2022. október 7. péntek
Ma Amália, Bekény névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Elektra sehol, Antigonéra pedig gondolni sem merünk

Végel László
Végel László
Elektra sehol, Antigonéra pedig gondolni sem merünk
Deőresszió (Ash-3xpired illusztrációja)

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

Depresszió?

A www.profession.hu magyar honlap szerint Londonban 2-300 ezer magyar vendégmunkás él és dolgozik. Ezek szerint, létszámuk nagyobb, mint a vajdasági magyarok lélekszáma. A honlap cikkírója szerint, London a második legnépesebb magyarlakta város. Olvasom a hírt miközben nem hiszek a szememnek, az egyre vészesebben zsugorodó vajdasági magyar közösségre gondolok. Amennyiben a kivándorlás ilyen ütemben folytatódik, Angliában több magyar fog élni, mint a Vajdaságban. A Napló Kör szabadkai rendezvényére igyekezve felvetettem Pressburger Csabának, hogy az új egzódusz új sajátossággal gazdagodott, amit senki sem ír meg. Hiába adott a tény, mikor tényfeltáró újságírás nincs! Hiányoznak a szociológia műhelyek, elmaradnak a viták, a véleménycserék. Errefelé a szakmairánti elhivatottsággal is komoly gondok vannak. Valamiféle dermedt hangulat lett úrrá. Számos tehetséges, kiváló személyiség kilépett vagy kiszorult a közéletből. A fiatalok pedig távoznak… Mi történik körülöttünk és velünk? A hetvenes és a nyolcvanas években az elvándorlás pragmatikus jellegű volt, amelyet igazándiból nem is lehet elvándorlásnak nevezni, mert az emberek a jobb kereseti lehetőség okán ideiglenesen vállaltak munkát külföldön, azzal a szándékkal, hogy egyszer visszatérnek. A megtakarított pénzből itthon házat illetve házakat építettek, ahova egyszer majd, általában nyugdíjas korukban visszajönnek. Ami részükről racionális elképzelés volt! A kilencvenes években a félelem, a háborús veszély, a létbizonytalanság hatására vették a vándorbotot. Többen a jobb élet reményében Magyarországra távoztak, köztük jelentős számban értelmiségiek is. Néhány kutató abban bízott, hogy visszatérnek, de sajnos, a hazajövők száma jelentéktelen. Az elmúlt évtizedben azonban a kivándorlást már nem a félelem diktálja. Téves lenne ezt állítani, amikor a kisebbségi párt valamilyen szinten a hatalom része, egészen pontosan jelenleg a kormánykoalíció tagja. Ezek szerint szó sem lehet félelemről! A szülőföld elhagyását illetően, az anyagi kérdésnek van egy figyelemre méltó vetülete: magas szakképzettségűek vándorolnak ki. A legszegényebbekre nincs szükség a Nyugaton. Ők tehát maradnak, a jobban szituáltak viszont távoznak. Ismerek kiváló és módos szakembereket, akik bezárták jól menő műhelyeiket, és útnak eredtek. Nem vitás, persze, hogy a nyugati országokban jobbak az életfeltételek, a szakemberek könnyebben jutnak munkához, tehát a gazdasági állapotok továbbra is fontosak, azonban az elvándorlás új vonásokkal gazdagodott. Komoly, eddig még nem kutatott közérzeti okok is közrejátszanak az elvándorlásban. Feltételezem, hogy sokan azért távoznak, mert felismerték, hogy megszűnőben van a nemzeti közösségük és kezdik magukat légüres térben érezni. Mindez persze csak feltételezés, mivel semmiféle érdemi kutatás nem történik. Az viszont biztos, hogy a kisebbségben létrejött egy közömbös egyre inkább depresszív hangulat, a párbeszédet felváltotta a marakodás, az irigykedés. Nem csak a pénztárcával, a közérzettel, a hangulattal is bajok vannak. Persze nem csoda, hiszen a szociálpszichológusok már régen megállapították, hogy ahol elvész a jövőbe vetett hit, ott a hatalom és az egész közélet defenzív, a jelenbe bezárkózva vergődik.  

