Ma Konrád, Zelmira, Anzelm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Téves azonosulások
Szabadelvű gondolatok a 300. Naplóban
Bódis Gábor
Ha elsatnyult matematikai érzékem nem csal, akkor a 300. Napló annyit jelent, hogy – miután január elsején a hetedik évfolyamunkba léptünk – újságunk egy majd hatéves történelmi pillanatot ölel fel, annak krónikása. Mozgalmas évek voltak, mozogtunk is eleget.
A kezdet kezdetén néhányan kihasználtuk azt a kínálkozó alkalmat, hogy lehet már (államtól) független sajtó, és megalapítottuk a polgári hagyományokra támaszkodó lapot. A század elején megjelent és a negyvenes években megszüntetett Bácsmegyei Naplóra való hivatkozás is az államtól és a pártoktól kívánta elhatárolni a mi Naplónkat.
Ezerkilencszázkilencvenben, az induláskor éltük az első téves azonosulási korszakunk végét. Korosztályunk a titoizmusban született, annak a történelmét sulykolták belé, az ez által kiépített giccsparádét tartottuk természetesnek. Mert jól éltünk. Csak mellesleg untatom önöket egy személyes élménnyel. A hatvanas évek elején jártam először Nyugaton, és akkor rendült meg „osztályöntudatom”. Nem tudatosult bennem ez a „szakadás”, de azt észrevettem, hogy a mi világunk távolról sem a legjobb. Persze távol áll tőlem, hogy jubileumunkat a titoizmus elleni vádirattal töltsem ki. Természetesen összetettebb kérdésről és időszakról van szó, amely – magyar szempontból – tömeges kiirtással kezdődött és soha vissza nem szerezhető kisebbségi jogokkal fejeződött be. Az utána következett szörnyűség tette rózsaszínűvé az élvhajhászó diktátor korát. Csupán a Napló-történet hitelessége miatt említem tehát a titoizmust, amelyben például elképzelhetetlen volt a szabad sajtó.
Az egészben viszont a legszörnyűbb az, hogy teljes elbutításunk következményeként ezt nem is hiányoltuk.
A történelmet sajátságosan tolmácsolók azt is állíthatnák, hogy a miloševićizmus teremtette meg a feltételeket a mindenféle erjedésre. Ez meg már olyan téves azonosulás, hogy erre mifelénk ennek csak nagyon kevesen dőltek be. A szerb vezér színre lépése inkább egy másik téves azonosulást hozott magával. Ez pedig a nacionalizmus, amelynek a legprimitívebb felhasználásával zajlott le a horvátországi, majd a boszniai háború. A Belgrádból okádott (elnézést, de ez enyhe kifejezés) sovinizmus arra kényszerített sokakat, hogy hasonlóképpen „fegyverkezzenek fel”. Hiszen nemzeti mivoltukban érte őket a támadás. Egy időben – a második Napló időszak – fennállt annak a veszélye, hogy a magyar nacionalizmus válik az itteni magyarság talpra állásának vezéreszméjévé. A VMDK tündöklésének és a 15 milliós magyarságnak volt ez a pillanata.
Ezt a veszélyt nem tudatosan kerültük ki, hanem az emberekben (nem is annyira) rejlő hatalomvágy tette helyére a dolgokat. Sokan siránkoznak a vajdasági magyarság széthúzása miatt, pedig az lenne az igazán siralmas, ha bárgyú tömegként egy akolban melegednénk. Afelől már nem vagyok meggyőződve, hogy a választásokon nem a bárgyúság diadalmaskodik. Mindenesetre a vajdasági magyarság is „elvesztette szüzességét”, és már nem lehet olyan meggyőzően hirdetni a szintén aligha megalapozott különlegességet. A „különlegesség” abból származott, hogy Trianon következtében kisebbségként éltünk, most már azt is mondhatjuk, emberemlékezet óta. Ilyen „különlegességben” szenvednek azonban nemcsak az erdélyi, a felvidéki és a kárpátaljai magyarok, hanem a boszniai és a horvátországi szerbek, a vajdasági horvátok, románok, ruszinok, szlovákok stb.
A közvetlen háborús veszély múlásával megkezdődött a hazamenni vagy nem dilemmája. Pontosan nem lehet tudni, hogy hányan mentek (mentünk) el a vajdasági magyarok közül, de ezek többsége – ezt bátran állíthatom - nem talált otthonra új hazájában. Már nem tudott még egyszer tévesen azonosulni. Sokan vannak vagy lennének, akik visszatérnének. A vajdasági magyar pártok és önkormányzatok egyik elsődleges feladata lenne, hogy ezt a hazatérést megkönnyítsék. És ez egyben a Napló pillanatnyi „társadalmi közege” is. Voltunk élcelődő szabadelvűek, túlélésre lelkesítő tollforgatók, megalkuvást nem ismerő békeharcosok. Szerintem sikerült nagy ívben elkerülnünk a téves azonosulásokat.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
„Rudiban volt minden reménysége…”
„Soha nem fogom megtudni, hogy mi történt a fiammal Koszovóban. Néha úgy vagyok vele, hogy már >
A Senkiföldjén
Ezért napjaink Jóbjaként csak a senkiföldjén a jelre várakozó Godot sorsát osztom. Elárvultan barangolok a Senkiföldjén. >
A Szelevényi-csárda lerombolása: veszélyes „precedens”
Nem felelnek meg, tehát, a valóságnak Pásztor Bálint szavai, miszerint a csárda lerombolása ügyében az eljárás >
A nemzetállam a kisebbségek csapdája
Félő, hogy a belső ellentmondásoktól szenvedő Európai Unió rossz lelkiismerettel feláldozza a nemzeti kisebbségeket a mohó >
Beszélni kellene a franciával...
Az utóbbi években egy új problémám is akadt. A sokszor használt zsiliprendszerem eldugult. Én ugyanis 1989 >
A mai Sorelnek nincs bűntudata
„Gyönyörűség volt kilépni a szabad levegőre, úgy érezte magát, mint a tengerész, aki hosszú hajóút után >
Egyeztetni, egyeztetni!
A magyar szervezetek vezetőinek tisztában kell lenni azzal, hogy nincs fontosabb érdek, a közösség érdekénél! A >
A legrosszabb kapitalizmus is jobb, mint a legjobb szocializmus?
Sokak szerint nem is nevezhető igazi szocializmusnak, azonban nem tagadhatom le, hogy voltak olyan szociális dimenziói, >
Lehet, hogy már csak a 80-on felülieknek áll jogában reménykedni
Akkor is tervezgettünk, de a járvány keresztülhúzta terveinket. A járvány tombolása idején töltöttük be a 80. >
Rossz állapotban a demokrácia és a joguralom
Az említett tekintélyes nemzetközi szervezetek és intézmények éves/kétéves jelentései „a demokrácia és a joguralom rossz állapotáról >
Távol Európától
A VMSZ tehát nemzetközi szinten is teljes mellhosszal kiállt Vučić politikája mellett. A Szabad Magyar Szó >
Közeleg az idő, amikor a politikai elit szobrot emel Slobodan Miloševićnak
A bársonyos forradalmak vakvágányán tépelődöm, nincs más, ezt is túl kell élnem, mint ahogy a szocialista >