Ma Gedeon, Johanna névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Téves azonosulások
Szabadelvű gondolatok a 300. Naplóban
Bódis Gábor
Ha elsatnyult matematikai érzékem nem csal, akkor a 300. Napló annyit jelent, hogy – miután január elsején a hetedik évfolyamunkba léptünk – újságunk egy majd hatéves történelmi pillanatot ölel fel, annak krónikása. Mozgalmas évek voltak, mozogtunk is eleget.
A kezdet kezdetén néhányan kihasználtuk azt a kínálkozó alkalmat, hogy lehet már (államtól) független sajtó, és megalapítottuk a polgári hagyományokra támaszkodó lapot. A század elején megjelent és a negyvenes években megszüntetett Bácsmegyei Naplóra való hivatkozás is az államtól és a pártoktól kívánta elhatárolni a mi Naplónkat.
Ezerkilencszázkilencvenben, az induláskor éltük az első téves azonosulási korszakunk végét. Korosztályunk a titoizmusban született, annak a történelmét sulykolták belé, az ez által kiépített giccsparádét tartottuk természetesnek. Mert jól éltünk. Csak mellesleg untatom önöket egy személyes élménnyel. A hatvanas évek elején jártam először Nyugaton, és akkor rendült meg „osztályöntudatom”. Nem tudatosult bennem ez a „szakadás”, de azt észrevettem, hogy a mi világunk távolról sem a legjobb. Persze távol áll tőlem, hogy jubileumunkat a titoizmus elleni vádirattal töltsem ki. Természetesen összetettebb kérdésről és időszakról van szó, amely – magyar szempontból – tömeges kiirtással kezdődött és soha vissza nem szerezhető kisebbségi jogokkal fejeződött be. Az utána következett szörnyűség tette rózsaszínűvé az élvhajhászó diktátor korát. Csupán a Napló-történet hitelessége miatt említem tehát a titoizmust, amelyben például elképzelhetetlen volt a szabad sajtó.
Az egészben viszont a legszörnyűbb az, hogy teljes elbutításunk következményeként ezt nem is hiányoltuk.
A történelmet sajátságosan tolmácsolók azt is állíthatnák, hogy a miloševićizmus teremtette meg a feltételeket a mindenféle erjedésre. Ez meg már olyan téves azonosulás, hogy erre mifelénk ennek csak nagyon kevesen dőltek be. A szerb vezér színre lépése inkább egy másik téves azonosulást hozott magával. Ez pedig a nacionalizmus, amelynek a legprimitívebb felhasználásával zajlott le a horvátországi, majd a boszniai háború. A Belgrádból okádott (elnézést, de ez enyhe kifejezés) sovinizmus arra kényszerített sokakat, hogy hasonlóképpen „fegyverkezzenek fel”. Hiszen nemzeti mivoltukban érte őket a támadás. Egy időben – a második Napló időszak – fennállt annak a veszélye, hogy a magyar nacionalizmus válik az itteni magyarság talpra állásának vezéreszméjévé. A VMDK tündöklésének és a 15 milliós magyarságnak volt ez a pillanata.
Ezt a veszélyt nem tudatosan kerültük ki, hanem az emberekben (nem is annyira) rejlő hatalomvágy tette helyére a dolgokat. Sokan siránkoznak a vajdasági magyarság széthúzása miatt, pedig az lenne az igazán siralmas, ha bárgyú tömegként egy akolban melegednénk. Afelől már nem vagyok meggyőződve, hogy a választásokon nem a bárgyúság diadalmaskodik. Mindenesetre a vajdasági magyarság is „elvesztette szüzességét”, és már nem lehet olyan meggyőzően hirdetni a szintén aligha megalapozott különlegességet. A „különlegesség” abból származott, hogy Trianon következtében kisebbségként éltünk, most már azt is mondhatjuk, emberemlékezet óta. Ilyen „különlegességben” szenvednek azonban nemcsak az erdélyi, a felvidéki és a kárpátaljai magyarok, hanem a boszniai és a horvátországi szerbek, a vajdasági horvátok, románok, ruszinok, szlovákok stb.
A közvetlen háborús veszély múlásával megkezdődött a hazamenni vagy nem dilemmája. Pontosan nem lehet tudni, hogy hányan mentek (mentünk) el a vajdasági magyarok közül, de ezek többsége – ezt bátran állíthatom - nem talált otthonra új hazájában. Már nem tudott még egyszer tévesen azonosulni. Sokan vannak vagy lennének, akik visszatérnének. A vajdasági magyar pártok és önkormányzatok egyik elsődleges feladata lenne, hogy ezt a hazatérést megkönnyítsék. És ez egyben a Napló pillanatnyi „társadalmi közege” is. Voltunk élcelődő szabadelvűek, túlélésre lelkesítő tollforgatók, megalkuvást nem ismerő békeharcosok. Szerintem sikerült nagy ívben elkerülnünk a téves azonosulásokat.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Hitler elégedetten bólogat a sírjában
A kormányközeli Magyar Nemzet szerint a náci fasizmust veszélyétől többé nem kell tartanunk, mert „letűnt a >
Pártideológiát szolgál a színház (is)?
Most ismét két színházat biztosított be magának újabb négy évre a pártírónő, a „mi Miránk” (Mirjana >
Amikor már késő elutasítani a cinkosságot
El is utasíthatja, teszi hozzá „jóságos” arckifejezéssel, miután tudtára adta, hogy zsarolható. Ekkor már késő elutasítani >
A nemzeti kisebbségi nyelvek kiszorítása?
Az MNT-nek nincs mersze állást foglalni ebben a kérdésben sem? A Ljudevit Mičatek díjas, a Magyar >
Megalázott nemzeti ünnep
Visszatetsző az is, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll életműdíjjal tüntette ki a Magyar Szó >
- Micsoda nap van ma?
A költőt és csapatát nem állította meg a nyomda portása (mai szóhasználatban: az őrző-védő kft. alkalmazottja), >
Szerbia – „részben szabad ország”
Az biztos, hogy a jelenlegi állami vezetés hozzáállása a délvidéki magyarsághoz jobb, mint Trianon óta bármikor >
Mi történik a magyarokkal?
Ott várom be Anikót, aki lehangoltan meséli, hogy alig voltak egy tucatnyian a misén. Előzőleg a >
A Zoran
Életem legkeményebb élő adása volt. Szerkesztettem és vezettem a Szabad Európa Rádió délután 14 órakor kezdődő >
„A jogok érvényesítésében vannak még gondok” (?)
Kovács beszédéből akaratlanul is kiviláglik a VMSZ politikájának a csődje – a nemzeti közösségi oktatás, a >
Ilyenek vagyunk!
Mindennapos olvasmányaim közé tartoznak Teofil Pančić, Dejan Ilić, Saša Ilić, Ljubomir Stojadinović és még számos bátor >
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) csődje
Olyan értékelések is vannak, miszerint „ijesztő a vajdasági (és nem csak vajdasági) magyar közvélemény uniformizálódása, a >