Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

„Lóra, magyar!”, más úgysem ma­rad. Ha így folytatódik, oda jutunk, hogy a lovat nem csak mint közleke­dési eszközt, hanem mint kiváló minőségű hentesárut is újból számon tartjuk.

Ajánlom a figyelmükbe még a következő, csöppet sem régi keltezé­sű ötleteket: ha van cukruk, lisztjük, sójuk és egyéb, a háztartásban nélkü­lözhetetlen portékájuk mérjék ki kilós csomagokra, s dugják el a ház külön­böző rejtekhelyein. Ennyit a nekünk feltálalt „demokráciá”-ról, amely ide juttatott bennünket.

Elnéztem a tartományi pártértekez­let megelégedett tekintetű atyafiait, s nem jutott eszembe semmi. Nekik se. Ami azt jelenti, hogy továbbra is né­zünk egymásra, mint ama bizonyos borjú az új kapura. Ők kissé (!) hülyé­nek néznek bennünket, mert nem látjuk a nép és a nemzet avantgárdjá­nak fölfogásában beállt változást. Ez igaz, mert nehéz fölfogni a fölfogha­tatlant. Mondjuk azt, hogy ebből a tartományból indult el az a lavina, amely az ország széteséséhez, majd a háborúhoz vezetett, s ennek a militáns szellemnek a szekértolói tovább­ra is a díszpáholyban, s nem a bör­tönben ülnek. Októberben nemcsak az aradi vértanúkra emlékezünk, ha­nem a 88-as tragédiára is. Nem annyira a tartomány elvesztésére, mint inkább a „minden lelket egy te­metőbe” vezérgondolat agylágyító tér­hódítására, amely lassan, de biztosan kiterjedt a Balkánra, majd Közép-Eu­rópára is.

A jelenlegi viszály ősforrásánál most is vért ivó Radovan Karadžić úr, poétához nem illően, többször is elis­métli, hogy a boszniai szerbek nem folytatják a genfi béketárgyalásokat, ha az amerikaiak és nyugati szövetsé­geseik légizárlatot vezetnek be a bos­nyák ég felett. Őszintén szólva, nincs is mit tárgyalni erről a kérdésről – vele. Lehet ugyanis, hogy a Nyugat fél az iszlám további térhódításától, de attól még inkább, hogy olyanok védjék érdekeit, akikhez képest Has­felmetsző Jack valóságos Hófehérke volt. Ha pedig a pakisztáni látogatásá­ról hazatérő Izetbegović nem puská­val, hanem fegyverszüneti fölhívással érkezik haza, akkor azért arról is el lehetne beszélgetni, hogy az iszlám országok sem akarnak szent háborút indítani az egyetemes pravoszláv kommunizmust, megtestesítő Szerbia, illetve a Szerbiával mindenáron egye­sülni akaró krajinák önjelölt vezérecskéi ellen. Ha Allah úgy akarja, akkor az Isten is megsegíti azt, aki néhány lövéssel elhallgattatja a hadak útján megfeneklett pszichológust. Hasonló esetre volt már példa, s nem is kell a történelmet segítségül hívni.

Az ámokfutó háborús kalandorok­nak kétségkívül az sem tetszik, hogy Milán Panić népszerűsége töretlen; nem így képzelték el a szebb szerb jövőt. A jugoszláv kormányfő demok­ratikus választásokat sürget, a szerb parlament pedig referendumot írat ki a választásokról. Panić kifejti, hogy az előállt helyzetért Milošević a hibás, a szerb tévénéző pedig ezt nem hallja, nem látja. Választhat. A szankciók pedig maradnak. Romániában is válasz­tott a nép, s mivel arra szavazott, aki egyenes ági leszármazottja Ceausescunak az USA-tól nem kapja meg a legnagyobb kereskedelmi kedvez­ményt. Ők valahogy csak túlélik azt a diktatúrát, nekünk nem biztos, hogy ennyi esélyünk is van. Annál kevésbé, mert – bármennyire szeretné – nem Milošević a megmondhatója annak, hogy hány héten belül oldják fel a zárlatot; tőle meg se kérdezik. Legföl­jebb azt, hogy mikor akar lelépni a porondról, mert akkor esetleg szó lehet a könnyítésekről.

Hogy ki a nemzetmentő és ki nem, arról még bizonyára sokat fogunk hallani a ránk mért időszakban. Min­den jel arra mutat viszont, hogy a nagy nemzeti hősökből lesznek az árulók. Lehet, hogy mire ez a lap megjelenik, már ki is mondták a szerb nép atyjáról a szentenciát: nem tárgyalhat önkezdeményezésre az ősellenségnek titulált Franjo Tuđman-nal, tehát áruló. Dobrica Ćosić megíz­lelheti az általa ültetett fa gyümölcseit; sovány vigasz, hogy a szerb édenkert még az Ádám és Éva előtti állapotban van: sok a kígyó, kevés az alma.

Amit most felvázoltunk az nem más, mint a menekülés esélyének útja. Keskenynél is keskenyebb. Sok­kal szélesebb az az út, amelyen a kilátástalanság elől menekülők hada lépked. Valahogy ismétlődnek az évek tavaly ilyentájt indult meg a vajdasági magyarok népvándorlása észak felé, s most ismét ennek va­gyunk a tanúi. Megint főleg az értel­miség távozik. Értelmisége nélkül a nép sokkal sebezhetőbb, bár ha jól belegondolunk soha igazán nem ala­kult ki életképes, feladatát vállalni tu­dó vajdasági magyar értelmiség. Kü­lön tragédia, hogy amikor kialakulha­tott volna, akkor kényszerült háború­ba vagy menekülésbe. Akkor is, most is. Az éveken nem fog az ima, sem a megkeseredés, sem pedig a dac. S még kevésbé az egymás húsába való beletépés, az eltűnt idő bűneinek föl-hánytorgatása. Még most is az hely­zet, hogy az ittmaradás és a mindenki számára elfogadható élet megterem­tése egyaránt tartozik azokra is, akik kint rekedtek, s azokra is, akik bent maradtak. Hogy ne kelljen rejtegetni a lisztet, a cukrot, a sót és – soha többé – az értelmet.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Gurul a dinár, gurul a forint

Szerbiában nem idézett elő felháborodást a Szerbiai Oknyomozó Újságíró Központ (CINS) jelentése arról, hogy miként támogatja >

Ki a jó magyar és ki nem az

Természetesen azzal kérkednek, hogy ők a legjobb magyarok! Ahogy látom a „jó magyarok” időközben jócskán megszelídültek, >

A nemzeti közösségi jogok újabb nyirbálása?

Az MNT-nek a kultúrában való döntéshozatali jogokért való mostani kiállása határozott és jogilag is indokolt. Kérdés >

Európa árvái

Jól esett, hogy újra láthattam a régi ismerős arcokat. Kiderült, hogy Horvátországban és Szlovéniában mégis valamelyest >

Az énekes halálát gyászolja a hatalom és az ellenzék

A mérvadó újságok megemlékeznek a 100 évvel ezelőtt 1921-ben született (2002-ben elhunyt) amerikai liberális filozófusról, John >

Sok pénz, semmi eredmény

A jelenlegi vezetőknek halvány elképzelésük se nincsen, hogyan lehetne fejleszteni, a saját lábára állítani a délvidéki/vajdasági >

A mazsolázók

Színre lépnek a névtelenül mazsolázó sajtómunkások, akik a megjelent autorizált interjút úgy vágják össze, hogy nem >

Kusturica Szarajevó fölött

És akadnak azért jó dolgok is. Igaz, a halálhoz kötődnek ezek is. Elhunyt ugyanis az újvidéki >

Az elrabolt idők nyomában

Én csak keresem a hagyományt miközben az a tudat kínoz, hogy elrabolták a múltomat.  Nem csak >

A tévedhetetlenekkel szemben

Furcsa állítás, de bevallom: nem hiszek azoknak az embereknek, akik életükben nem tévedtek jó néhányszor. Nem >

„Nesze semmi, fogd meg jól!”

Aki csak teheti, továbbra is tartson ki az elvett ingatlanok természetben való visszakövetelése mellett, ne fogadja >

A közéleti vákuum depresszív hatása

A covid19 befagyasztotta az állapotokat, ami nem jelenti azt, hogy a társadalmi feszültségek nem növekszenek. Ezt >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |