Ma Emma, Malvin, Zseraldina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk
A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kínai fogamzásgátló
Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Rendőrségi jegyzőkönyvekből
Szebenitől. Egyszóval hiteles. >
A legjobb motor a világon
István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A zsemle ára
Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >
Napi ajánló
Tilápia
„A processed meat fogalma parttalan, értelmezhetetlen, vagyis hülyeség.” Váncsa István (Élet és irodalom):
Halat enni jó, sőt dicséretes. A halhús könnyen emészthető, nyomelemekben, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag, élettani hatása fölöttébb áldásos. Halevő népek, például a grönlandi eszkimók vagy a japán halászok között a szívinfarktus ismeretlen, köszönhetően az omega-3 zsírsavaknak, amelyek gátolják a vérrögképződést, mérsékelik a vérzsírszintet, szabályozzák a vérnyomást. Ha a várandós anya elegendő halat fogyaszt, akkor a gyermek okosabb lesz, magasabbra nő, élesebben lát, jobban hall, ellenkező esetben bele se érdemes gondolni, mivé fajul.
Az ellenkező eset, vagyis a hal poláris ellentéte valamennyi felvágott – szakszerűen kifejezve processed meats –, kezdve mondjuk a lecsókolbásztól és fel egészen a jamón ibéricóig. Jómagam az ibéricót a legkiválóbb étkek közé sorolom ugyan, de hát most nem a saját véleményemet adom elő, hanem a szakemberekét. Két évvel ezelőtt írta a British Journal of Cancer, hogy ha az ember akár csak öt deka kolbászt vagy szalonnát fogyaszt naponta, akkor annak a valószínűsége, hogy hasnyálmirigyrákot fog kapni, tizenkilenc százalékkal emelkedik. Napi tíz deka kolbász vagy szalonna fogyasztása mellett harmincnyolc százalékkal. Ehhez azért hadd tegyem hozzá, hogy a World Cancer Research Fund tavaly közzétett statisztikája szerint a százezer lakosra eső hasnyálmirigyrák megbetegedések számát tekintve Magyarország a világranglista harmadik helyén áll. Németország viszont a tizenötödiken, nyilván azért, mert a németek nem esznek kolbászt, az USA pedig a huszadikon, mert az amerikaiak bacont nem esznek. Érdekes dolgok ezek. Evvel együtt nyilvánvaló, hogy aki kolbászt, bacont, ne adj’ Isten valami gyorséttermi vackot fogyaszt, annak lassú és borzalmas halála lesz. Ez annyira nyilvánvaló, hogy mostanra szinte közhely.
Hal = élet. Kolbász, szalonna, hamburger = pusztulás.
Az érdeklődőbbek azt is tudják, hogy hal és hal között is van különbség. Minden hal egészséges, de van, amelyik egészségesebb, a csúcs pedig a tilápia. Zsírtartalma rendkívül alacsony, ráadásul nem halízű, tehát a mai átlagfogyasztó legkényesebb igényeinek is megfelel. Az átlagfogyasztó utálja, ha a halnak halíze, a birkának birkaíze, a vadnak vadíze van (a magyar fogyasztók egy része a marhahús marhahúsízével se tud megbékélni), ehelyett azt szereti, ha semminek semmilyen íze nincs. A tilápiát szereti. Nem csoda, hogy csak az amerikaiak évente több mint kétszázezer tonnányit falnak fel belőle, közben pedig boldogok, mert hitük szerint azt az utat járják, amely a végtelenbe veszően hosszú, békés öregkor és ebből következően az amerikai nyugdíjrendszer teljes összeomlása felé vezet.
Hitük, ha áttételesen is, a Harvard School of Public Health (HSPH) tanításaira épül, ez a talapzat pedig sziklaszilárd. A HSPH nagy múltú intézmény, több mint száz esztendős, tekintélye megkérdőjelezhetetlen, legalábbis az egészséges táplálkozás világegyházán belül. Szerepe ugyanaz, ami Rómáé volt egykoron. Dogmáit Alaszkától Madagaszkárig és Izlandtól Ausztráliáig étrendi tanácsadók regimentjei visszhangozzák, tulajdonképp csak azon kell csodálkoznunk, hogy a civilizált világ országaiban az olyan tömegpusztító eszközöket, aminő például a hotdog, legálisan forgalmazni lehet. Ha következetesek volnánk, akkor a hotdogárusokra a terrorelhárítók csapnának le, és nemcsak az árust vernék vasra, hanem a virslit is.
A HSPH tanításai bárki számára hozzáférhetők és a legkevésbé sem bonyolultak. Találunk a honlapján egy Healthy Eating Plate című infografikát, azt kell nézni, minden tudnivaló rajta van. Sok zöldség, sok gyümölcs, teljes őrlésű gabonák, szárnyasok, olajos magvak, kevés vörös hús és tejtermék, processed meats pedig egy molekulányi se. Hal ellenben bis Gromoboj, a hal jó, a hal egészséges, a halon isten áldása van.
Persze az élet bonyolult, kivált, ha nemcsak arra emlékszünk, amit legutóbb olvastunk, hanem arra is, amit azelőtt. Akkor ugyanis eszünkbe juthat, hogy éppen a HSPH egyik vizsgálata talált extrém mennyiségű higanyt a szardíniát, lazacot és makrélát rendszeresen fogyasztó terhes nők szervezetében, mármost a higany erősen toxikus anyag, sejt- és idegméreg, leginkább a magzatokat és gyermekeket károsítja. Eszünkbe juthat továbbá a WHO, az FDA, valamint az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért felelős főigazgatósága által kiadott állásfoglalás, amely szerint a gyerekvállalás előtt álló nők, a kismamák és a tizenhat évnél fiatalabbak a lehető legkevesebb halat fogyasszák. Jómagam, lévén robusztus egészségű, szívós, harcedzett aggastyán, annyi halat eszem, amennyi belém fér, minthogy nekem már úgyis mindegy. Persze én a HSPH tanításaitól függetlenül szeretem a halat, és nem azért szeretem, mert egészséges, hanem mert nekem ízlik, akkor is, ha halíze van. Kedvenceim között ott van a kardhal és a tonhal is, higanyból ugyan ezek tartalmazzák a legtöbbet, viszont hálás konyhai alapanyagok. A szakszerűen elkészített kardhal- vagy tonhalszték a megátalkodott húsevőket is elismerő hümmögésre késztetheti, viszont hogy egészségesebb volna, mint a körömpörkölt, azt kétlem. Előételként egy mentás-bazsalikomos kardhal-tonhal carpaccio nagyon beválhat, de pár szelet csabai kolbász is megteszi. Az ugyan processed meat, „feldolgozott” hús, vagyis állítólag rosszabb, mint a higany, ebben azonban van valami elgondolkodtató.
Mi az, hogy „feldolgozott”?
Az a hús, amely a fogyasztó tányérjára kerül, magától értetődő módon fel van dolgozva. Ami feldolgozatlan, az nem főétel, hanem eleven jószág, s mint ilyen, hajlamos a tálat önkényesen elhagyni, a gasztronómiai örömökre vágyó humán egyed közeledését pedig visszautasítja. Persze az ember, lévén furfangos, időnként ezt a problémát is meg tudja oldani, de csak azon bestiák esetében, amelyeknek a húsa kulináris értelemben nem húsnak, hanem valami másnak minősül. Vegyük például az odori ebi nevű japán ínyencséget, ez táncoló garnélákból (Rhynchocinetes uritai) áll, készítése annyi, hogy az élő, sőt kiváló egészségnek örvendő állatkákat szakéban megáztatják, voltaképpen leitatják, ekképpen akadályozva meg, hogy kereket oldjanak. Az étkező személy megragad egy részeg rákocskát, a mellékelt mártásba forgatja, megeszi, lelkiismeretét közben vélhetőleg avval nyugtatgatva, hogy szegény pára legalább egyszer az életben jól berúghatott. Sajnos a szintén elevenen fogyasztott osztrigáról már ezt sem lehet elmondani, ám az ő sorsproblémáit nem tárgyalom e helyt. Ami viszont a gasztronómiai értelemben is húsnak számító húst illeti, olyat feldolgozatlan állapotban csakis a vadon élő ragadozók fogyasztanak, például a gólya, amikor lenyeli a békát, vagy a nagymacskák, amennyiben az elejtett antilopot a helyszínen bekebelezik. Velük ellentétben az emberi lény, lévén a bon goût és a raffinement némiképp magasabb fokán, nem a fogaival marcangolja a még agonizáló zsákmányállatot, hanem előbb különféle gasztronómiai műveleteknek veti alá.
Feldolgozza.
Persze tudjuk, hogy a processed meat kifejezés alapjában véve a hentesipari termékeket jelöli, viszont azokat egytől egyig, lévén valamennyi az ördögtől való. A mesterséges tápokon, hormonkészítményeken, antibiotikumokon fölnevelt állatok húsából készült, tartósítószereket, színezékeket, állományjavítókat, antioxidánsokat, stabilizátorokat és emulgeálókat tartalmazó felvágottak éppúgy, mint a csak természetes anyagokból, házilagosan előállított kolbászfélék, sőt az ellenőrzött biotermékek is. Mármost ennek se füle, se farka.
A processed meat fogalma parttalan, értelmezhetetlen, vagyis hülyeség.
Nyilván pont ennek köszönhető, hogy sokan készpénznek veszik, és átszoknak a baconról a tilápiára. Nekik jó, mert megtalálják a lelki békéjüket. Ugyan a világsajtóban időről időre megjelennek cikkek, melyek szerint a tilápia olyan, sőt rosszabb, mint a brojlercsirke, sőt rosszabb, mint a fast food, ám az ilyesmi a híveket már nem ingatja meg. Pedig a tilápia húsában semmi olyasmi nincs, ami a fogyasztását indokolná, étke ugyanis génmódosított kukoricából és szójából áll, legalábbis a New York Times által megkérdezett szakértők szerint. Mások szerint emellett még csirkeszarból is, ennélfogva a tilápia fogyasztása arthritiszt, asztmát és kardiovaszkuláris megbetegedéseket okoz, ha minden igaz.
Alkalmasint nem igaz, ám ebben nincs semmi különös, hiszen tudvalevő, hogy a különféle élelmiszerek hasznos vagy káros voltáról szóló tudományos kijelentéseknek csaknem mindegyikével szembe tudunk állítani egy vele polárisan ellentétes tartalmú másik tudományos kijelentést. Ahogy Felipe Fernández-Armesto oxfordi történész írja, a táplálkozástudomány egyetlen verifikálható törvénye abban áll, hogy a szakértők sohasem értenek egyet.
Fél évszázaddal ezelőtt a gyerekeket minél nagyobb mennyiségű tej fogyasztására buzdították, kisdobosok és úttörők néha tejivó versenyeken mérték össze az erejüket, a dobogós helyezettek nevei pedig még a faliújságra is fölkerültek. A tej élet, erő, egészség, az időközben megvénült kisdobosok és úttörők számára pedig fontos lehet, hogy a tej erősíti a csontokat, vagyis a csontritkulás és így az esetleges combnyaktörés kockázatát csökkenti. Sajnos később azt is megtudtuk, hogy a tej kalciumtartalma nem szívódik fel, sőt elpocsékolja még azt a kalciumot is, ami a csontban eleve benne volt. A tejivás tehát kövezett út a csontritkulás felé, a normális ember ennélfogva mandulatejet vagy rizstejet fogyaszt, a tehéntejet ellenben kiköpi. Aztán a University of Maine egyik tanulmánya kimutatta, hogy akik naponta isznak tejet, azoknak jobb a memóriájuk, de általában véve is okosabbak, mint a tejnemisszák. Tehát tejet kell inni, hogy sok eszünk legyen, de soványat, mert a zsíros tej hizlal. Viszont később az is kiderült, hogy a tejzsír fokozza a kolecisztokinin nevű étvágycsökkentő hormon termelődését, teltségérzetet generál, csökkenti az étvágyat, ergo a zsíros tej nem hizlal, hanem fogyaszt. Másfelől spanyol és ausztrál kutatók már a kilencvenes években kimutatták, hogy a sovány tej szívbetegséget és rákot okoz, ám ennek a részletei már nem férnek ide.
A sok tej mellé az úttörő sok tojást evett. A tojásban egy kolin nevű, májvédő lipotróp anyag található, nemkülönben értékes fehérjék, vitaminok, továbbá foszfor, kálium, kalcium, magnézium, vas, cink stb. Aztán megtudtuk, hogy a tojás tele van koleszterinnel, de ettől függetlenül is elősegíti az érelmeszesedéshez vezető plakkok képződését, és nem mellékesen cukorbeteggé tesz. Viszont a következő fordulóban arra derült fény, hogy a tojás a vér koleszterinszintjét egyáltalán nem emeli, sőt öt évvel ezelőtt a Surrey Egyetem kutatása arra az eredményre jutott, hogy napi két tojás fogyasztása a koleszterinszintet – azon belül elsősorban az LDL szintjét – egyértelműen csökkenti is. Másfelől a Cambridge-i Egyetem kutatói 2011-ben kimutatták, hogy a tojásban lévő fehérjék stimulálják azokat az agysejteket, amelyek az orexin nevű, az éberséget fokozó neurotranszmittert állítják elő, vagyis a reggelire elfogyasztott tojás a dolgozót éberebbé, aktívabbá, szellemdúsabbá teszi.
Más: a marhahús egészségesebb, mint a disznó, tanultam ifjúkoromban, később viszont azt tanultam, hogy minden tányér marhapörkölt hónapokkal rövidíti meg az életet. Ennek értelmében az egyik unokatestvérem, aki negyven esztendeje hetenként háromszor marhapörköltet ebédel, immár mínusz ezerötszáz-valahány éves, de száz évet letagadhatna. Illetve talán mégse, ugyanis most azt olvasom a Science Dailyben, hogy a Penn State friss vizsgálata szerint a marhahús fogyasztása a szívbetegség kockázati tényezőit nem növeli, hanem éppenséggel csökkenti, vagyis nem hamarabb halunk meg tőle, hanem később, vagy talán soha.
Lényegében tehát arról van szó, hogy a táplálkozástudomány eredményeinek kincsesházában mindenki megtalálja azokat a kijelentéseket, amelyek az ő gasztronómiai ízlésével korrelálnak. Az is, aki a halat szereti, az is, aki a marhát, és az is, aki mindkettőt utálja. Azt pedig mondanom se kell, hogy ezek a kijelentések kivétel nélkül tudományosnak tekinthetők, hiszen tudományos intézetekben dolgozó tudományos munkaközösségek tudományos kutatásain alapulnak és tudományos folyóiratokban jelennek meg; hogy egymásnak diametrálisan ellentmondanak, semmit se jelent. A tudomány fejlődik, a fejlődés pedig ilyen.
Más kérdés, hogy tudományos vizsgálatok szerint időnként mintha a tudományosság kritériumai körül is akadna némi gubanc. A FASEB Journal (FASEB = Federation of American Societies for Experimental Biology) egyik cikke 2006-ban rámutatott, hogy bár a szakirodalom szerint az egészségi állapot és a fast food fogyasztásának gyakorisága között szoros korreláció áll fenn, magának a fast foodnak a fogalma bizonytalan. A kutatók ötvenöt tudományos közleményt vizsgáltak meg, és a következőket találták. Tíz közlemény megjelölt egy vagy több étteremláncot (például McDonald’s) vagy valamilyen terméket (például hamburger). Nyolc közlemény szerint a fast food olyan helyen kapható, ahol nincs pincér, illetve ahonnan az étel elvihető. Hat cikk szerint a fast food éttermi étel, vagy olyan étel, amelyet nem otthon fogyasztunk, végül a maradék harmincegy közlemény meg se próbálta körülírni, miről beszél. Mármost ez így teljes abszurdum, de lépjünk tovább és legyünk operatívak. A magamfajta egyszerű halandó képes felfogni, hogy a hal jó, a fast food pedig rossz, de vajon miképpen vélekedjünk a fish and chipsről? Ami egyfelől hal, másfelől viszont minden kétséget kizáróan fast food? Vagy mi a helyzet a Nordsee halétteremlánc termékeivel? Vagy vegyük a salátával, paradicsommal, zöldpaprikával, uborkával, hagymával töltött bagettet, a Subway specialitását. Annak vajon mitől van kénkőszaga?
Azt látjuk tehát, hogy a manapság domináns táplálkozástudományi hiedelemvilág két sátáni szubsztanciája (processed meat és fast food) közül az első parttalan, értelmezhetetlen, a másodikról nem is igazán tudni, micsoda, viszont sanszos, hogy mindkettő hülyeség. A fogyasztó ellenben joggal követeli, hogy legalább a gonosz fogalma legyen tisztességgel körülírva, mert ha még az sincs, honnan tudhatják az ártatlan lelkek, merre szabad kóborolniuk?
Nyilván sehonnan.
Egészségesen táplálkozni annyit jelentene, mint ennek a bizonyos hiedelemvilágnak az előírásai szerint élni, de hát ezek kissé zavarosak. Bajban is lennénk, ha követni akarnánk őket, szerencsére azonban nem akarjuk.
Táplálkozási szokásaiban az ember fölöttébb konzervatív. Vannak ugyan önbüntetésre hajlamos személyek, akik úgy viszonyulnak a gasztronómiához, mint a viktoriánus kor embere a szexhez – eltűri a létezését, föltéve, hogy nincs benne semmi öröm –, az ilyenek pedig attól se riadnak vissza, hogy a világegyház tanításait is túllicitáló hamis próféták nyomába szegődjenek. A földkerekség boldogabb tájain, ahol a népnek még mindig elegendő életkedve és energiája van ahhoz, hogy egyre újabb és újabb őrültségeket favorizáljon, a gasztronómiai önsanyargatás divatjai szinte havi gyakorisággal váltják egymást, a többség azonban szöges deszka helyett ott is inkább a matracot választja, ha egy mód van rá. Már csak azért is, mert az ember gasztronómiai preferenciái genetikai meghatározottságúak, legalábbis erről volt szó júniusban, az Európai Humángenetikai Társaság idei konferenciáján. Trieszti tudósok arról számoltak be, hogy sikerült azonosítaniuk tizenhét olyan gént, amelyekre egy-egy konkrét étel iránti affinitást lehet visszavezetni, olyanokét, mint articsóka, bacon, cikória, csokoládé, fagylalt, fehérbor, gomba, kávé, kéksajt stb. Vagyis az, hogy mit szeretünk, mi okoz számunkra örömet, mi tesz boldoggá, ha csak átmenetileg is, az belénk van kódolva. Ha ilyesmit fogyasztunk, az nekünk jó, ha mást, az nem jó.
Ilyen egyszerű.
Az egészséghez meg a hosszú élethez ennek kevés köze van. Ichiro Kawachi professzor (Harvard) szerint az egészség meg a hosszú élet azon áll vagy bukik, hogy ki hova született. Vizsgálatai szerint ha az ember olyan helyen él, ahol a civil társadalom gyenge, a rasszizmus erős, a vagyoni különbségek nagyok, az rosszabb, mintha az illető dohányozna. Persze ez a vizsgálat az Egyesült Államok területére vonatkozott. Ha globálisan nézzük a lakosság egészségi állapotára és várható élettartamára vonatkozó statisztikákat, akkor egyértelmű, hogy az apró, nyugalmas európai országocskák valamelyikében érdemes megszületni, Monacóban, San Marinóban vagy Andorrában.
Akit viszont valamelyik sztárországban, azaz Kínában, Oroszországban vagy Törökországban pottyantott le a gólya, annak annyi.
Következő cikk: Vita contemplativa
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >