2019. november 18. hétfő
Ma Jenő névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

A Köztársaság napja...

... ma van – emlékeztet István Kanadából.   >

Tovább

Prés alatt a press

Németh Árpád
Németh Árpád
Prés alatt a press
Kurt Schork, a Reuters tudósítója egy 13 éves, repeszsérülést szenvedett kisfiút ment Szarajevóban

Már sötétedett, amikor szürkésfehér minibuszunkkal befutottunk Paléra, a Szerbségi Köztársaságnak (Republika Srpska) – vagy ahogy egyik kollégám nevezi – a „Nyelvtani Fogalomzavar Köztársaságának” a székvárosába; még pontosabban: székfalvába (lévén, hogy másnapra hívták össze a Vance-Owen-terv aláírását nem ratifikáló Össznépi Hurál nagygyűlését).

A kocsinkon csupán néhány, ragtapaszból készült heve­nyészett „TV” jelzés virított abban a reményben, hogy az út mellett posztoló több száz különböző egyenruhásnak – ám hasonló módon fölfegyverzett egyengéppuskásnak, -kézigránátosnak, -vadásztőrösnek és -pisztolyosnak – legfeljebb minden ötödike tartóztat föl bennünket. Trükkünk bevált a belfaluig, ahol egy tizenöt éves siheder végre fölfedezte az „népellenség”-et, és mély megvetése jeléül akkorát sercin­tett a szélvédőre, hogy utána két héten át nem kellett ablakmosóról gondoskodnunk. A félreértések elkerülése végett hangosan utánunk üvöltötte nem kifejezetten elismerő véleményét fölmenő őseink és a televízió nemi kapcsolatáról. De legalább túléltük! Attól a 29 kollégától eltérően, akiknek nem állt módjukban a védekezés, a magyarázkodás. Vagy orvul lelőtték őket (mint például David Kaplant, az ABC tévétársa­ság producerét, aki a kocsimban mögöttem ült, s akire az orvlövész távcsöves puskájából hátulról tüzelt golyója pontosan a hátsó ajtóra ragasztott T és V betű között fúródott az amerikai testébe; vagy mint például a népszerű Tunát, a BBC zágrábi származású operatőrét, aki minél jobb felvételek reményében a jajcei menekültek elé igyekezett az UNPROFOR-osra megtévesztésig hasonlító terepjáróval, s az utolsó hegygerincen egy könnyű légelhárító löveg szinte fölismerhetetlenné roncsolta páncélkocsijában); vagy hivatásuk végzésekor vesztették életü­ket, sebesültek meg (mint például Jordi Pujol, a katalán fotóriporter, aki az igazi képre csak kiszolgáltatottan, gyalog vadászhatott, s akivel egy véletlenül becsapódó gránát végzett; vagy mint például Margareth Moth, a CNN tapasztalt operatőrnője, aki a szarajevói Oslobođenje kiadó toronyházának hónapokig tartó pusztulását szándékozta megörökíteni száguldó kocsijukból, s eközben egy nehézgéppuskából szétroncsolták az állkapcsát); vagy hitvallásuk áldozatává lettek (mint például a palei, az „erdei”-nek becézett televízió két szerb munkatársa – akikkel ugyan történetesen én sem értek egyet, de letartóztatásukkal sem –, akiket a Dalmácia ellátásához nélkülözhetetlenül fontos maslenicai térségért folytatott ütközetben csíptek el a horvátok; gyorsított eljárásban három, illetve hat év szigorítottat szabtak ki rájuk). Az ítélet precedensnek bizonyult. Azóta a bármely félnek nem tetsző riporter megkövezhető, nyársra húzható, fal elé állítható.

Nemtetszéshez pedig elég lehet akár a nemzeti hovatartozás is. Ennek a legenyhébb példája a minapi, amikor a Horvát Televízió stábja

Mostarban átmerészkedett a muzulmánok által ellenőrzött túlpartra, ahonnan „usztasa, usztasa!” csatakiáltásokkal kergették ki őket. Az osztrák vagy német haditudósító olyan ritka szerb földön, mint a fehér holló, míg a britek jobbára horvát területen persona non graták, amit eleddig egy-két órás figyelmeztető előzetessel sikerült megúszniuk. A Bosnyák Hadsereget támogató néhány száz arab meg török az egyedüli kivétel: kivétel nélkül gyűlölnek minden idegent.

A hadban álló felek persze úgy vélik, hogy jól tájékozottak, s ismereteik fitogtatásaként véleményezik (általában becsmérlőén) a „firkász”-ok munkáját. Ebben a kezükre játszik a három nemzeti televízió is, amelyek az objektivitás örve alatt minden éjjel – másnapi kétszeri reprízzel – röviden (vagy rövidítve) sugározzák a külföldi műholdas állomások tudósításait (mert csak azok foghatók vagy lophatok), ezzel szinte halálos ítéletet rónak ki szerzőikre. A tudósítások ugyanis minimum a másik kettőnek sosem tetszenek. Az ítéletvégrehajtók szerencsére néha még így is bakot lőnek. Egy forgatócsoportot a nyílt úton hosszabb ideig követett, majd végül fényes nappal le is állított négy fegyveres. Mire a kocsiból kiszállított, megrökönyödött stáb fölocsúdott a banditák elporzottak a tévés terepjáróval, kamerástól együtt. Ismeretségem folytán kiderítettem, kik voltak; parancsot is kaptak az elrabolt holmi visszaszolgáltatására, amit kénytelen-kelletlen megtettek, ám fenyegetőleg hozzátették:

– Láttuk a jelentéseteket!

Az angol reggeli műsor producere replikázni próbált mondván, hogy kötve hiszi, mert a programot Nagy-Britanniának is csak egy kis részén és hajnalban sugározzák, a haramiavezér azonban meggyőzhetetlennek bizonyult, de bizalomgerjesztőnek már annál kevésbé:

– Akkor szólj a többieknek, hogy az ő jelentéseiket is láttuk!

A háború tizenhárom hónapja alatt tizenkét különböző térségre szóló sajtókártyára tettem szert, amíg Közép-Boszniában végül engem is kifosztottak. Akkor törtek be bérbe vett szobámba, amíg a szomszéd­ságban kávéztam. Ezer márkás váltságdíj fejében felszerelésem egy részét visszakaptam (a sajtókártyákat például nem), annyi fáradtságot azonban vettek maguknak, hogy fényképezőgépemből – nyilván csupa elővigyázatosságból – kiemeljék a félig exponált filmtekercset.

Tudtommal eddig csak egyetlenegy újságírónak nem esett komo­lyabb bántódása. Az egyik vezető amerikai tévétársaság egy újonc riportert küldött Splitbe, hogy onnan továbbutazzon Boszniába, aki azonban már az ipari kémény füstjét is gránátbecsapódásnak nézte. A legközelebbi járat visszaindulásáig ki sem mozdult a szállodából.

1993. június 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

Tovább

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább

A Cseke

Tőle tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi >

Tovább