2019. július 17. Szerda
Ma Endre, Elek, András névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Héjanász a zavaron

A jó és rossz magyarokról, valamint egy tevéről

Keszég Károly
Keszég Károly
Héjanász a zavaron

Zavarban voltunk mindnyájan a hé­ten, hiába is tagadnánk. Mert, noha sok történelmi leckét megtanultunk az elmúlt hónapok során, azt azért még­sem feltételeztük, hogy a demokrácia minden előzetes értesítés nélkül bekö­szönt Szerbiában. Istennek legyen hála, ezt is megértük.

Jellemző, hogy a demok­ráciának nevezett csecsemő mindjárt bi­zalmatlansági indítványt is átadott foga­dott szüleinek, de a balkáni konyha titkai, eddig is tudtuk, kimeríthetetlenek. Még el sem kezdhettünk örülni, hogy Jugoszlávia Londonban megmaradt egységesnek, amikor a szerb szocialisták gyorsan felve­tették a szövetségi kormány iránti bizalom kérdését. Ezt nevezték ők demokráciának, mert hát ez a Nyugaton bevett szokás, s figyeljük csak meg, hány kormány váltotta egymást Olaszországban, az ország vi­szont ennek ellenére, időnként hervadozva ugyan, de virágzik. A Tisztelt Ház tisztes­ségben megvörösödött tagjai nyilván csak arról feledkeztek meg, hogy az említett kormányok nem kommunisták voltak.

Aztán Panić úr felvette a kesztyűt, s mindent kitálalt egy tévéinterjúban. Nem értette sehogy sem gyógyszergyárosunk, hogy miért pont akkor jöttek a kosovói szerbek a szövetségi parlament elé, ami­kor őt meg akarták buktatni. Az, hogy a riporter ezen a feltételezésen jót nevetett, csak azt bizonyítja, hogy nálunk ez termé­szetes jelenség: ők jönnek, mi megyünk. Csak annak furcsa egy kicsit, aki a kom­munisták elől szökött annak idején Ameri­kába. Aztán belejöhetett Panić úr is a miatyánkba, mert másnap már a Kosovo Polje-i Božur közismerten polgári beállí­tottságú pártvezérei is támogatásukról biz­tosították a miniszterelnököt. Erre meg is nyugodtak a kedélyek.

Ekkor jött a nagy nap, amikor a héják kedvükre vijjoghattak. Az első menetet Panić döntő fölénnyel megnyerte, mert felfedezte, hogy Šešeljnek van szíve, s hogy Borisav Jović ismét okosakat mon­dott. Aminek következtében az érintettek csak tátogni tudtak, válaszolni már nem. A londoni értekezlet eredményeiről mé­lyen hallgattak, nyilván mert az mégiscsak a béke felé vezető utat nyitotta meg. Mellesleg az jobban érdekelne, hogy mit mondhatott Milošević Panićnak. A kép­ernyő tanúsága szerint igen csúnyán né­zett a szerb elnök a szövetségi kor­mányfőre; igaz, később már mosolyogtak. Kimutatták a foguk fehérjét.

A Polgárok Tanácsában aztán végképp kiderült, amit eddig is tudtunk: minden a magyarok miatt van. Mert vannak jó magyarok és rossz magyarok. Ezt is tudtuk, csak azt nem, hogy pontosan kik azok. A továbbiakban azonban már nem mardoshat bennünket a kétség, Šešelj vajda felvilágosított bennünket, midőn krokodilkönnyeket ontott „az egyetlen becsületes „­magyar”-ért, mármint Mihalj Kertesért, miközben válogatott jelzőkkel szapulta dr. Várady Tibort. Minősítései közül a legpatinásabbnak az „usztasa” tűnt, de nem maradt el mögötte a „poznati srbomrzac” (közismert szerbgyűlölő) kifejezés sem. Meg kell állapítanunk, hogy a modern szerb nyelv fordulatokban igen gazdag szókincsében a minősítő jelzők szerepe megnövekedett, s őszinte örömmel tölt el bennünket, hogy gyarapodásukra is szá­míthatunk.

El sem tudom képzelni, milyen burján­zásnak indult volna a šešelji szóképzés, ha valamelyik ülésen, ne adj’ Isten, felszólal Csorba Béla is, úgy is mint képviselő, s úgy is mint „katonaszökevény”. Fiuméig meg sem lehetne számlálni a jelzőket, amiket ránk akasztott volna. Az egészből azonban világosan látszott, hogy Misikénk nem törpeharcsa volt a jugoszláv vadvi­zekben, hanem sokkal nagyobb ragadozó hal. Hogy ügyében eddig csak a szocialis­ták csetnik hangadója szólalt meg, nem kell, hogy megnyomorítsa képzeletünket: igazi gazdája mostanában különben is úgy lapít, mint… de ezt már tudják. Más­részt viszont osztom Panić úr véleményét, hogy politikai hullákról nem nyilatkozik, s annak a kollégámnak a véleményét, aki azt reméli, hogy Kertes ott köt ki, ahon­nan elindult: a kocsmában. De sose feledjük: az ital megoldja a nyelvet, s a Dunában orvhalászok is tűntek el már nyomtalanul.

Az egész zűrzavar ott kezdődött, hogy lecsukták a herkócai „első ember”-t, Ostoját, majd leváltották a szövetségi bel­ügyminiszer-helyettest, mindenki Bracikáját. Ahhoz, hogy most pártfogóik a dolgok hátterében a szövetségi igazságügy-mi­nisztert látják, nem nagy képzelőerő kell. Váradynak azonban a háborús opció sze­rint van egy másik, nem kisebb vétke: amnesztiatörvényt akar. Ha ugyanis kide­rül, hogy a háborúra szükség sem volt, akkor esetleg attól is félni kell, hogy rájuk sincs szükség. Ezért marnak most min­denki húsába a héják. Kivárjuk azt az időt is, amikor egymás húsát tépik. Addig azonban kígyót-békát kiáltanak Milan Panićra, aki a jelek szerint jobban szót tud érteni névrokonával és vezérkari főnöké­vei, Života Panićtyal. Lehet, hogy mégis a profi hadsereg megalakításában van a helyzet kulcsa?

A „jó” és „rossz” magyarok ügye bizo­nyos értelemben kapcsolódik a menekül­tek befogadásának problémájához. Ke­gyetlen tréfa, hogy a humanizmus örve alatt próbálnak kitúrni embereket és etni­kumokat szülőföldjükről. A vajdasági ma­gyarság türelmét a háború alaposan ki­kezdte, s az sem mondható el róla, hogy eddig nem akart segíteni. Ám egyrészt annyiszor kinyilvánította már, hogy ezt a háborút nem akarta, másrészt pedig annyi áldozatot hozott, hogy. nyilván más már belerokkant volna, így aztán nem várható el tőle a kitörő lelkesedés a betelepítési tervek hallatán. Valahogy túl sok volt a telepítés az elmúlt hetven évben. S vala­hogy mindig akkor történtek a dolgok, amikor az itteni magyarság ismét erőre kapott, megművelte a földet, házat meg vagyont szerzett, végső soron pedig önbe­csülést. Hogy magyarként is élhet. Ha hagyják. De mert a demokrácia útjai oly kiszámíthatatlanok a Balkánon, más nem maradhat számára, mint a harc. Politikai eszközökkel. Kívül és belül. Mert azt még nem mondta senki, hogy a vajdasági magyarság nem menekült a saját hazájá­ban. Pedig így van, menekültté vált s a menekült nehezen fogad be újabb mene­kültet, különösen, ha tudja, hogy magán is alig képes segíteni.

Ennyit a háborúról. A tevéről meg annyit hogy Dásának hívták, és a Margit­szigeten találkoztam vele. Szendvicset kért, és bele akart inni a sörömbe. Mind­ketten jól éreztük magunkat. Én sem voltam menekült, ő sem volt ember.

1992. szeptember 9.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább

Srebrenica 24 éve

A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba >

Tovább

Marosvásárhely jobban teljesít

Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, >

Tovább

Nemzetközi segédlettel

A nemzetközi és szerbiai jogszabályok ellenére folyamatban van – külföldi és szerbiai támogatással, ingatlanvásárlásra, épületanyag és >

Tovább

Több vagy kevesebb?

A nyilatkozatok és az ígéretek azonban most már – négyévi pereskedés után – nem tűnnek elegendőnek. >

Tovább

Gyerekek a röszkei migránsbörtönben

A politikai kannibalizmus pillanatnyi sikere majd elpárolog. Akkor majd mindenki röstellni fogja magát a passzív cinkossága >

Tovább