2019. december 12. csütörtök
Ma Gabriella, Johanna, Franciska névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Lánc, lánc, rablánc

Három könnyű darab

Keszég Károly
Keszég Károly

1. Az éjszaka vándorai

A régen történelminek hitt török és osztrák idők emléke kísért újból a katona-fogdosás képében. Közben az ország azt szeretné, ha polgárai szeretnék. Megható, hogy az államfő, feladva most írói ambí­cióit, kijelenti, hogy a választásokig nem lesz mobilizáció.

Különösen a képviselője­lölteket nem viszik hadgyakorlatra. Köz­ben éjszakánként törnek rá az emberekre, s hurcolják el őket erőszakkal. A bujdosók nem lehetnek jó katonák: csak jó földmű­vesek vagy gyári munkások. Akikre, úgy tűnik, a legkevésbé van szüksége a mun­kás-paraszt kormányok utódjaként mű­ködő szerbiai hatalomnak. Hogy a jugo­szláv és a szerb állam nem egy és ugyan­az? Talán azokat kellene erről megkérdez­ni, akiket a jugoszláv államfő arról is biztosított, hogy adott esetben – lásd: a hercegovinai szerbek veszélyeztetettsége – a jugoszláv hadsereg mégiscsak átlépi a határt. Amit, ha engem kérdeznek, meg sem húztak.

A magyarok (is) pedig mennek vagy menekülnek. A legkitartóbb ellenállókra is lecsap a karhatalom, és megfélemlítésnek sem a legrosszabb módszer, hogy pont rajtuk kezdi a példa statuálását. A földek parlagon, a gyárak ebek harmincadján. Az európai Texas (ejtsd: Tehasz), a vajdasági olajmezők más hódítókra várnak. Akik, mondjuk, a Szabadka környéki szerbek „veszélyeztetettségé”-nek örve alatt lépnek színre.

Az sem igazán magyarázható mással, csakis a választások előtti kemény leszá­molással, hogy a mozgósításra akkor ke­rül sor, amikor úton-útfélen azt halljuk, hogy a hadsereg átalakul, és ez jelentős létszámcsökkentéssel jár. A tervek szerint az elejében félig profi, félig pedig sorkato­naságból állna hadseregünk, s így hatéko­nyabb lenne. Talán akkor nem a népre rontana, hanem tényleg a határokat véde­né meg. De kikkel? A hivatásos katona­ság magját nyilván a mostani hadsereg és az irreguláris egységek (milyen fennkölt kifejezés a martalócokra!) azon tagjai al­kotnák, akik alaposan megmérettek a horvátországi és boszniai harcokban. Más megoldás nincs, ha el akarják kerülni a nemzetközi bíróságok ítéleteit. Van, aki a pénzét, van, aki a múltját mossa. Vérrel és mocsokkal, vukovári emlékünnepség­gel. Ez a hatalom mindig is arra alapo­zott, hogy a súlyos bűnt még súlyosabbal tetézze; a világ felejt, a nép emlékezete véges. A bűnbeeséstől napjainkig csak a kísértések és az áldozatok száma növeke­dett. A bujdosók nem lettek hősök, de életet adtak.

2. Várady kontra Božović

Az előrehozott választások néhány cse­megét ígérnek. A mindennapos harcokban megcsömörlött nép, ha kenyeret nem is, de cirkuszt kap. Elég már az is, hogy a hatalomra továbbra is éhes szocia­listák ismét a jól bevált országlejáratókat indítják listavezetőként – nem kis eséllyel, mellesleg –, de az sem elvetendő, hogy az ellenzék az állam teljes csődjét látva sem képes tömörülni. Dobrica Ćosić államelnök és Milan Panić miniszterelnök nem is indul a választásokon, nyilván mentálhigi­éniai okokból.

