2019. szeptember 21. szombat
Ma Máté, Mirella, Jónás névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Vita contemplativa

Radics Viktória
Radics Viktória

„Közben pedig, a fák és az erdő között, az irodalom titkán töröm a fejem.” Radics Viktória (EX Symposion/Litera):

Persze mindent, amit látok, s ami történik velem, bemérek az irodalomba, a művészetbe, mert a fákkal és az állatokkal együtt a könyvek és a festmények is ott vannak a szenvedélyeim között. És pont úgy járok, mint Marno az említett versében, hogy nem látom a fáktól az erdőt és az erdőtől a fát, a kettőt együtt nem láthatom... – Az Ex Symposion naplóját vasárnapról Radics Viktória írta.

Kolostorban lakom, és az életem hasonlóan telik, mint a hat agg apácáé, csak sokkal kaotikusabban. Nem tudtam szigorú napirendet kialakítani, pedig az volt az ambícióm, hogy én is ötkor kelek.

Fenéket. Kilenckor keltem ma is, majd észheztérés után (amit szintén nem megfelelő módon végzek, én rózsafüzér gyanánt a protézisemet, a betű- és a zenegépeimet pörgetem) elmentem úszni. A medence az egyetlen dolog, ami olyan, mint otthon – egyébként semmi hasonlóság nincs Magyarország és Svájc között.

Úszás közben most is Gion Eszter jut eszembe, akivel régen Kőbányán együtt jártunk Óhegyre úszni. Azok voltak a szép idők: Fanny még kicsi volt, Miklós élt, olvasott, főzött, cigizett, és Nándor is élt még a konyakjával… Meg Marno János jut eszembe az úszásszenvedélyével, a semmi esélyének címlapja az üres, ködben úszó medencével. Azok voltak a szép idők, amikor még képesek voltunk órák hosszat eszmecserélni telefonon.

Ez a szépidőzés persze hamis. Vagy nem? Közvetlenül az uszoda mellett van a Loreto-kápolna, úszás után mindig be szoktam térni, hogy az ilyen kérdéseket Isten elé tárjam. Ez a kápolna egy 1705-re datálható „hamisítvány”, a loretói santa casa Zugba másolt, kicsinyített példánya. Azelőtt a városi vesztőhely volt itt, olvasom. Állt? Feszült? Fekete a kápolnában a Szűz. Ma vastag kézműves gyertya várt a padon, mellette ragasztócédula: „gratis, elvihető”. Most ez a szép loretói gyertya ég itt mellettem.

Az uszodából hazafelé ballagva könnybe lábad a vegyszerektől vöröslő, izzó szemem, olyan csodálatos ősfenyőket látok útközben. Zugi gyönyörködéseim napi legállandóbbjai az ősfák a hegyen és a város szélén. A megóvott, magányos óriásfák a hegyoldalon a svájci parasztok animisztikus fatiszteletét őrzik. Megrendülésem ugyanolyan lehet, mint az övéké volt; hacsak nem hamisítvány.

Úszás után leültem olvasni, Sziverivel foglalkozom most, akinek a Pasztorálján akadt meg a szemem. „A Kosztolányi-szobor mögött / vetkőztet az idő egy dögöt”. (Azóta egy újabb, hamis, hej, de pocsék Kosztolányi-szobra is lett Szabadkának, mely újabb rothadást fedez.) Mellé rakom Marno negyed évszázaddal későbbi eroto-filozofikus Pastorale-ját a feketelyukas gondolattal, és közben Segantini szemkáprázást ábrázoló pásztorjelenetét látom, melyet a szívembe zártam múlt vasárnap a Kunsthausban. Miklós emlegette hajdanán Segantinit, a világosság, az alpesi fény festőjét, aki a halált is fehérekkel festette.

Meg kellene írni, ha lenne ma hova írni, ezt a hármasképet: Sziveri—Segantini–Marno. És persze köröttük vannak az én zugi birkáim, mint Buñuel filmjében a templomba menet, mert a birkákat meg a borjakat is letaglózva bámulom itt a közelben. Az utóbbi években – folyton meghosszabbítom a mai-napló sugarait, de ez történik a valóságban is, nem más – lenyűgöznek az állatok és a fák, úgy kell figyelmeztetnem magam arra, hogy ember vagyok.

Sziverit olvasva visszapördülök az időben néhány évtizedet, és érzem, milyen volt fiatalnak lenni együtt – pont az ellentéte a magányos öregségnek, hacsak nem a mérleg másik serpenyője. Mielőtt fölborulna?

Persze mindent, amit látok, s ami történik velem, bemérek az irodalomba, a művészetbe, mert a fákkal és az állatokkal együtt a könyvek és a festmények is ott vannak a szenvedélyeim között. És pont úgy járok, mint Marno az említett versében, hogy nem látom a fáktól az erdőt és az erdőtől a fát, a kettőt együtt nem láthatom, pedig jól tenném, ha egynek „nekivetném a hátam”, egynek, melyet kiválasztok, vagy amely engem. Akkor elém tárulhatna az „eseményhorizont” körvonala.

Sziveriről az egész életem eszembe jut.

Anyám is eszembe jut róla például, ezért készítettem ma magamnak olyan rakott krumplit, amilyet ő szokott, tejben főztem tudniillik.

Az újságolvasás mindig elmarad, pedig a Neue Züricher Zeitung kitűnő lap, minden nap van benne feuilleiton is, művészet, irodalom… Egész napot el lehetne tölteni újságolvasással. Az alkohol, a cigi meg a kenyér mellett az újságolvasás is a lemondásaim egyike, ezt fogja követni hamvazószerdán a hús. Ez a lista is hosszabb lehetne, én hiszek a lemondásban, mondhatnám nagyképűen, ehelyett azonban a magenta céklasaláta és a cinóber rakott krumpli után (melyből csak a piros bácskai kolbász hiányzott) elmegyek sétálni.

A természetben többször, mélyebben, talán jobban imádkozom, mint a templomban. Ha imának nevezhető a megrendülés a szabadban meg az a bizonyos, kissé hátborzongató hála, ami ér, ahová rendszerint elérkezem, de olyankor szinte elveszítem az eszméletem – ez lehet a piknolepszia, a tudatkiesés egy változata –, és nem tudom pontosan, hogy mi történik velem. Önfeledtté válok.

Belesétáltam az alkonyatba, a hegyről a tóig, aztán betértem a XIV. századra visszatekintő Liebfrauenkapellébe, melyet, mint itt mindent, tökéletesre renováltak, s ahol szintén nem volt senki, csak a mécsesek lobogtak. Itt többnyire senki sincs a városszéli utcákon, de amikor múlt vasárnap a mesés hóhullásban Zürichben jártam, este ott is egymagamban baktattam a hóban.

Aztán itthon tovább olvastam, jegyzeteltem a dolgaimat. Nem azt az egyet, amit kellett volna, nem, azt nem sikerül – „bújkál ereimben a kárhozat”, hogy Sziverit idézzem, ezt húztam alá az imént. Mást sem teszek álló nap, aláhúzgálok és betűt vetek, kárhozom, ha nem odakint részesülök a távollétből.

Közben pedig, a fák és az erdő között, az irodalom titkán töröm a fejem.

Valamire jutottam, most röviden el is mondom, ha már naplót írok. Az egyik eszmélésszerűségem szerint Isten az a viszonyítási pont, ami, aki velem, a tekintetemmel mozog, és mindig minden mellé olyan jelet rak, amit én kérdőjelként olvasok le. És ez a millió kis kérdőjel áll össze „eseményhorizonttá” (Marnótól, az ő megtörő Pastorale-jából van ez az „eseményhorizont”, mögötte, ugye, a fekete lyukkal, lásd ÉS, 2014. dec. 19.)

A másik szerint pedig a legjobb irodalom kitüntető jegye a fölszabadító ereje. Ha ez hiányzik a műből, vagyis ha nem szakít át bennünk valami torlaszt, gátlást az agyi labirintusban, és nem érzi az olvasó legalább egy másodpercre, hogy hirtelen megnyílt előtte a világ kapuja, és csak repülni kellene innentől most már, akkor annak a szerzőnek (vagy az olvasónak) nincs a helyén a szíve, és a mű metafizikailag el van veszve.

Én pedig hiába vagyok itt, ha nyakig otthon vagyok, vagyis amazon a féltekén, ahol a szegénységben meg a lelki, a kulturális nyomorúságban, az észbontó bizonytalanságban éldegélnek az enyéim mind, velem együtt. Talán kezdem a hazáimat, „hol eszmecsücskök áznak, szaglanak”, kicsit élesebben látni, amint „a napba vér szalad” (Dylan Thomas, Weöres ford.) Vége az alkonyatnak.

Ég ez a szép szál loretói gyertya, alighanem faggyú.

2015. február 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Tovább

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Tovább

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Tovább

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Tovább

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Tovább

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább