2021. március 2. kedd
Ma Lujza, Ágnes, Henrik névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

A Hasgárda

Ha a Múltat látod magad előtt megjelenni, vegyél egy ollót. Éleset.

Bódis Gábor
Bódis Gábor

A gyakori utazót, aki a hosszú út porának izgalmát már aligha érzékeli, meglepi, hogy Jugoszlávia talán az egyetlen olyan ország, amely háborús bűnösökkel fogadja ritkán látott, ám annál jobban utált vendégeit. A kép nyárelőn már nem olyan hatásos, mint a télen volt a választások előtt, de azért még mindig nyomokat hagy a szőke és nagyhasú faskom vigyorgó képe az országút szélén.

Talán nem véletlen, hogy Észak-Bácska legna­gyobb mezővárosának a kijáratánál gyönyörködhetünk az állítólag horvát (vagy albán?) vezér és parlamenti szó­nok mikrofonos hasonmásában. Ké­sőbb, továbbutazva a kies Balkán bel­seje felé, Šešelj elveszik a hason­szőrűek tömkelegében. Csak itt erre­felé virít. Meg a hívei.

A már említett, porhoz szokott utazó mit sem sejtve a múlt szombaton behajtott gyanús rendszámú kocsijával a Petőfi Sándor (tetszik tudni, ő volt a Nenad cár unokaöccse) utcába, ahol a többi között Kosztolányi magánya honol, és volt mit látnia. Megjelent a Múlt. Amelyet csak agyonszidott, szocialista önigazgatásról szóló könyvekből ismert. Azok pedig tudvalevően hazudtak. A partizánok, most már tudjuk, nem voltak hazafiak, hanem az a szakállas pápaszemes volt az, akit később halálra ítéltek. Pedig csak a megszállókkal paktált. De ez sem biztos. Mert Jugoszláviában most az történik, mint az egykori (?) kelet-európai országokban. Nevezetesen semmi sem olyan bizonytalan, mint a múlt.  

A poros jelzőről közismert utazó, akiről már említés vala, azonban nem a múltról akar regélni, hiszen azt ő sem érti, hanem a valamikori Ipartes­tület előtti látványról. A szabadcsa­patoknál (magyarul: haramiák) diva­tos terepszínű egyenruhában ott fe­szengett egy egész horda. Az egyik kísértetiesen hasonlított a már emlí­tett Draža Mihailović úrra, aki a szerb ellenzék számára példakép volt, a kormánypárti radikálisok szá­mára pedig az is maradt. A másik kiköpött Ratko Mladić volt. Tudják, az a tábornok, aki még vörös csilla­gos titovkában lövette Dubrovnikot, de Szarajevó kedvéért már régi szerb sipkát biggyesztett a feje tetejére. Apropó, a tábornok! A Vance-Owen-féle bohózatterv alkonyulatánál, Mladić megállt a Neretvánál, és kibökte: egy arasznyit sem adunk a muzulmánoknak és a horvátok­nak. Amit meghódítottunk, az a miénk. Naplósan: aki nem hódít, ne is egyék. Ezzel megvalósult a szent igazság, és csak egy dolog fizetődik ki: a gazság.

Mondom, ez volt az Ipartestület előtt, ahol valamikor kuglizni (finomkodva: tekézni) lehetett, és szombat esténként nagy ramazurit csaptak a népzene rajongói. Ropták ott kegyet­lenül a magyar, bunyevác és szerb táncot, hitet téve a tambura és a citera univerzális voltáról (a harmoni­káról nem is beszélve). Talán nem rontja a krónikás hitelét, ha bevallja, hogy – eléggé el nem ítélhető módon – akkortájt a Beatleseket hallgatta.

Mindegy, volt, ami volt, most pedig csetnikek vannak. Ott támasztották a falat, ahol valamikor a testvériség-­egység menyecskéi várták, hogy előkerüljön a már józanodó legény, aki ismét belekezdhet a ropásba. Te­hát Draža, Mladić és a többiek ott dülöngéltek a történelmi falaknál. És az utca kihalt volt. Kora délután két óra tájban. Kosztolányi is elfordította a fejét.

A krónikás, aki sosem szerette a hangoskodókat így a Rolling Stones-t sem, behajtott a Fasizmus Áldozatai­nak terére, és kire bukkant? Susmutoló rendőrökre, akik tapintható izga­lommal adták le rejtjeles jelentéseiket arról, ami néhány méterrel odébb tör­tént. A poros utazó, most már a kíváncsiságtól hajtva, továbblépett. A másik sarkon is rendőrök! Két egyen­ruhás egy civillel csevegett, mintha éppen ott találkoztak volna. Egymás­sal – meg a szerencsével.

Azért még sincs minden veszve. Legalábbis Észak-Bácskában nem. Ha ugyanis ennyi kékzubbony, aki egyébként máskor, békeidőben a gyanútlan gépkocsivezetőket lesi, most Šešelj úr bandájával van elfog­lalva, akkor van még remény.

1993. június 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Sok pénz, semmi eredmény

A jelenlegi vezetőknek halvány elképzelésük se nincsen, hogyan lehetne fejleszteni, a saját lábára állítani a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A mazsolázók

Színre lépnek a névtelenül mazsolázó sajtómunkások, akik a megjelent autorizált interjút úgy vágják össze, hogy nem >

Tovább

Kusturica Szarajevó fölött

És akadnak azért jó dolgok is. Igaz, a halálhoz kötődnek ezek is. Elhunyt ugyanis az újvidéki >

Tovább

Az elrabolt idők nyomában

Én csak keresem a hagyományt miközben az a tudat kínoz, hogy elrabolták a múltomat.  Nem csak >

Tovább

A tévedhetetlenekkel szemben

Furcsa állítás, de bevallom: nem hiszek azoknak az embereknek, akik életükben nem tévedtek jó néhányszor. Nem >

Tovább

„Nesze semmi, fogd meg jól!”

Aki csak teheti, továbbra is tartson ki az elvett ingatlanok természetben való visszakövetelése mellett, ne fogadja >

Tovább

A közéleti vákuum depresszív hatása

A covid19 befagyasztotta az állapotokat, ami nem jelenti azt, hogy a társadalmi feszültségek nem növekszenek. Ezt >

Tovább

A harmincas évek újra meg újra felbukkanak

Az antifasiszta Európa kerekedett felül, az képviselte a többséget, és rossz érzéseim ellenére elégedett vagyok azzal, >

Tovább

Haiku és kapitalizmus

Inkább azon csodálkoztam, hogy ezek az államkapitalista kommunista milliárdosok verseket írnak. Mégpedig haikukat! Környezetünkben ilyesmi nem >

Tovább

Független sajtó

Aki saját eszmei értékrendjéhez ragaszkodik, legyen az akár szocialista, konzervatív vagy liberális, az Arthur Koestlerrel elmondhatja, >

Tovább

Bűn

Lehet, hogy a legnagyobb bűn a bűnhődéstől való menekülés. Azokra gondolok, akik Pilátusként nem akartak hallani >

Tovább

Kamberi: „Így még Milošević uralkodása idején sem volt”

A képviselők nem éltek/élnek az anyanyelv használatának jogával a szerb parlamenti felszólalásaik alkalmával. Kovács Elvira, a >

Tovább