2019. november 13. Szerda
Ma Szilvia, Szaniszló névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

A Köztársaság napja...

... ma van – emlékeztet István Kanadából.   >

Tovább

Bosznia-háromszög

UNPROFOR(MA)

Németh Árpád
Németh Árpád
UNPROFOR(MA)

Az UNPROFOR (United Nations Protection Forces – Az Egyesült Nemzetek Védel­mi Erői) fedőnév kötelékeibe tartozó ENSZ-katonát Boszniában senki sem szereti. Há­rom okból.

Elsősorban azért nem, mert min­denki úgy véli, másnak húz, a másik pártján áll; másodsorban, ha nincs is a másik párt­ján, miért nem tart hát legalább „velünk”; a harmadik indoklás a legkézenfekvőbb: mert zavar. Ugyanannyira zavar, mint minden más Idegen, mint minden más tanú. S csupán ebben az egy dologban nincs különbség a kéksisakos meg az újságíró között. Olyannyi­ra, hogy néha még a bal lábbal kelt szerb „határőr” sem tesz közöttük különbséget a Szarajevó melletti llidža bejáratánál. Noha a legfrissebb rendelet szerint kizárólag a ripor­terekre vonatkozik a beutazási tilalom, magá­ról megfeledkezve időnként akár órákra is feltartóztat egy-egy ENSZ-konvojt, talán ab­ban bízva, hogy újabb meg újabb „rejtege­tett” bosnyák miniszterelnök-helyettesre buk­kanhat, akibe minden további nélkül belelőheti a géppuskatárát, vagy abban, hogy a „vatikáni-iszlám cselszövés” utolsó bizonyíté­kaként még 24 000 liszteszsáknak álcázott golyóra bukkanhat az UN páncélkocsijának a pótkerekében (mellesleg: mindmáig homá­lyosak tisztázatlanok a lőszerrakomány fedél­zetre kerülésének és felfedezésének a körül­ményei a Menekültügyi Főbiztosság élelmi­szersegélyt szállító konvojában).

A békeerők egyaránt zavarják a muzulmá­nokat és a horvátokat. Ejup Ganić, bos­nyák elnökhelyettes minapi nyilatkozataiban – amelyekben a fegyverembargó föloldása mel­lett foglalt állást – kertelés nélkül követelte az ENSZ-katonák azonnali kivonását azzal az indoklással: „Ha már nem segítenek, hát ne hátráltassanak bennünket.” Ezzel szinte egyi­dejűleg a közép-boszniai Vitezben a harcban álló felek közé mintegy tamponzónaként ékelődő brit támaszpont szúr szemet a horvá­toknak:

– Bezzeg, ha elköltöznének, de odacsördít­hetnénk a mudzsahedineknek (értsd: muzul­mánoknak)! – hallottam szinte nap mint nap.

A katonák mellett, persze, a civileket is bosszantják a kékek:

– Ha nem lennének a repülőtéren, a nyolcadik helyett az első nekifutásra kijuthat­tam volna a szabadba! – panaszolják az idegenlégiósokról a szarajevóiak, eközben megfeledkezve arról, hogyha azok nem len­nének ott, a szerbek halomra lőtték volna őket. Kezdetben egyébként a bosnyák lele­ményességre oly jellemző trükkel slisszantak át a kifutópályán. Amikor feltartóztatták őket, azt mondták: a hegyekből jöttek, mire a franciák Szarajevó helyett visszafordították őket a szabadságot jelentő Igman-hegység – vagyis eredeti úti céljuk felé. Ez azonban csak néhány napig vált be, akkor stratégiát kellett változtatni. Most kamikaze csoportok indul­nak előre, s míg a katonák az ő kihallgatá­sukkal vannak elfoglalva, addig több tízen menekülhetnek át.

A háborús ország egyik legnépszerűbb rádióállomása, a Szomszédomtól hallottam... elnevezésű szünet nélkül ontja (rém)híreit a kéksisakosok megannyi gaztettéről. A leggya­koribb műsorcímek: „Fegyvert csempésztek nekik” és „Nem segítettek rajtunk”. A nekik és a rajtunk az adóállomástól függően bármi­lyen etnikummal behelyettesíthető.

A kezdeti célpontok egyike Lewis MacKenzie kanadai tábornok volt, az ENSZ-csapatok első boszniai parancsnoka. Részrehajlással vádolták; őt tették felelőssé Szarajevó lövetéséért; azért is őt hibáztatták, mert nem érke­zett elegendő segély a bosnyák fővárosba, majd azért, mert túl sok érkezett; őt okolták, mert nem akadályozta meg a vérengzést, s mikor járőrei cirkálni kezdtek, akkor azért, mert nem szállítottak kórházba minden sebe­sültet. MacKenzie-nek állandóan be kellett járnia az Elnökség épületébe fejmosásra. Há­rom hónap elteltével megelégelte, és vissza­vonult. Néhány héttel később háborús bűnös­nek nyilvánították; bűnei között rótták fel egyebek között azt Is, hogy elcsábított négy kiskorú muzulmán lányt, akik bordélyházban kötöttek ki. Ennek egyik legmegbízhatóbb tanúja Branislav Erak, a többszörös gyilkos, az egyik valódi háborús bűnös volt, aki bírósági vallomástételében arra emlékezett vissza, hogy egy, a tévén gyakran látott magas rangú tiszt korábban fölkereste, és lányok után ér­deklődött.

MacKenzie utódának, Morillon tábornok­nak sem rózsás a helyzete. Legközönsége­sebb Peugeot-jában, mindössze két könnyű, terepjáró páncélkocsi kíséretében rója hóna­pok óta a járhatatlan bosnyák utakat. Állhatatosságának köszönhetően jutott be elsőként a hosszú Időn át körülzárt Srebrenicába, ő vetette föl, és kezdi megvalósítani a „biztonsá­gos paradicsomok” elképzelését A bosnyá­kok gettósítással vádolják, amit egyelőre szto­ikusan tűr abban a hiszemben, hogy legalább életeket mentett meg.

Vérlázító Igazságtalanság lenne, ha a szerbek mindörökre bekebelezhetnék az eddig elfoglalt területeket. Szerencsére ez hosszú távon a képtelenséggel határos azon egyszerű oknál fogva, hogy ehhez nincs meg a szükséges emberállományuk, népességük. Fegyverük, lőszerük viszont még nem apadt el. Ujjuk továbbra is a ravaszon nyugszik mindaddig, amíg valaki útjukat nem állja. Morillon katonai logikát követ: a lépésről lépésre taktikát alkalmazva, a bírálatokra (egyelőre) fittyet hányva választja szét az ellenfeleket, hogy legalább a polgári lakosság megpróbáltatásain enyhítsen. S hogy aztán mi lesz, azt már a politikai tárgyalásokra bízza. A Boszniában állomásozó erők képzettségét, felszereltségét maga mögött nyilván keményebb lépésekre is elszánhatná magát az Algériát megjárt parancsnok, csakhogy erre épp nincs fölhatalmazása. Hosszú hónapok teltek el így is, amíg a kanadaiak, franciák, angolok, spanyolok, dánok, hollandok, ukránok és egyiptomiak egyáltalán jogosultak arra, hogy válaszoljanak az őket ért támadásra. Eddig két ilyen példáról tudunk: egyszer egy angol járőr viszonozta a tüzet Tuzla környékén, másszor meg egy spanyol páncélkocsi lőtt vissza Hercegovinában. Ebben a két térségben soha többé nem támadták meg őket.

Derűsebb esetek is előfordulnak. A francia katonákra egy szarajevói tömbházból orvlövész tüzelt, a trikolorosok azonban kiszúrták, melyik lakásból. Mire odaértek, a merénylőnek hűlt helye volt. Egy idős néni nyitott ajtót, akiről nyomban kiderült, hogy gyáva távcsöves édesanyja, s – természetesen – fogalma sincs fia „csínytevés”-éről. A franciák, tolmácsuk segítségével, a lehető legudvariasabban próbálták meg rávenni, szoktassa le a fiát a veszélyes játékról

A kéksisakosokat mandátumuk – semlegességük érvényesítéséért – egyébként arra sem jogosítja fel, hogy bárkin segítsenek, tehát rajtunk, újságírókon sem. A veszélyes útszakaszokon általában bevárjuk menetoszlopaikat, ha azonban megpróbálnánk közéjük furakodni, lesöpörnének bennünket az útról. Így, persze, követjük őket, de ha bajunk esne, nem valószínű, hogy megállnának.

Ez, persze, korántsem jelenti azt hogy nem segítenek. Eddig – hosszas előzetes tárgyalások után menekültek ezrei és ezrei távoztak árnyékukban, akiket, tudtommal, még sosem támadtak meg. Állandó veszélynek vannak kitéve viszont az UNHCR (United Nations High Comissioner for Refugees – Menekültügyi Főbiztosság) védtelen, kiszolgáltatott konvojai, amelyekre mind gyakrabban csapnak le a hegyekben.

Ugyancsak semlegességük nevében kizá­rólag a főtitkárt tájékoztathatják a tűzszünet megszegéséről, az atrocitásokról, okozóikról.

Megdönthetetlen bizonyítékaik vannak például arra, ki lőtte le hónapokkal ezelőtt a segélyt szállító olasz Hercules óriásgépet, amelynek négytagú legénysége odaveszett; ezt azonban mind a mai napig hivatalosan nem tették közzé.

Mindezek ellenére nem vitás, megéri-e az évi 550 millió dolláros vállalkozás a látszólag semleges nézőpontot? Kétségtelen, hogy a kéksisakosok nélkül az áldozatok amúgy is tetemes száma jóval nagyobbra rúgna. Ahol ugyanis nincsenek jelen, ott „vígan” folyik a csata a leopárd foltjaihoz hasonló, nemzetiségileg igencsak tarkított területeken. A cél a foltocskák egyesítése, a minél kompaktabb és homogénabb zónák kialakítása, s ez a cél minden eszközt szentesít. Az egymástól világosan el nem határolható területeken – kivált, amióta mindenki mindenki ellen harcol – nagy az egymásrautaltság, s gyakran a lehető legvárat­lanabb szövetségek szület­nek.

A fojnicai rendőrőrsön pél­dául békésen megfér egymás mellett az eltérő egyenruhát viselő horvát és muzulmán rendőr, a Fojnicától mind­össze húsz kilométerre levő Busovačában vagy Kiseljakon viszont már kutya-macs­ka a viszonyuk. Ez utóbbi helységben még azt sem tit­kolják, hogy csak a halott muzulmánnak hisznek – mi­közben a velük folytatott feketézésben busás haszonra tettek szert –, s hogy a szerb­bel előbb tudnának kiegyez­ni, elvégre „legalább keresztyének”. Talán ezzel magyarázható, hogy a szerb-horvát kapcsolat itt a legkevésbé sem mondható ellenségesnek.

A mostari muzulmán-horvát csatározások viszont az ottani szerb-muzulmán viszályt si­mították el olyannyira, hogy a szerbek lettek a muzulmánok egyik utánpótlói. Eközben horvát földre kizárólag a tuzlai muzulmánok tehetik be a lábukat utánpótlásért (csak igen vastagra tömött bukszával), mert ők a szer­bek legádázabb ellenlábasai az „északi folyó­sónért folytatott harcban.

Nehogy ne tessék érteni! Ez vaslogika.

1993. június 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

Tovább

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább

A Cseke

Tőle tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi >

Tovább