2020. szeptember 22. kedd
Ma Móric, Tamás névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Barnul már a határ

Könnyed adalékok egy barnuló diktatúra történetéhez

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Barnul már a határ

Mit tesz két naiv szerkesztő hétfő hajnalán? Természetesen át akar kelni a határon, amely – a korábbi föltételezé­sek ellenére – egyre átjárhatatlanabbá válik. Annak rendje és módja szerint megmutatják az érvényben levő útleve­lüket, és várják a kibocsátást.

A kisrendőr, aki húsz évesnél alig lehet több, gyanakodva végigméri, majd félreállítja őket. Várakoznak. Majd veszi a sapkáját. Mármint a kisrendőr, és megtiszteli őket a kocsijukhoz való látogatá­sával. És elkezd kutatni. Nem a vám­tiszt, aki unottan figyeli a meleg ablak mögül a hajnali megható jelenetet. Ha­nem a kisrendőr. Aki keveset beszél, de annál többet kutat. A ruhaneműkön kívül a legjobban a popzenei kazetták érdeklik. Bekukkant azonban a motor­házba, és alaposan megrázogatja az ajtókat is. Hátha kiesik belőlük valami. A két szerkesztő tanácstalanul tekinget egymásra. Mit kereshet vajh e rettenhetetlen emberke?

Válasz helyett mogorván odaszól az egyiknek, hogy fogja a kézitáskáját, és kövesse. Bemennek a világ legdemok­ratikusabb országának a vámházába, annak is egy hátsó kis szobájába, ahol már egy másik rendőregyenruhás sze­mély gépelt. Utóbb ő is szerepet kap. Kiborítja a lelke helyett a táskát a gya­nakvó fogdmeg, és sorra veszi a komo­lyabbnál komolyabb kompromittáló do­kumentumokat: egy vegytisztításról szó­ló igazolólapot, egy taxiszámlát, egy egészségügyi könyvecskét és a másik ország néhány papírbankóját. Ez utóbbi nem érdekli. Ő nem erre vadászik. De mire? Az első kihallgatáskor ez nem derül ki. A gépelő rendőr akkor lép be a képbe, amikor a másik diadalittasan előrántja a konspiráció mély sötétjéből. Na mit is? Természetesen a Naplót. Megvannak a tettesek! A zsákmány megszerzése feletti örömöt nem lehet leplezni. Az éppen kihallgatott szer­kesztő kénytelen bevallani, hogy köze van ehhez a laphoz. Sőt még azt is próbálja magyarázni, hogy a Napló egy legális, a szerb hatóságok által jóváha­gyott és adó alól mentesült újság. Rá­bök egy címre a hajthatatlan porkoláb:

Ez mit jelent? A szerkesztő szorgalma­san fordít: Csetnikek, partizánok, de­mokraták ügy látszik, csak az első tetszik neki. De tovább gyanakszik, és megkérdezi a szemben ülő, hallgatagon gépelő kartársát: „Igaz ez?” Ebből derül ki, hogy a szemben ülő nem odavalósi, ahová a kutató. Továbbá: alapos a gyanú, hogy a kisrendőr nem is igen hallott és látott olyan nyelvet, mint a Naplóé. Ergo, minden megvilágosodik a szerkesztő előtt, és utóbb ez bizonyí­tásra sem szorul. A matató ugyanis a főnökével való eszmefuttatáskor azt az összetéveszthetetlen tájszólást használta (próbált volna mást), amelyet a háború dúlta köztársaságban használnak azok, akik szétverték, és akik most errefelé tevékenykednek. Egyesek a határon. „Fogja a csomagját, és várjon az előszo­bában!” – hangzott az ellentmondást nem tűrő parancs. A fogdmeg közben kiment a márciusi pirkadatot élvező másik szerkesztőért. Most őt vitte kihall­gatni. Neki is lehet rejtegetnivalója. Ki­derült, hogy ő már nagyobb fogás volt. Megtalálta ugyanis (egyébként keresnie sem kellett, mert nem dugta el) a kis, diktafonnak nevezett magnóját és – isten bocsá' – benne egy kazettát. A Napló kémszerepe azonnal eltörpült az igazi tárgyi bizonyíték mellett. Tehát ebben sántikálunk?

Az események felgyorsultak. Mert jött a váltás ideje. A kisrendőr nem bizo­nyult már elég fortélyosnak, mert a két szerkesztő, hiába vallatták őket külön-külön, mindig ugyanazt a bárgyúságo­kat mondta. Ez volt ám a feltűnő! Csak évekig képzett, minden hájjal megkent kémtisztek tudják ilyen tökéletesen be­gyakorolni a bárgyúságot. Lehallgatni a kazettát! Volt mit hallgatni! Csak érteni semmit. Sebaj, fontos az első benyo­más.

Az ügyet átvette a főnök. A szer­kesztők hatalmas csalódására, csupán a váltás főnöke. De ez is megtisztelte­tés. Ő is a kisrendőr hazájából érkezett. Hozzánk. Nem „Isten hozta!”-val.

Nos, a főnök már simulékonyabb volt. Először is elmondta az elsőként kihallgatott szerkesztőnek, hogy a má­siknál súlyosan terhelő bizonyítékokat talált. A zsákmányejtő kisfogdmeg a sarokból még próbálta cukkolni. Mert­hogy az volt a kérdés, miért viszik a Naplót a Magyarországra menekültek­nek. „Miért nem jönnek azok haza és olvassák el itthon?” – szegezte a szer­kesztő mellének a KÉRDÉS-t. A válasz egyszerű lett volna: miattatok. De a tárgyalási pozíciók a szerkesztők szem­pontjából nem voltak fényesek. Ezért nem válaszoltak.

Végül a főnök jobbnak látta dűlőre vinni a dolgot. Tárgyi bizonyítékok ide, tárgyi bizonyítékok oda, lejárt a munka­idő. Elegánsan kellett hát megoldani a dolgot. Azt mondta tehát az éppen kihallgatás alatt lévő szerkesztőnek, hogy bebizonyosodott ugyan a kémte­vékenységük vitathatatlan ténye, kazet­tás magnón csempészik a hazugságo­kat a szerb nép szent és igazságos harcáról – de hát mit lehet tenni? Ilyen árulók is vannak közöttünk „A lelkiisme­retükre bízom, hogy miként fognak odaát viselkedni” – mondta ki a Shakespeare-i szentenciát a rend éhes őre.

1993. április 7.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább

Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”

A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >

Tovább

Laudáció Márti néni tiszteletére

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >

Tovább

Mozaik vagy periféria?

A kisebbségi kultúra és közélet lélegeztetőgéppel Budapestre van csatolna, a közösség egyre inkább szigetszerűen működik. A >

Tovább