Ma Angéla, Petronella névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Lánc, lánc, rablánc
Három könnyű darab
Keszég Károly
1. Az éjszaka vándorai
A régen történelminek hitt török és osztrák idők emléke kísért újból a katona-fogdosás képében. Közben az ország azt szeretné, ha polgárai szeretnék. Megható, hogy az államfő, feladva most írói ambícióit, kijelenti, hogy a választásokig nem lesz mobilizáció.
Különösen a képviselőjelölteket nem viszik hadgyakorlatra. Közben éjszakánként törnek rá az emberekre, s hurcolják el őket erőszakkal. A bujdosók nem lehetnek jó katonák: csak jó földművesek vagy gyári munkások. Akikre, úgy tűnik, a legkevésbé van szüksége a munkás-paraszt kormányok utódjaként működő szerbiai hatalomnak. Hogy a jugoszláv és a szerb állam nem egy és ugyanaz? Talán azokat kellene erről megkérdezni, akiket a jugoszláv államfő arról is biztosított, hogy adott esetben – lásd: a hercegovinai szerbek veszélyeztetettsége – a jugoszláv hadsereg mégiscsak átlépi a határt. Amit, ha engem kérdeznek, meg sem húztak.
A magyarok (is) pedig mennek vagy menekülnek. A legkitartóbb ellenállókra is lecsap a karhatalom, és megfélemlítésnek sem a legrosszabb módszer, hogy pont rajtuk kezdi a példa statuálását. A földek parlagon, a gyárak ebek harmincadján. Az európai Texas (ejtsd: Tehasz), a vajdasági olajmezők más hódítókra várnak. Akik, mondjuk, a Szabadka környéki szerbek „veszélyeztetettségé”-nek örve alatt lépnek színre.
Az sem igazán magyarázható mással, csakis a választások előtti kemény leszámolással, hogy a mozgósításra akkor kerül sor, amikor úton-útfélen azt halljuk, hogy a hadsereg átalakul, és ez jelentős létszámcsökkentéssel jár. A tervek szerint az elejében félig profi, félig pedig sorkatonaságból állna hadseregünk, s így hatékonyabb lenne. Talán akkor nem a népre rontana, hanem tényleg a határokat védené meg. De kikkel? A hivatásos katonaság magját nyilván a mostani hadsereg és az irreguláris egységek (milyen fennkölt kifejezés a martalócokra!) azon tagjai alkotnák, akik alaposan megmérettek a horvátországi és boszniai harcokban. Más megoldás nincs, ha el akarják kerülni a nemzetközi bíróságok ítéleteit. Van, aki a pénzét, van, aki a múltját mossa. Vérrel és mocsokkal, vukovári emlékünnepséggel. Ez a hatalom mindig is arra alapozott, hogy a súlyos bűnt még súlyosabbal tetézze; a világ felejt, a nép emlékezete véges. A bűnbeeséstől napjainkig csak a kísértések és az áldozatok száma növekedett. A bujdosók nem lettek hősök, de életet adtak.
2. Várady kontra Božović
Az előrehozott választások néhány csemegét ígérnek. A mindennapos harcokban megcsömörlött nép, ha kenyeret nem is, de cirkuszt kap. Elég már az is, hogy a hatalomra továbbra is éhes szocialisták ismét a jól bevált országlejáratókat indítják listavezetőként – nem kis eséllyel, mellesleg –, de az sem elvetendő, hogy az ellenzék az állam teljes csődjét látva sem képes tömörülni. Dobrica Ćosić államelnök és Milan Panić miniszterelnök nem is indul a választásokon, nyilván mentálhigiéniai okokból.
De ne lamentáljunk, hiszen egyre szűkebb pátriánk lesz a nagy erőfelmérés egyik központja. A mai szemmel terroristának is nevezhető néphősről, Ž. Zrenjaninról elnevezett Becskereken csap össze ugyanis a szövetségi és a köztársasági vezetőség két eminens képviselője: dr. Várady Tibor és Radoman Božović (a „dr.” részünkről eliminálva). Namármost tudni kell, hogy I. Radomán még sohasem vesztett csatát, és emlékezetes tettet vitt végbe az egykori boxbajnok, Tadija Kačar kiütésével. Így lett belőle képviselő, majd szerb miniszterelnök, amolyan kis-sejkségi minikormányzó.
Nem az a kérdés tehát, hogy a „nép” bejuttatja-e a parlamentbe, vagy sem – hiszen annyi szocialista van, hogy Begát lehetne rekeszteni velük, ha ez már nem történt volna meg –, hanem az, hogy győz-e, azaz az első helyen fejezi-e be a versenyfutást. Ha nem, akkor kivonulhat a történelemből. Ám, ahogy ismerjük, feltűnik még valamelyik fronton, csak hogy újfent hitet tegyen a demokrácia forradalmi előretörése mellett. Különben is, ki mondja, hogy egy előretolt áll lehorgasztott fővel búcsúzik majd a maga teremtette Paradicsomból? Dr. Váradyra vár az a feladat, hogy a kivonulás véletlenül se legyen „méltóságteljes”, mert amióta „megtörtént a nép” és annak az előző díszítőjelzővel illetett megmozdulása, azóta a nép teljesen elvesztette méltóságát.
