2019. augusztus 21. Szerda
Ma Sámuel, Hajna, Piusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Délvidéki nyár

Hontalan hasztalanok hűsítő hangoskodása - hiába

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Huzamosabb ideig nem voltam abban a szerencsés helyzetben, hogy a Szerbiai RTV műsoraiból értesüljek a világ dolgai­ról. Nos, a minap mit sem sejtve végig­élveztem a hosszú a főcímet, tudják, azt, amikor valami nagyon mélyen nemzeti és patrióta módon kering a semmi körül, majd midőn küldetését befejezve a betel­jesülés gyéren pislákoló reményét éb­reszti a nézőben, hirtelen kezdődik egy újabb bevezető.

Az ilyen módon már ala­posan bemelegített honpolgárra csak ez­után várnak a döbbenetes képsorok. Minden átmenet nélkül ugyanis megjele­nik a képernyőn a búza, és a távolból hal­lani a szorgos gépek moraját. Ezt kö­vetően ragyogja csak be a még mindig árammal hivalkodó szobát a műsorve­zető hölgy, aki minden átmenet nélkül közli velünk, hogy hál' istennek meg a gondos államnak, megkezdődött az ara­tás.

Az ilyen elképesztően bátor hozzáállás után felidéződnek az egykori tévésben azok a valamikori szerény napok, amikor a hí­radókban közöltünk híreket is. Habár, nem a maiakat kimenteni akarván, eszünkbe jutnak azok a szintén vakmerő szerkesztők, akik a hetvenes években (boldog békeidők) Tito marsall üdvözlő vagy részvéttávirata után kutattak a Tanjug (ez is egy nagy halott) halmazai kö­zött. Mert egyébként mivel kezdhették volna a műsort. Csakhogy akkor még volt valaki, aki táviratokat küldött, és ami még fontosabb: volt kinek.

Maradjunk azonban a dicső mában, amelyben kizárólag csak gazdasági sike­rekből és a népirtó szankciók elleni szó­tirádákból áll. Azt feltételeztem, hogy Boszniában nincs háború, és ha van is, az olyan (számunkra) jelentéktelen, hogy kár a híradó drága perceit ennek szentel­ni. Valamit ugyan sejteni lehetett abból, hogy mindannyian elítéltük a németek „beszállását” a háborúba. A történelem nem bottal ver.

A gazdasági sikerélményekkel agyon­fárasztott polgár mit tesz annak érdeké­ben, hogy végre kikapcsolódjon? Termé­szetesen bekapcsol valami helyi ultrarö­vid hullámú adót, hogy a népbutító pop­rock-hopp zenébe fojtsa búját. Hát nem ott is okítanak!? Egy professzor, aki azt állítja, hogy a belgrádi Crvena zvezda sta­dionja mellett nőtt fel még az Arkan előtti régmúltban, egyszerre csak azt mondja: a szerb nép hamarosan elveszik, vagy már el is veszett, mert a fiatalok pljeska­vica helyett hamburgert esznek, és ami a csúcs: kólát isznak. Mert bezzeg az orosz nemzet, amely erős mint a bivaly, „a saját hagyományaiból él”. Nesze neked, nyuga­ti hulajzene! Zsákutcába jutottunk! Is­merős a történet? Ne adják tovább!

Tudok egy másikat is, de az már plety­ka. Főszereplője a Buldózer, vagyis polgári nevén Jacques Chirac, aki a leghivalkodóbban büszke nemzet, a franciák köztársasági elnöke. Hagyományaikat ápolva, a beiktatás után nemsokára a francia konyha időtállóságát próbálva bi­zonyítani, meghívta Európa Unióbeli tár­sait vacsorára. Az első ilyen légyotton, ahol már az előétel és a hagymaleves kö­zött meg szokták hányni-vetni a világ dol­gait, főhősünk keresetlen szavakkal illette a Paléban székelő szintén büszke nem­zetrész vezető tagjait. Egy régebbi játé­kos, Papandreu görög miniszterelnök, aki amerikai diákként kezdte és a pravo­szláv világ élharcosaként folytatta, nem bírván már hallgatni az ideggyógyász és csapata ócsárolását, kibökte a béke­comb mellett, hogy azok csak a vallásu­kat védik. Mi sem kellett több főhősünk­nek, aki meg sem várva, hogy a pincér kitöltse a poharakba az újabb adag Chablis-t, rámordult a fiatal feleségébe, valamint a török és a macedón veszélybe belerokkant Andreaszra, hogy „azok nem védenek semmilyen vallást, nincs is ne­kik, hanem közönséges terroristák”. Már a desszert (frappé és palacsinta) után mondta, miközben konyakot töltöttek a kávéba, hogy állandóan rosszullét kör­nyékezte, amikor Milošević szerb elnök­kel beszélt telefonon, akkor még a túszok ügyében. A következő légyottra már Cannes-ban került sor, ahol ezúttal nem filmeket, hanem államfőket mutattak be. Nos, a vendéglátó ezúttal is Chirac volt és az áldozati (rántott) bárány pedig is­mét a pánhellén Andreasz volt, aki most nem azért kapott a kacsójára, mert a Cordon BIeu (magyarul Karađorđeva snicla) után kapkodott, hanem mert már mindenki unja, hogy nem tud kibékülni egyik létező (Ankara) és egyik nem létező (Szkopje) szomszédjával. Azt mondják, mindezek után Andreaszéknál csak gö­rög ételeket szabad felszolgálni, és szer­bül beszélni az asztalnál.

Közben azért Chiracról is kiderültek turpisságok, mert midőn ő „utálkozott”, beosztottjai vígan tárgyaltak a „terroristákkal”. Azért azt nem lehet ráfogni, hogy nem ápolja a francia hagyományo­kat.

Hagyományuk azonban nemcsak a franciáknak van, hanem annak a renge­teg békeközvetítőnek is, aki már évek óta ügyesen rendezi a nem létező boszniai háborút. Most azonban rájuk jár a rúd. A szarajevói városi tanács úgy döntött, hogy a japán Akasi Jaszusit (nem egy ja­pán tortaszelet) és a nyakigláb norvég Thorvald Stoltenberget nemkívánatos személynek nyilvánítja. A nemtortának a bűne az, hogy nem csap le Chirac terro­ristáira, a nyurgának meg az, hogy egy oslói előadásán azt mondta: Boszniában nem etnikai, hanem polgárháború folyik, mert a muzulmánok és a horvátok is tu­lajdonképpen szerbek. Élve maradt. Csak nem mehet Szarajevóba. Esetleg a spanyol tengerpart?

A korábbi közvetítők sem voltak fedhetetlenek. Lord Carrington családját ro­koni ágak fűzték a Karađorđevic dinasz­tiához – állították annak idején a benn­fentesek. A másik lord, az Owen, pedig akkor vált a szerb hagyományos konyha­művészet rajongójává, amikor a Mi­lošević házaspár požarevaci birtokán töl­tött el egy vidám hétvégét.

És akkor miért ne kezdődhetne a hí­radó búzával?

1995. július 5.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az MNT mikor illetékes, és mikor nem?

Nem az a probléma, hogy Birkózóakadémia létesül, hanem, hogy az MNT nem az illetékességi körével összhangban, >

Tovább

Álmomban sem gondoltam volna...

De mit mondjon az elszegényedett kisember, akinek a gyerekei azokban az években külföldre menekültek, ő pedig >

Tovább

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, >

Tovább

Ólomévek

Az egyik napról a másikra, meséli Tolnai, a hatalom jó és rossz fiúkra osztott fel bennünket. >

Tovább

„Út a keresztény szabadság korszakába”?

A haladó VMSZ képviselőinek tusványosi – minden valós elemzést és politikai meglátást nélkülöző – felszólalásai is >

Tovább

Száz év vendégszeretet

Hiszen mi másról is tanúskodik majd a száz esztendővel utánunk élőknek Jinglak Sinavatra egykori thaiföldi miniszterelnök-asszony >

Tovább

Az úri Magyarország visszatérése

A pesti centralizmus maga alá gyűrte a felvidéki autonómia eszméjét. Amig a Felvidék Csehszlovákiához tartozott, kívánatos >

Tovább

A demokráciákat a szavazófülkékben verik szét

Évtizedeken át reménykedtem a demokráciában, most belátom, hogy az autoriter rendszerekhez szabad választásokkal kikövezett út vezet. >

Tovább

A kisebbségek pápája is...

Elismerem, hogy a pokolba vezető út is hamis keresztekkel van szegélyezve, ám ezúttal nem a pártpapokra, >

Tovább