Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Magyarország újkori történelmét, illetve annak délszláv vonatkozású részét szokás a Kalasnyikov címszóval kezdeni. Ismeretes, hogy a varázsige ebben az esetben nem egy orosz fegyverbarkácsolóra vonatkozik, hanem a néhány évvel ezelőtt ügyetlenül leplezett gép­puskaszállításra. Az ügy senkinek sem vált hasznára és becsületére, a vajdasá­gi magyarok pedig ismét megitták a levét az egésznek.

A tanulságot a magyar diplomácia, váljék becsületére, levonta, és ezt kö­vetően már (majdnem) sokkal jobban egyensúlyozott Balkán-tanban. A felis­merés talán a szélesebb szürke állo­mányhoz is eljutott: Szerbiában él a volt Jugoszlávia egyetlen jelentősebb számú magyar kisebbsége. A mindenkori szerb vezetéssel kialakítandó viszony pedig ennek (is) a függvénye kell, hogy le­gyen. Egy kisebbség számára, bármi­lyen ellentmondásosan hangozzék is, nem az a legveszedelmesebb, ha az anyaország nem törődik vele, hanem ha túlzottan törődik. A Kádár-korszak volt a nemtörődömség bágyadt idősza­ka, amelyet, valljuk be őszintén, a leg­kevésbé a vajdasági magyarok sínylet­ték meg. Már hallom is egyesek tiltako­zó felböffenését eme utolsó mondat elolvasása után, hogy „mi van az asszi­milációval, amely éppen ezen a tájon volt a legkifejezettebb?”. Nem akarok erre egy a titói korszakot fölmentő védőbeszédet mondani és részletesen kifejteni, hogy az asszimiláció hol vágtá­zik jobban, a jólétben vagy egy Ceausescu-féle szörnyrendszerben.

Kétségtelen tény, hogy egy Kádár- és Tito-korszak után érkeztünk el mi, délvidéki vagy vajdasági magyarok a délszláv háborúkhoz, a rendszerváltá­sokhoz és az anyaország „törődéses” időszakához. Megalakult a VMDK, amely, tudomásom szerint, igyekszik kiegyensúlyozott, semleges politikát folytatni nem­csak a „hazai” politikai tényezőkkel, ha­nem az anyaországiakkal szemben is. Az már más lapra tartozik, hogy egyes VMDK-vezetők melyik magyarországi pártot érzik közelebbinek a szívükhöz. Sőt még az is természetes, hogy ki­sebbségi érdekszervezetként a minden­napi feladatok (anyagiak!) gyakoribbak­ká teszik számukra a mindenkori kor­mánypárttal való kontaktusokat. Az anyaországban és „otthon” is. Mégis ez a terület vált a legérzékenyebbé az egy­mással vitázó kisebbségiek körében. Hányszor hallottuk a VMDK-sok és a nem VMDK-sok egymást vádoló gyanúsítgatásait, amelyek a „rezsim”-mel való lepaktálását célozták meg. A dolog még összetettebb, hiszen Jugoszláviá­ban a „rezsim” nemcsak Slobodan Miloševićből és Vojislav Šešeljből áll, ha­nem dekoratív elemei az állítólag de­mokratikus ellenzéki pártok is, tisztelet annak a néhány kivételnek.

És akkor jön a háború. Meg a hábo­rúra való nemzetközi reagálás. Minden, ami 1945 óta nemzetközi kapcso­latrendszer, erkölcsi alapszabály, visel­kedési forma, egyszeriben nevetségessé válik. Az erőszakos területszerzés, a nép­irtás végérvényesen létjogosultságot nyert, és erre az áment az amerikai külügy­miniszter mondta rá azzal a kegyetle­nül igaz nyilatkozatával, hogy Amerikát semmilyen érdek sem fűzi ehhez a tér­séghez. Maradnak tehát a nyugat-euró­paiak, akik ügyetlenségükkel legalább annyit ártottak a balkáni népeknek, mint ezek egymásnak. Ki emlékszik már a jóságos lord Carringtonra, akinek legalább annyi becsülete volt, hogy ami­kor látta, itt fából vaskarikát nem lehet csinálni, egyszerűen fogta a kalapját. Nem így a másik lord, akinek meg sem kottyan, hogy egyik tervét a másik után nevetik ki, ő továbbra is közvetíteni akar. És tárgyal vég nélkül, mindenki­vel, aki éppen fogadja. A szerb „re­zsim”-mel is, Karadžićékkal is. Én ezt fokozni nem is tudom.

Rajtuk keresztül tárgyal velük az egész világ is, hiszen ők a „közvetítők”. A szkizofréniát nemcsak az okozza, hogy a 21. század felé vágtató világközvélemény (értsd: politikusok) beletö­rődnek az erőszak térhódításába, ha­nem, hogy ezzel egyidejűleg megtartják a gazdasági szankciókat is. A fagyosko­dó lakosság fog felkelni Milošević ellen? Badarság! Még a saját ágyából sem. A Drašković-ügy megmutatta, hogy egy megfélemlített népről van szó, amely nem tud és nem is akar szembeszállni a világ egyik legjobban fölfegyverzett rendőrségével.

És mit csinálnak a vajdasági magya­rok? Fizikailag vagy csak lélekben kezdenek átvándorolni az anyaországba. Egyelőre az autonómia (akár vajdasági, akár magyar) még nincs olyan elérhető közelségben, hogy ebben meg tudná őket akadályozni.

És minderre jönnek a magyarországi pártok. A Thürmer Gyula vezette Mun­káspárt, nemcsak ideológiája miatt, ha­nem amiatt is, hogy kikkel ült le tár­gyalni, legfeljebb csak bosszúságot okozott a vajdaságiaknál. Nem úgy a poraiból feléledő Pozsgay Imre és társa Bíró Zoltán, akiknek nem az a legna­gyobb vétkük, hogy tárgyaltak Miloševićtyel és társaival (miért ne, hiszen Owen és Stottenberg is ezt teszi). Még csak az sem érdekli a vajdasági magya­rokat, hogy ezzel alaposan megfúrták a magyarországi hatpárti konszenzuson alapuló külpolitikát. Az is inkább csak gyomor kérdése, hogy akkor ülnek egy asztalhoz valakivel, amikor annak börtö­nében politikai ellenfele (az egyetlen!) éppen éhhalál előtt áll. A kétségbeejtő csak ez után következett. Pozsgay úr ugyanis, magyarázván a bizonyítványát, egy reggeli tévéadásban azt mondta, hogy Draškovićtyal is akartak tárgyalni, de ez nem sikerült (!!!) és ezért helyette­sével Mićunovićtyal beszélgettek. Anya­országi urak, ez olyan, mintha valaki Pesten azt mondta volna, hogy Pethővel ugyan nem sikerült találkoznia, de helyettesével, Orbánnal igen. Megvédé­sünkben, kérem, ne a dilettantizmus legyen az ütőkártya!

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Topolya, Tanyaszínház, VMSZ

Mindenesetre undorítónak tartom, amit a párt tesz ezzel a picinyke megmaradt vajdasági magyarsággal! Szurkolok, hogy minél >

Az új osztály nem bocsájtja meg a kormánynak, ha megtűri a békétlenkedést

A melósok örüljenek, ha egyáltalán kapnak munkát. Az engedetlen értelmiségiek nem olyan fontosak, többségük könnyen megvásárolható. >

Az erőszak megtévesztően észrevétlenül, alattomoson lopakodik be a közéletbe

A polgárok a valóságtól megundorodva a gondtalan szórakozásba menekülnek. A teraszokon vidám a fiatalok kávéznak, és >

Nincs felelős!?

Miért nem foglal az MNT állást és készít határidős cselekvési tervet a tanügyi problémák mielőbbi megoldására? >

Fénykép

Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök hivatalában fogadta Aleksandar Vučić szerbiai köztársasági elnököt, Andrej Babiš cseh-morvaországi és Peter >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |