Ma Blanka, Bianka, Mór névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Kergeállamok
Egy fecske nem csinál tavaszt. Egy fasiszta igen.
Bódis Gábor
Zágrábban pályázatot hirdetnek egy éjjeliőri állásra. Egy férfi jelentkezik az illetékesnél.
– Neve és születési éve?
Megmondja.
– Nemzetisége?
– Szerb.
– Iskolai végzettsége?
– Műszaki egyetem.
– Uram, önnek nem ajánlhatjuk fel a portási állást, hiszen a végzettsége másra jogosítja fel. Ehelyett adunk önnek egy főmérnöki állást, egy gépkocsit vezetővel, két titkárnőt…
– Uram, ön ugrat engem…
– Igen. De ki kezdte?
A történet történetesen a horvát fővárosban játszódott le, de megtörténhetett volna bárhol másutt a valamikori Jugoszlávia területén. S a legszörnyűbb, hogy hihető. Mármint az, hogy az etnikai tisztogatás olyan méreteket öltött, ami után már minden „természetes”. Maradjunk tehát Horvátországnál. Annál is inkább, mert ebben a Kis-Jugoszláviában elhatalmasodott az a felfogás, hogy a Milošević-féle fasizmus az egyetlen. Sajnos, nem az, Tuđman is hozza a formáját. Jelenleg a legidőszerűbb történet, hogy a horvát államfő már a negyedik zágrábi polgármester kinevezését utasítja vissza. Annak ellenére, hogy az ellenzék (hat párt szövetsége) nyerte meg a választásokat és a Horvát Demokratikus Közösség alaposan lemaradt. A „demokratikus állampárt demokratikus beállítottságú elnöke” már korábban figyelmeztetett arra, hogy „semmilyen ellenzékiséget sem enged meg” minden horvátok fővárosában.
A horvát elnök azonban nemcsak ebben játssza a demokratát. Hanem például abban is, hogy kiirtotta a független sajtót. Amíg itt, Mirjana és Slobo hazájában elvétve, de van néhány független újság, mint például a Vreme, a Naša Borba, a magyar nyelvű újságok közül néhány, a félig illegális albánok, addig Horvátországban ilyen nem létezik. Illetve van egy napilap, a rijekai Novi list, meg a spliti hetilap, a Feral Tribune, és semmi más. A szerencsétlen horvát polgárnak nem marad más hátra, mint az állam által kéményen ellenőrzött sajtó és a külföldi adók. A horvát államfőre mindenki nyomást gyakorolt, a szövetségesnek számító Németországtól kezdve egészen az Egyesült Államokig. Az eredmény: mindent lehet, de Zágrábot nem adjuk! Az egész történetben még az sem lényeges, hogy a zágrábi ispánnak és polgármesternek csak látszathatalma van. Tuđman még ilyet sem enged meg magának.
Több év után néhány hónappal ezelőtt Zágrábban jártam. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, amikor meg kellett szólalnom. Szerbiai hangsúlyozásom mindenképpen feltűnt. Nagyon összpontosítottan, s ennek tudható be, hogy az első kávéházban a következőképpen adtam le a rendelést:
– Molim dvije kafe.
Szóval a dvije-val még valahogy eladtam magam, de a kafa a horvát kava helyett már nem nagyon volt sikeres. Nem tartóztattak le. Egyesek szerint csak azért, mert a zágrábiak által halálosán gyűlölt hercegovinaiak (azok, akik mobil telefonnal, fehér zoknival és a nagyvilág más ízléses kellékeivel jutnak dűlőre az árnyékvilág ügyes-bajos dolgaival) hasonló hanglejtéssel beszélnek.
A zágrábiak nemcsak a hercegovinaiakat gyűlölik, hanem az egész Boszniát. Nem minden alap nélkül.
Nézzük hát Boszniát. Amiről mindeddig csak hőstörténeteket hallottunk. Utóbb kiderült, hogy voltak olyan haláltáborok is, amelyeket muzulmánok tartottak, és szerbeket irtottak ki módszeresen.
