Ma Zoltán, Szultána névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
A hosszú rések éjszakája
Bájital helyett azoknak, akik még hisznek a szent igazságban
Bódis Gábor
Még csak rések és nem kések vannak az össz-szerb nemzettesten, de ismerve a szereplőket, ez utóbbi, mind divatosabb evőeszköz sem várat már sokat magára. Több száz millió tévénézővel együtt abban az elképesztő gyönyörben lehetett részem, hogy élőben láthattam – méghozzá együtt – Šešeljt és Karadžićot, a két legnagyobb Szerbet, akik átvették a stafétabotot (néhai Marsallunk, figyelj!) a Nemzet Atyjától, aki nyilatkozni szokott, és a Nagy Vezértől, aki cselekedni szokott.
Mindketten, mint eme szokások rabjai, megfeledkeztek a mellékes szereplőkről, akikről kiderült, hogy az utolsó áldozatig is képesek kitartani az ügy mellett. Na mármost, Milošević általában jól szabott öltönyben jelenik meg, annak bizonyságául, hogy a kommunizmusban az anyag nem vész el, csak átalakul. Ćosić (akinek egyre elmésebb nyilatkozataitól a falra mászás már nemzeti sporttá lépett elő) már kevésbé tartja magát a materializmus katekizmusához, de ezt nem is lehet elvárni tőle, hiszen lelkében a népviselet föltétlen rajongója. De még így is el lehet adni, szegényesebb európai közegekben. Most aztán teljes életnagyságukban megjelennek a világ színe előtt Šešeljék és Karadžićék, és a világ nem tehet mást, mint rég megsárgult képes történelemkönyveket vesz elő, amelyek a martalócok életét és szokásait mutatják be. Mi, errefelé már kevésbé hökkentünk meg a szakállas látványtól, hiszen 1987 óta folyamatosan láttuk őket addig civilizáltnak vélt utcáinkon és tereinken. Emlékszem rá, az Újvidéki Televízió (akkor még létezett) legnagyobb bűne a sztálinista differenciálódás alatt éppen az volt, hogy a tüntetőknek nevezett martalócokat is bemutatta mint a „megtörtént” nép szerves részét. Persze, visszaugorva a mába, elég visszásnak hatott a vasárnapi képsor, amidőn az egyébként a Szent Száva megbékélését hirdetni köteles papok megszentelik a torzonborz alakokat. A kérdés csupán az, hogy a régi vagy a jövőbeni késforgatásukra adták-e áldásukat.
Túlságosan is valósághű volt ez a tévériport, amelyet a világ első számú hírtelevíziója, a CNN is sugárzott, minthogy arra lehetne következtetni: Belgrád rendezi ezt a színjátékot is. Ellentmond ennek a szerb parlament csúfos kudarca, a boszniai szerbek népszavazásának az eredménye, továbbá a Szerbiai Televízió hangvételének szédületes megváltozása. Mi késztethette Miloševićékat erre a pálfordulásra? A válasz nem lenne teljes, ha csak azt mondanánk, hogy az amerikai rakéták zúgása, hiszen ez a félelmetes zörej, lárma már számos esetben volt testközelben és mégis olyan távol. Valami komolyabb érv is elhangozhatott a számtalan belgrádi tárgyaláson, ami a Nagy Projektumtól való ideiglenes tartózkodásra késztette a Milošević-Ćosić párost.
Hogy komoly a dolog, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a harmadik Tito tanítvány, a jó öreg Frányó, azonnal tettestársai segítségére sietett. Oly módon, hogy minden átmenet nélkül elkezdte tisztítani a terepet Bosznia horvátoknak adományozott részein – természetesen etnikailag. Az amnéziában nem szenvedők talán már észrevették, hogy Tuđman úr mindig is kész volt Milošević urat támogatni akkor, amikor éppen szükség volt rá. Csinált sebtében olyat, ami ellen a Szerb Testvér tömöríthette a sorait. A mostani akcióval két legyet ütne egy csapásra: még mielőtt idegen katonák kezdenék rendezgetni és újraéleszteni a tíz tartományra felosztott, de azért még mindig egységes Bosznia-Hercegovinát, olyan etnikailag tiszta vagy legalábbis nem annyira „piszkos” területeket kell teremteni, amelyeket hozzá lehet csatolni Horvátországhoz (lásd még: Nagy-Horvátország, elmélet és gyakorlat). A másik légy anemzetközi katonai intervenció elodázása, hiszen a horvát föllépés hatalmas zavarokat kelthetett a fekete-fehér figurákkal játszó elemzőkben. Az ügyben egyébként hallatta hangját az elmaradhatatlan Henry, a Kissinger, aki azt mondta, hogy Bosznia soha nem is létezett, emiatt óriási hiba volt nemzetközileg elismerni, ergo: a szerb területeket csatolják Szerbiához, a horvátokat Horvátországhoz, a megmaradt szigetecskékből pedig csináljanak egy muzulmán államot. A Nagy Henry figyelmébe ajánlanám a bosnyákokat, és nem csupán azokat, akik vegyes házasságból származnak, hanem akik az ellenük indult szerb, horvát és muzulmán támadás előtt csak „boszniaiak” voltak. Mint ahogy Kissinger úr mostani hazájában is vannak, csodák csodájára, amerikaiak. Nemcsak angolszászok, németek, lengyelek, oroszok, zsidók, szerbek, horvátok és – bosnyákok.
Aki életében csak egyetlenegyszer is járt Szarajevóban, megérezhette azt, amiről most írtam.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A forradalom jogossága
Csak az a gond. hogy minden forradalom, a legnemesebb is, ártatlan emberéleteket, tehát túlságosan magas árat >
Az intrika, mint uralkodó narratíva
A jelenlegi zűrzavaros évek, különösen kedveznek, az intrikusoknak. A posztigazság korában az intrika uralkodó narratíva lett, >
Új magyar érdekvédelmi szervezet szükséges!
Az országban folyó néplázadás nyomán, amit már „III. szerb felkelésnek” is neveznek – a Vajdasági Magyar >
Egy másik stratégia
A Kardos Andrással folytatott vitájában Bauernek van egy elejtett mondata az eddigi ellenzék felelősségéről: „önkényuralmi rendszerek >
„Én bízom a falu jövőjében”
A napokban került a kezembe egy régi könyv Szentlászlóról, arról az Árpád-kori kelet-szlavóniai kis faluról, amelyet >
Fremond Árpád „szája ízének” megfelelően
A jobb napokat is megélt Hét Nap – a Magyar Szóhoz, a Pannon RTV-hez és a >
A vitustánc folytatódik
Vučić azonban nem a két kisebb szerbiai településen aratott fényes győzelmet, hanem a Szerb Tudományos Akadémián, >
PÁSZTORMESE A MAGYAR KÉPVISELŐK FÓRUMÁNAK
A VMSZ „küldöttségének” a KMKF ülésén való részvételével kapcsolatban felvetődik az a kérdés is, hogy miért >
Hét hónappal később
Az összecsődült tömeg hangosan kommentálta a történteket, az emberek végtelenül dühösek voltajk, soha még nem láttam >
A vereség tudomásulvétele
Tizenhárom év egy a politikai garnitúra életében nagy idő. Amit tizenhárom év alatt nem tudott megoldani, >
Politikusok a csendőrök sorfala mögött
Kritikusan gondolkodtam a 2000 után hatalomra kerülő pártokkal szemben is. De van egy különbség a 2000-ben >
Tito immár nem közéleti, hanem magánéleti téma
Azt viszont egymással versengve bizonygatták, hogy Tito idejében az ember éjfél után nyugodtan indulhatott az ember >