2019. december 6. péntek
Ma Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Bandi bácsi Naplója

Mucsi Géza
Mucsi Géza
Bandi bácsi Naplója
Orosz István rajza

A székesfővárosban ér utol a Napló háromszázadik száma is. Mondom is, mert hát itt találkoztam a kétszázadikkal és a szintén jubileumi századikkal is. Valamennyi­en, ideiglenesen itt tartózkodók, annak rendje és módja szerint, akkor megrendeltük a korcsmárosnétól a 100 szál gyertyát, meg mellé a száz icce bort is, az asztalra. Most is rendelek valamit, illik. Ha nem is háromszáz gyertyát, de legalább száz Naplónként egyet. Három a magyaré címen. A bor és az icce mennyisége változatlan.

Viszont a Napló-jubileumon kívül nincs különösebb okunk az ünneplésre, ha csak az nem, hogy a Napló még mindig áll és eljut az olvasóhoz.

Lapozgatom az első Naplót, felütöm a legutóbbit. Miről is írtunk ez alatt a csaknem hat év alatt – ebben a háromszáz példányban? Más, békésebb időkben egy közepes képességű írócska, köl­tőcske ennyi idő alatt kényelmesen összehozott volna egy-két kötetet, hosszasan értekezett volna a napfoltok és az izlandi irodalmi újhullám közti összefüggésről, és könyvtárra való esszé­sorozatban elmélkedett volna az Apolló Holdbamenetele és a svábbogár hegy­mászást szokásai közti különbségekről.

Nekünk nem jutott ki ebből az élvezetből. Mi már az első számban olyan nevekkel foglalkoztunk, amelyek, lám-lám, most is igencsak felbukkannak (mi az, hogy felbukkannak?!) a Napló­ban, a világsajtóban, az isten háta mögötti tanyákon, a bérces balkáni csúcsokon, meg holmi hágai, háborús bűnökkel foglalkozó nemzetközi bíró­ságokon is.

Ezért most ebből a szövegből ki­maradnak.

Úgy látszik, hatással van rám az itteni, néhány barátommal együtt bevezetett szokás: ülünk a kocsmában, egyéb tár­sashelyen. Előttünk a finom folyékonyság és egy persely, amelyben időnként koppan, csörren a fémpénz. Létezik ugyanis egy tilalomlista, és aki ezek közül a tiltott, agyonutált nevek közül egyet is kiejt a száján – büntetést fizet. Mondhatom, hogy kez­detben pillanatok alatt megtelt az alkalmi (közös) kassza, a húszforintosok csörömpölése olykor túlszárnyalta a morajt, avagy a bazsavelő legények cincogását. Most átlagcsend uralja a társashelyeket. Nemcsak pénzkérdés, hanem ízlés is a nevek tudatos elhallgatása. Pedig itt, a székesfővárosban aztán szabad mondani, voltak olyan idők, amikor illett is. Most más a divat – a „szakértelem”, a Száva, a szolgalelkűség, a hídavatás a menő. Ami megint csak nem a mi ügyünk...

Ezért most büntetlenül, ideírom szer­kesztőségben kollégám, egy öreg sajtócsatár, nyugdíjas olvasószerkesztőm nevét: Turi András. Amúgy ő a mi Bandi bácsink.

Történt egyszer, hogy asztalomon felfedezte a Naplót. Majd el is kérte, otthoni bön­gészésre. Azóta lelkiismeret-furdalásom van, amikor véletlenül késik a Napló, nem kerül az Országos Széchenyi Könyvtár olvasói elé – és természetesen Bandi bácsi asztalára sem.

„Nagyon tudtok ti vajdaságiak. Élve­zetesen és szépen magyarul írtok” – mondja minden alkalommal, s örömmel telít, nem kell számára lefordítani a mondanivalót sem. Azóta persze, már az is kiderült, hogy közeli ismerőse Illés Sándornak, ők ketten már annak idején megtárgyalhatták közös ügye­inket. Nézem Bandi bácsit. Ott lapul benne az állandó kérdés: de hol tanultatok meg ilyen szépen...? Nem úgy és nem azt kérdezi, mint az itteni sajtóhuszárok legtöbbje, hogy honnan tudunk mi magyarul? Tényleg, hogy- hogy ilyen szépen? És értelmesen? Mondom a választ, amely pofonegyszerű: magyarok vagyunk.

Nejem, a Széchenyi Könyvtár meg­rendelésére a Jó Pajtás repertóriumát készíti, az egész lakásunk cetlihalmaz. Előkerül a Pionírújság, meg csaknem 40 év Jó Pajtása. „Jó voltál Pajtás?" – kérdezte volt két­ségbeesetten Gerold László éppen a Napló legelső számában, 1990. május kilencedikén.

Jó volt a Pajtás – válaszolom nyugodt lelkiismerettel a tanár úrnak anélkül, hogy hazabeszélnék. Aztán belevetem magam a „termésbe". Lássuk csak: ötvenes évek, hatvanas évek, hetvenes évek, nyolcvanas évek, aztán döcögve, de mégis... Olvasom például F. F. és G. L. verseit, mosolyogva nézegetem megannyi kiváló barátom gyer­mekkori fotóját, írását és nyelvcsettintéssel megállapítom, hogy jó néhányan közülük ma, megtett emberekként, sokcsaládos apaként nagyszerű művelői a magyar nyelv­nek. És ha nem tévedek, azaz jól saccolom: bácsit, ebben a jubileumi számban is olvashatók.

Aztán átböngészem a kistudósítók ro­vatát, piszmogok a szavalóversenyek, be­szédversenyek eredményei között. Keresem a választ, hogy megtárgyalhassam Bandi bácsival. Íme: például az iskolák. És hossza­san sorolom neki, a teljesség teljes igénye nélkül: szabadkai Jovan Mikić, topolyai Április 20. (akkor még), Novi-Bečej-i Miloje Čiplić, temerini Kókai Imre, debelyacsai Moša Pijade, horgosi Október 10., zrenjanini Sonja Marinković, kanizsai Ivo Lola Ribar, bajsai Testvériség-Egység, becsei Sever Đukić, zentai Thurzó Lajos, palicsi Vladimir Nazor, adai Cseh Károly, kulai Körösi Csoma Sándor, péterrévei Samu Mihály, padéi Szervó Mihály, kikindai Fejős Klára – és kissé nosztalgikusán – az újvidéki Petőfi Sándor, József Attila és Nikola Tesla elemi iskola. Meg még sok száz műhely – valamennyi a vajdasági magyar értelmiség fellegvára. Az iskolanevek talán ma már nem is olyan fontosak. Iskolák kellenének. A régi néphősök nevét elmosta a történelem, az újak majd jönnek (most nem írom ide, mert megígértem, hogy nem szerepeltetem). A gyermeklappal együtt sajtónk ter­méke bámulatos. A történelmet pedig, legalább azt, hogy hány és milyen magyar iskoláink voltak, letagadni nem lehet.

A lényeg az, hogy többek között Bandi bácsi is, visszaadta a hitet. Ez most fontos. Nagyon fontos. Hogy legalább mi egymás között ne dulakodjunk, ne marakodjunk. Ha­nem olvassunk, írjunk, cseleked­jünk, ne mondjunk le magyarsá­gunkról, sajtónkról, iskoláinkról. Ne csatározzunk ízlésesnek éppenséggel nem mondható álproblémákon, hogy ki az, aki elment, ki az, aki maradt. Nem mentei innen senki. Hiszen miénk itt a tér.

E tételt megerősítendő, most, a jubile­umon határoztam el azt is, hogy Bandi bácsit elhalmozom minden földi jóval, azaz további termékeinkkel.

A Napló mellett már megismerkedett ugyan a Magyar Szóval is, ám nem árt fellapoznia a Hét Napot, a Családi Kört, a Jó Pajtást, az egykori Képes Ifjúságot, Új Symposiont, Dolgozókat, Mézeskalácsot – ezer bocsánat, ha valakit kihagytam. Nem volt szándékos. Az viszont igen, hogy Bandi bácsi is társuljon a Napló népes olvasó­táborához.

„Nem volt nehéz, Géza” – mondja majd az öreg – miközben kíváncsian kezébe veszi ezt a háromszázadikat is.

Én meg a jövőben még legalább kétszer ennyi Napló rendszeres böngészését kívánom neki.

A Naplónak pedig még több ilyen Bandi bácsit.

1996. január 31.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább

A migráns

A migráns halála nem érdemel gyászt. Tizennyolcezer halott a Földközi-tenger fenekén, legalább kétszer ennyi a Szaharában, >

Tovább

Védtük Szerbiát Horvátországban…

Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott >

Tovább

Bence Erika nyílt levele a Magyar Mozgalom társelnökeihez

Hogy bárki értse: a VMSZ és elnökének politikáját továbbra is elutasítom! A Magyar Nemzeti Tanács által >

Tovább