A szintén ősdemokrata Alija Izetbegović akkor került be a toleránsok nagykönyvébe, amikor Újévkor letolta a Télapónak örvendezőket, mondván, hogy az illető ajándékozó „népünktől és szokásainktól idegen”. Arról-már nem is kell csevegni, hogy az Amerika által istápolt boszniai (pontosabban erősen muzulmán) kormány továbbra is fizeti az iráni zsoldosokat, akik tudvalevőleg az amerikai tengerészgyalogosok legnagyobb ellenségei. A muzulmánok ellenőrizte Boszniában a sajtószabadság épp olyan osztályidegen, mint Belgrádban vagy Zágrábban. A különbség csupán abban rejlik, hogy a szerb és a horvát fővárosban tudják az újságírók, hogy hazudnak, míg Szarajevóban azt hiszik, hogy Izetbegović éltetése a való igazság.
Szarajevó eleddig szerbek által tartott negyedéiből a szerb lakosság nagy része tényleg azért menekült el, mert Karadžićek riogatták őket. A többieket azonban a félelem terelte el. Közülük sem volt mindenki háborús bűnös, aki nyakra főre lőtte Szarajevót. Amikor aztán a muzulmán rendőrség bevonult, alaposan beigazolódott a félelmük.
A daytoni béke legnagyobb rákfenéje már nem az odújában hetvenkedő Karadžić és Mladić. hanem a Washingtonban két évvel ezelőtt összetákolt horvát-muzulmán föderáció, amely soha nem működött. Mostarban, ebben a Neretva parti városban, amelyet sokkal inkább szétlőttek, mint Szarajevót, sehogyan sem akarnak együtt élni a muzulmánok és a horvátok. A nyugatian naiv Hans Koschnick azt hitte, hogy a multikultúra (ez az, amikor több fajta nagy türelemmel egymás mellett él} erény, és a délszláv törzsek a civilizáció azon szintjén vannak, ahol ezt már felismerik. Utóbb lemondott. A délszláv törzsekről.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az értelmiségi hivatásról
A szerbiai európai irányultságú értelmiségiek sziszüphoszi feladatot vállalnak, ám a helyzetük súlyosabb, mint Sziszüphoszé. Camus Sziszüphosza >
Pártszínház
Az MNT legutóbbi ülése is a már előre megjósoltak szerint zajlott. Pártszínházi előadáshoz hasonlított. Hajnal Jenő >
A hazugságpolitika és a kirekesztés ellen
„Pásztor István újfent bizonyította, hogy csak azt tartja a magyar közösség tagjának, aki a munkahelye és >
A párbeszéd hangját a követelések kiabálásai helyettesítik
Abban is igaza volt, hogy termékeny talajra találnak a szélsőséges és populista irányzatok amennyiben a politikusok >
A párbeszéd hangját a követelések kiabálásai helyettesítik
Abban is igaza volt, hogy termékeny talajra találnak a szélsőséges és populista irányzatok amennyiben a politikusok >
Szép csendben kiléptem a közéletből
Legfeljebb az újonnan megjelent könyveim megjelenésekor lépek fel egyik-másik rendezvényen, vagy nyilatkozom egyik vagy a másik >
Támogatjuk Márki-Zay Pétert!
„A Magyar Mozgalom partnere kíván lenni azoknak a magyarországi erőknek, amelyekkel közösen elérhetjük, hogy valóban minden >
Az Édentől balra
Csak annyi erőm maradt még, hogy eldadogjam egy régi 1968 után írt esszém címét. Előtte is, >
„Mikor megy már nyugdíjba?”
A „csaknem 15 éves pártelnöki munkájának” és a magyar közösségre tett hatásainak az értékelése még várat >
Ki kellene lépni abból az értelmiségi buborékból
Néhányan kérdik tőlem, hogy miért nem írok például a VMSZ-ról. Miért? Azért, mert az többé nem >
Az utolsó percig nem hittük, hogy ebből háború lesz
És most, amikor hazamegyek, fáj a szívem, mert nem azt a falut látom, ahonnan annak idején >
„Úgy hullottak szét a családok, mint Jugoszlávia”
A békéről szeretnék írni, mivel sokat írtam már a háborúról. Most azt szeretném körüljárni, milyen az, >