2019. szeptember 20. péntek
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

A nagy átejtés

Gondolatfoszlányok a délvidéki magyar sajtónak az ő állapotáról

Bódis Gábor
Bódis Gábor
A nagy átejtés

Szerkesztőtársamnak azt próbáltam elmondani, hogy e heti vezércikkem témája a délvidéki (a Vajdaság többé nem létezik) magyar sajtó állapota lesz. Erre megkérdezte, hogy nincsen fonto­sabb dolog ennél most?

Elgondolkod­tam az ügyön, de annak ellenére, hogy igazat adtam neki, mégis megmarad­tam eredeti elhatározásomnál. Ezt nem csupán önfejűségből teszem, hanem azért is, mert tényleg úgy hiszem, hogy a délvidéki magyarság jövőbeni sorsának egyik meghatározója a tájékoztatás mibenléte. A másik ok, ami erre az útra vezet az, hogy már nem lehet újat írni a világ és a szerb rezsim bámulato­san meleg viszonyáról. Szerelem ez az első pillantásra, és olyan is, mint ez a furcsa érzelmi állapot: vak. Dacára az Awacsoknak.

Nos. Ott kezdeném, hogy áldatlan a helyzet. A bölcselkedő kiindulópontot azzal folytatnám, hogy ez már csak rosszabb lehet. Nézzük sorjában. Mint azt már megírtam volt, magyar nyelven Újvidéki Televízió nem létezik. Nem a hatalom szüntette meg, hanem maguk az ott dolgozók. Elsősorban azzal, hogy a saját önös kis érdekeik miatt naponta kötöttek kompromisszumot a fasiszta vezetőséggel. Aki viszont az ördöggel paktál...

A minap a tévé nem létező magyar szerkesztőségének tíz tagja jelentette be, hogy távozik és többé már nem hajlandó „védeni” a délvidéki magyar­ság érdekeit. Eddig is hívatlan prókáto­rok voltak. Simulékonyságuknál már csak az a visszataszítóbb, hogy most ott, és azoknál keresnek könyöradományt, akiknek a kiebrudalását vígan végignéz­ték, sőt segédkeztek is benne. Nem Fekete Elvirával van baj, hanem azok­kal, akik hajbókoltak előtte. Elvira már javíthatatlan, sőt annyira negatív példa, hogy kár szót vesztegetni rá. Akik vi­szont folytatták a művét, azok sokkal több kárt okoztak. A délvidéki magyar­ságnak és az újságírásnak is. Elhitették ugyanis a gyanútlan nézővel, hogy ők kacsingatva hazudnak. A hazugság azonban hazugság marad, ha jó arcot vág hozzá az ember, ha rosszat. Bencze Lajos után Milenković Svetislav és Sza­kállas Ottó választották azt a szerepet, hogy teljesen lerombolják az Újvidéki

Televízió amúgy is igen megtépázott tekintélyét. És a többiek velük együtt futottak mindaddig, míg föl nem mér­ték, hogy ez a hajó már végérvényesen elsüllyed. És már kacsingatni sem érde­mes. A rádió lenne az egyetlen pozitív ellenpélda. Mindenekelőtt az a szombati műsor, amelynek a nevét csak azért nem írom le, nehogy megpróbálják el­fojtani. Ők sem vették jó néven, amikor nemrég azt mondtam, hogy a háborús propagandát terjesztő Tanjug hírügy­nökség híreit magyarra fordítani és kö­zölni egyet jelent a háborús propagan­dában való részvétellel. A rádióban még kacsintani sem lehet. Én nem kérdője­leztem meg azoknak az egzisztenciális érdekeit, akik a híreket szerkesztik, ha­nem csak egy rideg tényre mutattam rá. Sajnálom.

Lehetne még szólni a 7 Napról is, de minek. Főzőcskével és szabásmintákkal lehet, hogy túl tudják élni a válságot. Csak az a kérdés, ezen az áron érdemes-e. Az a két újságíró is, akiknek a cikkeit mindig elolvastam (a legtöbbször élve­zettel), mintha belefáradtak volna. A sok főzőkanál és horgolótű között nem könnyű érvényesülni.

Maradt a Magyar Szó, amely azzal kérkedik, hogy a demokratikus közvélemény lapja. Először is ez egy szemen­szedett hazugság. Egy újság annak a lapja, akié. Márpedig a Magyar Szó a szerb államé. Bármilyen kevés is a dotáció. Ugyanígy a Napló is az enyém, a Keszeg Karcsié meg a többi haveré. És az kerül be a lapba, amit mi akarunk, nem pedig az, amit a demokratikus közvélemény akar. így aztán az állandó koldulás mellett a Magyar Szó vezetősé­ge azt a hibát is elkövette, hogy azono­sult saját ábrándjával. Pszichológiailag ez könnyen megmagyarázható, hiszen csak ilyen módon kerülhette el a tudat­hasadást Más kérdés, hogy ebből mi a haszna a délvidéki magyar olvasónak, akit tovább lehet bolondítani azzal, hogy a vajdasági magyar sztálinizmus utolsó fellegvárának kérdését minden létfon­tosságú probléma fölé helyezzük. A Ma­gyar Szó azt védi, ami védhetetlen a demokráciában. Csak a mostani szerb államban tud fennmaradni ez a 160 tagú szerkesztőség. Piacgazdaságban azonnal megfulladna. Ezért ajánlom ne­kik, hogy próbálják Vlaovicsék által megszüntetni magukat, mert különben ez a piszkos munka valamely tisztessé­ges emberre hárul. Ekkora szerkesztősé­get csak a Milošević-féle rendszer hajlan­dó fenntartani. Legyenek hálásak neki. Arról már nem is beszélek, hogy olya­nok tartanak erkölcsi előadásokat a szerkesztők közül, akik Magyarzó Pistike köpenye mögé bújnak, és holmi 50 márkás fizetést emlegetnek, közben na­ponta tudósítják a magyarországi lapo­kat, és legalább húszszor annyit kuporgatnak össze, kihasználva azt az infra­struktúrát, amelyet a szerb állam pén­zel.

Jobbat, sokkal jobbat érdemelne a délvidéki magyarság. És ha a VMDK erre vonatkozó javaslata lendít ezen az ügyön, ám legyen. Én személy szerint nem így képzelem el a sajtót, hanem csakis függetlennek, amelynek nem egy állami vagy társadalmi szervezet a gaz­dája. Hanem valaki. Amennyiben a VMDK alapítói tevékenysége ebbe az irányba terelné a változás folyamatát, akkor érdemes megpróbálni. Már csak azért is, hogy megszabaduljunk azoktól, akik évtizedek óta a kisebbrendűséget igyekeztek kisebbségi politikává tenni.

1993. április 21.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Tovább

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Tovább

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Tovább

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Tovább

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Tovább

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább