2019. december 10. kedd
Ma Judit, Loretta, Eulália névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kergeállamok

Egy fecske nem csinál tavaszt. Egy fasiszta igen.

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Zágrábban pályázatot hirdetnek egy éjjeliőri állásra. Egy férfi jelentkezik az illetékesnél.

– Neve és születési éve?

Megmondja.

– Nemzetisége?

– Szerb.

– Iskolai végzettsége?

– Műszaki egyetem.

– Uram, önnek nem ajánlhatjuk fel a portási állást, hiszen a végzettsége másra jogosítja fel. Ehelyett adunk önnek egy főmérnöki állást, egy gépkocsit vezetővel, két titkárnőt…

– Uram, ön ugrat engem…

– Igen. De ki kezdte?

A történet történetesen a horvát fővárosban játszódott le, de megtörtén­hetett volna bárhol másutt a valamikori Jugoszlávia területén. S a legszörnyűbb, hogy hihető. Mármint az, hogy az etnikai tisztogatás olyan méreteket öltött, ami után már minden „természetes”. Marad­junk tehát Horvátországnál. Annál is inkább, mert ebben a Kis-Jugoszláviában elhatalmasodott az a felfogás, hogy a Milošević-féle fasizmus az egyetlen. Sajnos, nem az, Tuđman is hozza a formáját. Jelenleg a legidőszerűbb tör­ténet, hogy a horvát államfő már a negyedik zágrábi polgármester kine­vezését utasítja vissza. Annak ellenére, hogy az ellenzék (hat párt szövetsége) nyerte meg a választásokat és a Horvát Demokratikus Közösség alaposan le­maradt. A „demokratikus állampárt de­mokratikus beállítottságú elnöke” már korábban figyelmeztetett arra, hogy „semmilyen ellenzékiséget sem enged meg” minden horvátok fővárosában.

A horvát elnök azonban nemcsak eb­ben játssza a demokratát. Hanem például abban is, hogy kiirtotta a független sajtót. Amíg itt, Mirjana és Slobo hazájában el­vétve, de van néhány független újság, mint például a Vreme, a Naša Borba, a magyar nyelvű újságok közül néhány, a félig illegális albánok, addig Horvátor­szágban ilyen nem létezik. Illetve van egy napilap, a rijekai Novi list, meg a spliti hetilap, a Feral Tribune, és semmi más. A szerencsétlen horvát polgárnak nem marad más hátra, mint az állam által kéményen ellenőrzött sajtó és a külföldi adók. A horvát államfőre mindenki nyo­mást gyakorolt, a szövetségesnek számító Németországtól kezdve egészen az Egye­sült Államokig. Az eredmény: mindent lehet, de Zágrábot nem adjuk! Az egész történetben még az sem lényeges, hogy a zágrábi ispánnak és polgármesternek csak látszathatalma van. Tuđman még ilyet sem enged meg magának.

Több év után néhány hónappal eze­lőtt Zágrábban jártam. Nagyon kellemet­lenül éreztem magam, amikor meg kellett szólalnom. Szerbiai hangsúlyozásom mindenképpen feltűnt. Nagyon összpontosítottan, s ennek tudható be, hogy az első kávéházban a következőképpen ad­tam le a rendelést:

– Molim dvije kafe.

Szóval a dvije-val még valahogy elad­tam magam, de a kafa a horvát kava helyett már nem nagyon volt sikeres. Nem tartóztattak le. Egyesek szerint csak azért, mert a zágrábiak által halálosán gyűlölt hercegovinaiak (azok, akik mobil tele­fonnal, fehér zoknival és a nagyvilág más ízléses kellékeivel jutnak dűlőre az árnyék­világ ügyes-bajos dolgaival) hasonló hanglejtéssel beszélnek.

A zágrábiak nemcsak a hercegovinaiakat gyűlölik, hanem az egész Boszniát. Nem minden alap nélkül.

Nézzük hát Boszniát. Amiről minded­dig csak hőstörténeteket hallottunk. Utóbb kiderült, hogy voltak olyan haláltáborok is, amelyeket muzulmánok tartottak, és szerbeket irtottak ki módszeresen.

A szintén ősdemokrata Alija Izetbegović akkor került be a toleránsok nagykönyvébe, amikor Újévkor letolta a Télapónak örvendezőket, mondván, hogy az illető ajándékozó „népünktől és szokásainktól idegen”. Arról-már nem is kell csevegni, hogy az Amerika által istápolt boszniai (pontosabban erősen muzulmán) kormány továbbra is fizeti az iráni zsoldosokat, akik tudvalevőleg az amerikai tengerészgyalogosok legna­gyobb ellenségei. A muzulmánok ellen­őrizte Boszniában a sajtószabadság épp olyan osztályidegen, mint Belgrádban vagy Zágrábban. A különbség csupán abban rejlik, hogy a szerb és a horvát fővárosban tudják az újságírók, hogy hazudnak, míg Szarajevóban azt hiszik, hogy Izetbegović éltetése a való igazság.

Szarajevó eleddig szerbek által tartott negyedéiből a szerb lakosság nagy része tényleg azért menekült el, mert Karadžićek riogatták őket. A többieket azonban a félelem terelte el. Közülük sem volt mindenki háborús bűnös, aki nyakra ­főre lőtte Szarajevót. Amikor aztán a muzulmán rendőrség bevonult, alaposan beigazolódott a félelmük.

A daytoni béke legnagyobb rákfenéje már nem az odújában hetvenkedő Karadžić és Mladić. hanem a Washington­ban két évvel ezelőtt összetákolt horvát-­muzulmán föderáció, amely soha nem működött. Mostarban, ebben a Neretva parti városban, amelyet sokkal inkább szétlőttek, mint Szarajevót, sehogyan sem akarnak együtt élni a muzulmánok és a horvátok. A nyugatian naiv Hans Koschnick azt hitte, hogy a multikultúra (ez az, amikor több fajta nagy türelemmel egy­más mellett él} erény, és a délszláv törzsek a civilizáció azon szintjén vannak, ahol ezt már felismerik. Utóbb lemondott. A délszláv törzsekről.

1996. április 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább