2019. október 18. péntek
Ma Lukács, Jusztusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Döffenés

Keszég Károly
Keszég Károly
Döffenés
Mehmet Urgut fotója

Nem írok többet egy sort sem. Lega­lábbis vajdasági magyar sajtószervbe nem. Cselekvő értelmiség nélkül minden nemzetrész a világban elvész. Minőség nélkül pedig esély sincs a megmaradásra. Ez a mi felelősségünk, s nem is kevés.

Most nem a Naplóról beszélek, hanem, az emberekről, akik ide írtak. Akiket immár a szektásság vádja is ér, hiszen érettük is szól harang. Ez a környezet vitaképtelen, mert kicsinyes és sunyi, álszent és akarnok. A szemedbe nevet, hogy hátadban érezd a kést. Ez a közeg nem tűri el a szuverén egyéniséget, nem látja, hogy itt maga körül nemcsak azok az értékek termelődnek, amelyeket maga fedez fel, hanem olyanok is, amelyek többek annál, hogy egyszerűen csak felmutathatók legyenek. Mert minden közösséghez való tartozás mégsem a múltat, hanem a jelent jelenti, azt az érzékenységet, amely a dolgok mélyére hatol – s nem áll meg a felület simaságánál. A politikus megvan önmagával, hiszen elérte, amit akart, vagy ismét morgolódik, átkozódik. Az értelmiség megvan ön­magának, köszöni szépen, jól van. Leg­följebb az anyaország felé kacsingat jó pénzekért, noha azt a kifejezést, hogy „anyaország” inkább csak behelyettesítette, gyakran az „internacionalizmus” helyébe. Akik elmentek, azok is vagy hősök vagy áldozatok, s akik valamire jutottak érdekes mód jórészt olyan helyen  prosperálnak, amelyeket azelőtt mélyen megvetettek nemzeti mivoltuk miatt. Vala egykor a szó becsülete, s leve annak elveszettsége.

Mindenki megnyugodhat, minden marad a régiben, csak azok maradnak fenn, amelyekhez párosult a megszokás. A Napló kivételével úgyis csak a volt állami lapok utódjai élnek; éljenek is sokáig. Végtére is, valahol el kell he­lyezkedni ott a család, a köpönyeg, amelyet sokan csak azért húznak fel, hogy alkalomadtán kifordítsák, s például azt mondják, hogy csak és kizárólag nekik köszönhetően jelenhetett meg, követ­kezésképpen maradhatott fenn a Napló. Holott nem kell nyomozni: véletlenül sem azért történt mindez, hiszen egy kivételével nem volt olyan főszerkesztő a nagy nemzetiségi-kisebbségi médiában, aki ne akarta volna ennek az újságnak a vesztét. Ahelyett hogy saját háza táján seperne az ember, mindig a másikét találja piszkosnak. A szomszéd tehene döglődik, de a teje kell még. Valának hazugságok, melyek igaznak látszanak. S ember nem vala hozzá, csak gatya.

Kivételes emberekkel dolgoztam együtt, s addig, amíg nem látszott megalázónak, szép és hatalmas játékot űztünk. Következetesebben senki sem hitte, hogy maga az újságírás nem a pitiáner gondolkodók mellékfoglalko­zása, hanem cselekvő értelemé, s ezt megalázni immár olyan bűn, amelyet eltűrni nevetséges is lenne. Azt, aki akkor írt és beszélt, rajzolt, amikor más hallgatott, behúzódott, s leste az alkalmat, hogy mikor lépjen ismét színre, s tömje magát és korát demokráciának látszó szószegésekkel, bölcsesség-hímzésekkel, raport-kézművességgel – nos, azt, aki akkor mert és tett, amikor annak az ideje volt, ma semmibe veszik. Mert ma sem más, mint akkor volt becsüli annyira a szót, a kimondottat és leírtat, mint a szó őt. Tehetségét felhasználják, gondolatait félrerakják, őt magát, ha nem akar munkanélküli lenni, taposómalmokba kényszerítik, immár nem azért, hogy edződjön, hanem hogy megtörjön. Hi­szen szuverén egyéniség, s ezt komolyan veszi, nem úgy, mint azok. akik az agyak autonómiáját csak úgy tudják elképzelni, ha ők is beleszólhatnak a szürkeállomány működésébe. Ami még nem is lenne baj, de szakavatottság hiányában vajmi keveset ér az igehirdetés. Itt a szürkeségnek van jövője, ímhol kerekedik egy szürkécske felhő.

Azoknak írtunk, akik fölfogták, mi­lyen nehéz az igazság közelébe férkőzni, s adtunk bátorítást is ahhoz, hogy értelme legyen, a maradásnak, s ne legyen elveszettség-íze a menésnek. Hogy jobban értették szavunkat kül­földön, mint itthon, s még érdekes volt, addig számítottunk hivatkozási alapnak itt, legfeljebb újabb tanulság, de semmi érdemlegeset nem old meg. Az olvasó túllát a butaságon, csak engedjék meg, hogy választhasson. A sajtó és az újságírás igenis elhatározás kérdése, csak­hogy mi mindig is hajlamosak voltunk két dologra: műkedvelő szintet profizmusnak feltüntetni, és a hivatástudatot a műkedvelés alá értékelni. Nekünk csak az volt és maradt a fontos, hogy sajtónk legyen, hogy az milyen, nem lényeges. Pontosabban: ha már zavarta köreinket, akkor az már végzetes volt. Tíz évvel előnyben vannak azok. akik mostani értékteremtésünket irá­nyítják; az, aki ebbe belelép, egy darabig koncot harcolhat ki magának, később már azt sem. Átmosottak itt a fejek, de privátok a kezek. Aki a rendszerváltást komolyan vette, naivsággal bélyegeztetik meg. Valának tudói a változásnak, s menekülői a korhadásnak.

Nem azért mondom, de tényleg büsz­ke vagyok a kollégáimra. Akik éveken át képesek voltak csak hitből teremteni valamit, azokat megsüvegelem. Hiszen mást nem kaphatnak. Hogy tőlem nem, ezt megértik, de hogy mástól sem, ez olyan jelenség, amelyet csak egy sem­mirevaló kor termelhet ki. Amelyben azok, akik a végletekig képesek voltak kitartani, azon gondolkodnak, hogy elmenjenek, vagy hogy legértékesebb kincsüket: tehetségükét veszni hagyják. Mert, mondom én, könnyű volt mások ellen kiállni, és békét meg toleranciát követelni, meg azt szajkózni, hogy a diktatúra csak újabb diktatúrába vezet, s messze lesz nekünk Európa is és a 21. század is, s oly messze még a virradat –de nem tudunk mit kezdeni saját fajtánk gáncsoskodásával.

Könnyű volt? Csinálták volna utá­nunk.

1997. május 9.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„A múlt mérge bűzlik körülöttünk”

Sosem a pesti páholyok „anyásai” előtti eskütétellel bizonyítottam a magyarságomat. Nem „magunk között” kell bizonyítani, hanem >

Tovább

Paskó atya madárbélből jósolt, avagy szavazz a Fideszre

Ami hiányzik Paskó szentbeszédéből, az már csak a hazaárulózás. De így is épp eléggé kizárólagos: aki >

Tovább

A szerb kormány növeli az elköltözést?!

Az létszámstop folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az >

Tovább

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább