2021. december 2. csütörtök
Ma Melinda, Vivien, Aranka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

„DUNÁNAK, OLTNAK…”: A BALOLDALRÓL, AMELY NEM LEHET CSAK A TIÉTEK

Losoncz Márk
Losoncz Márk

„Hogy Oltnak, Dunának, Drinának, Szávának, Ljubljanicának, Vardarnak, Dnyepernek, Vágnak egy a hangja.” Losoncz Márk (Kettős Mérce):

A tőke hatására „minden, ami állandó, elpárolog”, nemzet- és felekezetközi dinamikája átszeli az országhatárokat, a régiókat, a kontinenseket. Megjelenik az esőerdőkben, ipartelepet alakítana ki a sivatag közepén is, a Holdon pedig talán a parcellák kiárusítása jelezheti a világűrbeli eredeti tőkefelhalmozást. Ezzel az örvényszerű kényszermechanizmussal szemben nemzeties melldöngetéssel, lokális romantikával, kisregionális összefogással ellenállni: merő naivitás (és nem utolsósorban rendkívül veszélyes). A baloldalnak ebben az értelemben mindenkor idomulnia kell az ellenfeléhez, különben tehetetlenségre ítéltetett. Igen, az absztrakt gépezetekkel csak a kellőképpen rugalmas szolidaritás kelhet birokra. Ne a munkaerő vándoroljon nomád módjára, mint a tőke, hanem az ellenállás áramoljon visszatarthatatlanul.

Márpedig tagadhatatlan, hogy a baloldal elévülhetetlen történelmi invenciói közé tartozik a planetáris-internacionalista öntudat kialakítása. Miközben a napnyugati rendi/polgári politizálás a liberális nacionalizmusaival, a rend- és békefenntartó szövetségeivel és egyebekkel volt elfoglalva, talányos észjárású emberek arra jutottak, hogy a lyoni selyemszövők, a manchesteri textilmunkások és a coloradói aranybányászok küzdelmei valamiképpen összefüggnek. Némelyek még a Nagy Háború birodalmi-nemzetállami tébolya idején is úgy gondolták: francia proletár ne lőjön német proletárra, a pokolba a lövészárkokkal. Roppant különös rögeszme fertőzhette meg őket, nem? Nem hiába használták a baloldali mozgalmakra ellenségeik a vírus metaforáját.

A magyar progresszió is példátlanul bizarr meglátásokkal hozakodott elő. Volt, aki a nemzetiségi lázongások közepette olyasmit talált leírni, hogy „Dunának, Oltnak egy a hangja” meg hogy „Mikor fogunk már összefogni? / Mikor mondunk már egy nagyot, / Mi, elnyomottak, összetörtek, / Magyarok és nem-magyarok?”. Ennél is hagymázasabb beszélyre vetemedett, aki akkor is felelevenítette a Dunai Konföderáció ötletét, amikor körülötte szétesőben volt a világ. Valaki más Trianon után is képes volt a román vagy a szlovák paraszt- és munkástömegekre utalni, megint más pedig csehül, majd szerbhorvátul tanult. Olyan is akadt, aki a II. világháborút követően sem tudta kiverni a fejéből az effajta gondolatokat, és a kulturális-szellemi tejtestvériségen túli kelet-európai összefonódásokat emlegette, Kelet-Európai Intézetet kezdeményezett. Megannyi elvetemült különc, hazátlan-gyökértelen bitang, kozmopolita lator. Ady, Jászi, Kunfi, Bibó és a többiek öröksége különös teher.

Hasonló csodabogarak bukkantak fel a posztjugoszláv diákmozgalmak idején, különösen 2009-től. Valamiért komolyan vették és alkalmazni akarták a One World – One Struggle jelszavát: a zágrábi, rijekai és egyéb egyetemfoglalók a belgrádiakat tekintették mintaadóknak, a ljubljanaiaknak az egész térségből áramlottak a támogató levelek, aztán meg Újvidéken egy zágrábi, Pesten tanuló lány volt a moderátorok egyike. Ezek az emberek eltökélték, te jó ég, hogy egy világba tartoznak. Felelőtlenül megfeledkeztek arról, hogy errefelé még tisztázatlan határkérdések is vannak, megoldatlan státuszban tengődő menekülttömegek és vagyon-visszaszolgáltatást érdemlők, Srebrenica- és Jasenovac-tagadók, a Vihar hadművelet ünneplői. Mégis, mit járhatott, mi járhat a fejükben?!

A peremvidék és a központ viszonyát így szokás leírni: a centrumbeli tőke feléli a periféria természeti erőforrásait, kizsákmányolja olcsó munkaerejét, könnyen bekebelezhető piacra lel benne (hathatós állami segítséggel), a képzett munkaerőt pedig a centrumba csábítja. Ám Kelet-Európa sorsa ennél is összetettebb: jelentős részben híján van a természeti erőforrásoknak is, munkanélküli tömegei nem egyszer reménytelenül küzdenek azért, hogy valaki végre kizsákmányolja őket, az államok elkeseredetten versengenek egymás között, hogy ki képes jobban kiszolgáltatni a lakosságot a „versenyképes előnyök” bevezetése révén, a képzett munkaerőre pedig a központi országokba érve számtalanszor megvetés, (kultúr)rasszizmus vár.

Egykoron „a leggyengébb láncszemnek” hihettük magunkat, az abbéli hit vigasztalhatott bennünket, hogy forrongásaink már-már messianisztikus módon járulhatnak hozzá a fennálló megrengetéséhez és egy más világ eljöveteléhez. Talán egyszer lesz olyan kelet-európai történetírás, amely szisztematikus feltárja majd, hogy még a „reálszocializmus” évtizedeiben sem maradtunk tétlenek: a bolsevik földreformokat korrigáló spontán népi intézményektől az 1956-os események vagy a Solidarnošć munkástanácsi hálózatáig, illetve a 88/89-es összjugoszláviai munkástüntetésekig, a köztársasági határokon átívelő szakszervezeti összefogásig. Valóban, mi lett velünk? Az utolérési álforradalom, a kommunista jelmezben pózoló hipermodernizálás jeleskedett a tőke valódi ellenfeleinek kiirtásában és ellehetetlenítésében, de ami utána következett, végképp hatékonynak bizonyult. Kelet-Európa a tőkés rendszer avant-garde kiküszöbölőjének hitte magát, pedig csak gyorsítottan, központilag vezéreltebben kényszerítette ki mindazt, amit nyugatabbra az eredeti tőkefelhalmozás és részben a forradalmi fordulatok hoztak magukkal. Funkcionálisan tekintve az urbanizáló-iparosító-szekularizáló „reálszocializmusok” hatékonyan készítették elő a talajt a komolyan vehető ellenfél nélküli tőke diadalútjának. Íme a kapitalizmus, olyan pőreségében, mint talán sehol másutt. 

A kelet-európai országok, illetve az etnikai közegek között húzódó – nem túlzás ezt állítani – kulturális és politikai vasfüggöny a baloldalra is rányomta bélyegét. Akadnak magyarországi műhelyek, honlapok és gondolkodók, amelyekben, akiknek számára a peremvidéki, kelet-európai perspektívák meghatározóak, de elégedettek lehetünk-e? És vajon a történelmi-strukturális sorsközösség tudatosításából milyen tettek születtek eddig? Mintha a gyakorlatban olyan színehagyott baloldalai lennének Magyarországnak, amelyek csakis az övéi: márpedig a „baloldal egy országban” képtelenség, önellentmondás. A pszeudoközösségek, az etnikai jellegűektől az EU-ig, elvonnák a figyelmet? Még mindig vannak, akik meg vannak győződve róla, hogy ami történik, leírható pusztán helyileg, a „rendszerváltás kudarcaként”.

Ha a magyarországi baloldaliaknak vannak vakfoltjaik, akkor a „határon túliaknak”, „külhoniaknak” mondott magyarok biztosan ebbe a kategóriába tartoznak. A tabuként való kezelésnél, az értetlenségnél és az érzéketlenségnél talán csak a jobboldallal versenyre kelő, hamisan pátyolgató retorika rosszabb. Mintha evidens lenne, hogy baloldaliként minderről semmit nem kell és nem lehet gondolni. Pedig ez másként is lehetne. Tény, a munkásmozgalmi korszakot, a MADOSZ, a Sarló, a marxista Korunk és a mozgalmi Híd idejét már régen magunk mögött hagytuk. Ám az új körülmények között felbukkanhatnának olyanok, akik az etnikai mikroverzumokat meghaladó baloldaliság hordozói lehetnének, a kelet-európai kötőszövet nélkülözhetetlen elemeiként. Közvetítenének, átjárhatókká tehetnék az eleddig párhuzamos világokat, összekapcsolhatnának. Magyarországi baloldaliak, tudnátok rájuk, ránk így is nézni? A baloldal nem lehet csak a tiétek.

És te magasságos ég, talán lesznek majd, akik tényleg elhiszik, hogy Oltnak, Dunának, Drinának, Szávának, Ljubljanicának, Vardarnak, Dnyepernek, Vágnak egy a hangja.

2015. október 3.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az antifasizmus szerbiai módra

Erre azért is kénytelen vagyok utalni, mert az elmúlt években egyre több fasiszta jelvényt látok Újvidéken >

Tovább

„Megveszem az unokáimnak ezt a csokoládégyárat!”

Annyi bizonyos, hogy a vállalat székhelye átkerült Belgrádba, csak a gyárcsarnokok maradtak Szabadkán. A tulajdonosa és >

Tovább

Lenin álma helyett Sztálin valósága

Közvetlen környezetemben is tapasztaltam, hogy a kisebb vagy a nagyobb ortodox pártfunkcionáriusok minden belső vívódás nélkül >

Tovább

Kihalófélben levő kentaur

Jugoszlávia nincs többé, ám a „jugoszféra” kulturális tere ma is izgalmas, bár nyilvánvaló, hogy ez a >

Tovább

Nincs részarányos foglalkoztatás!

Ökrész Rozália parlementi felszólalása egyenesen botrányos. Nem, hogy számon kérte volna az illetékesektől, hogy a foglalkoztatásban >

Tovább

Sajtószabadság-akadályozók (2.)

A KJI konferenciájáról szóló riport közlése a Vajdasági RTV Napjaink c. november 22-ei műsorának végén nem >

Tovább

A mi papunk

 „Itt nyugszik a cigány Matyi” – ez volt a sírfelirat. Ez a nagyapám sírkövére köpött szöveg >

Tovább

Sajtószabadság-akadályozók

Hajnal Jenő és az MNT Tájékoztatási Bizottsága 2019. február 28-án el is utasította az új szerbiai >

Tovább

Méregből kábítószer

Az unoka útja annak a partizán komisszárnak a lányához vezet, aki a nagyapa kínszenvedéseit is okozza. >

Tovább

A Magyar Mozgalom azonnali tájékoztatást követel

A sajtót és a lakosokat sem hívta meg Pásztor Bálint a NIS-szel szervezett értekezletre a palicsi >

Tovább

Aki a-t mond, mondjon b-t is

Olyan vajdasági magyar közösséget kell teremteni, ahonnan a fiatalok nem elmenekülnek, hanem ahol elégedettek, lehetőségeket látnak >

Tovább

A bebetonozott rendszer

Amikor az egyik vagy a másik kisebbségi párton belül szakadás történt, akkor is a személyes túlhatalom >

Tovább