2021. december 1. Szerda
Ma Elza, Natália, Blanka, Bonita névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Döffenés

Keszég Károly
Keszég Károly
Döffenés
Mehmet Urgut fotója

Nem írok többet egy sort sem. Lega­lábbis vajdasági magyar sajtószervbe nem. Cselekvő értelmiség nélkül minden nemzetrész a világban elvész. Minőség nélkül pedig esély sincs a megmaradásra. Ez a mi felelősségünk, s nem is kevés.

Most nem a Naplóról beszélek, hanem, az emberekről, akik ide írtak. Akiket immár a szektásság vádja is ér, hiszen érettük is szól harang. Ez a környezet vitaképtelen, mert kicsinyes és sunyi, álszent és akarnok. A szemedbe nevet, hogy hátadban érezd a kést. Ez a közeg nem tűri el a szuverén egyéniséget, nem látja, hogy itt maga körül nemcsak azok az értékek termelődnek, amelyeket maga fedez fel, hanem olyanok is, amelyek többek annál, hogy egyszerűen csak felmutathatók legyenek. Mert minden közösséghez való tartozás mégsem a múltat, hanem a jelent jelenti, azt az érzékenységet, amely a dolgok mélyére hatol – s nem áll meg a felület simaságánál. A politikus megvan önmagával, hiszen elérte, amit akart, vagy ismét morgolódik, átkozódik. Az értelmiség megvan ön­magának, köszöni szépen, jól van. Leg­följebb az anyaország felé kacsingat jó pénzekért, noha azt a kifejezést, hogy „anyaország” inkább csak behelyettesítette, gyakran az „internacionalizmus” helyébe. Akik elmentek, azok is vagy hősök vagy áldozatok, s akik valamire jutottak érdekes mód jórészt olyan helyen  prosperálnak, amelyeket azelőtt mélyen megvetettek nemzeti mivoltuk miatt. Vala egykor a szó becsülete, s leve annak elveszettsége.

Mindenki megnyugodhat, minden marad a régiben, csak azok maradnak fenn, amelyekhez párosult a megszokás. A Napló kivételével úgyis csak a volt állami lapok utódjai élnek; éljenek is sokáig. Végtére is, valahol el kell he­lyezkedni ott a család, a köpönyeg, amelyet sokan csak azért húznak fel, hogy alkalomadtán kifordítsák, s például azt mondják, hogy csak és kizárólag nekik köszönhetően jelenhetett meg, követ­kezésképpen maradhatott fenn a Napló. Holott nem kell nyomozni: véletlenül sem azért történt mindez, hiszen egy kivételével nem volt olyan főszerkesztő a nagy nemzetiségi-kisebbségi médiában, aki ne akarta volna ennek az újságnak a vesztét. Ahelyett hogy saját háza táján seperne az ember, mindig a másikét találja piszkosnak. A szomszéd tehene döglődik, de a teje kell még. Valának hazugságok, melyek igaznak látszanak. S ember nem vala hozzá, csak gatya.

Kivételes emberekkel dolgoztam együtt, s addig, amíg nem látszott megalázónak, szép és hatalmas játékot űztünk. Következetesebben senki sem hitte, hogy maga az újságírás nem a pitiáner gondolkodók mellékfoglalko­zása, hanem cselekvő értelemé, s ezt megalázni immár olyan bűn, amelyet eltűrni nevetséges is lenne. Azt, aki akkor írt és beszélt, rajzolt, amikor más hallgatott, behúzódott, s leste az alkalmat, hogy mikor lépjen ismét színre, s tömje magát és korát demokráciának látszó szószegésekkel, bölcsesség-hímzésekkel, raport-kézművességgel – nos, azt, aki akkor mert és tett, amikor annak az ideje volt, ma semmibe veszik. Mert ma sem más, mint akkor volt becsüli annyira a szót, a kimondottat és leírtat, mint a szó őt. Tehetségét felhasználják, gondolatait félrerakják, őt magát, ha nem akar munkanélküli lenni, taposómalmokba kényszerítik, immár nem azért, hogy edződjön, hanem hogy megtörjön. Hi­szen szuverén egyéniség, s ezt komolyan veszi, nem úgy, mint azok. akik az agyak autonómiáját csak úgy tudják elképzelni, ha ők is beleszólhatnak a szürkeállomány működésébe. Ami még nem is lenne baj, de szakavatottság hiányában vajmi keveset ér az igehirdetés. Itt a szürkeségnek van jövője, ímhol kerekedik egy szürkécske felhő.

Azoknak írtunk, akik fölfogták, mi­lyen nehéz az igazság közelébe férkőzni, s adtunk bátorítást is ahhoz, hogy értelme legyen, a maradásnak, s ne legyen elveszettség-íze a menésnek. Hogy jobban értették szavunkat kül­földön, mint itthon, s még érdekes volt, addig számítottunk hivatkozási alapnak itt, legfeljebb újabb tanulság, de semmi érdemlegeset nem old meg. Az olvasó túllát a butaságon, csak engedjék meg, hogy választhasson. A sajtó és az újságírás igenis elhatározás kérdése, csak­hogy mi mindig is hajlamosak voltunk két dologra: műkedvelő szintet profizmusnak feltüntetni, és a hivatástudatot a műkedvelés alá értékelni. Nekünk csak az volt és maradt a fontos, hogy sajtónk legyen, hogy az milyen, nem lényeges. Pontosabban: ha már zavarta köreinket, akkor az már végzetes volt. Tíz évvel előnyben vannak azok. akik mostani értékteremtésünket irá­nyítják; az, aki ebbe belelép, egy darabig koncot harcolhat ki magának, később már azt sem. Átmosottak itt a fejek, de privátok a kezek. Aki a rendszerváltást komolyan vette, naivsággal bélyegeztetik meg. Valának tudói a változásnak, s menekülői a korhadásnak.

Nem azért mondom, de tényleg büsz­ke vagyok a kollégáimra. Akik éveken át képesek voltak csak hitből teremteni valamit, azokat megsüvegelem. Hiszen mást nem kaphatnak. Hogy tőlem nem, ezt megértik, de hogy mástól sem, ez olyan jelenség, amelyet csak egy sem­mirevaló kor termelhet ki. Amelyben azok, akik a végletekig képesek voltak kitartani, azon gondolkodnak, hogy elmenjenek, vagy hogy legértékesebb kincsüket: tehetségükét veszni hagyják. Mert, mondom én, könnyű volt mások ellen kiállni, és békét meg toleranciát követelni, meg azt szajkózni, hogy a diktatúra csak újabb diktatúrába vezet, s messze lesz nekünk Európa is és a 21. század is, s oly messze még a virradat –de nem tudunk mit kezdeni saját fajtánk gáncsoskodásával.

Könnyű volt? Csinálták volna utá­nunk.

1997. május 9.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Megveszem az unokáimnak ezt a csokoládégyárat!”

Annyi bizonyos, hogy a vállalat székhelye átkerült Belgrádba, csak a gyárcsarnokok maradtak Szabadkán. A tulajdonosa és >

Tovább

Lenin álma helyett Sztálin valósága

Közvetlen környezetemben is tapasztaltam, hogy a kisebb vagy a nagyobb ortodox pártfunkcionáriusok minden belső vívódás nélkül >

Tovább

Kihalófélben levő kentaur

Jugoszlávia nincs többé, ám a „jugoszféra” kulturális tere ma is izgalmas, bár nyilvánvaló, hogy ez a >

Tovább

Nincs részarányos foglalkoztatás!

Ökrész Rozália parlementi felszólalása egyenesen botrányos. Nem, hogy számon kérte volna az illetékesektől, hogy a foglalkoztatásban >

Tovább

Sajtószabadság-akadályozók (2.)

A KJI konferenciájáról szóló riport közlése a Vajdasági RTV Napjaink c. november 22-ei műsorának végén nem >

Tovább

A mi papunk

 „Itt nyugszik a cigány Matyi” – ez volt a sírfelirat. Ez a nagyapám sírkövére köpött szöveg >

Tovább

Sajtószabadság-akadályozók

Hajnal Jenő és az MNT Tájékoztatási Bizottsága 2019. február 28-án el is utasította az új szerbiai >

Tovább

Méregből kábítószer

Az unoka útja annak a partizán komisszárnak a lányához vezet, aki a nagyapa kínszenvedéseit is okozza. >

Tovább

A Magyar Mozgalom azonnali tájékoztatást követel

A sajtót és a lakosokat sem hívta meg Pásztor Bálint a NIS-szel szervezett értekezletre a palicsi >

Tovább

Aki a-t mond, mondjon b-t is

Olyan vajdasági magyar közösséget kell teremteni, ahonnan a fiatalok nem elmenekülnek, hanem ahol elégedettek, lehetőségeket látnak >

Tovább

A bebetonozott rendszer

Amikor az egyik vagy a másik kisebbségi párton belül szakadás történt, akkor is a személyes túlhatalom >

Tovább

Topolyai hétköznapok

Szóval sz@r itt minden úgy ahogy van. Kibaszott középkori gondolkodás, ahol az újat, a modernet, a >

Tovább