Ma Judit, Loretta, Eulália névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Minek evezzenek?
Megható történet anyaországi elvtársakról és trianoni árvákról
Bódis Gábor
Magyarország újkori történelmét, illetve annak délszláv vonatkozású részét szokás a Kalasnyikov címszóval kezdeni. Ismeretes, hogy a varázsige ebben az esetben nem egy orosz fegyverbarkácsolóra vonatkozik, hanem a néhány évvel ezelőtt ügyetlenül leplezett géppuskaszállításra. Az ügy senkinek sem vált hasznára és becsületére, a vajdasági magyarok pedig ismét megitták a levét az egésznek.
A tanulságot a magyar diplomácia, váljék becsületére, levonta, és ezt követően már (majdnem) sokkal jobban egyensúlyozott Balkán-tanban. A felismerés talán a szélesebb szürke állományhoz is eljutott: Szerbiában él a volt Jugoszlávia egyetlen jelentősebb számú magyar kisebbsége. A mindenkori szerb vezetéssel kialakítandó viszony pedig ennek (is) a függvénye kell, hogy legyen. Egy kisebbség számára, bármilyen ellentmondásosan hangozzék is, nem az a legveszedelmesebb, ha az anyaország nem törődik vele, hanem ha túlzottan törődik. A Kádár-korszak volt a nemtörődömség bágyadt időszaka, amelyet, valljuk be őszintén, a legkevésbé a vajdasági magyarok sínylették meg. Már hallom is egyesek tiltakozó felböffenését eme utolsó mondat elolvasása után, hogy „mi van az asszimilációval, amely éppen ezen a tájon volt a legkifejezettebb?”. Nem akarok erre egy a titói korszakot fölmentő védőbeszédet mondani és részletesen kifejteni, hogy az asszimiláció hol vágtázik jobban, a jólétben vagy egy Ceausescu-féle szörnyrendszerben.
Kétségtelen tény, hogy egy Kádár- és Tito-korszak után érkeztünk el mi, délvidéki vagy vajdasági magyarok a délszláv háborúkhoz, a rendszerváltásokhoz és az anyaország „törődéses” időszakához. Megalakult a VMDK, amely, tudomásom szerint, igyekszik kiegyensúlyozott, semleges politikát folytatni nemcsak a „hazai” politikai tényezőkkel, hanem az anyaországiakkal szemben is. Az már más lapra tartozik, hogy egyes VMDK-vezetők melyik magyarországi pártot érzik közelebbinek a szívükhöz. Sőt még az is természetes, hogy kisebbségi érdekszervezetként a mindennapi feladatok (anyagiak!) gyakoribbakká teszik számukra a mindenkori kormánypárttal való kontaktusokat. Az anyaországban és „otthon” is. Mégis ez a terület vált a legérzékenyebbé az egymással vitázó kisebbségiek körében. Hányszor hallottuk a VMDK-sok és a nem VMDK-sok egymást vádoló gyanúsítgatásait, amelyek a „rezsim”-mel való lepaktálását célozták meg. A dolog még összetettebb, hiszen Jugoszláviában a „rezsim” nemcsak Slobodan Miloševićből és Vojislav Šešeljből áll, hanem dekoratív elemei az állítólag demokratikus ellenzéki pártok is, tisztelet annak a néhány kivételnek.
És akkor jön a háború. Meg a háborúra való nemzetközi reagálás. Minden, ami 1945 óta nemzetközi kapcsolatrendszer, erkölcsi alapszabály, viselkedési forma, egyszeriben nevetségessé válik. Az erőszakos területszerzés, a népirtás végérvényesen létjogosultságot nyert, és erre az áment az amerikai külügyminiszter mondta rá azzal a kegyetlenül igaz nyilatkozatával, hogy Amerikát semmilyen érdek sem fűzi ehhez a térséghez. Maradnak tehát a nyugat-európaiak, akik ügyetlenségükkel legalább annyit ártottak a balkáni népeknek, mint ezek egymásnak. Ki emlékszik már a jóságos lord Carringtonra, akinek legalább annyi becsülete volt, hogy amikor látta, itt fából vaskarikát nem lehet csinálni, egyszerűen fogta a kalapját. Nem így a másik lord, akinek meg sem kottyan, hogy egyik tervét a másik után nevetik ki, ő továbbra is közvetíteni akar. És tárgyal vég nélkül, mindenkivel, aki éppen fogadja. A szerb „rezsim”-mel is, Karadžićékkal is. Én ezt fokozni nem is tudom.
Rajtuk keresztül tárgyal velük az egész világ is, hiszen ők a „közvetítők”. A szkizofréniát nemcsak az okozza, hogy a 21. század felé vágtató világközvélemény (értsd: politikusok) beletörődnek az erőszak térhódításába, hanem, hogy ezzel egyidejűleg megtartják a gazdasági szankciókat is. A fagyoskodó lakosság fog felkelni Milošević ellen? Badarság! Még a saját ágyából sem. A Drašković-ügy megmutatta, hogy egy megfélemlített népről van szó, amely nem tud és nem is akar szembeszállni a világ egyik legjobban fölfegyverzett rendőrségével.
És mit csinálnak a vajdasági magyarok? Fizikailag vagy csak lélekben kezdenek átvándorolni az anyaországba. Egyelőre az autonómia (akár vajdasági, akár magyar) még nincs olyan elérhető közelségben, hogy ebben meg tudná őket akadályozni.
És minderre jönnek a magyarországi pártok. A Thürmer Gyula vezette Munkáspárt, nemcsak ideológiája miatt, hanem amiatt is, hogy kikkel ült le tárgyalni, legfeljebb csak bosszúságot okozott a vajdaságiaknál. Nem úgy a poraiból feléledő Pozsgay Imre és társa Bíró Zoltán, akiknek nem az a legnagyobb vétkük, hogy tárgyaltak Miloševićtyel és társaival (miért ne, hiszen Owen és Stottenberg is ezt teszi). Még csak az sem érdekli a vajdasági magyarokat, hogy ezzel alaposan megfúrták a magyarországi hatpárti konszenzuson alapuló külpolitikát. Az is inkább csak gyomor kérdése, hogy akkor ülnek egy asztalhoz valakivel, amikor annak börtönében politikai ellenfele (az egyetlen!) éppen éhhalál előtt áll. A kétségbeejtő csak ez után következett. Pozsgay úr ugyanis, magyarázván a bizonyítványát, egy reggeli tévéadásban azt mondta, hogy Draškovićtyal is akartak tárgyalni, de ez nem sikerült (!!!) és ezért helyettesével Mićunovićtyal beszélgettek. Anyaországi urak, ez olyan, mintha valaki Pesten azt mondta volna, hogy Pethővel ugyan nem sikerült találkoznia, de helyettesével, Orbánnal igen. Megvédésünkben, kérem, ne a dilettantizmus legyen az ütőkártya!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Major drámája
Bizonyára létezik erre valamiféle logikus magyarázat. Ezt azért kockáztatom meg, mert Major nem volt egyszerű karrierista >
A vajdasági szellemi és kulturális holt tőke
Az én nemzedékemnek egyik része a kezdetben legalább tudomást vett egymásról, bár az irodalmi előfutárokról nem >
Mi lesz a sorsa az újvidéki ártatlan áldozatok emlékművének?
Probléma az is, hogy Vicsek és Pásztor Bálint Facebook oldalán jelentkező több más személy, akik jóllehet >
Emlékmű helyett fasizmus ellenes plató (2.)
A tiltakozók nem azt akarják megakadályozni, hogy ez az emlékmű elkészüljön és emléket állítson azoknak a >
Nem volt győztes, ugyanis mindannyian vesztesek lettünk
Nemzeti szempontról szólok, de nem a manapság divatos magyarság-narratívára gondolok, hanem a magyarság többségére, azokra, akik >
Emlékmű helyett fasizmus ellenes plató
Többszöri halasztás és új befejezési dátumok megjelölése után sem készült el, nem fejeződött be az újvidéki >
Tovább bonyolódik a koszovói helyzet
A szerbiai politikusok szerint a szerbiai kisebbségi törvény az egész Európában példamutató. A magyar kormány is >
Az egyház közösségteremtő esélye
Ahhoz azonban, hogy az egyház hatékony lehessen, új dimenziókkal kell gazdagodnia, ezt újabban éppen Ferenc pápa >
Az EP üzenete Szerbiának: „Szankciók Oroszországnak, csak aztán az európai pénzek”
Deli és Kovács nem azt mondják, hogy Szerbiának teljesíteni kell az Európai Unióba való tagfelvételi követelményeket >
Novemberi tézisek
A magyar állam egészét, intézményeit és szabályrendszerét behálózzák a hatalmon lévők magánérdekei és érdekeltségei. Mivel az >
Öreg Anna közleményben nyilvános televíziós vitára hívta Pásztor Bálintot ·
„Sorolhatnám még, mindazokat a szégyenteljes technikákat, amelyekkel próbálja félrevezetni a nyilvánosságot. Látom, úgy gondolja, hogy senkinek >
Az EU nem akarja látni, hogy egyfolytában a bolondját járatják velük
Szóval, ha az EU látni akarná, hogy ezek a törvények még alig születtek meg és máris >