Ma Gabriella, Johanna, Franciska névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Bandi bácsi Naplója
Mucsi Géza
A székesfővárosban ér utol a Napló háromszázadik száma is. Mondom is, mert hát itt találkoztam a kétszázadikkal és a szintén jubileumi századikkal is. Valamennyien, ideiglenesen itt tartózkodók, annak rendje és módja szerint, akkor megrendeltük a korcsmárosnétól a 100 szál gyertyát, meg mellé a száz icce bort is, az asztalra. Most is rendelek valamit, illik. Ha nem is háromszáz gyertyát, de legalább száz Naplónként egyet. Három a magyaré címen. A bor és az icce mennyisége változatlan.
Viszont a Napló-jubileumon kívül nincs különösebb okunk az ünneplésre, ha csak az nem, hogy a Napló még mindig áll és eljut az olvasóhoz.
Lapozgatom az első Naplót, felütöm a legutóbbit. Miről is írtunk ez alatt a csaknem hat év alatt – ebben a háromszáz példányban? Más, békésebb időkben egy közepes képességű írócska, költőcske ennyi idő alatt kényelmesen összehozott volna egy-két kötetet, hosszasan értekezett volna a napfoltok és az izlandi irodalmi újhullám közti összefüggésről, és könyvtárra való esszésorozatban elmélkedett volna az Apolló Holdbamenetele és a svábbogár hegymászást szokásai közti különbségekről.
Nekünk nem jutott ki ebből az élvezetből. Mi már az első számban olyan nevekkel foglalkoztunk, amelyek, lám-lám, most is igencsak felbukkannak (mi az, hogy felbukkannak?!) a Naplóban, a világsajtóban, az isten háta mögötti tanyákon, a bérces balkáni csúcsokon, meg holmi hágai, háborús bűnökkel foglalkozó nemzetközi bíróságokon is.
Ezért most ebből a szövegből kimaradnak.
Úgy látszik, hatással van rám az itteni, néhány barátommal együtt bevezetett szokás: ülünk a kocsmában, egyéb társashelyen. Előttünk a finom folyékonyság és egy persely, amelyben időnként koppan, csörren a fémpénz. Létezik ugyanis egy tilalomlista, és aki ezek közül a tiltott, agyonutált nevek közül egyet is kiejt a száján – büntetést fizet. Mondhatom, hogy kezdetben pillanatok alatt megtelt az alkalmi (közös) kassza, a húszforintosok csörömpölése olykor túlszárnyalta a morajt, avagy a bazsavelő legények cincogását. Most átlagcsend uralja a társashelyeket. Nemcsak pénzkérdés, hanem ízlés is a nevek tudatos elhallgatása. Pedig itt, a székesfővárosban aztán szabad mondani, voltak olyan idők, amikor illett is. Most más a divat – a „szakértelem”, a Száva, a szolgalelkűség, a hídavatás a menő. Ami megint csak nem a mi ügyünk...
Ezért most büntetlenül, ideírom szerkesztőségben kollégám, egy öreg sajtócsatár, nyugdíjas olvasószerkesztőm nevét: Turi András. Amúgy ő a mi Bandi bácsink.
Történt egyszer, hogy asztalomon felfedezte a Naplót. Majd el is kérte, otthoni böngészésre. Azóta lelkiismeret-furdalásom van, amikor véletlenül késik a Napló, nem kerül az Országos Széchenyi Könyvtár olvasói elé – és természetesen Bandi bácsi asztalára sem.
„Nagyon tudtok ti vajdaságiak. Élvezetesen és szépen magyarul írtok” – mondja minden alkalommal, s örömmel telít, nem kell számára lefordítani a mondanivalót sem. Azóta persze, már az is kiderült, hogy közeli ismerőse Illés Sándornak, ők ketten már annak idején megtárgyalhatták közös ügyeinket. Nézem Bandi bácsit. Ott lapul benne az állandó kérdés: de hol tanultatok meg ilyen szépen...? Nem úgy és nem azt kérdezi, mint az itteni sajtóhuszárok legtöbbje, hogy honnan tudunk mi magyarul? Tényleg, hogy- hogy ilyen szépen? És értelmesen? Mondom a választ, amely pofonegyszerű: magyarok vagyunk.
Nejem, a Széchenyi Könyvtár megrendelésére a Jó Pajtás repertóriumát készíti, az egész lakásunk cetlihalmaz. Előkerül a Pionírújság, meg csaknem 40 év Jó Pajtása. „Jó voltál Pajtás?" – kérdezte volt kétségbeesetten Gerold László éppen a Napló legelső számában, 1990. május kilencedikén.
Jó volt a Pajtás – válaszolom nyugodt lelkiismerettel a tanár úrnak anélkül, hogy hazabeszélnék. Aztán belevetem magam a „termésbe". Lássuk csak: ötvenes évek, hatvanas évek, hetvenes évek, nyolcvanas évek, aztán döcögve, de mégis... Olvasom például F. F. és G. L. verseit, mosolyogva nézegetem megannyi kiváló barátom gyermekkori fotóját, írását és nyelvcsettintéssel megállapítom, hogy jó néhányan közülük ma, megtett emberekként, sokcsaládos apaként nagyszerű művelői a magyar nyelvnek. És ha nem tévedek, azaz jól saccolom: bácsit, ebben a jubileumi számban is olvashatók.
Aztán átböngészem a kistudósítók rovatát, piszmogok a szavalóversenyek, beszédversenyek eredményei között. Keresem a választ, hogy megtárgyalhassam Bandi bácsival. Íme: például az iskolák. És hosszasan sorolom neki, a teljesség teljes igénye nélkül: szabadkai Jovan Mikić, topolyai Április 20. (akkor még), Novi-Bečej-i Miloje Čiplić, temerini Kókai Imre, debelyacsai Moša Pijade, horgosi Október 10., zrenjanini Sonja Marinković, kanizsai Ivo Lola Ribar, bajsai Testvériség-Egység, becsei Sever Đukić, zentai Thurzó Lajos, palicsi Vladimir Nazor, adai Cseh Károly, kulai Körösi Csoma Sándor, péterrévei Samu Mihály, padéi Szervó Mihály, kikindai Fejős Klára – és kissé nosztalgikusán – az újvidéki Petőfi Sándor, József Attila és Nikola Tesla elemi iskola. Meg még sok száz műhely – valamennyi a vajdasági magyar értelmiség fellegvára. Az iskolanevek talán ma már nem is olyan fontosak. Iskolák kellenének. A régi néphősök nevét elmosta a történelem, az újak majd jönnek (most nem írom ide, mert megígértem, hogy nem szerepeltetem). A gyermeklappal együtt sajtónk terméke bámulatos. A történelmet pedig, legalább azt, hogy hány és milyen magyar iskoláink voltak, letagadni nem lehet.
A lényeg az, hogy többek között Bandi bácsi is, visszaadta a hitet. Ez most fontos. Nagyon fontos. Hogy legalább mi egymás között ne dulakodjunk, ne marakodjunk. Hanem olvassunk, írjunk, cselekedjünk, ne mondjunk le magyarságunkról, sajtónkról, iskoláinkról. Ne csatározzunk ízlésesnek éppenséggel nem mondható álproblémákon, hogy ki az, aki elment, ki az, aki maradt. Nem mentei innen senki. Hiszen miénk itt a tér.
E tételt megerősítendő, most, a jubileumon határoztam el azt is, hogy Bandi bácsit elhalmozom minden földi jóval, azaz további termékeinkkel.
A Napló mellett már megismerkedett ugyan a Magyar Szóval is, ám nem árt fellapoznia a Hét Napot, a Családi Kört, a Jó Pajtást, az egykori Képes Ifjúságot, Új Symposiont, Dolgozókat, Mézeskalácsot – ezer bocsánat, ha valakit kihagytam. Nem volt szándékos. Az viszont igen, hogy Bandi bácsi is társuljon a Napló népes olvasótáborához.
„Nem volt nehéz, Géza” – mondja majd az öreg – miközben kíváncsian kezébe veszi ezt a háromszázadikat is.
Én meg a jövőben még legalább kétszer ennyi Napló rendszeres böngészését kívánom neki.
A Naplónak pedig még több ilyen Bandi bácsit.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
„Előrelépés a kisebbségi jogérvényesítés útján”?
A cikkből nem tudjuk meg, hogy melyek azok a jogok, amelyeket „részlegesen” az MNT-re ruháztak, de >
Erkölcs(telenség)
Juhász Bálint, rövid elnöksége alatt már szembesülhetett a ténnyel, hogy a politika nem is olyan veszélytelen, >
Erkölcs(telenség)
A vajdasági magyar közösség szemében bizony bizarr volt az is, hogy a pártelnök posztban gyászolja Dragan >
Erkölcs(telenség)
A Vajdasági „Magyar” Szövetség vezetői számos, politikailag és erkölcsileg téves döntést hoztak, a magyar közösséget „képviselve” >
Događa li se čudo u Mađarskoj?
Od februara do novembra ove godine mađarska politička scena se potpuno promenila: mada valadajuća stranka Fides >
Hatalomváltás előtti forrongások
Szerbiában fokozódni látszanak az ellentétek és a feszültségek, egyre jobban eluralkodik a káosz. Az intézmények nem >
Vučić szava felülírja a törvényt?!
Mindeközben a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ), amelyek állandóan azt hangoztatják, >
VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”
A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >
Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >
Megérdemelt díj
Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >
Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni
Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >
Határeset
Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >