Ma Margit, Piroska névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Korszerű-e naplót írni Máraihoz a chat, Face, blog, mail korában?
Szerbhorváth György
„Mert hogy magyar Újvidéken is lassan annyi marad, mint San Diegóban, Kaliforniában.” Szerbhorváth György (Librarius):
Bezzeg régen, mondhatjuk már megint. Amikor az irodalom után érdeklődő ifjú előszeretettel kukkantott be az írók naplóiba, kotorászott magán- és közéletükben, fürkészte emésztésüket, szerelmi és társasági életüket, a történelem viharait. Magyarul, azt hiszem, már mindörökké Márai Sándor naplói képezik az etalont, de én anno nem kevésbé érdeklődéssel forgattam Thomas Mann (jól meghúzott) naplóit. És örök téma (volt), hogy vajon a naplóíró, mármint a profi író, vagy egyéb művész, tudós, közéleti személy eleve úgy írja-e a naplóit, hogy nem szánja a nyilvánosságnak – noha kiköti, csak ezer év múlva publikálhatók, sőt, halála után azok megsemmisítendők, vagy kisagyában nagyon is ott motoszkál a gondolat, hogy az utókor erre bizony kíváncsi lesz, hisz nagy ember ő. Olykor persze a mindennapi emberek naplói végül érdekesebbek, hitelesebbek, például a társadalomtörténészeknek bizonyosan. Akárcsak a levelezések.
De ki ír ma még naplót? Amikor naponta az is ír, beszámol életéről stb., aki sose írt volna: chat-en, Face-n, e-mail-ben, blogon – ha úgy vesszük, ezek is a naplók, levelezések formái, és akkor a Face-re feldobott képekről, selfikről, kommentekről nem is szóltunk. Életünk sose volt ennyire dokumentált írásban (is), de ha Nobel-díjat is kapunk, ki a fene lesz az – mondjuk egy irodalomtörténész –, aki egyszer majd nekilát a tömérdek anyag (szemét?!) feldolgozásához?
Végel László, Újvidék írója viszont nem most kezdte a naplóírást. Ha jól rémlik, ha jól látom, naplójegyzeteit már a 90-es évek legeleje óta írja s publikálja, azaz a délszláv háborúk kitörése óta. Rendszeresen megjelennek az újvidéki Családi Kör c. hetilapban, s eddig két kötetben is megjelentek összegyűjtve (Időírás, időközben I. és II., 2003, ill. 2011) Most egy harmadik válogatással rukkolt elő – valahol úgy nyilatkozott, fiókjában legalább négykötetnyi napló van még –, amely az 1992-2014-es jegyzetekből válogat, bár 1992-ből csak kettő akad, s utána 2000-től sorjáznak, de ez a koncepció miatt van: mindegyikben Máraival folytat diskurzust, vagy idézi és hozzáfűzi gondolatait, aktualizálja, kibővíti, Márait a közelmúlt Szerbiájába, Vajdaságába ülteti.
Márait az utóbbi 25 éve számosan lovagolták meg kurzusformán, lábszagúan: megdöbbentő élményem volt Békésszentandráson pár éve, hogy amikor belép az ember a könyvtárba, oltárszerűen két könyvespolc fogadja: a baloldalin csak Márai-könyvek sorakoznak, a jobbon meg Wass Albertéi; pedig ha valami nagyon nem illik össze, mint a cukor és a só, az pont Márai és Wass. S noha Márai és Végel életútja közt, mondhatni, semmi hasonlóság sincs, a párhuzam sok tekintetben adott. Nem csak azért, mert mondjuk mindketten így vagy úgy több időt töltöttek el Berlinben, elég sokat utaztak, vagy hogy számos műfajban alkotott egyik, s alkot ma is a másik: regény, dráma, esszé, napló (Végel csak verset nem ír). A sajátos kisebbségi sors köti össze őket: Márai kassai, felvidéki, innen indul el bolyongani a nagyvilágba, míg a szenttamási születésű Végel az onnan 30 kilométerre lévő Újvidéken marad, s ide tér mindig vissza.
Átélik a háborús időket, egyikük sem a régi avagy új rezsim(ek) kedvencei, és óhatatlanul ugyanazok a kérdések merülnek fel ilyenkor: menni vagy maradni? Mit jelent a haza? Mi (volt) a kommunizmus, az áporodott hűbéri álkapitalizmus vagy épp manapság a vadkapitalizmus? Mit tehet az író, aki szabadon akar gondolkodni is? Márai és Végel elmélkedései sok helyütt párhuzamba állíthatók: avagy semmi új a nap alatt.
Ma már persze egy honlapon is kiadható minden, nem kell kiadóra várni. Az effajta tematikus összeállításoknak azonban mégis az az előnye, hogy esszévé, esszékötetté állnak össze, szerkesztettek, és nem egy végeláthatatlan folyamot kapunk. Az azonban bizonyos, hogy Végel jegyzetei – épp rendszerességük okán, ahogyan konzekvensen beszámol arról, mi történik a panelházban, ahol lakik, a közeli boltban, kedvenc kávézóiban, a Duna-parti séták során, a budapesti utakon, amelyeken mindig azzal szembesül, mi a magyar most?, a külföldi utakon, vagy ahogyan olvasmányélményeiről, beszélgetéseiről, írótársairól, fellépéseiről vagy akár az egészségüggyel folytatott küzdelemről ír (ami legalább olyan nehéz, mint magával a betegséggel küzdeni), továbbá a politikáról, a gazdaságról, maffiáról – maradandóbbak lesznek, és a korszak tanulmányozói számára inspirációt, biztos kiindulópontot adnak-adhatnak majd.
Mert hogy magyar Újvidéken is lassan annyi marad, mint San Diegóban, Kaliforniában. Vagy ha vannak is, legalábbis nevük alapján, nevükről lehullott az ékezet (sőt, cirill betűs lett) és a magyart is kerékbe törik, vagy már nem is értik. Ők is már, legfeljebb, gasztromagyarok, és elvétve akad köztük még egy-egy író.
(Gondolom, szimpla hiba, de mily jellemző: szövetgondozóként Farbas Anikó van feltüntetve. Feltételezem, ő Fárbás Anikó, Végel László felesége. Lám, két ékezet még Pesten is eltűnhet.)
Végel László: Négyszermközt Máraival. Naplójegyzetek, 1992-2014. Budapest, Noran Libro, 2014, 164 oldal, 2690 Ft
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
„Szerbia nem ért el felmutatható előrehaladást”!
Kit és mit képvisel Deli Andor? 1. A hatalom részét képező magyar párt dicstelen szerepet játszott >
Bethlen Gábor a főtéren
Aki Marosvásárhelyre látogat, nézze meg feltétlenül Bernády György szobrát a Teleki-ház előtt és a Bethlen Gábor-szobrot >
Az ironikus kontrapunkt
Az életébe több ilyen patetikus esemény játszódott le, vallotta be, de az említettek miatt, nem írt >
A legnagyobb távozott
Kihalt a bosszú vágya, csak romlott kompromisszumok léteznek, magyarázta. A társadalom manapság megveti Elektrát, aki itt >
Az ég dörög, de a zivatar elmarad
Anikóval a teraszon ácsorogva szkeptikusan bámultuk az újvidéki mesterséges boldogságot és fényáradatot. Szabó Lőrinc verssorát ismételgettem: >
Biztosítani a médiaszabadságot!
Az MNT alapította médiák az adófizetők pénzéből valójában nem az anyanyelvű közszolgálati tájékoztatás, hanem a VMSZ >
Hajnal Jenő ellenzi a sajtó függetlenségét!
Az MN elnöke szükségesnek tartotta, hogy külön kommentálja a szerbiai tájékoztatási stratégiát és ezzel kapcsolatosan kifejtse >
Övék az ország, maguknak építik (by Kenedi János)
Mindannak, ami ma a kultúrában és az oktatásban történik, semmi köze az értékteremtéshez, a hagyományok ápolásához >
A Trump-puccs és honi recepciója
Kevés dologra vagyok kíváncsibb, mint az Orbán-rezsim végének hogyanjára, fel vagyok készülve meglepetésekre, idő előttiségre, időn >
„Szerencsésnek mondhatom magam”
Maga a tisztogatás úgy nézett ki, hogy megálltak a járművek kb. 20 kilométerre a falu előtt >
„Én magyar vagyok!”
Ott történt az is, hogy rám szállt egy háborút megjárt önkéntes. Állandóan macerált, nem fért a >
A csalhatatlanokról és a tévedhetetlenekről
Megtanultam, hogy legjobban a csalhatatlan értelmiségiektől tartsak, hiszen ezek a tévedhetetlenek veszélyesek azok számára, akik szüntelenül >