Menekülő nemzedékek

A skypon keresztül néhány szót váltottam Dušan Jovanović, szlovén rendezővel, aki tavaszra az Újvidéki Színházban az Elektra-motívumokat felhasználva állít színre egy előadást. Gyilkosságokra koncentrál. Emlékeztetem Dušant, Sartre Legyek című drámájára. A gyilkosság után a városban terjed a bűz, erőszakosan támadnak a legyek. Senki sincs, aki elhantolja a holtak foszladozó tetemeit. Nincs Oresztész kezét fogó Elektra, Antigonéra gondolni sem merünk. A What is Yugoslavia című szövegem (egyesek szerint monodráma, másik szerint elbeszélés, én azt hittem, esszé) jut eszembe: „…let it be silence, ne kelljen néznem az képernyőről a tetemet, ne kelljen kérdeznem, what is Yugoslavia,  és ne kérdezzem, miért nem akad valaki, aki betemeti a sírgödröt, miért temetetlen a holttest a másik képernyőn, ne lássam a siralmas véget, nincs megalázóbb, egyszersmind csúfosabb a szakadék szélén álló kentaurnál, aki minden pillanatban kicsúszhat a képből, miközben egyenként dobálja a göröngyöt a sírverembe..." Úgy vagyunk mindennel, ahogy a volt országgal, Jugoszláviával. Nincs Elektra! Semmit sem tudunk tisztességesen eltemetni, terjed a bűz, támadnak a legyek. Felidézzük a nyolcvanas évek rebellióit. Egyikünk sem gondolta, hogy itt kötünk ki. Mi is történt valójában? Európa elpazarolt egy évtizedet, mi pedig fél évszázadot. Attól félek, hogy rövidesen elveszett európai nemzedékről fogunk beszélni. Mi pedig menekülő korosztályról tudunk majd.

A Balkán dicsérete

A bécsi újságíró a provinciáról faggat és szóba hozza a bécsi eszményi kispolgárt, akiről Márai Sándor írt. Ez az osztrák „kitűnő hazafi és elsőrangú európai.  Csak éppen erről beszél keveset. Vasárnap hátizsákot köt fel, és boldogan kimegy az erdőbe.” A peremvidéki kispolgár sokat beszél a hazafiságról, azonban nem tudja, hogy mi célból. Európát lenézi, ezzel szemben utánozza. Ne higgye uram, magyarázom neki, hogy a provincia dohos szagú és bezárkózott, ah, az régen volt. A globalizált világban a provincia olyan, mint a huzatos szoba, minden oldalon tárva-nyitva álló ablakokkal, ahol csak és kizárólag az utánzásnak van ázsiója. A provinciális értelmiségi olyan, mint egy pincér, aki felszolgálja a vidékre látogató nagyságokat és örül, ha borravaló helyett dicséretben részesül. Látja uram, itt Újvidéken az utóbbi időben vagy Belgrádot imitálják, vagy Budapestet. Csak az a jó és értékes, ami Budapestről vagy Belgrádból érkezik. Ezt nevezem újmódi provincializmusnak. Aztán maradt még itt egy maroknyi magyar, persze nem tudhatom, meddig tartanak ki, attól félek, hogy nem sokáig. Ünnepi alkalmakkor eléneklik a magyar Himnuszt és azt gondolják, hogy nagy tettet vittek véghez. Széttöredezett társadalom lettünk.  Mindenki éli a maga sátortáborában a saját életét. Már az is sikernek számít, ha nem vagyunk egymással szemben agresszívek, hanem közömbösek. Nagyon kérem, ne értsen félre, nem vetem meg a Balkánt, ellenkezőleg, bizonyos értelemben ragaszkodom hozzá. Összeszoktunk. Beletörődött dorgálásaimba, én meg belenyugodtam hamisjátékaiba; úgy vagyunk egymással, mint a házastársak, akik egyfolytában civakodnak, de egy percig sem képesek egymás nélkül meglenni. Ugyanolyan felelőtlenül kötünk barátságokat, mint amilyen gyorsan egymás torkának esünk. Szóval, minden durvul, viszont a durvaságban mégis van valami báj. Szelíd barbárság! Végül is megszerettem ezt a lesajnált, kiközösített, büntetett, véres pöttyökkel teli Balkánt; ezt a hisztérikus zűrzavart, hogy ne mondjam dzsungelt. Nagyon jól érzem magam, sokkal jobban, mint felmenőink a bordélyházban. Pontosan úgy, mint Márai Posillipoban. Szerencsés túlélő vagyok. Valamennyit még megőriztem a nagy fáradtsággal és lemondással járó kíváncsiságomból és a sok bajt okozó türelmetlenségemből. Igaz, egyre kevesebb maradt már ebből is.

Azok a hetvenes évek…

Ulrich Raulff szellemes és elgondolkodató könyvet (Wiedersehen mit den Siebzigern) írt a hetvenes évek szelleméről. Az évtized, állítja 1969. augusztus 18-án kezdődött, akkor tartották meg a woodstocki fesztivált, és 1984. június 25-én fejeződött be, ekkor halt meg Michel Foucault. Marx volt a nagy olvasási élmény, és sorolhatnám a neveket tovább: Walter Benjamin, Habermas, Lukács, Lenin, Adorno, Wolfgang Abendroth… A 68-as remények azonban szertefoszlottak, azok a marburgi séták, amelyekről Raulff személyes hangnemű filozófiai esszében számol be, puszta emlékekké váltak, a korszellem változott, az értelmiségiek az ideológiák elől a strukturalizmus karjaiba menekültek, hogy a végén a menekülés gyászosan végződjön. Most éppen ott vagyunk, ahol vagyunk. A 21. század a szélsőségeseknek kedvez, főleg a szélsőjobbnak és a terrorizmusnak. A hetvenes éveknek azonban voltak hősei és gazfickói, állítja a szerző, s érdemes megjegyezni, hogy a hősök közé tartozik, például Michael Foucault és Roland Barthes, akik idejekorán észrevették, hogy a skolasztikus jellegű strukturalizmusba menekülő tanítványok jelentik a legfőbb gondot, ezért továbbra is ragaszkodtak 1968 szellemi örökségéhez. Az sem mellékes, hogy ez a hűség a hatvannyolchoz, főképpen a nyugat-európai kultúrában észlelhető, a rendszerváltó, a posztszocialista országokban különösképpen rossz lelkiismerettel gondolnak rá. Az új hatalomtartók megtagadták, mi több ellenségesen viszonyulnak hozzá. A konformista értelmiségiek szerint pedig jobb nem emlékezni rá. Szerintük legjobb struccpolitikát alkalmazni.    

Csuszamlós talajon

Valami ösztönös félelem miatt, hónapok óta kerülöm, hogy az Iszlám Államra gondoljak, hiszen tisztában vagyok vele, hogy sikamlós talaj. Az arab világ egyszerre rejtélyes és baljós, félek tőle, ugyanis nem ámítom magam azzal, hogy a terrorizmus a semmiből született! Idegen tőlem minden vallási és faji előítélet, ezért azt tartom a legésszerűbbnek, hogy ezzel a terrorizmussal az arabok számoljanak le, mert különben beindul az általános arabellenesség, aminek nem lesz jó vége, hiszen az előbb vagy utóbb baljós civilizációs konfliktusba torkollhat. Beteljesül Huntington jóslata? Bekövetkezik a civilizációk összecsapása? Az al-Kaida után jött az Iszlám Állam, attól tartok, még rosszabb következik utána. Az Iszlám Állam hívei különös, manapság megmosolyognivaló térképeket terjesztenek az Iszlám Megaállam terjeszkedéséről. Az egyik szerint még Magyarország és Ausztria is az Iszlám Állam része lesz.

2014. október 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Hármas osztályzat az MNT négy évére”? (2.)

Az Autonómia portálon elhangzott beszélgetés részvevői a Magyar Nemzeti Tanácson munkáját  „közepes eredménnyel”, mondhatni ajándékjeggyel értékelték.  >

Tovább

Holt lelkek kifosztása, avagy apámat visszahozta a sírból a bank

Oké, mindenkinek van valami hasonló esete a bürokráciával, az örökösödés kapcsán is biztosan. Hogy ez kell, >

Tovább

„Hármas osztályzat az MNT négy évére”?

Az MNT működésére rányomta bélyegét a Pásztor István által meghirdetett nemzeti kisebbségi politika, amit a „konfrontáció >

Tovább

Putyin totális háborúja

Oroszországban ugyanaz az egydimenziós nacionalista világszemlélet működik, mint a száz évvel korábbi Szovjetunióban, globális felelősségről, józan >

Tovább

Az államnak fizetni kell a migránsok okozta károkért!

A Hangadó Szerda műsorában elhangzott hírt, miszerint a szerb államnak kárpótlást kell fizetni a migránsok által >

Tovább

Legitim lesz-e az egypárti MNT?

Amennyiben csak egy magyar lista indul a november 13-ai választásokon, felállhat egy csupán Véemeszes és a >

Tovább

Szabadságra ítéltek

Azóta sem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy akit az állam kebelére emel, attól ellenszolgáltatásokat követel. >

Tovább

Az apa, a fia és a szentlélek

Az ilyen szintű fogadás a VMSZ részéről nem meglepetés, hiszen az MCC-t az Orbán „kormány egyik >

Tovább

Ezt akartam? Ezt vártuk a rendszerváltástól?

Egykor a Párt volt az elnyomó, ma pedig a szabadságra esküvő új bűnös osztály. Egykor még >

Tovább

A sajtószabadság kicsúfolása

A lapból – annak ellenére, hogy a fejléce alatt megtévesztő módon hirdeti, hogy „a vajdasági magyarság >

Tovább

A folytonosság jelképe tapintatosan a modernizáció őrének számított

Ahol túlburjánzik a hatalom, ott elmélyülnek a nemzeten belüli szakadékok, amelyeknek manapság főleg a posztkommunista országok >

Tovább

Ajándékcsere

Pintér Attila 8 évet töltött nagykövetként Belgrádban. Szemtanúja és tevékeny részese volt a szerb magyar/magyar-szerb kapcsolatok >

Tovább