2020. szeptember 23. Szerda
Ma Tekla, Líviusz, Ila névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

A Hasgárda

Ha a Múltat látod magad előtt megjelenni, vegyél egy ollót. Éleset.

Bódis Gábor
Bódis Gábor

A gyakori utazót, aki a hosszú út porának izgalmát már aligha érzékeli, meglepi, hogy Jugoszlávia talán az egyetlen olyan ország, amely háborús bűnösökkel fogadja ritkán látott, ám annál jobban utált vendégeit. A kép nyárelőn már nem olyan hatásos, mint a télen volt a választások előtt, de azért még mindig nyomokat hagy a szőke és nagyhasú faskom vigyorgó képe az országút szélén.

Talán nem véletlen, hogy Észak-Bácska legna­gyobb mezővárosának a kijáratánál gyönyörködhetünk az állítólag horvát (vagy albán?) vezér és parlamenti szó­nok mikrofonos hasonmásában. Ké­sőbb, továbbutazva a kies Balkán bel­seje felé, Šešelj elveszik a hason­szőrűek tömkelegében. Csak itt erre­felé virít. Meg a hívei.

A már említett, porhoz szokott utazó mit sem sejtve a múlt szombaton behajtott gyanús rendszámú kocsijával a Petőfi Sándor (tetszik tudni, ő volt a Nenad cár unokaöccse) utcába, ahol a többi között Kosztolányi magánya honol, és volt mit látnia. Megjelent a Múlt. Amelyet csak agyonszidott, szocialista önigazgatásról szóló könyvekből ismert. Azok pedig tudvalevően hazudtak. A partizánok, most már tudjuk, nem voltak hazafiak, hanem az a szakállas pápaszemes volt az, akit később halálra ítéltek. Pedig csak a megszállókkal paktált. De ez sem biztos. Mert Jugoszláviában most az történik, mint az egykori (?) kelet-európai országokban. Nevezetesen semmi sem olyan bizonytalan, mint a múlt.  

A poros jelzőről közismert utazó, akiről már említés vala, azonban nem a múltról akar regélni, hiszen azt ő sem érti, hanem a valamikori Ipartes­tület előtti látványról. A szabadcsa­patoknál (magyarul: haramiák) diva­tos terepszínű egyenruhában ott fe­szengett egy egész horda. Az egyik kísértetiesen hasonlított a már emlí­tett Draža Mihailović úrra, aki a szerb ellenzék számára példakép volt, a kormánypárti radikálisok szá­mára pedig az is maradt. A másik kiköpött Ratko Mladić volt. Tudják, az a tábornok, aki még vörös csilla­gos titovkában lövette Dubrovnikot, de Szarajevó kedvéért már régi szerb sipkát biggyesztett a feje tetejére. Apropó, a tábornok! A Vance-Owen-féle bohózatterv alkonyulatánál, Mladić megállt a Neretvánál, és kibökte: egy arasznyit sem adunk a muzulmánoknak és a horvátok­nak. Amit meghódítottunk, az a miénk. Naplósan: aki nem hódít, ne is egyék. Ezzel megvalósult a szent igazság, és csak egy dolog fizetődik ki: a gazság.

Mondom, ez volt az Ipartestület előtt, ahol valamikor kuglizni (finomkodva: tekézni) lehetett, és szombat esténként nagy ramazurit csaptak a népzene rajongói. Ropták ott kegyet­lenül a magyar, bunyevác és szerb táncot, hitet téve a tambura és a citera univerzális voltáról (a harmoni­káról nem is beszélve). Talán nem rontja a krónikás hitelét, ha bevallja, hogy – eléggé el nem ítélhető módon – akkortájt a Beatleseket hallgatta.

Mindegy, volt, ami volt, most pedig csetnikek vannak. Ott támasztották a falat, ahol valamikor a testvériség-­egység menyecskéi várták, hogy előkerüljön a már józanodó legény, aki ismét belekezdhet a ropásba. Te­hát Draža, Mladić és a többiek ott dülöngéltek a történelmi falaknál. És az utca kihalt volt. Kora délután két óra tájban. Kosztolányi is elfordította a fejét.

A krónikás, aki sosem szerette a hangoskodókat így a Rolling Stones-t sem, behajtott a Fasizmus Áldozatai­nak terére, és kire bukkant? Susmutoló rendőrökre, akik tapintható izga­lommal adták le rejtjeles jelentéseiket arról, ami néhány méterrel odébb tör­tént. A poros utazó, most már a kíváncsiságtól hajtva, továbblépett. A másik sarkon is rendőrök! Két egyen­ruhás egy civillel csevegett, mintha éppen ott találkoztak volna. Egymás­sal – meg a szerencsével.

Azért még sincs minden veszve. Legalábbis Észak-Bácskában nem. Ha ugyanis ennyi kékzubbony, aki egyébként máskor, békeidőben a gyanútlan gépkocsivezetőket lesi, most Šešelj úr bandájával van elfog­lalva, akkor van még remény.

1993. június 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább

Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”

A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >

Tovább

Laudáció Márti néni tiszteletére

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >

Tovább