2019. szeptember 20. péntek
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Téves azonosulások

Szabadelvű gondolatok a 300. Naplóban

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Ha elsatnyult matematikai ér­zékem nem csal, akkor a 300. Napló annyit jelent, hogy – miután január elsején a hetedik évfo­lyamunkba léptünk – újságunk egy majd hatéves történelmi pillanatot ölel fel, annak krónikása. Moz­galmas évek voltak, mozogtunk is eleget.

A kezdet kezdetén néhányan ki­használtuk azt a kínálkozó al­kalmat, hogy lehet már (államtól) független sajtó, és megalapítottuk a polgári hagyományokra támasz­kodó lapot. A század elején meg­jelent és a negyvenes években megszüntetett Bácsmegyei Nap­lóra való hivatkozás is az állam­tól és a pártoktól kívánta elha­tárolni a mi Naplónkat.

Ezerkilencszázkilencvenben, az induláskor éltük az első téves azo­nosulási korszakunk végét. Korosz­tályunk a titoizmusban született, annak a történelmét sulykolták belé, az ez által kiépített giccs­parádét tartottuk természetesnek. Mert jól éltünk. Csak mellesleg untatom önöket egy személyes élménnyel. A hatvanas évek elején jártam először Nyugaton, és akkor rendült meg „osztályöntudatom”. Nem tudatosult bennem ez a „sza­kadás”, de azt észrevettem, hogy a mi világunk távolról sem a legjobb. Persze távol áll tőlem, hogy jubileumunkat a titoizmus elleni vádirattal töltsem ki. Ter­mészetesen összetettebb kérdésről és időszakról van szó, amely – magyar szempontból – tömeges kiirtással kezdődött és soha vissza nem szerezhető kisebbségi jo­gokkal fejeződött be. Az utána következett szörnyűség tette ró­zsaszínűvé az élvhajhászó diktátor korát. Csupán a Napló-történet hitelessége miatt említem tehát a titoizmust, amelyben például el­képzelhetetlen volt a szabad sajtó.

Az egészben viszont a legször­nyűbb az, hogy teljes elbutításunk következményeként ezt nem is hiányoltuk.

A történelmet sajátságosan tol­mácsolók azt is állíthatnák, hogy a miloševićizmus teremtette meg a feltételeket a mindenféle er­jedésre. Ez meg már olyan téves azonosulás, hogy erre mifelénk ennek csak nagyon kevesen dőltek be. A szerb vezér színre lépése inkább egy másik téves azono­sulást hozott magával. Ez pedig a nacionalizmus, amelynek a leg­primitívebb felhasználásával zajlott le a horvátországi, majd a boszniai háború. A Belgrádból okádott (elnézést, de ez enyhe kifejezés) sovinizmus arra kényszerített so­kakat, hogy hasonlóképpen „fegy­verkezzenek fel”. Hiszen nemzeti mivoltukban érte őket a támadás. Egy időben – a második Napló ­időszak – fennállt annak a ve­szélye, hogy a magyar nacio­nalizmus válik az itteni magyarság talpra állásának vezéreszméjévé. A VMDK tündöklésének és a 15 milliós magyarságnak volt ez a pillanata.

Ezt a veszélyt nem tudatosan kerültük ki, hanem az emberekben (nem is annyira) rejlő hatalom­vágy tette helyére a dolgokat. Sokan siránkoznak a vajdasági magyarság széthúzása miatt, pedig az lenne az igazán siralmas, ha bárgyú tömegként egy akolban melegednénk. Afelől már nem vagyok meggyőződve, hogy a választásokon nem a bárgyúság diadalmaskodik. Mindenesetre a vajdasági magyarság is „elvesz­tette szüzességét”, és már nem lehet olyan meggyőzően hirdetni a szintén aligha megalapozott különlegességet. A „különleges­ség” abból származott, hogy Tria­non következtében kisebbségként éltünk, most már azt is mond­hatjuk, emberemlékezet óta. Ilyen „különlegességben” szenvednek azonban nemcsak az erdélyi, a felvidéki és a kárpátaljai magya­rok, hanem a boszniai és a hor­vátországi szerbek, a vajdasági horvátok, románok, ruszinok, szlo­vákok stb.

A közvetlen háborús veszély múlásával megkezdődött a ha­zamenni vagy nem dilemmája. Pontosan nem lehet tudni, hogy hányan mentek (mentünk) el a vajdasági magyarok közül, de ezek többsége – ezt bátran állíthatom - nem talált otthonra új hazájában. Már nem tudott még egyszer té­vesen azonosulni. Sokan vannak vagy lennének, akik visszatér­nének. A vajdasági magyar pártok és önkormányzatok egyik elsőd­leges feladata lenne, hogy ezt a hazatérést megkönnyítsék. És ez egyben a Napló pillanatnyi „tár­sadalmi közege” is. Voltunk él­celődő szabadelvűek, túlélésre lelkesítő tollforgatók, megalkuvást nem ismerő békeharcosok. Sze­rintem sikerült nagy ívben elke­rülnünk a téves azonosulásokat.

1996. január 31.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Tovább

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Tovább

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Tovább

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Tovább

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Tovább

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább