2020. augusztus 3. hétfő
Ma Hermina, Lídia, Kamélia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Nem sokat ért ott egy ember élete…

„A bajtársaim közül az első 3 hét alatt 9-en felakasztották magukat. Képtelenek voltak elviselni.” Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja):

Kurilla Mátyásra 1991. október 26-án kényszerítették rá a Jugoszláv Néphadsereg bakaruháját. Éppen azokban a hetekben szolgált a fronton tartalékos katonaként, amikor Vukovár ostroma zajlott. A város utcáin dúló harcokban nem vett részt, de a páncélos egységük ott állomásozott a község határában, egy elhagyatott iskola udvarán és szüntelenül csak lőtt. A légvédelmi ágyúk ott úgy meredeztek az ég felé, mint az idő tájt a termőföldeken betakarítatlanul maradt kukoricaszárak.

Negyvenkét éves és két kiskorú gyermek apja volt, amikor megkapta a behívót. Magánvállalkozóként a lakatosműhelyében dolgozott 12 bejelentett munkással és mellette művelte a 13 hold földet. Abban az évben éppen kukoricát termesztett. A rokonságból addigra már a fiatalabb férfiakat, akik nem léptek át idejekorán Magyarországra, mind mozgósították. Máig sem világos előtte, hogy került éppen ő a verbuválók látókörébe, amikor olyan sok szerb fiatal él Temerin község területén. Őket azonban valamiért nem háborgatták.

A nyugdíjas fűtésszerelőt a nyári otthonában, a péterrévei Tisza-parti házában meséltettem arról, hogy milyen volt az élet akkoriban a fronton, a halálgyárként emlegetett Vukovár közelében. A pecázásból déltájban hazatért bőbeszédű veterán egy fél pohár vörös bort töltött magának kevés kólával, majd felidézte a pontosan negyed évszázaddal ezelőtt történteket. Úgy, ahogyan azt az emlékeiben őrzi:

– 1968-ban voltam katona, tankvezetőként szolgáltam a boszniai Banja Luka városában, nyilván emiatt kerültem 1991 őszén is a páncélosokhoz. Egy rövid kiképzés után kerültünk át Horvátországba. Háromszázhúsznál is többen voltunk a páncélos egységben és százvalahány önkéntest is hozzánk vezéreltek. A rablást meg a gyilkolást mind az önkéntesek végezték. Hat-nyolc fiatal nő is volt közöttünk, ők a tiszteket szolgálták ki. Éjjelente velük dorbézoltak, nekünk meg pornófilmeket vetítettek. Ennek a páncélos egységnek talán csak az egynegyede volt szerb nemzetiségű, a többség magyar vagy bunyevác, a kapitányunk apatini születésű volt. Az ő autóját felfordították és fölgyújtották.

Én úgy mentem el a frontra, hogy tudtam: élve fogok hazatérni. Ha nagyon szorul a helyzet és nem látok más kiutat, akkor meg fogok szökni. Golyószóróval vagy tankkal utat vágok magamnak és átmegyek a magyar határon. Eddig a kritikus pontig nem jutottam el, de amit ott láttam, tapasztaltam, az nagyon megviselt.

A fronton eltöltött 47 napot épségben megúsztam, de 17 kilót lefogytam, és amikor a hazaérkezésemkor anyósom meglátott, azzal fogadott, hogy: „Hogy nézel ki, Matyi? Én téged túléllek!” Pedig az ellátásra nem lehetett panaszunk. Leginkább marhahúst, konzervet, kétszersültet ettünk, cigarettát is kaphattunk, amennyit akartunk. Etettek, itattak bennünket, csak hogy ott tartsanak. Minden éjjel úgy aludtam el, hogy a golyószóró csőre volt töltve.

Nem az ellenségtől, nem a horvátoktól kellett félnünk, hanem a szőrösöktől, a mocskosoktól. Volt olyan, hogy az önkéntesek elrejtőztek az üresen álló házakban és lőttek bennünket. Számukra ezt engedélyezték, sőt parancsba kapták. Szórakozásból is lövöldöztek. Villanykaróra, talált labdára, bármire. Nem sokat ér ott az ember élete. A bajtársaim közül az első 3 hét alatt 9-en felakasztották magukat. Képtelenek voltak elviselni. A végén már nagyon kiéleződött a viszony közöttünk és a mitrovicai meg a belgrádi parancsnokság között. Elhatároztuk, hogy ha nem engednek bennünket haza, akkor a tankokkal megindulunk Mitrovica felé. Erre azt a választ kaptuk, hogy ha megtesszük, akkor egész úton bombázni fognak bennünket. A végére már a hivatásos katonákból egy sem maradt, csak mi, tartalékosok meg az önkéntesek.

Én nem voltam soha nemzetgyűlölő, de amikor vége lett ennek az őrületnek, azt kívántam, hogy bárcsak elfelejtenék szerbül, azt kértem, hogy soha egyetlen szerb szó nem jusson az eszembe. Az a 45 nap 120.000 márkámba került. A vállalkozásom nélkül maradtam, az alkalmazottaim munkanélküliek lettek, kénytelen voltam megválni a földtől, pénzzé kellett tennem szinte mindent. Ráment az egészségem, évekig küszködtem a gyomorfekéllyel. Most már hetedik esztendeje a Tisza a menedékem. Ebben a Tiszára néző házban találtam meg a nyugalmam. A betegségből kigyógyultam, most 67 éves vagyok, és időnként eszembe jutnak anyósom szavai a túlélésről. Ilyenkor elmosolyodom és elégedetten állapítom meg: béke van és mi mindketten élünk… 

2015. november 19.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Mi lesz, ha a bársonyos zavargás erőszakossá válik?

Nos, megtörténhet, hogy az eszmény nélküli új nemzedék az erőszakos tiltakozást választja. (…) Ilyesféle közhangulatban járt >

Tovább

Szirmok és tüskék

Arra gondoltam, hogy miért maradandóbb Sinkó Ervin vagy Herceg János prózája vagy esszéirodalma. Kétségtelen, hogy azért, >

Tovább

Egy polgáridomár furcsa kalandjai

Igazán érthetetlen tehát, hogy miért és mitől fél. Hacsak nem arról van szó, hogy tényleg élvezi >

Tovább

Gyűjthetjük-e csokrokba a szép mezei virágokat?

Nemzedékem és a nálamnál fiatalabb nemzedékek is, napjainkban sorsdöntő csata színhelyének közelében él. Az ágyúdörgések hallhatók, >

Tovább

Újra győzött a nacionalizmus

Kik vannak most hatalmon? Azok, akik ellen 2000-ben tüntetett a tömeg, csakhogy a volt radikálisokhoz és >

Tovább

Liberális demokrácia rovásírással

Kérdezik, hogy mi van velünk, magyarokkal? Jól elvagyunk. Igaz, hogy most valami sérüléssel bajlódunk, mert a >

Tovább

Elvtársak, ne lőjetek!

Vagyis lehullott végre a nagy koszos lepel a szemérmesen megbúvó és rejtőzködő igazságról, hogy tudniillik a >

Tovább

Index!

Ezek a fiatalemberek – az Index szerkesztői, munkatársai – bebizonyították, hogy különösebb hangoskodás és hencegés és >

Tovább

A vajdasági/délvidéki magyarok helyzetével nincs aki törődjön!

Félő hogy közösségünk megoldatlan kérdései teljesen elsikkadnak/elvésznek/eltűnnek Szerbia további EU-csatlakozási tárgyalásai folyamán. A gyakorlatból (lásd Románia >

Tovább

Szellemi aura

Érdekes, hogy a vajdasági irodalomban két jelentős alkotó műveiben ismertem fel ezt a szellemi aurát. Az >

Tovább

Európa rossz tréfa

Nem érdemes már azt a szemrehányást tenni a magyar kormánynak, hogy önös húzásai és gesztusai „nem >

Tovább

Trianoni csend – anyám csendje

A könyvet elolvasva számos zsidó barátom és ismerősöm elmondta, hogy a holokausztot átélt szüleik is hallgattak >

Tovább