3. A magyar szó és a Magyar Szó
Ne kérdezze senki, mi a véleményem a Magyar Szó és a hatalom viszályáról, pontosabban, hogy kénytelen volt-e leállni a vajdasági magyarság egyetlen napilapja. Ha mégis megkérdezik, akkor azt válaszolom, hogy most nem volt kénytelen – ezt előbb kellett volna megtennie. Akkor például, amikor a Forum igazgatóbizottságának többszöri döntése után sem menesztették a vállalat vezérigazgatóját, aki a negyven foglalkozása közül pont ezt az egyet szerette meg a legjobban. Milan Lučić pedig szemrebbenés nélkül állíthatta, hogy a Forum rossz gazdálkodása, nem pedig az alapító, a tartományi képviselőház nemtörődömsége okozta a bajt. Az igazság persze az, hogy Marótit éppen Lučić védelmezte a leghevesebben, az igazgató igazgatásában főszerepet játszott. Ezt nyilván mindenki tudta a Forum-házban, de senki sem mert vagy tudott lépni. Hogy világosak legyünk, senki sem merte vállalni a politikai lépés felelősségét, kockázatát. Világos, hogy egy egész nemzetiséggel packáztak a tartományi honatyák tehát nyugodtan beszélhetett volna a Magyar Szó az itteni magyarság nevében. Helyette tűzoltás folyt, tartós megoldás nélkül. Ha pedig már fogytán volt a papír, akkor addig kellett volna nyomtatni a lapot, amíg van belőle. Különben is, nemcsak a Magyar Szó tartozik, hanem a Dnevnik is, őket mégsem zárolták. Ez pedig ugyancsak politikai kérdés.
Nem vagyok kárörvendő, de úgy érzem, előbbre kell látni. Az olvasót mellbe vágta a hír, ám nem biztos, hogy a hatalom most nem dörzsöli a kezét örömében. Maróti különben is kijelentette, hogy van még elég papír, őt senki nem fogja bántani, amíg ez a garnitúra hatalmon van. Márpedig a hatalomnak érdeke, hogy Magyar Szó legyen; nyilván az még inkább, hogy olyan legyen, amilyet ő szeretne. A káderállomány (Vlaovics & Fordító Corp.) egyszer már ugrásra készen állt. Akkor pedig pénz is lenne, még ha egy szál olvasó se venné a lapot.
A sajtó nagyhatalom, a választások a küszöbön. A nagyhatalomnak önérzetesen kell viselkednie a múló idők akarnokocskáival szemben. Különben a tiltakozás marad az egyetlen fegyvere. Abba pedig beleun író és olvasó egyaránt. És mondták: rotációs papírra nem vonatkozik az embargó.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Ilyen hangulatban lépkedtem az Akadémia lépcsőjén
Nyugalmas délelőtt, nem érdekelnek a hírek. Ébredezik bennem a politikai csömör. Attól tartok, hogy a jelenlegi >
Milyen országban élünk? (2.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Mi is elpilledtünk
A bűnösökre lehet felfelé mutogatni, de sokkal nehezebb lenne arról a mélységében rejtezkedő kollektív eszmékről szólni, >
Milyen országban élünk? (1.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Egy nagy játszma névtelen szereplői lettünk
Ez a közérzet túlvan a szokásos politikai vitákon, nem nevezhető szimpla Orbán-ellenességnek, sokkal inkább a rendszerváltási >
Hol a Lovas? Itt a Lovas!
Családi ügyek címmel közölt terjedelmes írást a Magyar Narancs legújabb számában Krusovszky Dénes a hetilap állandó >
Pásztor István: „Büszkén vagyunk őrkutyák”
A „tisztújítás” abból áll, hogy Pásztor Bálint nevű fia maradt a párt második számú alelnöke, és >
Gyenge biztosítékok – téves cím(ké)zés
Balla Lajos, a Szabad Magyar Szó (SZMSZ) oldalán szólt hozzá a blogomon közölt „utolsó (??) két >
Minden egyes fogalom bumeráng lett
Sinkó dilemmák - ma. Megbuktatható-e az autokrácia parlamentáris úton vagy pedig csak erőszakkal? Választásokkal? Forradalommal? Nem >
NEM „ŐRKUTYÁK”, HANEM TÁNYÉRNYALÓ PINCSIK
Varjú Márta főszerkesztő és Máriás Endre főszerkesztő-helyettes irányításával a Magyar Szó nem az itteni magyar közösséget, >
Talán ma sejtik, hogy rosszabbul élünk
Feltételezem, hogy egymás megismerése valójában a különbségek feltárásával is jár. Jelenleg egymás ismerete egyoldalú. Hála a >
„Az erő nem fogyott el” – csak a közösség!
– Nem a lelkek száma határozza meg a teljesítményt, hanem a lelkek nagysága – mondja a >