2021. január 17. vasárnap
Ma Antal, Antónia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Van egy álmom

Mondom én Martin Luther King után (még) szabadon

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Van egy álmom

Az egykori tragikus sorsú néger emberjogi harcos híres mondását csentem el azzal a nyilvánvaló szán­dékkal, hogy a saját kis álmaimról regéljek.

Lehet, sőt biztos, hogy nem először vetem az Önök szeme elé a következő gondolatokat, de mielőtt feddőleg kapnák el tekintetüket, gon­doljanak egy krónikás gyarló mivoltá­ra, aki nem tud ellenállni a kísértés­nek, főleg akkor, amikor álmai kezde­nek valóra válni. Az ügyben a fő „vétkes” az amerikai külügyminisztéri­um, amely lelkemet melengető mó­don követeli, mind hangosabban a háborús bűnösök felelősségre voná­sát. Valószínűleg Önök sem gondol­ják azt, hogy Eagleburgerék a fronto­kon kegyetlenkedő különböző mezű Rambókat akarják a vádlottak padjára ültetni. Nem, erről szó sincs, azokban a padokban másoknak tartják fenn a helyet. Például Slobodan Milošević vagy VojisIav ŠešeIj számára, hogy az olyan pitiáner káderekről ne is beszél­jünk, mint Radoman Benito Božović vagy Mihalj Kertes, levitézlett UDBA-főnök.

Remélem, az eddig nem nagyon remekelő nemzetközi tényezőknek most már végre megjön az eszük és szellemességet is tudnak produkálni, nemcsak idült tehetetlenséget. Nem tudnám úgy istenigazából felróni ne­kik, ha mondjuk a végső igazságszolgáltatást a délszláv törzsi háborúban Vukováron tartanák meg. Abban a szellemvárosban, amelyet az említett jómadarak tettek romhalmazzá. Per­sze a padban van még hely azok számára is, akik a front másik felén tettek meg mindent egy város elpusz­tításáért. A tábornok éjszakájára azon­ban még várni kell.

Nemcsak álmodozásokból áll a világ, éppen ezért forduljunk a szörnyű valóság felé. A nem létező Jugoszlávi­ába becsöppenő gyanútlan megfigyelő mit vesz észre mindenekelőtt? Természetesen a végeláthatatlan sorokat a benzinkutak előtt. Ebből azt a naiv és elhamarkodott következtetést vonhatná le, hogy ahol ilyen sorok vannak, ott nem sok jó vár a fiatalokra. Persze alaposan tévedne, mert a jobb sorsot is megért jugo­szláv (?) honpolgár a valamikori len­gyel modell szerint a rezignáció far­kasvakságába menekül. A lengyel modell pedig a következő (példamese a benzineseknek):

Hatalmas sor Varsóban egy élelmi­szerüzlet előtt. Az egyik nem éppen kötélidegzetű sorban álló hirtelen kivá­lik, és elindul egy bizonyos irányba. A mellette álló nem kis megrökönyödé­sének adva hangot utána kiabál: „Ho­va megy?” A válasz: „Nem bírom tovább ezt a helyzetet, megyek és lelövöm a köztársasági elnököt.” Fél óra múlva a helyszín ugyanaz, azzal, hogy a felhergelt személy orrát lógat­va bandukol vissza a sor végére. A kíváncsiskodó ismét kérdez: „Na, mi történt?” Mire a válasz: „Ugyan hagy­ja, ott még hosszabb a sor”.

Régen voltam már Belgrádban, úgyhogy nem tudhatom, képződik-e már a sor a Dedinjén.

Mert a sor nélkül nem lesz széles e szerb rónaságon sem rendszerváltás, sem betevő falat. Arra ugyan hiába is várnak az ENSZ-ben meg mindenütt másutt, hogy a délszláv háború fő bűnöse önszántából távozik. Erre semmi jel nem utal, sőt a szocialis­táknak nevezett bolsevikok újabb és újabb trükköket találnak ki agyongyö­tört lakosságuk szórakoztatására. Most azzal rukkoltak elő, hogy válasz­tásokat csak népszavazás után lehet tartani. A referendumon pedig csak akkor mehet át az előrehozott válasz­tások gondolata, ha a bejegyzett sza­vazók több mint fele szavaz rá. De könyörgöm, hogyan járulhatna ennyi ember az urnák elé, amikor a benzin­kutak előtt állnak?

Nem ez azonban a legveszélyesebb játék, amelyet Milošević irodájából irá­nyítanak. Sokkal fenyegetőbbek azok a jelek, amelyek a krajinákból érkez­nek. Karadžićék és Hadžićék bejelen­tették, hogy egyrészt egyesülnek egy­mással és önmagukkal, másrészt vi­szont, ha nincs más, akkor majd ők védik meg a Nagy Vezért Belgrádban. Elérkezett ugyanis a végső leszámolás órája: vagy elfogadják a horvátországi szerb terroristák vezérecskéi, hogy a horvát állam fennhatósága alatt kell élniük vagy mehetnek.

És ezen a ponton vetődik fel a vajdasági magyarság sorskérdése. Ha Tuđmanék, ígéretükhöz híven, rendet teremtenek a saját fertályukon, akkor az ottani szerbek menekülni fognak. Nem Kosovóba, nem Sandžakra, nem a Morava partjára, hanem Vajda­ságba, ugyanígy, ha nem valósul meg Karadžićék (nem teljesen meg­alapozott) elképzelése a kantonizált Boszniáról, akkor onnan is várhatunk egy még nagyobb menekültáradatot. Ezek után a lakosság etnikai összeté­tele olyannyira megváltozik, hogy ho­mogénné válik. Ezek után már hiába ismernék él a nemzetközi tényezők Vajdaság speciális státusát, ami nagy­fokú autonómiát jelent, hiszen ezt a lakosság hatalmas többsége ellenez­né, sőt van egy sejtelmem, hogy akár fegyverrel a kezében is kiharcolná Vaj­daság önállóságának megsemmisíté­sét.

Mi hát a teendő? Teszem fel a kérdést Lenin elvtárs után majd egy századdal. Egyetlen egy járható út van: minden nemzetközi fórumon síkraszállni, hogy a horvátországi és a boszniai szerbek minél nagyobb auto­nómiát kapjanak. Ellenkező esetben szedhetjük a sátorfánkat.

1992. szeptember 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A legnagyobb távozott

Kihalt a bosszú vágya, csak romlott kompromisszumok léteznek, magyarázta. A társadalom manapság megveti Elektrát, aki itt >

Tovább

Az ég dörög, de a zivatar elmarad

Anikóval a teraszon ácsorogva szkeptikusan bámultuk az újvidéki mesterséges boldogságot és fényáradatot. Szabó Lőrinc verssorát ismételgettem: >

Tovább

Biztosítani a médiaszabadságot!

Az MNT alapította médiák az adófizetők pénzéből valójában nem az anyanyelvű közszolgálati tájékoztatás, hanem a VMSZ >

Tovább

Hajnal Jenő ellenzi a sajtó függetlenségét!

Az MN elnöke szükségesnek tartotta, hogy külön kommentálja a szerbiai tájékoztatási stratégiát és ezzel kapcsolatosan kifejtse >

Tovább

Övék az ország, maguknak építik (by Kenedi János)

Mindannak, ami ma a kultúrában és az oktatásban történik, semmi köze az értékteremtéshez, a hagyományok ápolásához >

Tovább

A Trump-puccs és honi recepciója

Kevés dologra vagyok kíváncsibb, mint az Orbán-rezsim végének hogyanjára, fel vagyok készülve meglepetésekre, idő előttiségre, időn >

Tovább

„Szerencsésnek mondhatom magam”

Maga a tisztogatás úgy nézett ki, hogy megálltak a járművek kb. 20 kilométerre a falu előtt >

Tovább

„Én magyar vagyok!”

Ott történt az is, hogy rám szállt egy háborút megjárt önkéntes. Állandóan macerált, nem fért a >

Tovább

A csalhatatlanokról és a tévedhetetlenekről

Megtanultam, hogy legjobban a csalhatatlan értelmiségiektől tartsak, hiszen ezek a tévedhetetlenek veszélyesek azok számára, akik szüntelenül >

Tovább

Fennállása óta a legnagyobb összeggel rendelkezik az MNT?

Nagy kérdés viszont, hogy ezt az összeget mennyire költik célszerűen, ésszerűen és főleg milyen eredménnyel? Ugyancsak >

Tovább

“Idegen eszmék”

Gömbös Gyula sem marad le.1928 februárjában óva int: „helytelen volt, mikor becsempésztek ide nyugatról különböző eszméket, >

Tovább

A megbeszélt háború

Azokat a gaztetteket, amiket elkövettek a mi katonáink is, józan ésszel talán nem is lehetett volna >

Tovább