2020. szeptember 25. péntek
Ma Eufrozina, Kende névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Naplós imám

Egy bűnbánó trianoni árva finnyás gondolatai minden hátsó szándék nélkül

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Nem titkoltam sohasem, hogy bi­zonyos kényszerítő körülmények miatt földi pályafutásomat néhány évvel ezelőtt az anyaországban folytattam. A Napló olvasói azt is tudják, hogy a lap nem maradt árván, hiszen Keszég Karcsi és csapata biztosították a fo­lyamatosságot. Egészen rosszmájú emberek még attól sem riadtak vissza, hogy azt állítsák: amióta nem én szerkesztem, még javult is a Napló. Mondom, egészen rosszindulatú em­berekről van szó.

Persze, a Napló sokkal nagyobb szerelem, mintsem hogy csak úgy ott lehessen hagyni. Emiatt heti gyakori­sággal voltam kénytelen megízlelni a magyar és a szerb határőrség ven­dégszeretetét. Egy-két incidenst kivé­ve, amelyekről a lapban beszámol­tunk, különösebb kifogásom nem le­het egyik fél számlájára sem. Sőt, tekintettel a háborús és az embargós körülményekre, még példásnak is ne­vezhetném a fináncok magatartását. Lehet, hogy egyeseknek más tapasz­talatuk van, de az enyémet sem kell lebecsülni: ugyanis majd száz határát­lépésről van szó.

Továbbra sem kívánok titkolózni, tehát közhírré tétetem, hogy egy ug­rás előtt (a lap megjelentekor már, remélem, után) állok, és a bajorok zajos fővárosában igyekszem megke­resni a mindennapi betevőt. Sokan megkérdezték tőlem a hír hallatán, hogy mi lesz a Naplóval. Mi lenne? A csapat marad Újvidéken, Szabadkán, Zentán, Adán, Szarajevóban, Buda­pesten és... Münchenben. Ezt úgy kell fölfogni, hogy nem beszűkülünk, ha­nem terjeszkedünk. Egyébként is mindig az volt a vágyunk, hogy egy határokat (el) nem ismerő hetilapot készítsünk, olyant, amely mindenhol, ahol magyarul olvasnak, megállja a helyét. A jelenlegi körülmények ezt még nem teszik lehetővé, mert most elsősorban itthon szeretnénk helytáll­ni. Jobb időkre tervezgetünk, és én, személy szerint, szerencsés fejlemény­nek tartanám, ha a Naplóból indulna ki a háború utáni független magyar nyelvű tájékoztatás a Vajdaságban. Nagyon sokan elmentek, de legalább annyian maradtak, akik európai szintet tudnának nyújtani a délvidéki tollforgatásban. Ezzel sok olyan gond megoldódna, amely most gyötri az itteni tájékoztatást, és amely – azon­nal hozzá kell tenni – teljesen félreve­zeti a közvéleményt, sőt téves irányba tereli a kétségtelenül létező akciókész­séget. Tévúton van az, aki azt hiszi, hogy a kommunizmusból örökölt tá­jékoztatási mamutintézményeket csak azért is meg kell menteni. Mert a „mieink”. Azok nem voltak és soha nem is lesznek a mieink. De hát, ha ebben éli ki magát valaki, tessék csak továbbra is hőskölteményeket írni az állami sajtóról.

Apropó, állami, méghozzá kisebb­ségi állami sajtó. Budapesten a mi­nap bemutatkoztak a határon túli magyar nyelvű lapok. Az égvilágon senki sem volt rájuk kíváncsi. Nehogy azt higgye valaki, hogy az anyaországban tombolnak az örömtől, amikor meg­látnak egy „trianoni” lapot, és kap­kodják egymás kezéből. Ez is ékes bizonyítéka annak, hogy a határok igenis léteznek, és hatásuk, évtizedek­ben mérve, óriási. Sajnos.

Söpörjünk azonban a mi házunk előtt, ott is összegyűlt a gaz. Amikor azt kérdezik tőlem, mi lesz a Napló­val, akkor a kérdező bizonyára nincs tisztában azzal, miként készül immár több mint három éve a Napló. Állan­dó anyagi bizonytalanság közepette. És ha nincs pénz, akkor nincs kihez fordulni. Senki meg nem sajnál ben­nünket. Egyébként Isten mentsen meg a sajnálattól. Nem abból aka­runk európai szintű újságot csinálni. Azzal csak önmarcangoló, bezárkózott kisebbségi lapot lehet produkálni. A Napló soha nem készült annak. Ép­pen ezért, azt hiszem, tévedés volt a minap beállni a koldusopera kórusá­ba Budapesten. A Napló eddig is és létezése végéig továbbra is bármilyen segélyt megad az anyaországi sajtó­nak. A hamis odaadás minden jele nélkül.

Már megint máshol söprögetek, ahelyett, hogy a Naplóról regélnék. Vagy egész idő alatt mégis azt te­szem? Lehet. Azt azonban még el akartam mondani, hogy világbéli csa­vargásaimnak vannak kimondottan kedvező (pénzügyi) visszahatásai az újságra. Ezzel nem akarom áltatni a Kedves Olvasót, hogy csak ez az oka a bolyongásnak. De ha már így ala­kult…

Csak még néhány szóra. Egyik rá­diós kollégám az óceánon túlra láto­gatott, és visszatértekor mesélte: az első magyarul beszélő miről mesélt neki? Hát igen, a Naplóról. Valószínű­leg nem tudják – honnan is tudhat­nák –: lapunknak széles olvasótábora van külföldön, és tudunk arról, hogy az érdekesebb cikkeket fénymásolják, és egymásnak küldik az ottani olva­sók.

Elég volt a dicsekvésből, de hát nem várhatják el egy apától, hogy tárgyilagosan ítélkezzen gyermekéről.

1993. augusztus 18.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább