2019. november 17. vasárnap
Ma Hortenzia, Gergő, Dénes névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Farkas ordasok között

Történelmi tény, hogy egy diktatúra annyit veszít a súlyából, mint amennyi az általa kiváltott rendőrpofonok súlya

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Kár, hogy az alcímben vázolt Arkhimédész-Bódis-féle törvényt nem értik a diktátorok, mert különben a rendőris­kolákban pofozkodás helyett illemtant tanítanának. Remélem, tudják, hogy eme bevezetés után nem iskolare­form-tervezet következik, hanem traktátum a hatalom és az ellenzékiség viszonyáról.

Az elmúlt héten két aggasztó (mi az, hogy kettő?!) folyamat kezdődött, vagy legalábbis bonyolódott. Az első a Drašković házaspár kálváriája és az ezt övező szinte félelmetes közöny. Ez utóbbit már aligha lehet a közvéle­mény fásultságával magyarázni. Min­den normális országban (persze erről ezen esetben szó sincs) egy ilyen esemény legalább tömegmegmozduláshoz vezet. Ehelyett mit látunk: kö­nyörgő ügyvédeket, kárörvendő ellen­zéki társakat, cukrokat osztogató or­vosokat. Ha nem lenne tragikus, jót lehetne röhögni ezeken a visszásságokon. Csakhogy itt valóságos pofonok­ról, kínzásszámba menő ütlegelé­sekről van szó. Ha másért nem, lega­lább azért kellene a szó szoros érte­lmében ordítania a szerb értelmiségnek, mert egy íróval bánnak el. Ehelyett ismét mit látunk: suttognak egymás között a bölcs tollforgatók, akik­nek nem a rendszerrel van bajuk, hanem azzal, hogy nem ők vezetik azt. A hatalom időközben olyannyira megerősödött, hogy egyszerűen lekezeli az olykor oly nagyhangú prókátorokat, akik alaposan kivették a részü­ket a szerb élettér szűkösségének a bizonyításából. Boszniában az ő és a hozzájuk eszmeileg csatlakozó horvát és muzulmán tettestársaik elképzeléseit hajtják végre a különböző színe­zetű szabadcsapatok, magyarán: martalócok.

Milošević az ilyen anémiás ellenzék és közvélemény mellett annyira lovon érzi magát, hogy van ideje kirándulni a Genfi-tó partjára egy kis tereferére. Azokkal, akik számítanak. Tuđman­nal, aki szemmel láthatóan plagizál, és azt hirdeti, hogy „Csonka Horvátor­szág nem ország, Nagy-Horvátország mennyország”. Az a baja, hogy még

nem tudja, miként lehetne ezt a para­dicsomot összeeszkábálni. A boszniai, etnikailag megtisztított „horvát” terü­letek könnyebb zsákmánynak tűnnek, mint a „saját” Krajina. Ahol ismét szavaztatják a népet, hogy a dikinek becézett parancsuralmi rendszer bebizonyítsa: nemcsak írókat tud megveretni, hanem demokráciát is tud ját­szani. Ha Hadžićék és Karadžićék egymásba borulnak, akkor már csak Szerbiát kell rábírni, hogy Nagy le­gyen. Ennek nyílt vállalására azonban még nem érkezett el az idő, legalább­is Milošević és alattvalói így mérték fel. A Karadžićtyal támadt nemrégi „perpatvar” a Vance-Owen-féle ügy­ben sem azért volt, mert a partnerek nem értenek valamiben egyet, hanem az ütemezés miatt. Karadžić elvégezte feladatát, most már fizettetne, de Milošević úgy véli, fizetni sohasem késő. Egyébként sincs miből.

A másik, már említett aggasztó folyamatot a magyar nevű kiskatonák sorozatos gyilkos-öngyilkos tette indí­totta meg. Az elsőt, a vranjei esetet, amelyet igen sok furcsa részlet tarkí­tott, a hadsereg szemmel láthatóan el akarta tussolni. Okkal, hiszen elsősor­ban az ő lelkükön szárad az ügy. Már akkor megszólaltak az ügyeletes szo­cialista vészmadarak, mindenekelőtt a „bűnös” Szabadkán. Egy ideig azonban el lehetett őket hallgattatni azzal a hadseregbeli érveléssel, hogy az esetnek nincs politikai háttere. A má­sodik, a šabaci ügy azonban már élesre töltötte a fegyvereket. És még csak az sem volt elegendő higgasztó tényező, hogy a gyilkos-öngyilkos kiskatona csak a neve szerint volt ma­gyar, egyébként nem beszélte apja nyelvét. Ez a tény természetesen nem azért fontos, mert különbséget szül­hetne a tett megítélésében. Ezt senki sem veheti komolyan fontolóra. Sen­ki, akinek nacionalizmus helyett még mindig ész van a fejében. Másról van szó, arról, hogy a magyarul nem tudó kiskatonát aligha „mételyezhették” meg „egyes nemzeti pártok vezetői”. Az utóbbi idézőjelet azért tettem ki, mert így fogalmazott a belgrádi Milošević-féle rádió kommentátora, aki ezenkívül kifejtette: elég volt a nagyvonalú (tényleg azt mondta, hogy nagyvonalú) ítéletből, miszerint az ügynek nincsen politikai háttere. Te­hát a lincshangulat fokozódik.

Csak sejthetjük, hogy a laktanyák­ban az ilyen hangulat mióta létezik. Hiszen a „šabaci” kiskatona hiába be­szélhetett tökéletesen szerbül, ha a neve magyar volt.

Vegyük azt is figyelembe, hogy az albánok „mellőzése” óta igen meg­csappant a „furcsa” nevűek száma a hadseregben. A másság pedig ott soha nem volt előny, sőt… hát még most.

1993. június 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább

Összefoglaló (2. rész)

Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >

Tovább

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább

Hulló vasak

Akkoriban folyton hullott valami az égből, egészen furcsa dolgokat szórtak ránk. >

Tovább