2020. október 30. péntek
Ma Alfonz, Zenóbia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Markó Béla: Kasza József halálára

„Isten nyugtasson, kedves Jóska! És: hiszem, hogy nem volt hiába.”

Tisztelt gyászoló gyülekezet!

 

Ezelőtt bő másfél évtizeddel Kasza József meghívására néhány kollégámmal együtt a Vajdaságban jártunk. A politikai program mellett vendéglátóink városnézést is szerveztek nekünk Zentán, többek közt megkoszorúztuk a zentai csata emlékművét. A koszorúzás után egy tanárember előadást tartott Savoyai Jenő győzelmének jelentőségéről, érzékletesen elmagyarázva azt is, hogyan helyezkedett el a Tisza-parton a török és a Habsburg-sereg. Amikor befejezte, egy ott ácsorgó járókelő halkan odaszólt: szép volt az ismertető, csak azt felejtette ki a tanár úr, hogy a török hadban ott voltak Thököly Imre katonái is. Egymásra néztünk Kasza Józseffel, nem szóltunk semmit, de tudtuk, hogy ugyanarra gondolunk. Az összekuszált történelemre, az állandóan változó törésvonalakra, fájdalmas megosztottságunkra, a gyermeteg kuruc-labanc példálózásra, és főként a lehetetlennek látszó feladatra, hogy ezt az egészet valahogy összevarrjuk. Ott álltunk Zentán, amely már régóta nem Magyarország, de Munkács sem az, valahol északon, ahol Thököly Imre hitvese, Zrínyi Ilona éveken át védte a várat az osztrákokkal szemben, és máshová tartozik már Erdély is, Zrínyi Ilona fiának, II. Rákóczi Ferencnek egykori fejedelemsége. Ráadásul Zrínyi Ilona a horvát származású Zrínyi Péter lánya volt. Szinte megoldhatatlan ez a gubanc. Errefelé rendszerint csak sok-sok véráldozattal lehetett változtatni valamit, és az sem volt tartós soha.

Akkor már mögöttünk volt a jugoszláviai háború, én is megtapasztaltam az etnikai konfliktus lidércnyomását 1990 márciusában, otthon Marosvásárhelyen. Ilyen körülmények között, azt gondolom, nagy erőre és pontos vízióra volt szükség ahhoz, hogy valaki például a Vajdaságban magyar érdekvédelemre vállalkozzék. Kasza Józsefnek volt hozzá ereje, sokszor tanúja voltam ennek. Ahhoz a generációhoz tartozott, amelyet a rendszerváltás szólított az élre. Botcsinálta politikus volt ő is, azt hiszem, de a legjobbak közül való, nomen est omen: mint a „kasza”, amely nem fegyvernek készült, de ha kell, arra is kiválóan alkalmas. Legfőképpen pedig volt programja, volt elképzelése a jövőről, hogy miképpen kellene ennek a sokfelé szaggatott nemzetnek a sorsát rendezni, vagy legalábbis ezen belül milyen irányba kellene vinni a határon túli - újabban: külhoni - magyar közösségeket. Már-már azt mondanám, régimódi politikus volt, de nem szeretném, ha idejétmúltnak tekintenénk azt a morális, elvi politizálást, amely ezt a szó szoros értelmében egy tömbből faragott embert, ezt a kasza-élességű, szókimondó politikust jellemezte. Nem, éppen ellenkezőleg. Az ilyen politikusi habitust kellene követni ma is. Ezt a leköszönő, és sajnos, sorra az élettől is búcsúzó nemzedéket ugyanis nem a politikai érvényesülés, hanem a jó értelemben vett közösségszolgálat vezérelte, abban a hitben, hogy a történelem végre esélyt kínált nemzeti ügyeink és a szomszédos népekkel „közös dolgaink” rendezésére. Kasza József olyan politikai vezető volt, aki tudta, egymásra vagyunk utalva, és Magyarország meg a nemzetközi közvélemény támogatása nélkül valószínűleg semmire sem megyünk, de ugyanakkor önállóságra vagyunk ítélve, mi ismerjük a legjobban, hogy milyen helyzetben vagyunk, és nekünk kell a megfelelő megoldásokat megkeresnünk.