De ne lamentáljunk, hiszen egyre szű­kebb pátriánk lesz a nagy erőfelmérés egyik központja. A mai szemmel terroris­tának is nevezhető néphősről, Ž. Zrenjaninról elnevezett Becskereken csap össze ugyanis a szövetségi és a köztársasági vezetőség két eminens képviselője: dr. Várady Tibor és Radoman Božović (a „dr.” részünkről eliminálva). Namármost tudni kell, hogy I. Radomán még soha­sem vesztett csatát, és emlékezetes tettet vitt végbe az egykori boxbajnok, Tadija Kačar kiütésével. Így lett belőle képviselő, majd szerb miniszterelnök, amolyan kis-sejkségi minikormányzó.

Nem az a kérdés tehát, hogy a „nép” bejuttatja-e a parlamentbe, vagy sem – hiszen annyi szocialista van, hogy Begát lehetne rekeszteni velük, ha ez már nem történt volna meg –, hanem az, hogy győz-e, azaz az első helyen fejezi-e be a versenyfutást. Ha nem, akkor kivonulhat a történelemből. Ám, ahogy ismerjük, feltű­nik még valamelyik fronton, csak hogy újfent hitet tegyen a demokrácia forradal­mi előretörése mellett. Különben is, ki mondja, hogy egy előretolt áll lehorgasztott fővel búcsúzik majd a maga teremtet­te Paradicsomból? Dr. Váradyra vár az a feladat, hogy a kivonulás véletlenül se legyen „méltóságteljes”, mert amióta „megtörtént a nép” és annak az előző díszítőjelzővel illetett megmozdulása, azó­ta a nép teljesen elvesztette méltóságát.

3. A magyar szó és a Magyar Szó

Ne kérdezze senki, mi a véleményem a Magyar Szó és a hatalom viszályáról, pon­tosabban, hogy kénytelen volt-e leállni a vajdasági magyarság egyetlen napilapja. Ha mégis megkérdezik, akkor azt válaszo­lom, hogy most nem volt kénytelen – ezt előbb kellett volna megtennie. Akkor pél­dául, amikor a Forum igazgatóbizottságá­nak többszöri döntése után sem menesz­tették a vállalat vezérigazgatóját, aki a negyven foglalkozása közül pont ezt az egyet szerette meg a legjobban. Milan Lučić pedig szemrebbenés nélkül állíthat­ta, hogy a Forum rossz gazdálkodása, nem pedig az alapító, a tartományi képvi­selőház nemtörődömsége okozta a bajt. Az igazság persze az, hogy Marótit éppen Lučić védelmezte a leghevesebben, az igazgató igazgatásában főszerepet játszott. Ezt nyilván mindenki tudta a Forum-ház­ban, de senki sem mert vagy tudott lépni. Hogy világosak legyünk, senki sem merte vállalni a politikai lépés felelősségét, koc­kázatát. Világos, hogy egy egész nemzeti­séggel packáztak a tartományi honatyák tehát nyugodtan beszélhetett volna a Ma­gyar Szó az itteni magyarság nevében. Helyette tűzoltás folyt, tartós megoldás nélkül. Ha pedig már fogytán volt a papír, akkor addig kellett volna nyomtatni a lapot, amíg van belőle. Különben is, nem­csak a Magyar Szó tartozik, hanem a Dnevnik is, őket mégsem zárolták. Ez pedig ugyancsak politikai kérdés.

Nem vagyok kárörvendő, de úgy ér­zem, előbbre kell látni. Az olvasót mellbe vágta a hír, ám nem biztos, hogy a hatalom most nem dörzsöli a kezét örö­mében. Maróti különben is kijelentette, hogy van még elég papír, őt senki nem fogja bántani, amíg ez a garnitúra hatal­mon van. Márpedig a hatalomnak érdeke, hogy Magyar Szó legyen; nyilván az még inkább, hogy olyan legyen, amilyet ő sze­retne. A káderállomány (Vlaovics & Fordí­tó Corp.) egyszer már ugrásra készen állt. Akkor pedig pénz is lenne, még ha egy szál olvasó se venné a lapot.

A sajtó nagyhatalom, a választások a küszöbön. A nagyhatalomnak önérzetesen kell viselkednie a múló idők akarnokocskáival szemben. Különben a tiltakozás marad az egyetlen fegyvere. Abba pedig beleun író és olvasó egyaránt. És mond­ták: rotációs papírra nem vonatkozik az embargó.

1992. szeptember 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább