célra külön tiszteletdíjat biztosított a Magyar Tanszék tanárainak, hozzájárult a zentai Zetna fejlesztéséhez... Miután nem voltak magyar tankönyvek vállalta több tucat Tankönyvpótló Füzet kiadásának a költségét (ehhez később csatlakozott az Illyés Alapítvány is), hogy a magyar diákok magyar tankönyvből tanuljanak. Gondoskodott a magyar nyelvű digitális oktatás feltételeinek megteremtéséről, ez volt a szabadkai székhelyű Palatábla-program, továbbá biztosította az Újvidéki Színház fényparkját, mert a színészek sötétben nem játszhattak, vagy éppen egy muzslyai civiltársaság Sziveri-esszépályázatát. Tudtommal ezek mind magyar intézmények voltak, nem hottentották. Egy szó mint száz, nem felel meg a valóságnak az állítás, hogy az alapítvány nem támogatta azt, „ami magyar”. Nem árt fenti tényeket feleleveníteni, mert az emlékezetvesztés felettébb gyanús és tendenciózus, annál is inkább, mert a kedvezményezettek listája nyilvános volt. Az interjúból kiderül, hogy Kaszának nem ment a fejébe, miszerint pályázni kellett/kell! A pályázati feltételek is nyilvánosak voltak, megjelentek a sajtóban. Nem volt lehetőség mutyizni, nem lehetett háttéralkut kötni. Csak az nyerhetett, aki pályázott! A pályázatokról az alapítvány igazgatóbizottsága döntött, amelynek magyar tagjai is voltak! Hozzátenném, nekem, mint irodavezetőnek ezen a ponton nem volt szavazati jogom! 

Hiányzó idealisták

Kanadából kaptam levelet. Az 1996-os újvidéki egyetemistatüntetések egyik szervezője jelentkezett. Mivelhogy anno rokonszenveztem a mozgalommal velük voltam az ötlet kipattanásától kezdve részt vettem a munkában, előadást tartottam, hálával gondolnak rám, és szeretnék, ha néhány sort írnék arról az időszakról. Merthogy, újra ott vagyunk, ahol voltunk, írja Aleksandra Molnar. Ennek kapcsán nem csak az akciók emléke ébred fel bennem, hanem sok más hasonló történet is. A kilencvenes években elég sok barátot elvesztettem, ugyanakkor rengetek idealista fiatallal ismerkedtem meg, akik tiszta szívvel, önzetlenül tiltakoztak, szervezkedtek a rendszer ellen. Fiatalos hévvel lázadtak. Biztattam őket, ne adják fel, hiszen Milošević uralma nem tarthat örökké. 2000 után a hatalmat az ismert pártfunkcionáriusok vették át, az idealista fiatalok nem kellettek a „győzteseknek”. Mellesleg a tizenöt évvel ezelőtti úton tévelygünk még ma is. Később több akkori ifjú „bajtárssal” találkoztam Újvidéken vagy más vajdasági városban. Soha sem tettek szemrehányást, mert maradásra biztattam őket, én azonban mégis felelősnek éreztem magam a sorsuk alakulásáért. Múltak az évek, feladták, szép sorban távoztak. Ezt nagyon sajnáltam, de többé nem volt morális jogom lebeszélni őket. Mi más tehettek? Nem voltak párttagok, se a mama, se a papa nem grasszált valamelyik párt holdudvarában. Nem hagy nyugton a gondolat, hogy éppen a legönzetlenebb ifjú idealisták hagyták el az országot. Szerbia elpazarolt egy nemzedéket! Lám, Aleksandra is Kanadából jelentkezik, beszámol, hogyan szóródtak szét a nagyvilágban, noha tartják egymással a kapcsolatot és dokumentálni akarják azokat az időket. Vajon mi tartja őket össze? A közös kudarc?

Diktatúra vagy iszlám?

Koperba, Umagba, Triesztbe készülök. Három EU-s ország, ahol az európai falakról, jelenlegi állapotáról beszélgetünk. Mindeddig peremvidékiként értelmeztem Európát, most még jobban tudatosodik bennem ez a felismerés. Már a Bűnhődésben, amelynek a Nach Berlin című esszéje könyv alakban először a Lemondás és megmaradásban (1992) látott napvilágot, írtam a csábító kozmopolitizmusról, a nagy európai nemzetek önimádatáról. Személyesen, nem lelkesedtem olyan naivan és ártatlanul Európáért. „Elvesztetted otthonod, mert a peremvidéken Európára vágytál, elvesztetted Európát, mert az nem ismeri saját peremvidékét”, jegyeztem le akkor, amikor tombolt az Európa-eufória. Utólag bebizonyosodott, mennyire volt aggályom jogos. „Európa egyre-másra kezdte veszíteni országait”, írja Lengyel László új könyvében (Halott ország, 2016). A berlini fal ledöntése után Kelet-Közép-Európa közelebb volt Európához, mint manapság. Gondterhelten olvasgatom Kertész Imre naplójegyzeteit (Végső kocsma, 2014). „Arról van szó, hogy a muzulmánok elárasztják, majd birtokukba veszik, magyarán elpusztítják Európát, ahogyan Európa mindezt kezeli, az öngyilkos liberalizmusról és az ostoba demokráciáról; demokráciát és szavazati jogot a csimpánzoknak.” Ez tényleg a „végső kocsma”. A csimpánzoknak szavazati jogot adó demokráciából és az „öngyilkos liberalizmusból” kiábrándult Kertész csak két lehetőséget lát: vagy diktatúra vár ránk, vagy behódolunk az iszlámnak. Szerintem a kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz. Amint elfogadjuk a vezérelvű diktatúrát, máris a behódolás kapuja előtt toporgunk. Nagyon nehéz ma demokratának maradni – éppen azért, mert az autoriter vezetők is demokratának becézgetik magukat. A szemem előtt zajlik a demokrácia lejáratása.

Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg

 

 

 

 

 

2016. május 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A saját lakodalmából vitték el a vőlegényt katonának

A zöld terepjáró felbukkanása olyan volt, mintha egy halottaskocsi jött volna a házhoz, nyomasztó emlék marad. >

Tovább

„Egyfajta autonómia az autonómiában”

Az MNT által képviselt „autonómia”, tehát, közelről sem olyan autonómia, amilyen az őshonos nemzeti kisebbségeket Európa >

Tovább

Ez nem a miénk, mi itt megszállók vagyunk

Ebben a faluban, a templom előtt volt a gyülekezés. A parancsnokunk azt ígérte, hogy végre jöhetünk >

Tovább

Szeretettel a Vajdaságból: itt a harmadik orosz megszállás, de ennek most örülnek

Ám, mint azt jól tudjuk, semmi sem tart örökké, és minden jónak vége szakad egyszer. Megbízható >

Tovább

Egy dél-bácskai tartalékos katona története

Talán az volt a szerencsénk, hogy amikor már egy jó ideje meneteltünk, az egyik szerb tartalékos >

Tovább

Egy vita rejtekei

A nemzeti érzés – és nemcsak a magyar – nem lehet ártatlan. Soha többé. Mert a >

Tovább

Füstbe ment szerv

Azt hiszem elég volt, ezt az egész cudarságot, nekünk, egymást kézen fogva, mindenáron el kell kerülnünk. >

Tovább

Virág a kormányzó úr sírján

Érdektelen, hogy Lázár János (aki Orbán utóda szeretne lenni) miért tette ezt – és hogy miért >

Tovább

Háborús emlékek nyomában

Arra szeretném kérni Önöket, hogy ezt, amit most tőlem hallottak, adják tovább, és meséljék el, hogy >

Tovább

„Mórahalmon egyeztettek”

Mivel a VB következő (hatodik) ülését a társelnökök 2020 februárjára jelezték, a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) >

Tovább

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább