Ma Paszkál, Ditmár, Rezeda névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Naplós imám
Egy bűnbánó trianoni árva finnyás gondolatai minden hátsó szándék nélkül
Bódis Gábor
Nem titkoltam sohasem, hogy bizonyos kényszerítő körülmények miatt földi pályafutásomat néhány évvel ezelőtt az anyaországban folytattam. A Napló olvasói azt is tudják, hogy a lap nem maradt árván, hiszen Keszég Karcsi és csapata biztosították a folyamatosságot. Egészen rosszmájú emberek még attól sem riadtak vissza, hogy azt állítsák: amióta nem én szerkesztem, még javult is a Napló. Mondom, egészen rosszindulatú emberekről van szó.
Persze, a Napló sokkal nagyobb szerelem, mintsem hogy csak úgy ott lehessen hagyni. Emiatt heti gyakorisággal voltam kénytelen megízlelni a magyar és a szerb határőrség vendégszeretetét. Egy-két incidenst kivéve, amelyekről a lapban beszámoltunk, különösebb kifogásom nem lehet egyik fél számlájára sem. Sőt, tekintettel a háborús és az embargós körülményekre, még példásnak is nevezhetném a fináncok magatartását. Lehet, hogy egyeseknek más tapasztalatuk van, de az enyémet sem kell lebecsülni: ugyanis majd száz határátlépésről van szó.
Továbbra sem kívánok titkolózni, tehát közhírré tétetem, hogy egy ugrás előtt (a lap megjelentekor már, remélem, után) állok, és a bajorok zajos fővárosában igyekszem megkeresni a mindennapi betevőt. Sokan megkérdezték tőlem a hír hallatán, hogy mi lesz a Naplóval. Mi lenne? A csapat marad Újvidéken, Szabadkán, Zentán, Adán, Szarajevóban, Budapesten és... Münchenben. Ezt úgy kell fölfogni, hogy nem beszűkülünk, hanem terjeszkedünk. Egyébként is mindig az volt a vágyunk, hogy egy határokat (el) nem ismerő hetilapot készítsünk, olyant, amely mindenhol, ahol magyarul olvasnak, megállja a helyét. A jelenlegi körülmények ezt még nem teszik lehetővé, mert most elsősorban itthon szeretnénk helytállni. Jobb időkre tervezgetünk, és én, személy szerint, szerencsés fejleménynek tartanám, ha a Naplóból indulna ki a háború utáni független magyar nyelvű tájékoztatás a Vajdaságban. Nagyon sokan elmentek, de legalább annyian maradtak, akik európai szintet tudnának nyújtani a délvidéki tollforgatásban. Ezzel sok olyan gond megoldódna, amely most gyötri az itteni tájékoztatást, és amely – azonnal hozzá kell tenni – teljesen félrevezeti a közvéleményt, sőt téves irányba tereli a kétségtelenül létező akciókészséget. Tévúton van az, aki azt hiszi, hogy a kommunizmusból örökölt tájékoztatási mamutintézményeket csak azért is meg kell menteni. Mert a „mieink”. Azok nem voltak és soha nem is lesznek a mieink. De hát, ha ebben éli ki magát valaki, tessék csak továbbra is hőskölteményeket írni az állami sajtóról.
Apropó, állami, méghozzá kisebbségi állami sajtó. Budapesten a minap bemutatkoztak a határon túli magyar nyelvű lapok. Az égvilágon senki sem volt rájuk kíváncsi. Nehogy azt higgye valaki, hogy az anyaországban tombolnak az örömtől, amikor meglátnak egy „trianoni” lapot, és kapkodják egymás kezéből. Ez is ékes bizonyítéka annak, hogy a határok igenis léteznek, és hatásuk, évtizedekben mérve, óriási. Sajnos.
Söpörjünk azonban a mi házunk előtt, ott is összegyűlt a gaz. Amikor azt kérdezik tőlem, mi lesz a Naplóval, akkor a kérdező bizonyára nincs tisztában azzal, miként készül immár több mint három éve a Napló. Állandó anyagi bizonytalanság közepette. És ha nincs pénz, akkor nincs kihez fordulni. Senki meg nem sajnál bennünket. Egyébként Isten mentsen meg a sajnálattól. Nem abból akarunk európai szintű újságot csinálni. Azzal csak önmarcangoló, bezárkózott kisebbségi lapot lehet produkálni. A Napló soha nem készült annak. Éppen ezért, azt hiszem, tévedés volt a minap beállni a koldusopera kórusába Budapesten. A Napló eddig is és létezése végéig továbbra is bármilyen segélyt megad az anyaországi sajtónak. A hamis odaadás minden jele nélkül.
Már megint máshol söprögetek, ahelyett, hogy a Naplóról regélnék. Vagy egész idő alatt mégis azt teszem? Lehet. Azt azonban még el akartam mondani, hogy világbéli csavargásaimnak vannak kimondottan kedvező (pénzügyi) visszahatásai az újságra. Ezzel nem akarom áltatni a Kedves Olvasót, hogy csak ez az oka a bolyongásnak. De ha már így alakult…
Csak még néhány szóra. Egyik rádiós kollégám az óceánon túlra látogatott, és visszatértekor mesélte: az első magyarul beszélő miről mesélt neki? Hát igen, a Naplóról. Valószínűleg nem tudják – honnan is tudhatnák –: lapunknak széles olvasótábora van külföldön, és tudunk arról, hogy az érdekesebb cikkeket fénymásolják, és egymásnak küldik az ottani olvasók.
Elég volt a dicsekvésből, de hát nem várhatják el egy apától, hogy tárgyilagosan ítélkezzen gyermekéről.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
AZ ÚJSÁGÍRÁS LEZÜLLESZTÉSE, AZ OLVASÓK MEGALÁZÁSA
A VMSZ tisztségviselői és az anyaországi vendégek ezúttal is „eligazították” az MNT „alapítású” médiák „újságíróit”, hogy >
BIZALOMVESZTETT, HITELTELEN MNT
A testület csak a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területével >
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >