Ma Judit, Loretta, Eulália névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Potemkin-Európa
Amikor az ész elmegy, jön a diktatúra
Keszég Károly
Kell a fenének a diktatúra. A diktatúrának viszont kellünk mi. Alattvaló nélkül nem diktatúra a diktatúra. A múltkor kisebb történelmi leckét kaptam abból, kik is voltak Rómában a diktátorok.
Őket csak fél évre választották meg, amikor a haza veszélyben forgott. Sajnos a régi, szép római idők elmúltak, s a fenti kifejezés, annyi sok másikhoz hasonlóan, némi változáson esett át a történelem viharaiban, jelentésköre kibővült, mint ahogy a mai diktátorok jogköre is. Ha ugyan beszélhetünk még jogról a jogtiprás korában. A másik tény, hogy a haza valóban veszélyben forog, de ezt meg pont ők, a diktátorok hozták ránk. Néha olyannyira belelovalva magukat a hazafiasságba, hogy mi is elfelejtkeztünk arról, hogy egy alig létező, nemzetközileg legalábbis vitatott felségterületű ország polgárai vagyunk. Olykor csak abból a visszajelzésből tudjuk, hogy hol élünk, hogy ránk mérték a szankciókat.
A pingpongdiplomácia nem is olyan régen Kína kilépését jelentette a világba. Igaz, a nagy nyitás tankfelvonulással zárult. A sportág sajátos balkáni változataként diktátoraink mindjárt a végén kezdték s most jutottunk el odáig, hogy az ember teljesen játékszerré vált. Aki ezt saját bőrén tapasztalta, maga Panić miniszterelnök volt, akivel a szerbiai törvényhozás úgy elpinpongozott, hogy azt tanítani kellene a világ önkényuralmi iskoláiban. A biciklibajnok kaucsuklabdává való átalakulásának első fázisában még megmentőként lépett fel, a szankciók letörésének amolyan Szent Györgyeként, s csak mikor kiderült, hogy pont azt akarja, amit a Nyugat: térdre kényszeríteni a miloševići rendszert, akkor vált terhessé, sőt veszélyessé. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy ehhez az is kellett, hogy minden szerbek atyja ne vállalja azt a szerepet, amit a történelem kirótt rá: Dobrica Ćosićnak megfelel az államfői hatalom, Szerbia elnöke már nem kíván lenni. Elmulasztotta ezzel a békés átmenet lehetőségét. (Az sem menti, hogy korára való tekintettel törvényileg sem léphetett volna a ringbe – a törvénytisztelet, látjuk, olcsó áru.) Persze az is meglehet, hogy a jelölése és szerbiai tartózkodása körül fölvert por ingyenreklám Milan Panić számára, de az is biztos, hogy a héjákkal szemben ez édeskevés. Még talán az is, amit eddig tett a béke és a demokrácia érdekében. Mert szemmel láthatólag éppen ezek a civilizációs erények kellenek a legkevésbé az uralkodástól és vértől megittasult, a gyökérrágás szabadságát felkínáló hatalombitorlóknak. Arról nem is beszélve, hogy a Nyugatot egy csöppet sem hatotta meg Panić békeigyekezete.
S ha már az evésnél tartunk, a régen elfelejtett Államelnökség régen magányba burkolózott Gyökér Bránkójáról ismét suttognak. Állítólag újból országmegmentő álmokat sző, vagy szövetnek vele: az egyre erősödő montenegrói elszakadási mozgalmak leszerelésére szakosodott. Köztudott, hogy Milan Panić kormányát kétszer is a Crna Gora-i képviselők mentették meg a szövetségi parlamentben, s az is, hogy egy Milošević teljhatalma alatt nyögő országban nem látnak jövőt a Fekete Hegyek harcedzett, de nem dőre fiai. Most sem igazán, de még remélnek. Ha azonban a kiválás mellett döntenének, legjobbjaik: Radoman Božović és Branko Kostić azonnal meglelnék azokat a tábornokokat, akik ugyan minden csatát elveszítettek vélt vagy valós ellenségeikkel szemben, de megnyernék a harcot saját véreikkel szemben.
Lassan-lassan tehát lehull a lepel a demokráciának álcázott diktatúráról, s átadja a helyét a valódinak. Különben nem lehet megmagyarázni a gazdaság teljes csődjét az ellenségkép további finomításával, a polgári és emberi jogok eltiprását az állami érdekekkel, a rablást és fosztogatást az olajkutak feltárására szánt eszközök előteremtésével; a hazugságot a még otrombább átejtessél. Milan Panić nyilván akaratlanul is hozzájárult a kulisszák ledöntéséhez, s ezért kellene mennie; ha lehet, minél sürgősebben. Ijesztően cinikus a szocialisták azon megállapítása, hogy ők veszítenének a legtöbbet azzal, ha Panić nem indulhatna a választásokon. Mert akkor igazi ellenfél nélkül maradnának, s anélkül a győzelem íze kissé keserű lenne. Vagy a bosszúé, tegyük hozzá mindjárt. Könnyű egy hazai, teljességgel megosztott ellenzékkel elbánni, amelynek egyetlen méregfogát, a nemzeti eszmét, nacionalizmust, már a legelején kihúzták és saját agyarukká növesztették de nem lehet a világhatalmak támogatását élvező szövetségi kormányfőt egyszerűen félreállítani. Pedig ennek a forgatókönyve készül. Nem a világ helyezi vesztegzár alá Szerbiát, hanem saját vezérei, pontosabban egy, az igazi, aki nem hat hónapra bérelte ki a diktátori széket.
A vérengzés pedig folytatódik megállíthatatlanul. A Bosznia-értekezlet csak a civilizált Európa újabb fiaskója lehet, Brüsszelben viszont a közeljövőben összeülnek a NATO és a már nem létező Varsói Szerződés államai. Csak találgathatjuk, mi célból. Milan Panić indulásának vagy nem indulásának csak az európai béke a tétje. Csak. Különben úgy tűnne, mintha az egész földrész Potemkin-falvakból állna, mint ahogy nyilván van is benne valami igazság. Legalábbis itt délen, ahol lassan kőbaltával aprítjuk a rághatatlan gyökeret. Gyökereinket.
Szóval, kimeríthetetlen optimizmusommal a diktátorok lemondására szavazok. Még mielőtt leszavaztatnának.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?
Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >
A színház az új CEU
Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >
Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk
A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >
Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”
Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >
Szerpentin a Kárpátokban
Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >
A szájzár és a nemzet
Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >
„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…
itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >
Most már komolyan veszem...
Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >
„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?
A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >
A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig
A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >
Fontosabb a kirakat?
A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról? Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >
Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált
Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >