2021. április 21. Szerda
Ma Konrád, Zelmira, Anzelm névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Vállalássá nőtt vállalkozás

Németh Zoltán

Amikor hat évvel ezelőtt Bódis Gábor és Németh Árpád, a Napló két alapítója és szerkesztője arra kért, írjak a lapukban, szívesen vállaltam, nemcsak azért, mert már az első számoktól kezdve a független hetilap hangneme közel állt hozzám, hanem azért is, mert egy-egy írásért igen szép tiszteletdíjat is ígértek.

Bevallom, kissé anyagias vagyok, legalább is olyannyira, hogy munkámból egyszerűen, de ember­hez méltóan szeretnék megélni. Számomra ez a következőket jelenti: naponta háromszor jóllakni, úgy, hogy italra, cigarettára, kávéra is jusson, a könyvtárt szüntelenül gazdagítani, de lemezeket, CD-felvételeket is vásárolni, autót venni, s bele üzema­nyagot, s évente legalább egyszer két-három hétre elutazni, kikapcsolódás, szórakozás céljából. Természetesen a családi vetés részének tartom a színház, a mozi látogatását is, az új bútorok vásár­lását, a mosógép, a hűtőszekrény és egyéb műszaki cikkek javíttatását, a születésnapok, baráti találkozók kiadásait. Azt hi­szem, nem túl nagy igények ezek, s akkor, amikor a Napló szárnyra kelt, ezeket az igényeket nem is volt nehéz megvalósítani. Mondhatnák önök, akkor még nem volt háború, meg akkor az a hírhedt Mar­ković volt hatalmon, aki tisztességes bére­ket biztosított.

Sokunk abban hibázott, hogy azt gondolta, a jólét örökké tartani fog. Sajnos, nem tartott.

Markovićot elzavarták, s utána, szinte hetek, hónapok múltán a világ legsze­gényebb polgárai lehettünk. Igen, mert a háborús előkészületek, majd a háború pénzbe kerül. Sok pénzbe. S ezt az őrületet, amely Jugoszlávián az elmúlt években végigsöpört, nekünk kellett megfizetnünk.

Nemrég Boszniában jártam, s letar­tóztatott a szerb rendőrség. Bizonyos tö­megsírok után érdeklődtem, feljelen­tettek, s mondhatom, igen gyorsan meg is jelent a rendőr. A Drina menti rendőr­állomáson vették fel az adataimat, s közben epés megjegyzéseket tettek, ami­kor Daytont említettem meg a békeszer­ződésben foglaltakat.

– Te, újvidéki, emlegeted Daytont?! Én ontottam a vérem, s nem te, neked egy szavad sincs!   

Nem voltam olyan helyzetben, hogy vitába szálljak vele, s elmondjam neki, hogy azt, amit csináltak, s ami ellenemre volt, amit mélységesen elítéltem, aka­ratlanul jómagam is támogattam. Támo­gattam, mert éhbérért kellett dolgoznom, s közben tudtam, hogy a jó falatok, a jó italok, cigaretták, az utazások, baráti összejövetelek, könyvek, lemezek, szín­házi látogatások ára ott robban valahol Szarajevó felett, Srebrenicánál, Mostar­nál... ..

S igenis van közöm ehhez a piszkos háborúhoz.

S valamennyiünknek közünk van, nekünk, akik maradtak, akiket beso­roztak, s akiket nem, s azoknak is, akik távoztak. Mert miért távoztak volna, ha nem lett volna háború, s maradt volna a jólét is, mint ahogy jómagam ezt együgyűen hittem.

Távozott Németh Árpád, majd távo­zott Bódis Gábor is.

Nem távozott viszont a Napló. S Keszeg Károly barátomnak köszönhe­tően nem távozott a Napló szelleme sem, sőt bátrabb, szókimondóbb, harciasabb lett, néha olyannyira, hogy már egyesek olvasni sem merték, mert attól tartottak, olvasásából is baj származhat. Nem származott. Senkit – legalábbis tudomá­som szerint – senkit sem hurcoltak meg azért, mert Naplót találtak volna lakásán, de közvetlenül azokat sem bántották, akik le merték írni „eretnek” gondola­taikat, soraikat.

Tudom, a Napló-gárda közül egye­seknek közvetetten igenis volt bántó­dásuk, ám azt is tudom, hogy ezt teljes tudatukban vállalták. Nem vállalta vi­szont a sorok elején említett két alapító. Nem vállalták, mert ebben a vállalásban, ebben a vállalkozásban anyagi javakat már nem láttak.

Egyetlen napilapunk, a Magyar Szó is óriásit vállalt az elmúlt években. Háborúellenes cikkei miatt. Főszerkesz­tő-válságokkal próbálták elhallgattatni, s miután ez nem sikerült, megvonták tőle az anyagi támogatást, s csupáncsak a szerkesztőség embereinek lelkesedésén múlott, hogy túlélte azt a nehéz kort.

S a Napló is csak ennek köszönheti a túlélést. Annak a maréknyi embernek, akinek neve az impresszumban szerepel, az alapító neve alatt, s akik vállalták, hogy egy ügyért, egy értelmes dologért az anyagiakról is lemondanak, s éveken át fillérekért írják meg ITT mindazt, amit sokan még a határon túl sem mernek papírra vetni.

A Napló nekik köszönheti létét.

Reagálás: A szabadelvűség világcsúcsa

1996. május 8.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Rudiban volt minden reménysége…”

„Soha nem fogom megtudni, hogy mi történt a fiammal Koszovóban. Néha úgy vagyok vele, hogy már >

Tovább

A Senkiföldjén

Ezért napjaink Jóbjaként csak a senkiföldjén a jelre várakozó Godot sorsát osztom. Elárvultan barangolok a Senkiföldjén. >

Tovább

A Szelevényi-csárda lerombolása: veszélyes „precedens”

Nem felelnek meg, tehát, a valóságnak Pásztor Bálint szavai, miszerint a csárda lerombolása ügyében az eljárás >

Tovább

A nemzetállam a kisebbségek csapdája

Félő, hogy a belső ellentmondásoktól szenvedő Európai Unió rossz lelkiismerettel feláldozza a nemzeti kisebbségeket a mohó >

Tovább

Beszélni kellene a franciával...

Az utóbbi években egy új problémám is akadt. A sokszor használt zsiliprendszerem eldugult. Én ugyanis 1989 >

Tovább

A mai Sorelnek nincs bűntudata

„Gyönyörűség volt kilépni a szabad levegőre, úgy érezte magát, mint a tengerész, aki hosszú hajóút után >

Tovább

Egyeztetni, egyeztetni!

A magyar szervezetek vezetőinek tisztában kell lenni azzal, hogy nincs fontosabb érdek, a közösség érdekénél! A >

Tovább

A legrosszabb kapitalizmus is jobb, mint a legjobb szocializmus?

Sokak szerint nem is nevezhető igazi szocializmusnak, azonban nem tagadhatom le, hogy voltak olyan szociális dimenziói, >

Tovább

Lehet, hogy már csak a 80-on felülieknek áll jogában reménykedni

Akkor is tervezgettünk, de a járvány keresztülhúzta terveinket.  A járvány tombolása idején töltöttük be a 80. >

Tovább

Rossz állapotban a demokrácia és a joguralom

Az említett tekintélyes nemzetközi szervezetek és intézmények éves/kétéves jelentései „a demokrácia és a joguralom rossz állapotáról >

Tovább

Távol Európától

A VMSZ tehát nemzetközi szinten is teljes mellhosszal kiállt Vučić politikája mellett. A Szabad Magyar Szó >

Tovább

Közeleg az idő, amikor a politikai elit szobrot emel Slobodan Miloševićnak

A bársonyos forradalmak vakvágányán tépelődöm, nincs más, ezt is túl kell élnem, mint ahogy a szocialista >

Tovább