Milyen egyszerű és milyen fontos elvek ezek. És mennyire elfelejtették mára sokan ezeket az elveket, mennyire nem veszik észre, hogy a határon túli magyar szervezetek önállósága összmagyar érdek, mert csakis így lehetséges ebben a hallatlanul összetett - és a mai Európában tovább bonyolódó - helyzetben eligazodni, kiutat találni.  Nem alárendeltségben, hanem partneri együttműködésben a mindenkori magyar kormánnyal, beszélő viszonyban minden demokratikus magyarországi párttal, elutasítva az újabb és újabb próbálkozásokat, hogy besoroljanak minket jobbra vagy balra. Saját országainkban pedig úgy kell küzdeni az autonómiáért, hogy közben integrálódjunk is az ottani politikai életbe, hiszen egyedül semmire sem megyünk. Milyen régen volt ez, mondhatná valaki. Nem, történelmi léptékkel mérve egyáltalán nem volt régen. Csak most volt, hogy láthattuk, hallhattuk a határon túli magyar politika egyik meghatározó személyiségét, Kasza Józsefet, amint újból és újból síkra száll ezekért az elvekért a különböző magyar-magyar tanácskozásokon, indulatosan, néha dühvel is, ha kellett. Megtehette, hiszen pártja jól politizált, jelentős eredményeket ért el. Az is most volt, hogy telefonált időnként, ha úgy érezte, baj van nálunk Erdélyben, mert elmérgesedett a vita a szekértáborok között, hogy miben segíthetne, szólaljon-e meg ő is. Máskor meg hívott, választások jönnek, menjek el kampánygyűlésre, mondjuk Szabadkára vagy Kanizsára, szükség lenne rám. Értettük egymást, ugyanazt a „külhoni magyart” beszéltük, amely nem szókincsében különbözik az „akadémiai magyartól”, hanem a szavak mögötti történelmi tapasztalatban: a szótári jelentés ugyanaz, de más a holdudvar.

Ha körbenézünk a Kárpát-medencében, jól észrevehető, hogy vergődnek ismét az utódállamokban a magyar közösségek, kiszolgáltatva egyrészt a magyarországi politika kénye-kedvének, másrészt saját államuk felerősödő asszimilációs nyomásának. Folyik a harc ezeknek a közösségeknek a lelkéért, de hát ennyit látni kellene: a lelkünk a miénk. Kasza József ismerte ezeket a dilemmákat, ezért akart önálló magyar politikát csinálni a Vajdaságban, és ahogy én láttam, sikerült is neki. Azt is tudta, hogy Savoyai Jenőt lehet és kell ünnepelni, de ettől még Thököly Imre is a miénk. És fordítva... Mi tagadás, szerettem ezt a régimódi politikust, akire mindannyian odafigyeltünk, ha megszólalt, és mivel értékőrzésre berendezkedett kisebbségi magyarként magam is maradi vagyok, nem örülnék, ha ezt a régimódiságot valamiféle programtalan, víziótlan, karrierpolitikusi újmódiság váltaná fel mifelénk. Már csak ezért is érdemes Kasza József emberi példáját megtartanunk, nem a múlt utáni nosztalgia okán, hanem az éppen irányvesztett, ködös, zavaros kárpát-medencei magyar politika feltisztulásának reményében.

Isten nyugtasson, kedves Jóska! És: hiszem, hogy nem volt hiába.

Marosvásárhely                                                                               2016. február 5.         

2016. február 6.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A történelem kapuja előtt

Eltávolodva a helyszíntől visszapillantottam: a lánykák még mindig az ablak előtt ácsorogtak. Azt hiszem, így álldogál >

Tovább

A közgáz és a színiakadémia

A hivatalos Magyarország még színfalhasogatásra se képes, meg se leli a színfalat, a nem hivatalos Magyarország >

Tovább

Szerbiában hanyatlik a demokrácia

A Pásztor István irányította Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ezt a hanyatló szerbiai demokráciát – ami egyre >

Tovább

Restitúció: „az adatok tényleg lesújtóak”

A délvidéki magyarok hogyan is jártak, kerültek ki ebből a folyamatból? Kárpótolva lettek-e vagy sem? Voltak-e >

Tovább

Elvesztettem egy országot, de maradt egy város

Szóba került a kisebbségi állapot is. Emiatt nem siránkozok, elfogadtam, vállalom, ezzel élek és nem azonosulok >

Tovább

Akinek Gorbacsov volt a riportere

Zolcer Jánossal valamikor a kilencvenes évek elején ismerkedtem meg Münchenben, amikor egy ideig ott éltünk Évával >

Tovább

Minden befejezetlen, még a rendszerváltás is

Az ellenzéki pártok nem alkalmazkodnak az új helyzethez, nehezen veszik tudomásul, hogy többé nem Milošević izolációs >

Tovább

Száz napos türelmi idő

Az új vezetőség egyik első intézkedése éppen az MNT-ből való kivonulás lehetne, ami új helyzetet teremtene >

Tovább

A doktori diplomák feketepiaci ára zuhan, az arany ára emelkedik

Minden relatív lett. A hazugság meggyőzőbb, mint az igazság, minden eladó és minden megvásárolható. A doktori >

Tovább

Orbán Viktor! Hátrább az agarakkal!

Ha pedig a rezsim mégis elfojtja ezt a méreteiben aprócska, politikailag gyönge, ám szeretetre méltó, szép, >

Tovább

A kapitalizmus veszélyes bohóca

Természetesen Trump nem Lindbergh, de félő, hogy győzelme esetén nemcsak Amerikában, hanem az egész Európában is >

Tovább

Egy kurta után most egy hosszabb közleménnyel rukkolt elő a Magyar Mozgalom

Öt küzdelmes év után őrségváltásra került sor a szervezet élén. Az eddigi elnökségből ketten, Garai Zsolt >

Tovább