2021. április 11. vasárnap
Ma Leó, Szaniszló, Glória névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Héjanász a zavaron

A jó és rossz magyarokról, valamint egy tevéről

Keszég Károly
Keszég Károly
Héjanász a zavaron

Zavarban voltunk mindnyájan a hé­ten, hiába is tagadnánk. Mert, noha sok történelmi leckét megtanultunk az elmúlt hónapok során, azt azért még­sem feltételeztük, hogy a demokrácia minden előzetes értesítés nélkül bekö­szönt Szerbiában. Istennek legyen hála, ezt is megértük.

Jellemző, hogy a demok­ráciának nevezett csecsemő mindjárt bi­zalmatlansági indítványt is átadott foga­dott szüleinek, de a balkáni konyha titkai, eddig is tudtuk, kimeríthetetlenek. Még el sem kezdhettünk örülni, hogy Jugoszlávia Londonban megmaradt egységesnek, amikor a szerb szocialisták gyorsan felve­tették a szövetségi kormány iránti bizalom kérdését. Ezt nevezték ők demokráciának, mert hát ez a Nyugaton bevett szokás, s figyeljük csak meg, hány kormány váltotta egymást Olaszországban, az ország vi­szont ennek ellenére, időnként hervadozva ugyan, de virágzik. A Tisztelt Ház tisztes­ségben megvörösödött tagjai nyilván csak arról feledkeztek meg, hogy az említett kormányok nem kommunisták voltak.

Aztán Panić úr felvette a kesztyűt, s mindent kitálalt egy tévéinterjúban. Nem értette sehogy sem gyógyszergyárosunk, hogy miért pont akkor jöttek a kosovói szerbek a szövetségi parlament elé, ami­kor őt meg akarták buktatni. Az, hogy a riporter ezen a feltételezésen jót nevetett, csak azt bizonyítja, hogy nálunk ez termé­szetes jelenség: ők jönnek, mi megyünk. Csak annak furcsa egy kicsit, aki a kom­munisták elől szökött annak idején Ameri­kába. Aztán belejöhetett Panić úr is a miatyánkba, mert másnap már a Kosovo Polje-i Božur közismerten polgári beállí­tottságú pártvezérei is támogatásukról biz­tosították a miniszterelnököt. Erre meg is nyugodtak a kedélyek.

Ekkor jött a nagy nap, amikor a héják kedvükre vijjoghattak. Az első menetet Panić döntő fölénnyel megnyerte, mert felfedezte, hogy Šešeljnek van szíve, s hogy Borisav Jović ismét okosakat mon­dott. Aminek következtében az érintettek csak tátogni tudtak, válaszolni már nem. A londoni értekezlet eredményeiről mé­lyen hallgattak, nyilván mert az mégiscsak a béke felé vezető utat nyitotta meg. Mellesleg az jobban érdekelne, hogy mit mondhatott Milošević Panićnak. A kép­ernyő tanúsága szerint igen csúnyán né­zett a szerb elnök a szövetségi kor­mányfőre; igaz, később már mosolyogtak. Kimutatták a foguk fehérjét.

A Polgárok Tanácsában aztán végképp kiderült, amit eddig is tudtunk: minden a magyarok miatt van. Mert vannak jó magyarok és rossz magyarok. Ezt is tudtuk, csak azt nem, hogy pontosan kik azok. A továbbiakban azonban már nem mardoshat bennünket a kétség, Šešelj vajda felvilágosított bennünket, midőn krokodilkönnyeket ontott „az egyetlen becsületes „­magyar”-ért, mármint Mihalj Kertesért, miközben válogatott jelzőkkel szapulta dr. Várady Tibort. Minősítései közül a legpatinásabbnak az „usztasa” tűnt, de nem maradt el mögötte a „poznati srbomrzac” (közismert szerbgyűlölő) kifejezés sem. Meg kell állapítanunk, hogy a modern szerb nyelv fordulatokban igen gazdag szókincsében a minősítő jelzők szerepe megnövekedett, s őszinte örömmel tölt el bennünket, hogy gyarapodásukra is szá­míthatunk.

El sem tudom képzelni, milyen burján­zásnak indult volna a šešelji szóképzés, ha valamelyik ülésen, ne adj’ Isten, felszólal Csorba Béla is, úgy is mint képviselő, s úgy is mint „katonaszökevény”. Fiuméig meg sem lehetne számlálni a jelzőket, amiket ránk akasztott volna. Az egészből azonban világosan látszott, hogy Misikénk nem törpeharcsa volt a jugoszláv vadvi­zekben, hanem sokkal nagyobb ragadozó hal. Hogy ügyében eddig csak a szocialis­ták csetnik hangadója szólalt meg, nem kell, hogy megnyomorítsa képzeletünket: igazi gazdája mostanában különben is úgy lapít, mint… de ezt már tudják. Más­részt viszont osztom Panić úr véleményét, hogy politikai hullákról nem nyilatkozik, s annak a kollégámnak a véleményét, aki azt reméli, hogy Kertes ott köt ki, ahon­nan elindult: a kocsmában. De sose feledjük: az ital megoldja a nyelvet, s a Dunában orvhalászok is tűntek el már nyomtalanul.

Az egész zűrzavar ott kezdődött, hogy lecsukták a herkócai „első ember”-t, Ostoját, majd leváltották a szövetségi bel­ügyminiszer-helyettest, mindenki Bracikáját. Ahhoz, hogy most pártfogóik a dolgok hátterében a szövetségi igazságügy-mi­nisztert látják, nem nagy képzelőerő kell. Váradynak azonban a háborús opció sze­rint van egy másik, nem kisebb vétke: amnesztiatörvényt akar. Ha ugyanis kide­rül, hogy a háborúra szükség sem volt, akkor esetleg attól is félni kell, hogy rájuk sincs szükség. Ezért marnak most min­denki húsába a héják. Kivárjuk azt az időt is, amikor egymás húsát tépik. Addig azonban kígyót-békát kiáltanak Milan Panićra, aki a jelek szerint jobban szót tud érteni névrokonával és vezérkari főnöké­vei, Života Panićtyal. Lehet, hogy mégis a profi hadsereg megalakításában van a helyzet kulcsa?

A „jó” és „rossz” magyarok ügye bizo­nyos értelemben kapcsolódik a menekül­tek befogadásának problémájához. Ke­gyetlen tréfa, hogy a humanizmus örve alatt próbálnak kitúrni embereket és etni­kumokat szülőföldjükről. A vajdasági ma­gyarság türelmét a háború alaposan ki­kezdte, s az sem mondható el róla, hogy eddig nem akart segíteni. Ám egyrészt annyiszor kinyilvánította már, hogy ezt a háborút nem akarta, másrészt pedig annyi áldozatot hozott, hogy. nyilván más már belerokkant volna, így aztán nem várható el tőle a kitörő lelkesedés a betelepítési tervek hallatán. Valahogy túl sok volt a telepítés az elmúlt hetven évben. S vala­hogy mindig akkor történtek a dolgok, amikor az itteni magyarság ismét erőre kapott, megművelte a földet, házat meg vagyont szerzett, végső soron pedig önbe­csülést. Hogy magyarként is élhet. Ha hagyják. De mert a demokrácia útjai oly kiszámíthatatlanok a Balkánon, más nem maradhat számára, mint a harc. Politikai eszközökkel. Kívül és belül. Mert azt még nem mondta senki, hogy a vajdasági magyarság nem menekült a saját hazájá­ban. Pedig így van, menekültté vált s a menekült nehezen fogad be újabb mene­kültet, különösen, ha tudja, hogy magán is alig képes segíteni.

Ennyit a háborúról. A tevéről meg annyit hogy Dásának hívták, és a Margit­szigeten találkoztam vele. Szendvicset kért, és bele akart inni a sörömbe. Mind­ketten jól éreztük magunkat. Én sem voltam menekült, ő sem volt ember.

1992. szeptember 9.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„A hatalomnak fontosabbak az EU-alapok, mint a csatlakozás”!

Csonka Áron interjújának elhallgatása csak a legújabb példája, hogy a más, a vémesz hivatalos álláspontjától eltérő >

Tovább

Koča és a szerb nacionalizmus

A szerb nacionalizmusról Koča Popovićnak lesújtó volt a véleménye. Sajnálatos, hogy a szerbek azon a civilizációs >

Tovább

Jugoszlávia felbomlásának Újvidék a legnagyobb vesztese

Kezdem hinni, hogy Jugoszlávia felbomlásának Újvidék a legnagobb vesztese. Riasztó helyzet állt elő: valójában két Újvidék >

Tovább

Egyet ír a törvény, más a gyakorlat!

A Fidesz EP képviselői (Gál Kinga és Deli Andor) is, felszólalásukban az EP ülésén a Szerbiával >

Tovább

A Nagy Árulás

Pontosan fogalmaz Károlyi Csaba, amikor megjegyzi, hogy a 68-ról az Áttüntetésekben, a Parainézisben írtam, de nem >

Tovább

Vučić: „Az EP képviselők időben és térben is elvesztek”

Pillanat kérdése, hogy mikor fogja az EU-ból valaki nyilvánosan kifejezni a fokozódó elégedetlenséget és irritálást, hogy >

Tovább

A baljós ártatlanság kora után

Kezdődött a végtelennek nevezhető igazságos háborúsdi, a baljós ártatlanság korát felváltotta a győzelmekkel teli kollektív bűnösség >

Tovább

Nem mi vagyunk a mérleg nyelve

Az ellenségképzést nem kifejezetten a politikai szereplők részéről értem, a DK-n kívül nem emlékszem olyan pártra, >

Tovább

VMDK: Az EP Szerbiáról szóló jelentése komoly csapás Vučić autokrata rendszerére

A VMDK ebben a folyamatban különösen visszataszítónak és elfogadhatatlannak tartja a kisebbségi kormánypárt hozzáállását és ténykedését. >

Tovább

Ez a regény igazi, hamvas csoda

És végre feltárul előttem Budapest! A leírások annyira szuggesztívek, hogy olvasás közben lelki szemeimmel szüntelenül fel >

Tovább

Kampányolás az Európai Parlament ellen

Deli az EP – a vita után elfogadott – határozatának 48. pontjáról, amelyik az emberi és >

Tovább

Petőfi az egyetlen forradalmár

Azon töprengek, hogy ugyan miért nem választották meg 1848-ban képviselőnek, miért nevezték Petőfi Sándort, az „egyetlen >

Tovább