2025. február 9. vasárnap
Ma Abigél, Alex, Apollónia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Potemkin-Európa

Amikor az ész elmegy, jön a diktatúra

Keszég Károly
Keszég Károly

Kell a fenének a diktatúra. A dikta­túrának viszont kellünk mi. Alattvaló nélkül nem diktatúra a diktatúra. A múltkor kisebb történelmi leckét kap­tam abból, kik is voltak Rómában a diktátorok.

Őket csak fél évre válasz­tották meg, amikor a haza veszélyben forgott. Sajnos a régi, szép római idők elmúltak, s a fenti kifejezés, annyi sok másikhoz hasonlóan, némi válto­záson esett át a történelem viharai­ban, jelentésköre kibővült, mint ahogy a mai diktátorok jogköre is. Ha ugyan beszélhetünk még jogról a jogtiprás korában. A másik tény, hogy a haza valóban veszélyben forog, de ezt meg pont ők, a diktátorok hozták ránk. Néha olyannyira belelovalva ma­gukat a hazafiasságba, hogy mi is elfelejtkeztünk arról, hogy egy alig lé­tező, nemzetközileg legalábbis vitatott felségterületű ország polgárai va­gyunk. Olykor csak abból a visszajel­zésből tudjuk, hogy hol élünk, hogy ránk mérték a szankciókat.

A pingpongdiplomácia nem is olyan régen Kína kilépését jelentette a világba. Igaz, a nagy nyitás tankfelvo­nulással zárult. A sportág sajátos bal­káni változataként diktátoraink mind­járt a végén kezdték s most jutottunk el odáig, hogy az ember teljesen já­tékszerré vált. Aki ezt saját bőrén tapasztalta, maga Panić miniszterel­nök volt, akivel a szerbiai törvényho­zás úgy elpinpongozott, hogy azt taní­tani kellene a világ önkényuralmi is­koláiban. A biciklibajnok kaucsuklab­dává való átalakulásának első fázisá­ban még megmentőként lépett fel, a szankciók letörésének amolyan Szent Györgyeként, s csak mikor kiderült, hogy pont azt akarja, amit a Nyugat: térdre kényszeríteni a miloševići rend­szert, akkor vált terhessé, sőt veszé­lyessé. Azt sem szabad azonban elfe­lejteni, hogy ehhez az is kellett, hogy minden szerbek atyja ne vállalja azt a szerepet, amit a történelem kirótt rá: Dobrica Ćosićnak megfelel az ál­lamfői hatalom, Szerbia elnöke már nem kíván lenni. Elmulasztotta ezzel a békés átmenet lehetőségét. (Az sem menti, hogy korára való tekintettel törvényileg sem léphetett volna a ringbe – a törvénytisztelet, látjuk, ol­csó áru.) Persze az is meglehet, hogy a jelölése és szerbiai tartózkodása kö­rül fölvert por ingyenreklám Milan Panić számára, de az is biztos, hogy a héjákkal szemben ez édeskevés. Még talán az is, amit eddig tett a béke és a demokrácia érdekében. Mert szemmel láthatólag éppen ezek a civilizáci­ós erények kellenek a legkevésbé az uralkodástól és vértől megittasult, a gyökérrágás szabadságát felkínáló ha­talombitorlóknak. Arról nem is beszél­ve, hogy a Nyugatot egy csöppet sem hatotta meg Panić békeigyekezete.

S ha már az evésnél tartunk, a régen elfelejtett Államelnökség régen magányba burkolózott Gyökér Bránkójáról ismét suttognak. Állítólag új­ból országmegmentő álmokat sző, vagy szövetnek vele: az egyre erősödő montenegrói elszakadási mozgalmak leszerelésére szakosodott. Köztudott, hogy Milan Panić kormányát kétszer is a Crna Gora-i képviselők mentették meg a szövetségi parlamentben, s az is, hogy egy Milošević teljhatalma alatt nyögő országban nem látnak jövőt a Fekete Hegyek harcedzett, de nem dőre fiai. Most sem igazán, de még remélnek. Ha azonban a kiválás mellett döntenének, legjobbjaik: Radoman Božović és Branko Kostić azonnal meglelnék azokat a táborno­kokat, akik ugyan minden csatát elve­szítettek vélt vagy valós ellenségeikkel szemben, de megnyernék a harcot saját véreikkel szemben.

Lassan-lassan tehát lehull a lepel a demokráciának álcázott diktatúráról, s átadja a helyét a valódinak. Különben nem lehet megmagyarázni a gazda­ság teljes csődjét az ellenségkép to­vábbi finomításával, a polgári és em­beri jogok eltiprását az állami érde­kekkel, a rablást és fosztogatást az olajkutak feltárására szánt eszközök előteremtésével; a hazugságot a még otrombább átejtessél. Milan Panić nyilván akaratlanul is hozzájárult a kulisszák ledöntéséhez, s ezért kellene mennie; ha lehet, minél sürgősebben. Ijesztően cinikus a szocialisták azon megállapítása, hogy ők veszítenének a legtöbbet azzal, ha Panić nem in­dulhatna a választásokon. Mert akkor igazi ellenfél nélkül maradnának, s anélkül a győzelem íze kissé keserű lenne. Vagy a bosszúé, tegyük hozzá mindjárt. Könnyű egy hazai, teljesség­gel megosztott ellenzékkel elbánni, amelynek egyetlen méregfogát, a nemzeti eszmét, nacionalizmust, már a legelején kihúzták és saját agyaruk­ká növesztették de nem lehet a világ­hatalmak támogatását élvező szövet­ségi kormányfőt egyszerűen félreállí­tani. Pedig ennek a forgatókönyve készül. Nem a világ helyezi vesztegzár alá Szerbiát, hanem saját vezérei, pontosabban egy, az igazi, aki nem hat hónapra bérelte ki a diktátori széket.

A vérengzés pedig folytatódik meg­állíthatatlanul. A Bosznia-értekezlet csak a civilizált Európa újabb fiaskója lehet, Brüsszelben viszont a közel­jövőben összeülnek a NATO és a már nem létező Varsói Szerződés államai. Csak találgathatjuk, mi célból. Milan Panić indulásának vagy nem indulá­sának csak az európai béke a tétje. Csak. Különben úgy tűnne, mintha az egész földrész Potemkin-falvakból állna, mint ahogy nyilván van is benne valami igazság. Legalábbis itt délen, ahol lassan kőbaltával aprítjuk a rághatatlan gyökeret. Gyökereinket.

Szóval, kimeríthetetlen optimizmu­sommal a diktátorok lemondására szavazok. Még mielőtt leszavaztatná­nak.

1992. december 9.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A VMSZ korifeusa

Az írásból úgy tűnik, Korhecz a Vajdasági Magyar Szolgapárt (VMSZ) korifeusaként jelentette meg ezt a cikket. >

Tovább

Szerbia – mi lesz ennek a vége?

Szerbiában, bár manapság nem mindennaposak a bandák közti fegyveres leszámolások, a gyilkosságok mínuszos hírnek számítanak. Nekik >

Tovább

A fiatalok vissza akarják hódítani a reményt

A tüntetésen sok magyar szót hallottam, főleg magyar fiatalok jelenlétét regisztráltam. Mivel a feleségemmel magyarul társalogtunk, >

Tovább

VMSZ-es „normalitás”

A VMSZ agymosott, tudathasadásos, önző, fanatikus híveket akar karámba zárni, miközben – a hírösszefoglalók szerint – >

Tovább

I šta će sada biti sa nama?

Vest o Teofilovoj smrti podseća me na šifrovanu prepisku između Aleksandra Tišme i Danila Kiša. Danilo >

Tovább

A joghurtforradalom szimbolikus felülmúlása

Megérkeztek a belgrádi egyetemisták, akik két na alatt gyalog tették meg az utat (80 kilométer) Belgrádtól >

Tovább

Újra kellene gondolni az elmúlt harminc évet

A múltat nem lehet csak úgy kidobni az ablakon, mert ha nem tudjuk méltósággal eltemetni, akkor >

Tovább

Ami körülöttünk történik, sokkal több a politikánál

Hogy mi következik ezután, arra - akárcsak sok kiváló barátomnak - nincs válaszom. A kormánytöbbség új >

Tovább

Ötödik kerék leszünk

Nem bánom, ölelgessék egymást, esküdjenek naponta egymásnak hűséget, ez is jobb, mintha egymás torkának esnének, de >

Tovább

LEÁLLÍTANI A KÁRTÉKONY TEVÉKENYSÉGET!

Pásztor Bálint és a VMSZ további kártékony tevékenységét le kell végre állítani! A Junior az egyetemi >

Tovább

Szolidaritás és ellenállás Szerbiában

Az újvidéki vasútállomáson történt november 1-jei tragédia után három hónappal a szerbiai állami egyetemek karainak több >

Tovább

Csendben

Egy csarsi kopott kövein, csevap- és burekillatban sétálok gondolatban, az árnyékom a megboldogult ifjúságom, majd a >

Tovább