Ma Szömér, Frigyes, Milla, Hedvig névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Minek evezzenek?
Megható történet anyaországi elvtársakról és trianoni árvákról
Bódis Gábor
Magyarország újkori történelmét, illetve annak délszláv vonatkozású részét szokás a Kalasnyikov címszóval kezdeni. Ismeretes, hogy a varázsige ebben az esetben nem egy orosz fegyverbarkácsolóra vonatkozik, hanem a néhány évvel ezelőtt ügyetlenül leplezett géppuskaszállításra. Az ügy senkinek sem vált hasznára és becsületére, a vajdasági magyarok pedig ismét megitták a levét az egésznek.
A tanulságot a magyar diplomácia, váljék becsületére, levonta, és ezt követően már (majdnem) sokkal jobban egyensúlyozott Balkán-tanban. A felismerés talán a szélesebb szürke állományhoz is eljutott: Szerbiában él a volt Jugoszlávia egyetlen jelentősebb számú magyar kisebbsége. A mindenkori szerb vezetéssel kialakítandó viszony pedig ennek (is) a függvénye kell, hogy legyen. Egy kisebbség számára, bármilyen ellentmondásosan hangozzék is, nem az a legveszedelmesebb, ha az anyaország nem törődik vele, hanem ha túlzottan törődik. A Kádár-korszak volt a nemtörődömség bágyadt időszaka, amelyet, valljuk be őszintén, a legkevésbé a vajdasági magyarok sínylették meg. Már hallom is egyesek tiltakozó felböffenését eme utolsó mondat elolvasása után, hogy „mi van az asszimilációval, amely éppen ezen a tájon volt a legkifejezettebb?”. Nem akarok erre egy a titói korszakot fölmentő védőbeszédet mondani és részletesen kifejteni, hogy az asszimiláció hol vágtázik jobban, a jólétben vagy egy Ceausescu-féle szörnyrendszerben.
Kétségtelen tény, hogy egy Kádár- és Tito-korszak után érkeztünk el mi, délvidéki vagy vajdasági magyarok a délszláv háborúkhoz, a rendszerváltásokhoz és az anyaország „törődéses” időszakához. Megalakult a VMDK, amely, tudomásom szerint, igyekszik kiegyensúlyozott, semleges politikát folytatni nemcsak a „hazai” politikai tényezőkkel, hanem az anyaországiakkal szemben is. Az már más lapra tartozik, hogy egyes VMDK-vezetők melyik magyarországi pártot érzik közelebbinek a szívükhöz. Sőt még az is természetes, hogy kisebbségi érdekszervezetként a mindennapi feladatok (anyagiak!) gyakoribbakká teszik számukra a mindenkori kormánypárttal való kontaktusokat. Az anyaországban és „otthon” is. Mégis ez a terület vált a legérzékenyebbé az egymással vitázó kisebbségiek körében. Hányszor hallottuk a VMDK-sok és a nem VMDK-sok egymást vádoló gyanúsítgatásait, amelyek a „rezsim”-mel való lepaktálását célozták meg. A dolog még összetettebb, hiszen Jugoszláviában a „rezsim” nemcsak Slobodan Miloševićből és Vojislav Šešeljből áll, hanem dekoratív elemei az állítólag demokratikus ellenzéki pártok is, tisztelet annak a néhány kivételnek.
És akkor jön a háború. Meg a háborúra való nemzetközi reagálás. Minden, ami 1945 óta nemzetközi kapcsolatrendszer, erkölcsi alapszabály, viselkedési forma, egyszeriben nevetségessé válik. Az erőszakos területszerzés, a népirtás végérvényesen létjogosultságot nyert, és erre az áment az amerikai külügyminiszter mondta rá azzal a kegyetlenül igaz nyilatkozatával, hogy Amerikát semmilyen érdek sem fűzi ehhez a térséghez. Maradnak tehát a nyugat-európaiak, akik ügyetlenségükkel legalább annyit ártottak a balkáni népeknek, mint ezek egymásnak. Ki emlékszik már a jóságos lord Carringtonra, akinek legalább annyi becsülete volt, hogy amikor látta, itt fából vaskarikát nem lehet csinálni, egyszerűen fogta a kalapját. Nem így a másik lord, akinek meg sem kottyan, hogy egyik tervét a másik után nevetik ki, ő továbbra is közvetíteni akar. És tárgyal vég nélkül, mindenkivel, aki éppen fogadja. A szerb „rezsim”-mel is, Karadžićékkal is. Én ezt fokozni nem is tudom.
Rajtuk keresztül tárgyal velük az egész világ is, hiszen ők a „közvetítők”. A szkizofréniát nemcsak az okozza, hogy a 21. század felé vágtató világközvélemény (értsd: politikusok) beletörődnek az erőszak térhódításába, hanem, hogy ezzel egyidejűleg megtartják a gazdasági szankciókat is. A fagyoskodó lakosság fog felkelni Milošević ellen? Badarság! Még a saját ágyából sem. A Drašković-ügy megmutatta, hogy egy megfélemlített népről van szó, amely nem tud és nem is akar szembeszállni a világ egyik legjobban fölfegyverzett rendőrségével.
És mit csinálnak a vajdasági magyarok? Fizikailag vagy csak lélekben kezdenek átvándorolni az anyaországba. Egyelőre az autonómia (akár vajdasági, akár magyar) még nincs olyan elérhető közelségben, hogy ebben meg tudná őket akadályozni.
És minderre jönnek a magyarországi pártok. A Thürmer Gyula vezette Munkáspárt, nemcsak ideológiája miatt, hanem amiatt is, hogy kikkel ült le tárgyalni, legfeljebb csak bosszúságot okozott a vajdaságiaknál. Nem úgy a poraiból feléledő Pozsgay Imre és társa Bíró Zoltán, akiknek nem az a legnagyobb vétkük, hogy tárgyaltak Miloševićtyel és társaival (miért ne, hiszen Owen és Stottenberg is ezt teszi). Még csak az sem érdekli a vajdasági magyarokat, hogy ezzel alaposan megfúrták a magyarországi hatpárti konszenzuson alapuló külpolitikát. Az is inkább csak gyomor kérdése, hogy akkor ülnek egy asztalhoz valakivel, amikor annak börtönében politikai ellenfele (az egyetlen!) éppen éhhalál előtt áll. A kétségbeejtő csak ez után következett. Pozsgay úr ugyanis, magyarázván a bizonyítványát, egy reggeli tévéadásban azt mondta, hogy Draškovićtyal is akartak tárgyalni, de ez nem sikerült (!!!) és ezért helyettesével Mićunovićtyal beszélgettek. Anyaországi urak, ez olyan, mintha valaki Pesten azt mondta volna, hogy Pethővel ugyan nem sikerült találkoznia, de helyettesével, Orbánnal igen. Megvédésünkben, kérem, ne a dilettantizmus legyen az ütőkártya!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Temetőt győztek
A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >
Vége
A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >
Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat
Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >
SZÓSZEDET
Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >
Szavazni vagy bojkottálni?
A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >
A hinta
Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >
„Meddig jutottunk?”
A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >
Srebrenica 24 éve
A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba >
Marosvásárhely jobban teljesít
Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, >
Nemzetközi segédlettel
A nemzetközi és szerbiai jogszabályok ellenére folyamatban van – külföldi és szerbiai támogatással, ingatlanvásárlásra, épületanyag és >
Több vagy kevesebb?
A nyilatkozatok és az ígéretek azonban most már – négyévi pereskedés után – nem tűnnek elegendőnek. >
Gyerekek a röszkei migránsbörtönben
A politikai kannibalizmus pillanatnyi sikere majd elpárolog. Akkor majd mindenki röstellni fogja magát a passzív cinkossága >