Ma Emánuel, Emánuéla, Larissza, Árpád névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Naplós imám
Egy bűnbánó trianoni árva finnyás gondolatai minden hátsó szándék nélkül
Nem titkoltam sohasem, hogy bizonyos kényszerítő körülmények miatt földi pályafutásomat néhány évvel ezelőtt az anyaországban folytattam. A Napló olvasói azt is tudják, hogy a lap nem maradt árván, hiszen Keszég Karcsi és csapata biztosították a folyamatosságot. Egészen rosszmájú emberek még attól sem riadtak vissza, hogy azt állítsák: amióta nem én szerkesztem, még javult is a Napló. Mondom, egészen rosszindulatú emberekről van szó.
Persze, a Napló sokkal nagyobb szerelem, mintsem hogy csak úgy ott lehessen hagyni. Emiatt heti gyakorisággal voltam kénytelen megízlelni a magyar és a szerb határőrség vendégszeretetét. Egy-két incidenst kivéve, amelyekről a lapban beszámoltunk, különösebb kifogásom nem lehet egyik fél számlájára sem. Sőt, tekintettel a háborús és az embargós körülményekre, még példásnak is nevezhetném a fináncok magatartását. Lehet, hogy egyeseknek más tapasztalatuk van, de az enyémet sem kell lebecsülni: ugyanis majd száz határátlépésről van szó.
Továbbra sem kívánok titkolózni, tehát közhírré tétetem, hogy egy ugrás előtt (a lap megjelentekor már, remélem, után) állok, és a bajorok zajos fővárosában igyekszem megkeresni a mindennapi betevőt. Sokan megkérdezték tőlem a hír hallatán, hogy mi lesz a Naplóval. Mi lenne? A csapat marad Újvidéken, Szabadkán, Zentán, Adán, Szarajevóban, Budapesten és... Münchenben. Ezt úgy kell fölfogni, hogy nem beszűkülünk, hanem terjeszkedünk. Egyébként is mindig az volt a vágyunk, hogy egy határokat (el) nem ismerő hetilapot készítsünk, olyant, amely mindenhol, ahol magyarul olvasnak, megállja a helyét. A jelenlegi körülmények ezt még nem teszik lehetővé, mert most elsősorban itthon szeretnénk helytállni. Jobb időkre tervezgetünk, és én, személy szerint, szerencsés fejleménynek tartanám, ha a Naplóból indulna ki a háború utáni független magyar nyelvű tájékoztatás a Vajdaságban. Nagyon sokan elmentek, de legalább annyian maradtak, akik európai szintet tudnának nyújtani a délvidéki tollforgatásban. Ezzel sok olyan gond megoldódna, amely most gyötri az itteni tájékoztatást, és amely – azonnal hozzá kell tenni – teljesen félrevezeti a közvéleményt, sőt téves irányba tereli a kétségtelenül létező akciókészséget. Tévúton van az, aki azt hiszi, hogy a kommunizmusból örökölt tájékoztatási mamutintézményeket csak azért is meg kell menteni. Mert a „mieink”. Azok nem voltak és soha nem is lesznek a mieink. De hát, ha ebben éli ki magát valaki, tessék csak továbbra is hőskölteményeket írni az állami sajtóról.
Apropó, állami, méghozzá kisebbségi állami sajtó. Budapesten a minap bemutatkoztak a határon túli magyar nyelvű lapok. Az égvilágon senki sem volt rájuk kíváncsi. Nehogy azt higgye valaki, hogy az anyaországban tombolnak az örömtől, amikor meglátnak egy „trianoni” lapot, és kapkodják egymás kezéből. Ez is ékes bizonyítéka annak, hogy a határok igenis léteznek, és hatásuk, évtizedekben mérve, óriási. Sajnos.
Söpörjünk azonban a mi házunk előtt, ott is összegyűlt a gaz. Amikor azt kérdezik tőlem, mi lesz a Naplóval, akkor a kérdező bizonyára nincs tisztában azzal, miként készül immár több mint három éve a Napló. Állandó anyagi bizonytalanság közepette. És ha nincs pénz, akkor nincs kihez fordulni. Senki meg nem sajnál bennünket. Egyébként Isten mentsen meg a sajnálattól. Nem abból akarunk európai szintű újságot csinálni. Azzal csak önmarcangoló, bezárkózott kisebbségi lapot lehet produkálni. A Napló soha nem készült annak. Éppen ezért, azt hiszem, tévedés volt a minap beállni a koldusopera kórusába Budapesten. A Napló eddig is és létezése végéig továbbra is bármilyen segélyt megad az anyaországi sajtónak. A hamis odaadás minden jele nélkül.
Már megint máshol söprögetek, ahelyett, hogy a Naplóról regélnék. Vagy egész idő alatt mégis azt teszem? Lehet. Azt azonban még el akartam mondani, hogy világbéli csavargásaimnak vannak kimondottan kedvező (pénzügyi) visszahatásai az újságra. Ezzel nem akarom áltatni a Kedves Olvasót, hogy csak ez az oka a bolyongásnak. De ha már így alakult…
Csak még néhány szóra. Egyik rádiós kollégám az óceánon túlra látogatott, és visszatértekor mesélte: az első magyarul beszélő miről mesélt neki? Hát igen, a Naplóról. Valószínűleg nem tudják – honnan is tudhatnák –: lapunknak széles olvasótábora van külföldön, és tudunk arról, hogy az érdekesebb cikkeket fénymásolják, és egymásnak küldik az ottani olvasók.
Elég volt a dicsekvésből, de hát nem várhatják el egy apától, hogy tárgyilagosan ítélkezzen gyermekéről.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A nemzeti kisebbségi nyelvek kiszorítása?
Az MNT-nek nincs mersze állást foglalni ebben a kérdésben sem? A Ljudevit Mičatek díjas, a Magyar >
Megalázott nemzeti ünnep
Visszatetsző az is, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll életműdíjjal tüntette ki a Magyar Szó >
- Micsoda nap van ma?
A költőt és csapatát nem állította meg a nyomda portása (mai szóhasználatban: az őrző-védő kft. alkalmazottja), >
Szerbia – „részben szabad ország”
Az biztos, hogy a jelenlegi állami vezetés hozzáállása a délvidéki magyarsághoz jobb, mint Trianon óta bármikor >
Mi történik a magyarokkal?
Ott várom be Anikót, aki lehangoltan meséli, hogy alig voltak egy tucatnyian a misén. Előzőleg a >
A Zoran
Életem legkeményebb élő adása volt. Szerkesztettem és vezettem a Szabad Európa Rádió délután 14 órakor kezdődő >
„A jogok érvényesítésében vannak még gondok” (?)
Kovács beszédéből akaratlanul is kiviláglik a VMSZ politikájának a csődje – a nemzeti közösségi oktatás, a >
Ilyenek vagyunk!
Mindennapos olvasmányaim közé tartoznak Teofil Pančić, Dejan Ilić, Saša Ilić, Ljubomir Stojadinović és még számos bátor >
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) csődje
Olyan értékelések is vannak, miszerint „ijesztő a vajdasági (és nem csak vajdasági) magyar közvélemény uniformizálódása, a >
Leszegett fejjel bandukolunk a féligazság-autokráciába
Ahogy hallom, a mai gyerekeknek nincs ilyesféle gondjuk, mert a csukamájolajat ízesítik, édesítik. Hasonlóképpen vagyunk az >
„Nem lehet az, hogy egy politikai párt alakítsa a kultúrát”!
A számadatok, az események és az értékelések is arra utalnak, hogy spirális lejtőre került a vajdasági >
„Vannak igazi újságírók – minden nyomás ellenére”!
A szerepeket kiosztották. A médiák sötétséget árasztanak, a halom félelmet. Slobodan Simić A Gyurkovics Virág által vállalt feladat >