2019. december 9. hétfő
Ma Natália, Valéria, Filótea névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kész röhej

Nyugati bohózat azon keletiek számára, akiket nemcsak a rágógumi érdekel

Bódis Gábor
Bódis Gábor

A Washington Post nevű amerikai napilapban olvastam a múlt héten egy tudósítást Szarajevóból.

A genfi tárgyalásoknak nevezett komédia ki tudja, hányadik felvonásával párhuza­mosan a riporter a bosnyák főváros körüli hegyeket járta, és a többi kö­zött egy olyan szerb katonával beszél­getett, aki, csodák csodájára, a regu­láris bosnyák hadsereg oldalán védi Szarajevót. Az illető a füstölgő szerb ütegekre mutatva csak annyit mon­dott a tudósítónak:

– Innen nézve a genfi tárgyalás kész röhej.

Egy dolgot azonban a fiatalember nem vett számításba: akik Boszniáról döntenek, nem a szarajevói hegyek­ben laknak. Hanem luxusszállókban. Deviza napidíjért. Amelynek értéke csak egyetlenegy napra jócskán meg­haladja a szerbiai átlagfizetést, a hor­vátot megközelíti, a boszniairól kár beszélni. Nem történt még kimutatás – és gyanítom, hogy akárcsak a há­borús bűnösök esetében, nem is lesz – arról: mennyi devizát, kerozint és nem utolsósorban türelmet pazaroltak el a volt Jugoszlávia lokális helytartói lázálmaik megvalósítása érdekében.

És ezen még nem is lehet nagyon csodálkozni. Azon viszont annál inkább, hogy a világ mindehhez, ha nem is mindig szívesen, de asszisztált. Demagógia lenne azt állítani, hogy az uralkodók bárhol is osztoznak alattva­lóik sorsában. Elvégre az angol ki­rálynő sem él walesi bányászként. Mégis, iszonyú nyomorban a taktikusabb uralkodók legalább titkolják, hogy mennyire nem érdekli őket a „nép”.

Nos, a „mieink” nem tartoznak a taktikusok közé. Ők ugyanis létfon­tosságú világproblémákat oldanak meg – immár két-három esztendeje. Ember legyen a talpán, aki logikát vél fölfedezni az utóbbi néhány év dél­szláv történéseinek a tömkelegében.

Én, szerény képességeimből kifolyó­lag, csupán egy vezérfonalra bukkan­tam. Ez pedig nem más, mint az állandó, percről percre történő rög­tönzés. Minden oldalon.

Nem osztom azoknak a vélemé­nyét, akik például azt állítják, hogy Slobodan Milošević a kezdet kezde­tétől a „nem létező” Memorandum alapján hangyaszorgalommal valósítgatja meg Nagy-Szerbiát. Nagy-Szer­bia csak melléktermék, a hatalmon maradásért való küzdelem mellékter­méke. Ha következetességről lenne szó, akkor hogyan került az asztalra mondjuk Panić vagy Šešelj vagy Ćosić. Káderszempontból következe­tességről csak Mihalj Kertes esetében beszélhetünk, dehát a tisztogatáshoz kell egy jó adag magyar hitbuzgóság. Az államalkotó nemzet kitermelt poli­tikusai közül igen szerény számban vannak olyanok, akik ekkora hittel és vakbuzgalommal szolgálnák az ügyet. A békéscsabai Savović Margit eseté­ben viszont számunkra, vajdaságiak számára csak az megnyugtató, hogy eredeti anyaországiról van szó, így hát el is várható tőle a szerb ügy iránti erotikus ragaszkodás.

Eme kis „magyarkodás” után tér­jünk vissza a vezérfonalhoz, vagyis ahhoz, hogy minden, ami az utóbbi években Jugoszlávia területén történt, egy hatalmas rögtönzés következmé­nye, és ennek melléktermékei a kiala­kulófélben lévő Nagy-Szerbia, a független Szlovénia, a képlékeny Horvát­ország, a lebegő Macedónia, a sunyin kiugrani készülő Crna Gora és a már régen nem létező Bosznia-Hercegovi­na. Egyébként, ha már itt tartunk, megható volt egy bizonyos Ratko Mladić tábornok legújabb aranyköpé­se, amely szerint esze ágában sincs visszavonulni a Bjelašnicárói és az Igmanról, mert azok ősi szerb (és olimpiai) hegységek. Ezt mi sem bizo­nyítja ékesebben, mint az a tény, hogy a Dubrovnik és Szarajevó szétlövetését irányító tábornok szülőfaluja alig tíz kilométernyire van a frontvo­naltól. No, kérem, ezt tromfolja le valaki, ha meri!

Van egy tippem, hogy ki merné, de az most a belső gondokkal van elfog­lalva. A szerbiai állami (a szó legszo­rosabb értelmében vett) szakszervezet megelégelte a tétlen majomkodást, és a tettek mezejére lépett. Alapos előkészületek után meghirdetett egy általános sztrájkot, de úgy, hogy a még mindig a gyárcsarnokokban lé-zengők nehogy komolyan vegyék. Nem is vették. Ezzel egyidejűleg fölfegyverezte az egyik ellentábort, a nyugdíjasokat, akiknek a havi jussát a nyolc és félszeresére emelte. Ebből természetesen a Hol vagy, Misi? Ker­tes által üldözött devizaüzéreknek van hasznuk, hiszen megjelent a friss ban­kók tömege, a márka pedig dolgozik szépen, ahogy a csillag megy az égen. Ahogy érdemes.

P. S. Az amerikai beavatkozásról szándékosan nem írtam. Mottóm; múltával dicsérd a napot.

1993. augusztus 11.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább