Ma Judit, Loretta, Eulália névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Kergeállamok
Egy fecske nem csinál tavaszt. Egy fasiszta igen.
Bódis Gábor
Zágrábban pályázatot hirdetnek egy éjjeliőri állásra. Egy férfi jelentkezik az illetékesnél.
– Neve és születési éve?
Megmondja.
– Nemzetisége?
– Szerb.
– Iskolai végzettsége?
– Műszaki egyetem.
– Uram, önnek nem ajánlhatjuk fel a portási állást, hiszen a végzettsége másra jogosítja fel. Ehelyett adunk önnek egy főmérnöki állást, egy gépkocsit vezetővel, két titkárnőt…
– Uram, ön ugrat engem…
– Igen. De ki kezdte?
A történet történetesen a horvát fővárosban játszódott le, de megtörténhetett volna bárhol másutt a valamikori Jugoszlávia területén. S a legszörnyűbb, hogy hihető. Mármint az, hogy az etnikai tisztogatás olyan méreteket öltött, ami után már minden „természetes”. Maradjunk tehát Horvátországnál. Annál is inkább, mert ebben a Kis-Jugoszláviában elhatalmasodott az a felfogás, hogy a Milošević-féle fasizmus az egyetlen. Sajnos, nem az, Tuđman is hozza a formáját. Jelenleg a legidőszerűbb történet, hogy a horvát államfő már a negyedik zágrábi polgármester kinevezését utasítja vissza. Annak ellenére, hogy az ellenzék (hat párt szövetsége) nyerte meg a választásokat és a Horvát Demokratikus Közösség alaposan lemaradt. A „demokratikus állampárt demokratikus beállítottságú elnöke” már korábban figyelmeztetett arra, hogy „semmilyen ellenzékiséget sem enged meg” minden horvátok fővárosában.
A horvát elnök azonban nemcsak ebben játssza a demokratát. Hanem például abban is, hogy kiirtotta a független sajtót. Amíg itt, Mirjana és Slobo hazájában elvétve, de van néhány független újság, mint például a Vreme, a Naša Borba, a magyar nyelvű újságok közül néhány, a félig illegális albánok, addig Horvátországban ilyen nem létezik. Illetve van egy napilap, a rijekai Novi list, meg a spliti hetilap, a Feral Tribune, és semmi más. A szerencsétlen horvát polgárnak nem marad más hátra, mint az állam által kéményen ellenőrzött sajtó és a külföldi adók. A horvát államfőre mindenki nyomást gyakorolt, a szövetségesnek számító Németországtól kezdve egészen az Egyesült Államokig. Az eredmény: mindent lehet, de Zágrábot nem adjuk! Az egész történetben még az sem lényeges, hogy a zágrábi ispánnak és polgármesternek csak látszathatalma van. Tuđman még ilyet sem enged meg magának.
Több év után néhány hónappal ezelőtt Zágrábban jártam. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, amikor meg kellett szólalnom. Szerbiai hangsúlyozásom mindenképpen feltűnt. Nagyon összpontosítottan, s ennek tudható be, hogy az első kávéházban a következőképpen adtam le a rendelést:
– Molim dvije kafe.
Szóval a dvije-val még valahogy eladtam magam, de a kafa a horvát kava helyett már nem nagyon volt sikeres. Nem tartóztattak le. Egyesek szerint csak azért, mert a zágrábiak által halálosán gyűlölt hercegovinaiak (azok, akik mobil telefonnal, fehér zoknival és a nagyvilág más ízléses kellékeivel jutnak dűlőre az árnyékvilág ügyes-bajos dolgaival) hasonló hanglejtéssel beszélnek.
A zágrábiak nemcsak a hercegovinaiakat gyűlölik, hanem az egész Boszniát. Nem minden alap nélkül.
Nézzük hát Boszniát. Amiről mindeddig csak hőstörténeteket hallottunk. Utóbb kiderült, hogy voltak olyan haláltáborok is, amelyeket muzulmánok tartottak, és szerbeket irtottak ki módszeresen.
A szintén ősdemokrata Alija Izetbegović akkor került be a toleránsok nagykönyvébe, amikor Újévkor letolta a Télapónak örvendezőket, mondván, hogy az illető ajándékozó „népünktől és szokásainktól idegen”. Arról-már nem is kell csevegni, hogy az Amerika által istápolt boszniai (pontosabban erősen muzulmán) kormány továbbra is fizeti az iráni zsoldosokat, akik tudvalevőleg az amerikai tengerészgyalogosok legnagyobb ellenségei. A muzulmánok ellenőrizte Boszniában a sajtószabadság épp olyan osztályidegen, mint Belgrádban vagy Zágrábban. A különbség csupán abban rejlik, hogy a szerb és a horvát fővárosban tudják az újságírók, hogy hazudnak, míg Szarajevóban azt hiszik, hogy Izetbegović éltetése a való igazság.
Szarajevó eleddig szerbek által tartott negyedéiből a szerb lakosság nagy része tényleg azért menekült el, mert Karadžićek riogatták őket. A többieket azonban a félelem terelte el. Közülük sem volt mindenki háborús bűnös, aki nyakra főre lőtte Szarajevót. Amikor aztán a muzulmán rendőrség bevonult, alaposan beigazolódott a félelmük.
A daytoni béke legnagyobb rákfenéje már nem az odújában hetvenkedő Karadžić és Mladić. hanem a Washingtonban két évvel ezelőtt összetákolt horvát-muzulmán föderáció, amely soha nem működött. Mostarban, ebben a Neretva parti városban, amelyet sokkal inkább szétlőttek, mint Szarajevót, sehogyan sem akarnak együtt élni a muzulmánok és a horvátok. A nyugatian naiv Hans Koschnick azt hitte, hogy a multikultúra (ez az, amikor több fajta nagy türelemmel egymás mellett él} erény, és a délszláv törzsek a civilizáció azon szintjén vannak, ahol ezt már felismerik. Utóbb lemondott. A délszláv törzsekről.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?
Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >
A színház az új CEU
Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >
Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk
A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >
Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”
Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >
Szerpentin a Kárpátokban
Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >
A szájzár és a nemzet
Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >
„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…
itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >
Most már komolyan veszem...
Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >
„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?
A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >
A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig
A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >
Fontosabb a kirakat?
A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról? Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >
Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált
Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >