2019. november 12. kedd
Ma Jónás, Renátó, Jozafát névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Szeptember békében...

...telik el majd egyszer, ha vége lesz a háborúnak

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Szeptember békében...

Habár a fentiekre aligha van re­mény. Annak ellenére, hogy ismét egy békemisszió járt ebben a valami­kori országban. Két volt külügyminisz­ter, Vance és Owen, most ott folytat­ja, ahol egy harmadik sorstársuk, Carrington abbahagyta. Vagyis az ele­jéről kezdi. Vagy még onnan sem.

Hallgatom ugyanis írás közben a legújabb szarajevói jelentéseket. A vá­rosnak szinte minden negyedét lövik. Furcsállom, én kis naiv, hogy miként történhet meg mindez, hiszen a szé­dült pszichiáter, a költőkhöz illő hajza­ttá, megmondta: az ENSZ átveheti a szerbek nehézfegyverzetét. Utána az UNPROFOR ügyeletes illetékese meg­erősítette, hogy az elmegyógyász betar­totta az ígéretét. Ez mindenkit nagyon meglepett, tudniillik a loboncos hajú pszichiáteri becsületszava mind ez idá­ig egy fabatkát sem ért. Most jött azonban a bökkenő. Karadžić bele­egyezett ugyan a nehézfegyverzet egy részének a beszolgáltatásába, de ön­magából kikelve elkezdett fenye­getőzni, hogy kilép a béketárgyalások folyamatából, ha lezárják a boszniai légteret.

A légtér blokádjának gondolata Washingtonban született meg, és Hatfieldben (Anglia) megerősítették az európai tizenkettek, akik bizonyos ér­telemben visszakoztak a még szigo­rúbb szankciók bevezetésétől. Ezt csak azzal lehet magyarázni, hogy időt és esélyt adnak Panić kor­mányfőnek, próbáljon rendet teremte­ni, amíg tényleg nem lesz késő.

Ha lehet a krónikás szubjektív, ak­kor elmondhatja, hogy a már említett hatfieldi tanácskozás fénypontja az volt, amikor a német külügyminiszter kezdeményezésére szentesítették egy nemzetközi bíróság felállításának a gondolatát. A vádlottak padjára a ju­goszláv háború bűnöseit ültetnék. Ke­vés olyan kéjes gondolat jut a cikkíró eszébe, mint az, hogy ott lehetne tudósítóként, amikor a dedinjei tüs­kés hajú göringi dilemma elé kerülne. A széles, hosszú nyakkendő a divat.

Ez azonban nem az álmodozások kora. Vissza kell zuhanni a rideg való­ságba, amelyben már csak egyetlen kapaszkodó maradt. Egy amerikai gyógyszergyáros, aki jelen pillanatban két távoli fronton harcol a jugoszláv színekért – szerintem nem a leghatá­sosabban. Mert lehet, ki tudja eszközölni, hogy Kína és Oroszország megvétózza Jugoszláviának az ENSZ-ből való kizárását (habár ez korántsem rajta múlik), de ezzel egy jottá­nyit sem jut közelebb a megoldáshoz a délszláv válság. Panićnak egyetlen­egy dologra kellene összpontosítania: Miloševićre.

Eddigi összpontosítására nem lehet panasz, hiszen már menesztette a mi drága Misikénket és a nem kevésbé kedves Jovanovićunkat. Úgyhogy a termelékenységgel nincs baj, csupán a féltő atya beszél belőlem, nehogy ott a távolban kilője magát a gyerek, és ne maradjon ereje honi dolgokra. Mert van itt még célpont. Ne feledjük azonban: minden út a Dedinje felé vezet.

Nem tudom, hogy az anyaország­ban melyik út hova vezet, de azt tudom, hogy amit egy bizonyos Csurka István írt le sok port felkavart dolgozatában, azt még Šešelj vajda is örömmel vállalná. Nagyon nehéz – és főleg kényes – nekünk, trianoni mos­toháknak, az anyaország dolgaiba be­leszólni, hiszen bennünket is úgy sze­retnének (mint minden többség) ke­zelni, ahogyan mi viszonyulunk hozzá­juk. Az érthetőség kedvéért: nekünk csak addig terjed a beleszólási jogunk az anyahoni ügyekbe, amíg azt latol­gatjuk, eléggé támogatnak-e bennün­ket vagy sem. Ilyen szempontból pe­dig aligha emelhetünk panaszt, hi­szen, tegyük a kezünket a szívünkre, ilyen mértéktartó magyar külpolitiká­val régen találkozhattunk, márpedig ez az alapvető feltétele a kisebbség­ben élő magyarok tényleges támoga­tásának.

Nos, ezen túlmenően már nemigen állnak jól a dolgok. És most fogok beleszólni olyasmibe, ami nem igazán a kisebbségi krónikás feladata lenne – egyesek szerint. De hát én sohasem gondolkodtam az egyesek feje szerint. Tehát: a Csurka-dolgozat legalább annyit ártott a határokon túl élő ma­gyaroknak, mint a Magyarországon élő nem-magyaroknak. Ha valaki nem lát összefüggést a „dolgozat” és azon atrocitások között, amelyek a magyarországi cigányságot érték az utóbbi napokban, akkor az vagy vak, vagy nagy magyar köd lepte el a szemét.

Krónikásuknak az a végtelen bol­dogság jutott osztályrészéül, hogy vé­gigkísérhette a délszláv válság kiala­kulását. Kíméletlen pontossággal ki­mutatható, hogy a „dolgozat” tételeit már évekkel ezelőtt papírra vetették Nagy-Szerbia megálmodói. A követ­kezmények szemmel láthatók: néhány környező országot felperzseltek. Ettől rettegünk mi is, határon túli magya­rok. A nemzet szíve elkezd túl nemze­tiül kalimpálni, közben meg minket sodor el az ár. Ilyen szempontból Csurka nagyobb veszélyt jelent számunk­ra, mint Kádár nemtörődömsége. Ha valaki 15 millió magyar miniszterelnö­ke akar lenni, akkor ezt is fontolóra kell vennie, amikor a Csurkától való elhatárolódás mértékét latolgatja.

Írás közben értesülök, hogy Izetbegovićék is nemet mondtak a legújabb béketárgyalásokra, mert a szerb csa­patok állítólag mégsem helyezték az ENSZ ellenőrzése alá a nehézfegyver­zetet. Nocsak, a kutyából ezúttal sem lett szalonna?

1992. szeptember 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább

Hulló vasak

Akkoriban folyton hullott valami az égből, egészen furcsa dolgokat szórtak ránk. >

Tovább

Átverve és megalázva

Az illető arról nem írt, hogy a ketrecbe zárt városon kívül az Erdogan látogatás más aspektusait >

Tovább

Orban és Victor

Johannis (és Orban) sikerét a következetesség, a lassú, de folyamatos építkezés hozta el, az, hogy kitartottak >

Tovább

„Elmaradt a bocsánatkérés, elmaradt a vagyon-visszaszármaztatás”!

Az MTI azonban arról, hogy Hajnal Jenő konkrétan mit mondott, egy szót nem közöl. Pedig, a >

Tovább

Miért fontos, hogy mi történik a kurdokkal?

Sajnos hozzá kell tennem, hogy „kormányom”, a magyar kormány még csak nem is képmutató: nyíltan és >

Tovább

Hontalan hazafi!

Itt születtem, itt nőttem fel, itt volt az első szerelem, mégis ez egy idegen hely nekem. >

Tovább

Egy írót nem az igazságai jellemeznek, hanem a dilemmái

Manapság főleg a vörös terrort ostorozzák, a fehérnek megbocsájtanak. Ebben az esszében azonban nem ez a >

Tovább

A kép mutatói

Az, hogy berúgott és betépett senkiháziak élvezik a pénzért vásárolt szexet: visszataszító. S az, hogy ezt >

Tovább

Demeter Szilárdnak már megint mindenről a pofozkodás jut eszébe

Mert az Irodalmi Magazin léte arra bizonyíték, hogy az, ami nem feltétlenül értékes, érdekes, szükségszerű, az >

Tovább