2019. augusztus 17. szombat
Ma Jácint, Réka, Hetény névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Menetelni vagy sem?

Magyar nemzeti radikálisok a Vajdaságban IV.

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György

„Ha a vajdasági magyar nemzeti radikálisoknak lehet bázisuk, azok épp ama települések, ahol cigánybűnözést kiáltanak.” Szerbhorváth György (Átlátszó):

Egyedüli esélyük ott lehet(ett volna), ahol elharapódzottak a lopások, és ezeket a lakosok a cigányokhoz kötötték. Polgárőrséget Szerbiában nem lehet szervezni, de „békésen sétálni”, vagyis éjszakai őrjáratot tartani igen – amíg oda nem szólnak fentről. Eközben a VMSZ a kultúra terén is magához vonzotta a nemzeti radikális érzelműeket.

A magyar nemzeti radikalizmus erőteljesebb megjelenésére Szerbiában a 2000-es években  több tényező hatott: a diktatúra eltűntével merészebben politizáltak az emberek, s a HVIM is megjelent a Vajdaságban; a sikertelen népszavazás 2004. december 5-én; a kezdeti reménykedés után a gazdasági világválság hatása az amúgy is katasztrofális szerb gazdaságra; a magyarellenes grafittik sokasága és a magyarverések ügye; a közbiztonság, a „cigánybűnözés” témájának felvetése; az emlékezetpolitika megerősödése különösen az 1944-es magyarellenes bácskai vérbosszú kapcsán.

Ám mégis furcsa, hogy a magyarországinál vagy az erdélyinél sokkal rosszabb gazdasági-társadalmi helyzetben e politikai opciónak alig van bázisa, és akkor is inkább egyes körökben, akik éppen nem fiatalok, sőt. A médiaszokások megváltozásával az idősebbek (is) egyfajta virtuális magyarországi világban élnek, azaz úgy érzik, a magyar belpolitikától függ a sorsuk (a Magyar Gárdától a rezsicsökkentésig), nem a szerbiaitól. És míg tudják, ki kicsoda a magyarországi politikában, azt nem, ki a szerb vagy a vajdasági kormányfő, és inkább a magyar szocialistákat és liberálisokat okolják minden bajért.

De hol az egyház?

A torontáltordai Remény Házát Bogdán József atya szentelte fel, ami azért meglepő, mert költőként nem épp népnemzetinek számít, még ha vannak is hazafias és vallásos versei; politikai kiszólásairól viszont nem tudunk. Nyilván azért volt ott az Árpád-sávos zászlónál, mert ő a tordai plébános. Ám a katolikus vagy a protestáns magyar egyházak képviselőiről sokkal kevésbé mondhatjuk el, hogy jelen lennének a politikában, mint egyes kollégáik Magyarországon vagy más külhoni régióban, s még kevésbé a nemzeti radikális téren. Ez nyilván összefügg a két katolikus püspök habitusával, például a becskereki sok nyelven beszélő, világlátott ember, Német László Rómában doktorált.

A reformátusok tavaly pedig belső harcukkal, a püspökválasztással foglalkoztak, a probléma ismerős: az új püspök diplomája honosítva-e lett és hogyan, netán plagizált? Egyes nemzeti ünnepeken persze ott vannak a papok, lelkészek, ahol nemzeti radikális jelképek is felbukkanhatnak, de a Vajdaságban egyéb hagyományok híján úgyis az jellemző, hogy kopjafákat és székelykapukat állítanak oda is, ahol se székely, se református nem él, s teljesen ad hoc merítenek a tárházból, gyakran azt sem tudva, mi mit jelképez.

Egy fontos különbség van a többi régióval szemben az emlékezet narratíváját illetően, és ez az 1944-es bácskai vérbosszú, amikor mértéktartó források szerint 20 ezer magyart öltek meg. Zömüket ártatlanul, az 1941-42 magyar hideg napok és egyéb gyilkosságok miatt a helyi, vajdasági szerbek, illetve a partizánok, s főképp a Jugoszláv Néphadsereg titkosszolgálata, az OZNA gyilkolta meg. A téma tabu volt 1989-ig, viszont pár éve közös szerb-magyar történészbizottság is alakult.

A megemlékezés kultúrája lassan formálódott ki, a Dél-Bácskában, főleg a Csúrogon felállított kereszteket, emlékműveket folyton kidöntötték, megrongálták, összefirkálták. A nemzeti radikális oldal persze igyekezett a témát kiaknázni, illetve az ünnepségeken is megjelentek a nemzeti radikális szimbólumrendszer egyes elemei. De e politikai opció pártolói biztosan azok, akik számháborút folytatva srófolják fel az áldozatok számát 40-50 ezerre.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy maguk a megemlékezések szervezői, akik részben az áldozatok utódai, bármilyen értelemben is azon oldalhoz tartoznának. Ráadásul zajlik az emlékműcsata, „magyar vereséggel” – legutóbb 2013 októberében ellopták a szabadkai áldozatok emlékművét, a Vergődő madarat, ami újabb etnikai feszültségekhez vezetett, és még a „szerencsésebb verziónak” vélték, ha fémtolvajok lopták el.  Az ilyen esetek ugyanakkor természetszerűleg vezethetnek az érintett közösség nemzeti radikalizálódásához, illetve pont az ilyen eseteket használhatják fel a radikálisabb pártok, etnikai konfliktussá változatva egy lopást.

És hová tart a Rákóczi Szövetség?

A Rákóczi Szövetség nyáron abban jeleskedik, hogy főképpen magyarországi táborokban okítja igaz magyarságra a Vajdaságból érkező diákokat is, az őstörténettől kezdve a rovásíráson át 1956-ig. Elsősorban a magyarkanizsai tagszervezet tevékenysége markáns a Vajdaságban, amely korábban az EMI-tábor szervezőjeként is ismert volt, míg Kávai Szabolcs, a szervezet főtitkára 2012-ben a VMSZ színeiben be nem jutott a tartományi képviselőházba. Az MRM elnökének nyílt levele szerint Kávai a képviselőséget azzal „hálálta meg”, hogy a szövetség kihátrált az EMI mögül, azzal a mondvacsinált indokkal, hogy „a szélsőjobb és a szélsőbal támadásai felerősödtek”.

Az EMI Szegedre költöztetésének lehetséges okairól előző cikkünkben már írtunk, de tény, a Rákóczi Szövetség – miközben ideológiája inkább nemzeti radikális (ezt bizonyítja a honlapjukon meglévő fényképek szimbólumrendszere is) – magyarkanizsai tagszervezete a magyar kormány melletti Béketüntetésen is részt vett, és a személyi áttételeken át is VMSZ-közeli civil szervezetté vált. Emiatt érdekes(ség), hogy a 2012 végi közgyűlésen elnökségi tag lett Robertino Knjur, az Ellenállás egykori emblematikus figurája, akit 2000. október 5-én a szabadkai börtönből a tüntetők amolyan modern Táncsicsként szabadítottak ki, és akinek ugyanakkor egyik legnagyobb ellenfele ott a VMSZ-t vezető Kasza József volt. A magyarkanizsai Rákóczi Szövetség „átállása” tehát ismét arra példa, hogy a VMSZ is hogyan próbálja meghódítani a nemzeti radikális érzelműeket.

Nemzeti nemzetit!

Hasonló példa erre az, ami a szabadkai Népszínházban történt, melynek magyar társulata élére úgy nevezték ki Andrási Attilát, hogy a társulat tagjai nem őt támogatták. Ám az MNT kulturális bizottsága simán őt ajánlotta, és ezt a szerb igazgatónő el is fogadta. Jelentős magyarországi szakmai szervezetek, neves, korábban Szabadkán is dolgozó rendezők is tiltakoztak. Andrási a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház vezetőjeként került most e székbe, korábban Magyarországon élt, és Novák Előd szívesen látta volna Alföldi Róbert helyén a Nemzeti Színház élén.

Andrási korábban Trianonban is megfordult, a(z akkor sem igen létező) Délvidéki Magyarok Közösség elnökeként beszédet mondva a HVIM által rendezett emléknapon, s publikált például a Magyar Fórumban. Az eddig sikeres társulatot bírálva nemzeti kérdéseket taglaló előadásokat akar, amelyek „érthetőek” is. A színházi világban egyébként, pletykaszinten már az terjedt el, hogy Andrási kinevezése nem jobbikos nyomásra történt, hisz annak semmi hatása a VMSZ-re és az MNT-re, hanem épp fideszesre, ami újra a már fentebb emlegetett sablon elterjedését bizonyíthatja, ha igaz.

Az idősebbek Aracsa

Az Aracs „délvidéki közéleti folyóirat” első száma 2001. augusztus 20-án jelent meg, a legutóbbi időkig anyagi gondokkal küzdött, ma már mögötte áll a Magyar Művészeti Akadémia, a Bethlen Gábor Zrt. és az NKA. Tematikája az indulástól kezdve töretlen: Trianon, párizsi békeszerződés, 1956, különösen az 1944-es bácskai vérbosszú, kommunista rémtettek, általában a történelmi emlékezet, hazaszeretet, vallásosság, zsidók, szerbek – minden létező műfajban.

Az új támogatóknak hála a legutóbbi számban már megjelenik az MMA főtitkára, Mezey Katalin is, de az ausztráliai Magyar Élet főszerkesztője, Csapó Endre írása is. A történész Tóth Gy. László Raffay Ernőről ír szépeket, miközben Komoróczy Gézát filoszemitának nevezi, akinek kétkötetes, A zsidók története Magyarországon c. műve nem felelhet meg a tudományosság kritériumainak, mert arról Komoróczy már nem ír, hogy a zsidóknak milyen nagy szerepe volt a magyar szabadkőművesek mozgalmaiban…

Interjút közölnek Fekete Györggyel, az MMA elnökével, köszöntik a 80 éves Pozsgay Imrét. Ám jellemző, hogy a lap inkább áll közel a Fidesz-KDNP-kormányzathoz, illetve a korábbi Gyurcsány- és Bajnai-kormányokat ostorozza kommunistázva, már korábban is. A hangulatot a 2014-es március 15-i számban Bayer Zsolt: Szoborvita c. írása adja meg, amelyben arról értekezik, hogy a németek a felelősek a zsidó és nem zsidó áldozatokért is, s hogy – a francia Vichy-kormánnyal szemben, amely már sokkal korábban deportálni kezdte a zsidókat a II. világháború alatt :

„A szőnyeg szélén mi állunk, holott Magyarország egészen az 1944-es német megszállásig a zsidók menedéke volt – tetszik ez a Mazsihisznek vagy sem. Amúgy nem számít, tetszik-e neki. Ugyanis a tények számítanak.”

A cigányviccektől a cigánybűnözésig

A vajdasági magyar sajtó mindegyikére jellemző, hogy óne zsenír közölnek cigányvicceket. Láttuk, a nem szofisztikált zsidózásra is találunk példákat az Aracsban, de mivel a vajdasági zsidók mint vidékiek szinte maradéktalanul a holokauszt áldozataivá váltak, e téma jelenléte nem hangsúlyos. A nem különösebben rejtjeles beszéd a cigányoknak tulajdonított bűnözésről azonban a „mainstream” lapokban, azaz a Magyar Szóban és a Hét Napban is szó esik, így utóbbiban Szalai Attila karikatúrája volt látható.

A világosan cigány elkövetőre (barna végtagok, nyak) utaló karikatúra illusztráció a heti körkérdéshez a lap 2010. április 13-i számában, amelyben a Meddig tűrjük még? kérdésre egy teológushallgató a következőket válaszolja, miután leszedi a keresztvizet a liberálisokról, akik megkreálták a megélhetési bűnözés fogalmát:

„Ha csakugyan meg akarjuk oldani a problémát, akkor ki kell végre mondanunk azt, ami tabu: a nevén kell nevezni végre ezt a fajta bűnözést, még ha politikailag ‘inkorrekt’ is a dolog. Ha ezt nem tesszük, akkor nem oldható meg a probléma. Nagyon fontosnak tartom továbbá, ha hoznának egy olyan törvényt, amely lehetővé tenné, hogy a polgárok büntetlenül lelőhessék a garázdákat és betörőket önmaguk, családjuk és javaik védelmében.”

A válaszban ugyan nem hangzik el a cigánybűnözés kifejezés, de az allúzió nagyon is világos.

Viszont  az egyedüli nemzeti radikális médium, a delhir.info (vagy delhir.rs) nem finomkodik. A honlap voltaképpeni vezetőjének, a legtöbb álneves cikk szerzőjének általában Setyerov Zoránt, az MRM alelnökét tartják, a Képes Ifjúság egykori főszerkesztőjét, rutinos újságírót. A honlap folyamatosan terítéken tartja, hogy egyes településeken folyamatosan meglopják a magyarokat – Csantavéren, Tornyos, Péterrévén különösen -, világosan célozva vagy kimondva, kiket is gondolnak elkövetőknek.

Nemrégiben például azért támadták a tartományi kormányt, mert csak a délvidéki romák integrációjára 220 millió dinárt költ, amit „faji alapon osztották szét, mert a hírekben kifejezetten romákról van szó, nem pedig hátrányos helyzetűekről, vagy szegényebb rétegekről”, miközben a közalkalmazottakat kirúgják, csökkentik fizetésüket stb.

Nem az, aminek látszik

Noha a Vajdaságban a magyar is kisebbség (mintegy 14%), a romák aránya pedig alacsony (kb. 1,5%), a cigányok egy része pedig magyar anyanyelvű, a magyarok – természetesen?! – nem szolidarizálnak e másik kisebbséggel. Miközben az ő számuk csökken, utóbbiaké egyes, magyarok lakta településeken is érzékelhetően nő, bár magukat nem feltétlenül vallják romának, hanem pl. egyiptominak, askalijának, vagy akár albánnak is, s egy részük muzulmán vallású.

Egyesek szerint éppen a jövetelükkel párhuzamosan ugrott meg a bűncselekmények száma, noha erre statisztikai bizonyíték nincs, és a szerb rendőrség sem vezet etnikai bontású statisztikát (nyilvánosan legalábbis nem). Egyes magyar többségű településeken becslések szerint arányuk akár a 20%-ot is eléri (Csantavér, Tornyos), illetve a(z újonnan érkezett) cigányokhoz kötik a lopások számának megnövekedését.

Minthogy a rendőrség nem, illetve forráshiányra hivatkozva nem tud reagálni, a polgárok kezdtek el mozgolódni, többször épp a magyarországi polgárőrség pozitív mintájára hivatkozva. A polgárőrség intézményét a szerbiai törvények nem ismerik (talán nem véletlenül, hisz rengeteg az otthon tartott – engedélyezett vagy épp a hadszínterekről hazahurcolt – fegyver, ami könnyen el is sül). A már korábban is idézett Athéna-elemzés forrásai szerint

„László [Bálint, az MRM elnöke] az egyik szervezője a Délvidéki Civil Polgárőrségnek, amely a Magyar Gárdához és utódszervezeteihez hasonló, járőrözésnek nevezett megfélemlítő akciókat szervez a vajdasági települések romák lakta részein.”

Azt maga László sem tagadhatná, hogy köze van-volt a járőrözésekhez, de az ismét túlzás, hogy a Magyar Gárda lenne a minta (mint mindenben, persze ebben is van valami), és a megfélemlítés lenne a cél, nem egyfajta megelőzés (hisz akkor a magyarországi legális Polgárőrségről is ezt kellene feltételezni). László beszámolt sikeres esetekről, amikor például nem is egy tyúk-, hanem nyúltolvajt követtek a házáig, s hívták ki a rendőröket, de – vélhetően rendőrségi közbelépésre – a péterrévei akciók, azaz a folyamatos éjszakai őrjáratozás is megszűntek egy idő után. A Facebook-on ugyan ott vannak e polgárőrök, a kevésnek mondható 495 lájkkal. Tevékenységük pedig mostanság kimerül a Délhír portál „tomboló” cigánybűnözőzésről szóló híreinek posztolásában.

Kisebbségi percepció és a Facebook

Hangsúlyozzuk, nincsenek adataink sem a bűnözés, a lopások számának növekedéséről, sem valamiféle arányokról. Rácz Szabó László úgy fogalmazott, szerinte van cigány-, magyar- és szerbbűnözés is és erről beszélni kell. Ám miképpen már írtuk, hogy a megváltozott médiafogyasztás (Belgrád és Újvidék helyett Budapest felé fordulás) miatt sokan meg sem tanulnak szerbül a fiatalabbak közül, az idősebbek meg úgy érzik, (ismét) Magyarországon élnek, meglehet, itt is egy hibás valóságpercepcióról van szó, amikor egy-egy eset többszöri megjelenése, „pörgetése” eredményezi, hogy úgy tűnik, sokkal több eset van, mint valójában.

Az állítható, hogy a szocializmus alatt nagyobb volt a közbiztonság (mert rendőrállam volt), s hogy még az azt követő Milošević-érában is (hisz az is rendőrállam volt). Illetve ez idő tájt maga az állam volt a maffia, a maffiózók pedig az államot szolgálták, a titkosszolgálat pedig kontrollállta a szerb nemzeti radikálisokat is. És ugyan nem kizárt, hogy az alacsonyabb értékű lopások száma nőtt, de a magyar közösségek sem zárják ki saját, akár börtönviselt „rossz fiaikat” sem a közösségből, akik a csempészés-lopás-seftelés „munkavilágában” boldogulnak.

A szerző szülőfalujában, Kishegyesen tavaly szintúgy sokan érezték úgy, hogy nő a betörések száma, s ha már polgárőrség nem lehet, hát éjjelente spontán csoportokba verődve sétálnak. A helyi színházba várták a rendőrkapitányt is, s természetesen az önkormányzati vezetők is érzékelték az elégedetlenséget. Az esti sétáknak azonban hamar véget vetettek, mert épp ezen önjelölt polgárőrök váltak gyanússá, mert közöttük megjelentek kétes hírű alakok is. Másfelől a Facebook-on sikerült  pánikot szítani, (vér)bosszúért kiáltani, cigányozni, egészen odáig, hogy akadtak, akik ilyen-olyan gyanús, zöldkabátos alakokat véltek felfedezni a sarkon. Amire a józanabbak természetesen már elítélendően reagáltak.

A lényeg mégis az: ha a vajdasági magyar nemzeti radikálisoknak lehet bázisuk, azok épp ama települések, ahol cigánybűnözést kiáltanak, szervezkedni kezdenek és nem utolsó sorban kihasználják a net előnyeit, és persze hátrányait is, mint amilyen a pánikkeltés lehetősége.

Nem kétséges, az egyre fogyatkozó közösség újra és újra feszült időszakoknak néz elébe.

2014. szeptember 5.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, >

Tovább

Ólomévek

Az egyik napról a másikra, meséli Tolnai, a hatalom jó és rossz fiúkra osztott fel bennünket. >

Tovább

„Út a keresztény szabadság korszakába”?

A haladó VMSZ képviselőinek tusványosi – minden valós elemzést és politikai meglátást nélkülöző – felszólalásai is >

Tovább

Száz év vendégszeretet

Hiszen mi másról is tanúskodik majd a száz esztendővel utánunk élőknek Jinglak Sinavatra egykori thaiföldi miniszterelnök-asszony >

Tovább

Az úri Magyarország visszatérése

A pesti centralizmus maga alá gyűrte a felvidéki autonómia eszméjét. Amig a Felvidék Csehszlovákiához tartozott, kívánatos >

Tovább

A demokráciákat a szavazófülkékben verik szét

Évtizedeken át reménykedtem a demokráciában, most belátom, hogy az autoriter rendszerekhez szabad választásokkal kikövezett út vezet. >

Tovább

A kisebbségek pápája is...

Elismerem, hogy a pokolba vezető út is hamis keresztekkel van szegélyezve, ám ezúttal nem a pártpapokra, >

Tovább

Hívd fel egy barátod

Az, hogy „A korrupció öl” (ez volt a Colectiv tűzesetet követő országos tüntetések és tiltakozások központi >

Tovább

Az új osztály és a múltgyalázás

A múltgyalázás az új kleptokapitalista osztály politikai terméke, az új osztály ezzel kompromittálja az egyébként is >

Tovább