2019. december 14. szombat
Ma Szilárda, Szilárd, János névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Hágai hősök és orosz anyácska

J. Garai Béla
J. Garai Béla

„Az áldozatokról azonban egyetlen szó sem hangzott el a méltatások során.” J. Garai Béla (Vajdaság Ma):

MUNKAMEGOSZTÁS. A múlt héten lezajlott belgrádi EBESZ-konferencia külföldi résztvevői nem fukarkodtak az elismerő szavakkal a házigazda és e fontos nemzetközi intézmény soros elnökségét az elmúlt egy évben ellátó Szerbia címére, amit a jó szervezéssel és a kifogástalan vendéglátással érdemelt ki. (…)

Szerb részről az EBESZ-konferencia kapcsán lebonyolított bilaterális találkozókon is megnyilvánult az a kettősség, ami Belgrád diplomáciáját általában jellemzi. Tomislav Nikolić elnök a Szergej Lavrov számára rendezett fogadáson például ezekkel a szavakkal bizonygatta Oroszország iránti lojalitását és túláradó rajongását:

„Ahogyan az ember legtöbbször az anyjára emlékezik, úgy Szerbiának is mindig Oroszország segítsége jut eszébe, amelyet sosem kellett nélkülöznie a történelem folyamán”. Korábban azt hallottuk tőle, hogy Szerbia után Oroszországot szereti a legjobban, most már azt is tudjuk, hogy szülőanyja után az „orosz anyácska” jut a leggyakrabban az eszébe.

Ugyanakkor Aleksandar Vučić kormányfő – a diplomáciai munkamegosztás szellemében - a német külügyminisztert próbálta elkápráztatni bókjaival. A Frank-Walter Steinmeierrel folytatott eszmecsere után kijelentette, hogy Szerbia Németország leglojálisabb partnere Európában.

Akkor hogy is van ez? Kihez lojális Szerbia? Csak jó lesz ügyelni arra, hogy a hűségnyilatkozatok címzettjei ne szerezzenek tudomást arról, hogy mit mondunk a konkurenciának.

HŐS HÁBORÚS BŰNÖS. Az ellenzék gyakran felhánytorgatja Aleksandar Vučićnak, hogy néhány évvel ezelőtt, a radikálisok zászlóhordozójaként egyik szkupstinai fellépése során azzal kérkedett, hogy pártjuk parlamenti irodája „sigurna kuća”, azaz biztonságot nyújtó menedékként szolgálhat a háborús bűnökkel vádolt, és a hatóságok által akkor éppen üldözött Ratko Mladić tábornoknak. Azóta, mint tudjuk bekövetkezett a salto mortale, a nagy fordulat, Nikolić és Vučić hátat fordított Vojislav Šešeljnek, és legalább is retorikai szinten megváltozott viszonyulásuk a háborús bűnösök és Hága iránt.

Vagy mégsem? A múlt héten szabadult hágai fogságából Vladimir Lazarević tábornok, a pristinai hadtest volt parancsnoka, akit a nemzetközi bíróság az 1998-ban és 1999-ben az albán civil lakosság ellen elkövetett háborús bűnök miatt 14 év börtönre ítélt, és akit a büntetés kétharmadának letöltése után most szabadlábra helyeztek. Az ember azt gondolná, hogy ez már az ő magánügye, letöltötte büntetését, és szép csendben visszatér hazájába.

Ám mégsem így történt: különgépet küldtek érte Hágába, mi több, két kormánytag, Nikola Selaković igazságügy- és Bratislav Gašić védelmi miniszter személyesen ment érte, és kísérte haza Nišbe, ahol más magas rangú tisztségviselők sereglettek össze fogadtatására. A repülőtéren ott volt Aleksandar Vulin munkaügyi miniszter, Ljubiša Diković vezérkari főnök, a Szerb Pravoszláv Egyház és Niš város képviselői, valamint az egykori Jugoszlávia területén folytatott háborúk veteránjait tömörítő szervezetek képviselőinek csoportja. Egyszóval, igazi hősnek kijáró fogadtatásban részesítették. Üdvözlő beszédében Selaković azt mondta: a tábornok visszatérése nagy nap Szerbia számára, Vulin pedig azt hangoztatta, hogy Lazarević olyan példakép a fiatalok előtt, akire emelt fővel kell tekintetni.

Lazarevićet az albán lakosság erőszakos kitelepítésével, mintegy hétszázezer ember elüldözésével és az emberiesség elleni más bűncselekmények miatt ítélték el. Az áldozatokról azonban egyetlen szó sem hangzott el a méltatások során.

A MÁSIK SZEM. Sokan emlékeznek még, hogy a néhai Milošević elnök a szerb-montenegrói államközösség szilárdságát, a két nép testvéri kapcsolatait 1989-ben úgy jellemezte, hogy olyanok, mint „dva oka u glavi”, azaz mint egy fejnek két szeme. Nos, azóta sok minden megváltozott e viszonyban, a két szem pedig igencsak bandzsít… Különösen azóta, hogy Montenegró külön útra tért, és nemcsak az uniós, hanem a NATO-tagságra is pályázik, kiváltva a nagyobbik volt „testvérnemzet” rosszallását és gyanakvását.

A nyugati katonai szövetségből érkezett múlt heti meghívó levél és annak örömteli fogadtatása a montenegrói városokban – Cetinje házai például NATO-, és EU-s zászlódíszben pompáztak – valóságos sokkot váltott ki a szerb hazafias közvéleményben. Egyes lapokban és a hírportálokon a gyűlölködés és a megvetés olyan hulláma söpört végig, mintha a feketehegyi renegátok máris hadat üzentek volna északi féltestvéreiknek.

„Crna Gora, nem lehetnél már feketébb!”, tolmácsolta olvasói véleményét a Kurir tudósítója. „Szörnyű! Már csak a horogkereszt hiányzik!”, vélekedett egy jegyzetíró. „Miután a montenegróiak a NATO-zsoldos Milo Djukanovićtyal az élükön eltökélték, hogy csatlakoznak az észak-atlanti szövetséghez, nem csodálkoznék, ha Szerbia a közeli jövőben az Amerikai Egyesült Államokkal lenne határos”, írta egy másik elkeseredett patrióta. Akadt, aki tudni vélte, hogy Njegoš most forog a sírjában. Többen azt jósolták, hogy a parányi Crna Gora teljesen be fog olvadni és eltűnik, mint nemzet.

Eddig azzal dicsekedtek, hogy „mi és az oroszok kétszáz millióan vagyunk” – utalt fanyar humorral a montenegróiak legendás, de immár túlhaladott oroszimádatára egy másik bejegyző -, ezentúl azzal fognak hencegni, hogy ők és az amerikaiak háromszáz millióan vannak. Miroslav Lazanski, a Politika elfogult patrióta beállítottságú katonai kommentátora úgy véli, hogy a NATO semmit sem nyer Crna Gora tagságával, „legfeljebb 300 ágyútölteléket”, mivel kikötői nem alkalmasak a repülőgép-hordozó anyahajók fogadására.

Természetesen megszólalt Vojislav Šešelj is, és radikális nézeteihez híven azt jósolta a hirtelen NATO-pártivá átvedlett cetinjeieknek, hogy egy éjszaka csetnik kézre fognak jutni. „Nyiladozik a virág a subarámon”, írta portálján a csetnikvajda.

Képzelem, mennyire reszketnek Djukanovićék…

2015. december 7.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább