2019. december 6. péntek
Ma Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Posztszocialista ketmanok

Végel László
Végel László

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

A Szirizáról

A görögországi választásokon győzött a radikális baloldal, a Sziriza. Bevallom, rokonszenvvel figyeltem az eseményeket, a kampányt, viszont meglepődtem amikor a győztes párt a görög szélsőjobbal lépett koalícióra! Az EU-ellenesség hozta őket össze. Véleményem szerint nem szétverni, hanem átalakítani kellene az európai egységet. Az új baloldal téved, ha a szélsőjobbal cimborál, ahelyett, hogy az egyesülő Európa modern, baloldali programját fogalmazná meg. Európa pártiként a kezdetektől fogva nem voltam a brüsszeli üvegpaloták lelkes híve, tudván-tudva, hogy a jelenlegi EU mégiscsak a vétójoggal rendelkező nemzetállami elitek szövetsége. A nagy kérdés, hogy mi legyen helyette? Attól tartok, hogy a Sziriza EU-ellenessége végül is a nemzetállami elitek és Putyin malmára hajtja a vizet. Elismeri-e a Sziriza hivatalosan az albán és a macedón kisebbséget és biztosítja-e számukra a kollektív kisebbségi jogokat? Vajon az ortodox egyház továbbra is az egyetlen hivatalos egyház marad? Szétválasztják-e az egyházat és az államot? Vajon Görögország továbbra is akadályokat gördít a Macedón Köztársaság nevének elismerése elé? Egyelőre nem marad más, mint kivárni és – reménykedni.

A lelki okokról

Érdemes lenne elővenni Fülep Lajos írásait a harmincas évek magyarországi kivándorlásairól és az egykézésről.  Szerinte ennek nem csak gazdasági, hanem lelki okai is vannak. A népi mozgalom egyik fontos kérdése éppen a lelki okok feltárása volt. Érdekes, hogy a jelenlegi vajdasági magyar exodussal kapcsolatban nem kerülnek terítékre a „lelki okok”. Pedig megérne egy komoly, akár önkritikus elemzést (is). Tudomásul kellene venni a tényt, hogy az emberek nem „csak” gazdasági okok miatt távoznak.

Pókhálós égboltozat

A vajdasági magyar kulturális életben szaporodnak a konfliktusok, amelyeknek a jellege nem sokat változott. 2000 októbere után kezdődött a független sajtóról szóló petícióval és kisebb nagyobb intenzitással tart a mai napig. Azóta elmúlt másfél évtized! A politikai elit saját sikereit ecseteli, miközben folyamatos a tömeges kivándorlás. Lélekszámcsökkenés és kivándorlás! Egyébként amúgy, úgymond minden rendben. Párbeszéd nincs. Eddig még egyszer sem került sor annak elismerésére, hogy az egyik vagy a másik bírálat legalább részben volt jogos. Vagy legalább elgondolkodtató. Nem hiszem, hogy minden bírálat méltányos, mint ahogy azt sem, hogy minden bírálat téves és rosszindulatú. Az egyoldalúság megbosszulja magát, a jóindulatú bírálat elutasítása hitelessé teszi a meddő perlekedést. Keserű optimizmussal gondolok arra, hogy talán a következő másfél évtized kedvezőbb lesz. Létezik ugyanis egy akadály, amit nehéz lesz felülmúlni. A vajdasági magyar közösség – úgy tűnik – nem képvisel a pártpolitikai váltógazdasághoz szükséges kritikus tömeget, minek után nem csoda, hogy a többpártrendszerű égboltozat is bepókhálósodik, marad a „többpártrendszer szimulálása”. Az sem kizárt, hogy ebben történelmi és eszmetörténeti tényezők is közrejátszanak, tehát többtényezős jelenséggel állunk szemben. A tények azonban makacsok. Jelenleg a mintegy 200 ezer választópolgár kisebbik része áll az urnák elé. Ez a bázis tovább fog csökkenni. A vádaskodás helyett arról kellene gondolkodni, hogyan lehetne mégis létrehozni a pluralizmus, a többszólamúság új intézményes kereteit.  

Összefüggések

A belgrádi Művelődési Központban Vladislava Gordić Petković és Filip David mutatták be a Neoplanta avagy az Ígéret földje című, szerb nyelven megjelent regényemet. Telt ház. Végre, lelkes közönség. Előtte és utána interjúk. Beszélgetés a kollégákkal. El kell ismernem, hogy Belgrádban eleven kulturális élet zajlik. A bosszantó jelenségek nap mint nap élénk vitákat váltanak ki. A belgrádi értelmiségiek nem hagyják magukat. Ezzel szemben Újvidék a néma kultúra városa és a turbó-folk ideológia fészke lett. Igaz, hogy az utóbbi időben elkerülik a külföldi befektetők, mint ahogy az is igaz, hogy elkerülik az új eszmék is. A kettő között biztosan van némi összefüggés. Mindenesetre elgondolkodtató.

Jelentős változások

Ki mondja, hogy nincsenek változások? A terepszínű egyenruhákat felváltották a Versace ingek és az Armani öltönyök.  Manapság nem elég gazdagnak lenni, annak is kell látszani.

Posztszocialista Mefisztó

Idővel kiderül, hogy Claus Mann regényének (Mefisztó) hőse, Hendrik Höfgen mégiscsak szimbolikus figura. A regény megjelenésekor a szerző ugyanis azt állította, hogy nem kulcsregényt írt, hanem egy jelképes típust ábrázolt. Claus Mann regényében Hendrik Hofgen kulturbolsevista, múltja miatt hatványozottan igyekszik alkalmazkodni a náci rendszerhez, ami sikerül is neki. A vezető politikusok szerint nem gond, hogy ellenzéki folt található a múltjában, ettől hűségesebb. Igazuk volt. Höfgen élvonalbeli színész lett, majd a berlini Állami Színház igazgatójává avanzsált. Ám, ennél többről van szó! Höfgen nem dilettáns, van némi tehetsége! És van ízlése is! Nem hajlandó bemutatni a hazafias szerzők dilettáns műveit, e helyett a kissé gyanús, szabadságszerető Schillert is műsorra tűzi. Eddig merészel elmenni, és egy tapodtat se tovább. Betartja a politikai játékszabályokat.  Ettől lesz Hofgen szimbolikus hős: nem dilettáns, de nem is eredeti tehetség. Nem csoda, hogy ezek után minden kor megszüli a maga Mefisztóját, csak az a kérdés, hogy felismerjük-e. Nem könnyű, hiszen egyre ügyesebben álcázza magát. A magánbeszélgetésekben némi fölénnyel és sejtelmes iróniával beszél a hatalomról, amelyet szolgál. Meggyőzően érvel a mellett, hogy nélküle még rosszabb lenne, amiben néha van némi igazság, hiszen elvben a dolgok mindig rosszabbra (is) fordulhatnak. A tekintélyelvű korszakokban csakugyan hasznos lehet, azonban amint a tekintélyelvűség válságba kerül, ő lesz a roggyant rendszer utolsó védőbástyája. Ha egyszer valaki Czeslaw Milosz nyomán megírja a rendszerváltások utáni ketmanok történetét, akkor a posztszocialista Mefisztó kimagasló helyet kap.

Urbánus purgatórium

Ünnepi hétvége. Érkeznek a születésnapi gratulációk. Úgy döntök, noha vasárnapra esik, idén nem teszem meg a szokásos születésnapi sétát a Duna utcában. Ezen a napon ünnepli Újvidék városa is a születésnapját. A város vezetősége által szervezett fő rendezvény délben kezdődik a Szerb Nemzeti Színházban. Mintha a város vezetősége tanácstalan lenne az ünnepet illetően. Elosztották egymás között a bársonyfoteleket, de nem az eszméket, gondolom a Braće Jovandića utcán baktatva. Csak óvatosan, figyelmeztetem magam. Hónapok óta bűvészmutatványnak számít itt áthaladni. Valahol ősszel kezdték a felújítási munkálatokat, amit aztán abbahagytak. Gödrök, vasrudak, csövek, sár, valóságos urbánus purgatórium. A környékbeli lakók közül sokan fogadni mertek volna, hogy a munkálatok február elsejére befejeződnek. Á, dehogy!  Hiú ábránd. Tegnap egy hölgy beakadt a vasrudak közé, megjárta a toalettje. Kissé távolabb egy férfi esett hasra. A Braće Jovandića utcában az újvidékiek szeme előtt Max Sennett némafilmjeinek világa elevenedik fel. Jó filmtörténeti lecke!

Az engedelmes lázadók uralma

 Úgy válogatok az esti olvasmányok között, mintha leltárt készítenék napjaink aktuális kérdéseiről. Seigfried Lenz: Honismereti gyűjtemény. Zygmunt Rogalla miután látja a múlttal való nacionalista visszaélést, felgyújtja a helytörténeti múzeumot, amelyet saját maga alapított. Így akarja „biztonságba helyezni a múltunk összegyűjtött tanújelét, olyan végleges és visszavonhatatlan biztonságba, ahonnan többé soha elő nem kerülnek ugyan, de ahol soha senki meg sem kaparinthatja őket, hogy a maga életében szólaltassa meg.”  Fontos regény, mi több időszerű, mivelhogy manapság is tart a múltbiznisz, folyik az emlékezet kisajátítása, az életrajzok tömeges átírása. Környezetemben az elmúlt évtizedeket hihetetlen és abszurd metamorfózisok domináltak. A főfoglalkozású baloldaliból rettenhetetlen jobboldali, az üldözőből – üldözött lett. A „proletárból” urizáló nemzeti hős. Az idő azonban felgyorsult. A tegnapi szokásokat új divatok váltották fel. Napjainkban az „engedelmes lázadók” viszik a szót.

Küss die Hand és illiberalizmus

Budapestre látogatott Angela Merkel német szövetségi kancellárA Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter biedermeier csokorral fogadta a kancellár asszonyt. Az Országháza lépcsői előtt Orbán Viktor magyar kormányfő várta, aki Angela Merkelt kézcsókkal üdvözölte. A budapesti látogatás alkalmával találkozott Áder János köztársasági elnökkel is. Ezután az Andrássy Egyetemre ment ahol a Szegedi Tudományegyetem rektorától átvette a díszdoktori kinevezésről szóló oklevelet, előadást tartott az egyetemistáknak - a központi fogalma, a szabadság, a civil társadalom, a pluralizmus volt - majd válaszolt a kérdéseikre. A végén ellátogatott a Dohány utcai zsinagógába ahol körbevezették Európa legnagyobb ilyen jellegű épületén, meglátogatta a sírkertet lerótta kegyeletét az Emánuel-emlékfánál majd zártkörű tárgyalást folytatott a Mazsihisz és a többi magyar zsidó szervezet képviselőivel. Az Andrássy Egyetemen tartott előadásában többek Között Konrád György írót idézte és kifejtette, hogy a pluralizmus alapvető európai érték. Kiemelte, hogy ha a kormány a parlamentben nagy többséggel rendelkezik, akkor különösen tiszteletben kell tartania az ellenzéket, merthogy az ellenzék nem ellenség. Méltatta a civil társulásokat és fontosnak tartotta, hogy a kormány partnert ismerjen fel bennük. Az idillikusan kezdődő sajtóértekezleten a magyar kormányfő kimondta a horvátok által elhíresült mondatot: Danke Deutschland.  Angela Merkel méltányolta a gesztust, azonban kifejtette, hogy az „illiberális szóval nem tud mit kezdeni.” A német országos közszolgálati televízió, a ZDF szerint Merkel asszony Budapesten rövid tanfolyamot tartott demokráciából, szavait Orbán Viktor "kővé vált arccal" hallgatta. A Fidesz szerint viszont a találkozó sikeres és gyümölcsöző volt. 

 

2015. február 8.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább

A migráns

A migráns halála nem érdemel gyászt. Tizennyolcezer halott a Földközi-tenger fenekén, legalább kétszer ennyi a Szaharában, >

Tovább

Védtük Szerbiát Horvátországban…

Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott >

Tovább

Bence Erika nyílt levele a Magyar Mozgalom társelnökeihez

Hogy bárki értse: a VMSZ és elnökének politikáját továbbra is elutasítom! A Magyar Nemzeti Tanács által >

Tovább

Gyűlölet és kompromisszum

A társadalom szétrombolása üzemszerűen folytatódik. Elsősorban nem az ellenzék hibája, hogy olyan, amilyen. Ami a magyarországi >

Tovább