Ma Tekla, Líviusz, Ila névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Édentől Balkánra
Beszély a veszélyben a kígyóról meg a bűnbeesésről
Keszég Károly
„Lóra, magyar!”, más úgysem marad. Ha így folytatódik, oda jutunk, hogy a lovat nem csak mint közlekedési eszközt, hanem mint kiváló minőségű hentesárut is újból számon tartjuk.
Ajánlom a figyelmükbe még a következő, csöppet sem régi keltezésű ötleteket: ha van cukruk, lisztjük, sójuk és egyéb, a háztartásban nélkülözhetetlen portékájuk mérjék ki kilós csomagokra, s dugják el a ház különböző rejtekhelyein. Ennyit a nekünk feltálalt „demokráciá”-ról, amely ide juttatott bennünket.
Elnéztem a tartományi pártértekezlet megelégedett tekintetű atyafiait, s nem jutott eszembe semmi. Nekik se. Ami azt jelenti, hogy továbbra is nézünk egymásra, mint ama bizonyos borjú az új kapura. Ők kissé (!) hülyének néznek bennünket, mert nem látjuk a nép és a nemzet avantgárdjának fölfogásában beállt változást. Ez igaz, mert nehéz fölfogni a fölfoghatatlant. Mondjuk azt, hogy ebből a tartományból indult el az a lavina, amely az ország széteséséhez, majd a háborúhoz vezetett, s ennek a militáns szellemnek a szekértolói továbbra is a díszpáholyban, s nem a börtönben ülnek. Októberben nemcsak az aradi vértanúkra emlékezünk, hanem a 88-as tragédiára is. Nem annyira a tartomány elvesztésére, mint inkább a „minden lelket egy temetőbe” vezérgondolat agylágyító térhódítására, amely lassan, de biztosan kiterjedt a Balkánra, majd Közép-Európára is.
A jelenlegi viszály ősforrásánál most is vért ivó Radovan Karadžić úr, poétához nem illően, többször is elismétli, hogy a boszniai szerbek nem folytatják a genfi béketárgyalásokat, ha az amerikaiak és nyugati szövetségeseik légizárlatot vezetnek be a bosnyák ég felett. Őszintén szólva, nincs is mit tárgyalni erről a kérdésről – vele. Lehet ugyanis, hogy a Nyugat fél az iszlám további térhódításától, de attól még inkább, hogy olyanok védjék érdekeit, akikhez képest Hasfelmetsző Jack valóságos Hófehérke volt. Ha pedig a pakisztáni látogatásáról hazatérő Izetbegović nem puskával, hanem fegyverszüneti fölhívással érkezik haza, akkor azért arról is el lehetne beszélgetni, hogy az iszlám országok sem akarnak szent háborút indítani az egyetemes pravoszláv kommunizmust, megtestesítő Szerbia, illetve a Szerbiával mindenáron egyesülni akaró krajinák önjelölt vezérecskéi ellen. Ha Allah úgy akarja, akkor az Isten is megsegíti azt, aki néhány lövéssel elhallgattatja a hadak útján megfeneklett pszichológust. Hasonló esetre volt már példa, s nem is kell a történelmet segítségül hívni.
Az ámokfutó háborús kalandoroknak kétségkívül az sem tetszik, hogy Milán Panić népszerűsége töretlen; nem így képzelték el a szebb szerb jövőt. A jugoszláv kormányfő demokratikus választásokat sürget, a szerb parlament pedig referendumot írat ki a választásokról. Panić kifejti, hogy az előállt helyzetért Milošević a hibás, a szerb tévénéző pedig ezt nem hallja, nem látja. Választhat. A szankciók pedig maradnak. Romániában is választott a nép, s mivel arra szavazott, aki egyenes ági leszármazottja Ceausescunak az USA-tól nem kapja meg a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt. Ők valahogy csak túlélik azt a diktatúrát, nekünk nem biztos, hogy ennyi esélyünk is van. Annál kevésbé, mert – bármennyire szeretné – nem Milošević a megmondhatója annak, hogy hány héten belül oldják fel a zárlatot; tőle meg se kérdezik. Legföljebb azt, hogy mikor akar lelépni a porondról, mert akkor esetleg szó lehet a könnyítésekről.
Hogy ki a nemzetmentő és ki nem, arról még bizonyára sokat fogunk hallani a ránk mért időszakban. Minden jel arra mutat viszont, hogy a nagy nemzeti hősökből lesznek az árulók. Lehet, hogy mire ez a lap megjelenik, már ki is mondták a szerb nép atyjáról a szentenciát: nem tárgyalhat önkezdeményezésre az ősellenségnek titulált Franjo Tuđman-nal, tehát áruló. Dobrica Ćosić megízlelheti az általa ültetett fa gyümölcseit; sovány vigasz, hogy a szerb édenkert még az Ádám és Éva előtti állapotban van: sok a kígyó, kevés az alma.
Amit most felvázoltunk az nem más, mint a menekülés esélyének útja. Keskenynél is keskenyebb. Sokkal szélesebb az az út, amelyen a kilátástalanság elől menekülők hada lépked. Valahogy ismétlődnek az évek tavaly ilyentájt indult meg a vajdasági magyarok népvándorlása észak felé, s most ismét ennek vagyunk a tanúi. Megint főleg az értelmiség távozik. Értelmisége nélkül a nép sokkal sebezhetőbb, bár ha jól belegondolunk soha igazán nem alakult ki életképes, feladatát vállalni tudó vajdasági magyar értelmiség. Külön tragédia, hogy amikor kialakulhatott volna, akkor kényszerült háborúba vagy menekülésbe. Akkor is, most is. Az éveken nem fog az ima, sem a megkeseredés, sem pedig a dac. S még kevésbé az egymás húsába való beletépés, az eltűnt idő bűneinek föl-hánytorgatása. Még most is az helyzet, hogy az ittmaradás és a mindenki számára elfogadható élet megteremtése egyaránt tartozik azokra is, akik kint rekedtek, s azokra is, akik bent maradtak. Hogy ne kelljen rejtegetni a lisztet, a cukrot, a sót és – soha többé – az értelmet.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Botrány Újvidéken
Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >
Menekülés a magányból a forradalomba
A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >
Javasasszonyok és politológusok
A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >
Kettős nyomás alatt
Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >
Örömünnep Szerbiában
Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >
Konformizmus-vita
Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >
Örök hála Bosnyák Istvánnak
Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >
Szaxofon
A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >
Alternatíva nélküli kor
Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >
Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”
A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >
Laudáció Márti néni tiszteletére
Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >
Mozaik vagy periféria?
A kisebbségi kultúra és közélet lélegeztetőgéppel Budapestre van csatolna, a közösség egyre inkább szigetszerűen működik. A >